Szeptember 2004
Stigmatizáltak – Megfigyeltek

László Ferenc

Eötvös Péter – 60

Nemcsak Bartók Bélát adta a világnak a bánsági Nagyszentmiklós. Publicisztikai közhely, hogy a kortárs magyar zene is Erdélynek és a Bánságnak köszönheti óriásait, amennyiben Ligeti György Dicsőszentmártonban született, Szőllősy András Szászvároson, Kurtág György pedig Lugoson.

Eötvös Pétert is egyre többen sorolják az óriások közé. Örömmel jelentem: persze, hogy őt is „mi adtuk”! Amikor erre először figyelmeztettem olvasóimat („Aki Földvár borát issza...” A Hét, XXXI. 27, Bukarest, 2000. 06. 20. 7.), még attól tarthattam, hogy a demagógia szégyenletes vétkébe esem, hiszen a világgá híresült zeneszerző ugyan Székelyudvarhelyen látta meg a napvilágot, de egyéves ha volt, amikor az anyaországból szolgálati áthelyezés folytán idetelepült szülei elhagyták Erdélyt, s ő maga, tudtommal, sosem látogatott el bölcsőhelyére. Tavaly nyáron ismerkedtem meg Balatonföldváron az édesanyjával, aki kedvesen felvilágosított, hogy ez azért nem éppen így van, mivel fia, ha valóságosan keveset élt is itt, lélekben igenis erdélyinek tartja magát. Most végre megismertem Eötvös Pétert, és magam is meggyőződhettem kötődéséről.

Az idén töltötte a hatvanat. Ez alkalomból az ő személyisége és műve állt a Földvári Napok középpontjában. Prominens magyar előadóművészek egész estét kitöltő hangversenyt adtak kamaraműveiből (a szólóharsonára, tíztagú fúvós jazzegyüttesre és ütőkre írott Paris-Dakar című programdarabbal bezárólag), a Tomkins Énekegyüttes elsziporkázta Három madrigálkomédia című triptichonját, a freiburgi Pellegrini Vonósnégyes Korrespondenz című vonósnégyesét szólaltatta meg, előbb a szerző közreműködésével, egy tanulságos workshop keretében, majd hangversenyen. DVD-ről láthattuk két operáját, a Három nővért és A balkont, hangfelvételről meghallgathattuk leghíresebb zenekari művét, az Atlantist és az IMA című kórusos-zenekari alkotást. Az ELTE-doktorandus Veres Bálint Az ismeretlen köznyelv. Modernség és konzervativizmus vitája Eötvös Péter művészetében címmel tartott róla előadást, Farkas Zoltán zenetörténész pedig másfél órás nyilvános beszélgetésen adott neki alkalmat nézetei kifejtésére, személyes feltárulkozásra. Mély hatást gyakorolt a közönségre a párizsi Kele Judit 1998-ban készült portréfilmje, amely hiteles és szép, markáns filmesegyéniségre valló képsorokban jelenítette meg az eseménygazdag pálya jelentős állomásait és a főműveket.

Ha eddig nem tudtuk volna, a filmekből és az elhangzott szövegekből megtudhattuk, hogy Eötvös nem csak-zeneszerző, sőt. Mint karmester mindenekelőtt „berepülőpilótának” tartja magát, amennyiben szeret kockázatosan nehéz új műveket elsőként bemutatni. Mint aki másfél évtizedig volt a párizsi IRCAM-ban az Ensemble Intercontemporain zeneigazgatója és akit Európa legjobb zenekarai előszeretettel vendégszerepeltetnek ebben a parttalanul tág, napról napra megújuló stíluskörben, modern zeneművek sokaságát tartotta keresztvíz alá. Bár az egykori „komponáló karmestert” egyre inkább „vezényelő zeneszerzőnek” tartják, ma is számos szimfonikus együttessel van hosszú lejáratú szerződése. Közben Karlsruhéban és Kölnben oktatott is, és karlsruhei professzorként, 1991-ben hozta létre az egyedülállóan nagyszerű Nemzetközi Eötvös Intézetet, amelynek keretében kimagaslóan tehetséges fiatal zeneszerzők és karmesterek tanulnak tőle – Amszterdamban, Baden-Badenben, Bécsben, Brüsszelben, Budapesten, Darmstadtban, Freiburgban, Göteborgban, Hilversumban, Kölnben, Lyonban és más márkás zenevárosokban, ahová ők vele utaznak, hogy ott délelőttönként és este próbáit és nyilvános fellépéseit hallgassák, s ahol a délutánokat intenzív didaktikai foglalkozások töltik ki.

A sajtó szívesen láttatja a világszerte elismert és ismert Ligetivel és Kurtággal együtt, egy magyar zeneszerző-triász legfiatalabb tagjaként. (A külföldön kevésbé befutott és csoportfotókon ritkán megjelenő Szőllősy összemérhetetlen alkotói nagysága mellett zenekari műveinek konzseniális karmestereként áll ki Eötvös!) Nyugaton a Boulez–Stockhausen–Eötvös triász csoportképe is toposzértékű, már csak azért is, mert mielőtt Boulez 1978-ban Párizsba hívta, Eötvös csaknem tíz évig volt Kölnben a Stockhausen Ensemble tagja. (Persze nemcsak ezért az életrajzi összerímelésért.)

A nyolcvanas éveit számláló Ligeti Hamburgban telepedett le, az 1926-os születésű Kurtág főleg Franciaországban él. A hatvanat töltött Eötvös most készül Budapesten megtelepedni, nem kizárólag, de úgy, hogy mintegy évi hat hónapot tölthessen ott egyfolytában komponálással. (A Farkas Zoltánnal folytatott beszélgetés keretében felsorolta legközelebbi szerződéseit: melyik zenei intézmény számára mikorra milyen művet kell előállítania. Bele lehetett szédülni a címek és a dátumok fergetegébe!) Karmesterkedésre, tanításra, világvándorlásra elég lesz neki az évek másik fele.

Vissza Eötvös Erdély-kötődéséhez! Legkorábbi műve, amely kamaraestjén elhangzott, a Kozmosz címet viseli. Gagarin űrutazása ihlette 1961-ben, de korántsem annak a krónikája, hanem egy általános kozmoszélmény sajátos zenei foglalata. Kele Judit filmjében a szerző grandiózus mindenség-vízióként ismerteti a művet, de nem mulasztja el fölhívni a figyelmet arra a mozzanatra, amelyben a végtelen világűr utasa a Földre nézve megpillantja – Erdélyt. Utóbb egy autentikus széki banda is előfordul abban a filmben mint a zeneszerző ihletforrása, de hol van annak a mozzanatnak a retorikája az ezéhez képest! Sokan rajonganak a „táncház-Erdélyért”, de én nem ismerek még egy olyan alkotót, aki a Kozmoszban űrhajózván onnan is látta volna Erdélyt. Számomra Eötvös ezzel az utalással lett hiteles hazámfiává.

Szeretném, ha mások is annak tartanák. Ha itt, szülőföldjén is bemutatná valamelyik tévéadó Kele Judit filmjét és Eötvös operáinak DVD-felvételeit, ha egyszer a kolozsvári vagy a marosvásárhelyi Filharmóniát is vezényelné, a Bulgakov kávéházban is találkoznék a modernség híveivel és, mondjuk, a Székelyföld kulturális folyóirat Academica Transilvanica rovata is bemutatná olvasóinak. Azzal, hogy élete hetedik évtizedében budapesti letelepedésre szánta el magát, mifelénk is nagy lépést tett Eötvös Péter. Illenék, hogy mi is közelítsünk hozzá. Pillanatig sem kétséges: nagyobb szükségünk van nekünk az ő világlátott, sokoldalú személyiségére, mint neki mireánk.