Július 2004
Régészet – anyagi kultúra

Frenkl Róbert

Olimpiai várakozások és aggodalmak

Le­het bíz­ni az élet­ben, a nagy ren­de­ző­ben. Őszin­te és jo­gos fel­há­bo­ro­dást kel­tett an­nak ide­jén vi­lág­szer­te, ami­kor a Nem­zet­kö­zi Olim­pi­ai Bi­zott­ság At­lan­tá­nak ítél­te oda az 1996-os „arany­olim­pia” meg­ren­de­zé­sé­nek a jo­gát. Ál­ta­lá­nos vé­le­ke­dés sze­rint Athént, az óko­ri olim­pi­ák vá­ro­sát, az el­ső – 1896-os – új­ko­ri já­té­kok szín­hely­ét il­let­te vol­na meg ez a jog, de hát – ahogy ez ke­se­rű be­le­nyug­vás­sal el­hang­zott – a Co­ca-Co­la, a pénz erő­sebb­nek bi­zo­nyult a mo­rál­nál. Sze­gé­nyeb­bek let­tünk egy il­lú­zi­ó­val, az olim­pi­ai moz­ga­lom sem tud­ta ki­von­ni ma­gát a vi­lá­got meg­ha­tá­ro­zó ten­den­ci­ák alól.

De a sport szim­bo­li­kus je­len­tő­sé­gét is jel­zi, hogy 2004-ben Athén ren­dez­he­ti meg a 21. szá­zad el­ső olim­pi­á­ját. Nagy ren­de­ző az élet. So­kak sze­rint jó, hogy így tör­tént. At­lan­ta (1996) és Sidney (2000) le­zár­ta a 20. szá­za­dot, vé­get ért egy nagy kor­szak, is­mét Athén­ban kez­dő­dik meg az új idő­szá­mí­tás. Elő­ször kap­ha­tunk át­fo­gó in­for­má­ci­ót ar­ról, mer­re tart a vi­lág sport­ja. A szín­hely jel­ké­pes üze­ne­te ar­ról szól, hogy át­me­ne­ti­leg győz­het­nek a mo­rá­lis meg­fon­to­lá­so­kat el­ve­tők, de min­dig van meg­úju­lás, van le­he­tő­ség az er­köl­csi ér­ték­rend hely­re­ál­lí­tá­sá­ra.

Athén­tól si­ke­res olim­pi­át vár, re­mél a vi­lág. Bár az el­múlt év­ti­ze­dek­ben meg­szűnt a ko­ráb­bi eu­ró­pai túl­súly a ren­de­zést il­le­tő­en, a két utób­bi olim­pi­át is más kon­ti­nen­sen ren­dez­ték meg, még­is, ta­pasz­ta­lat sze­rint fo­ko­zott ér­dek­lő­dés kí­sé­ri az eu­ró­pai olim­pi­á­kat. Az írott és az elekt­ro­ni­kus saj­tó sze­re­pe ugyan szin­te már nem fo­koz­ha­tó, a csak­nem hu­szon­négy órán át tar­tó te­le­ví­zi­ós köz­ve­tí­té­sek a jel­lem­ző­ek, de a tu­ris­ták szá­ma a gö­rög fő­vá­ros­ban bi­zo­nyá­ra re­kor­dot dönt majd a já­té­kok ide­jén. Az iga­zi kér­dés azon­ban az, mi­lyen vá­laszt ad Athén az olim­pi­ai moz­ga­lom jö­vő­jét fir­ta­tó kér­dé­sek­re.

A Nem­zet­kö­zi Olim­pi­ai Bi­zott­ság igyek­szik el­len­áll­ni a rá­ne­he­ze­dő nyo­más­nak, ami az új sport­ágak be­bo­csá­tá­sát, a prog­ram bő­ví­té­sét il­le­ti. A te­le­ví­zió tér­hó­dí­tá­sá­val pár­hu­za­mo­san je­lent­ke­zett a gigantizmus ve­szé­lye, amely az­zal fe­nye­ge­tett, hogy le­he­tet­len lesz adott sza­bá­lyok kö­zött olim­pi­át ren­dez­ni, egy bi­zo­nyos lét­szám fö­lött szét­hul­la­nak a ke­re­tek. Meg­kez­dő­dött a ke­ser­ves mun­ka: kü­lön­bö­ző tech­ni­kák­kal kor­lá­toz­ni a részt­ve­vők szá­mát, ver­seny­zők­től a kí­sé­rő­kig. Sport­ági kvó­tá­kat szab­tak meg, to­vább­ra is meg­kö­ve­tel­ve, hogy az alap­elv, a mi­nő­ség – az olim­pia a leg­job­bak ve­tél­ke­dé­se – mel­lett ér­vé­nye­sül­jön az öt ka­ri­ka, a kon­ti­nen­tá­lis meg­kö­ze­lí­tés el­ve is. A sport­ági lét­szám­ok kor­lá­to­zá­sá­val ér­ték el, hogy új sport­ágak­kal bő­vít­het­ték a prog­ra­mot. Egy­részt a női sport egyen­jo­gú­sí­tá­sa foly­ta­tó­dott – lab­da­rú­gás, ví­zi­lab­da –, más­részt be­ke­rül­tek a vi­lág­szer­te igen nép­sze­rű ré­geb­bi és új sport­ágak, mint az asz­ta­li­te­nisz, a te­nisz, a strand­röp­lab­da, a triatlon, a mountain bike.

A fo­lya­mat azért is lát­szik meg nem ál­lít­ha­tó­nak, mert az olim­pia mű­so­rán sze­rep­lés meg­ha­tá­roz­za egy sport­ág jö­vő­jét, fi­gye­lem­be vé­ve a hi­va­ta­los ál­la­mi és a szpon­zo­ri tá­mo­ga­tá­so­kat egy­aránt. Lé­vén, hogy je­len­tős az olim­pi­ák irán­ti fi­gye­lem, az eb­ből adó­dó po­li­ti­kai üze­net, ami fon­tos a kor­má­nyok szá­má­ra, és et­től el nem vá­laszt­ha­tó­an a sport üz­le­ti jel­le­ge. Az olim­pi­ai sze­rep­lés alap­ve­tő egy sport­ág el­ad­ha­tó­sá­gá­ban. Ért­he­tő egy­fe­lől, hogy a NOB azo­kat a sport­ága­kat akar­ja meg­tar­ta­ni, fej­lesz­te­ni, ame­lye­ket az im­már több mint két­száz tag­or­szág több­sé­gé­ben űz­nek. Így ke­rül­tek a prog­ram­ba az em­lí­tett sport­ágak. De más­fe­lől az is fon­tos, hogy klasszi­kus ha­gyo­má­nyok­kal, je­len­tős testkulturális ér­té­kek­kel ren­del­ke­ző sport­ágak meg­ma­rad­has­sa­nak a prog­ram­ban, ak­kor is, ha nem min­den kon­ti­nen­sen van kul­tu­szuk. Ilye­nek pél­dá­ul a ma­gyar si­ker­sport­ágak kö­zül a ví­vás és az öt­tu­sa.

A tren­det az is jel­zi, hogy míg Bar­ce­lo­ná­ban (1992) 257, At­lan­tá­ban (1996) 271, Sidneyben (2000) már 300 arany­érem ke­rült ki­osz­tás­ra, Athén­ben 301-szer hang­zik majd fel a győz­te­sek tisz­te­le­té­re nem­ze­tük him­nu­sza. Ez a nö­ve­ke­dés össz­hang­ban van a NOB fi­lo­zó­fi­á­já­val, hogy mi­nél több or­szág jus­son esély­hez.

A lét­szám­kor­lá­to­zás vi­szont az­zal a kö­vet­kez­ménnyel járt, hogy az olim­pia már évek­kel a két­he­tes athé­ni ese­mény­so­ro­zat előtt meg­kez­dő­dött. Nincs eb­ben sem­mi túl­zás, az olim­pi­á­hoz szer­ve­sen hoz­zá­tar­toz­nak a kva­li­fi­ká­ci­ós ver­se­nyek. Eze­ken dől el, hogy az egyé­ni és a csa­pat­spor­tok­ban kik áll­hat­nak rajt­hoz. Több sport­ág­ban vé­le­ked­nek úgy, hogy szin­te ne­he­zebb az öt­ka­ri­kás já­té­kok­ra ki­jut­ni, mint ott si­ke­re­sen sze­re­pel­ni. Egy or­szág sport­já­nak az ere­je már azon is le­mér­he­tő, ez az el­ső szű­rő, hogy hány ver­seny­ző és csa­pat ké­pes ki­har­col­ni az olim­pi­ai rész­vé­tel jo­gát. E te­kin­tet­ben jól vizs­gá­zott a ma­gyar sport. 1976 óta nem volt rá pél­da, hogy négy ma­gyar együt­tes in­dul­has­son az olim­pi­án, rá­adá­sul mind­egyik érem-, sőt há­rom gár­da arany­érem-esé­lyes. A női és a fér­fi ví­zi­lab­da- és ké­zi­lab­da- vá­lo­ga­tot­tak kva­li­fi­kál­ták ma­gu­kat Athén­re. De né­hány ki­vé­tel­lel az egyé­ni sport­ágak­ban is ott lesz­nek a ma­gyar szí­nek kép­vi­se­lői. Per­sze ez nem min­dig je­lent va­ló­di esélyt. De egyet kell ér­te­ni a Ma­gyar Olim­pi­ai Bi­zott­ság azon dön­té­sé­vel, hogy a kva­li­fi­ká­ci­ót szer­zet­tek in­dul­ja­nak is el az olim­pi­án. Ré­geb­ben csak a he­lye­zés­re esé­lyes ver­seny­zők ne­ve­zé­se volt egy­ér­tel­mű. Ma vi­szont azért is fon­tos, hogy na­gyobb lét­szá­mú csa­pat­tal sze­re­pel­jünk, mert a ver­seny­zői lét­szám szab­ja meg alap­ve­tő­en azt, hogy mi­lyen jut­ta­tá­sok­ra tart­hat igényt a ma­gyar kül­dött­ség, il­let­ve mennyi le­het az össz­lét­szám, eb­ből há­nyan lak­hat­nak a fa­lu­ban, há­nyan kül­ső szál­lás­he­lyen, mi­lyen akkreditációkkal ren­del­ke­zünk.

Iga­zi csa­ló­dást csak a női és a fér­fi tor­ná­szok ku­dar­ca oko­zott. Ezért vé­gül is csak egy-egy hölgy, il­let­ve fér­fi tor­nász kép­vi­sel­he­ti a ma­gyar tor­na­spor­tot az olim­pi­án.

Több sport­ág­ban a ver­seny­zők nem ma­guk­nak, ha­nem az or­szág­nak szer­zik a kvó­tát. Ez azt je­len­ti, hogy az il­le­tő or­szág sport­ve­ze­té­se dön­ti el, kit ne­vez a meg­szer­zett kvó­ta alap­ján az adott ver­seny­szám­ban. Ter­mé­sze­te­sen rit­ka ki­vé­tel­lel a kvó­tát nyert ver­seny­ző­re esik a vá­lasz­tás.

A 20. szá­za­di ma­gyar sport­ról – be­le­ért­ve a je­lent is meg­ha­tá­ro­zó kö­zel­múlt­be­li ten­den­ci­á­kat – jól tá­jé­ko­zód­ha­tunk az olim­pi­ai ered­mé­nye­in­ket összeg­ző táb­lá­zat alap­ján.

A rend­szer­vál­to­zást kö­ve­tő­en Bar­ce­lo­ná­ban még tar­tot­ták a fron­tot a nyolc­va­nas évek­ben fel­tűnt te­het­sé­gek, de a két utol­só olim­pia ered­mé­nyei már a ha­nyat­lás ve­szé­lye­i­re fi­gyel­mez­tet­nek. Nem is el­ső­sor­ban az arany­ér­mek, ha­nem az át­lag­erőt tük­rö­ző összpontszámok alap­ján. A 7–8 arany­érem igen­csak el­fo­gad­ha­tó tel­je­sít­mény, er­re most is van esély, de a leg­utób­bi 135 pont ag­gasz­tó. Ab­ban bí­zunk, hogy Athén­ben meg­for­dul ez a ten­den­cia. Mün­chen­ben (1972) csak hat arany­ér­met sze­rez­tünk, de a 226 pont az egyik leg­si­ke­re­sebb olim­pi­ai sze­rep­lést je­len­tet­te, a ma­gyar sport ere­jé­ről szólt. Fon­tos len­ne egy si­ke­res athé­ni sze­rep­lés, mely­nek alap­ján ta­lán vég­re ér­dem­ben meg­in­dul­na a pol­gá­ri de­mok­ra­ti­kus sport­élet fej­lesz­té­se, meg­ál­lít­ha­tó len­ne a ki­lenc­ve­nes évek má­so­dik fe­lé­től jel­lem­ző ér­ték­vesz­tés.

Az em­lí­tett csa­pa­tok mel­lett el­ső­sor­ban a ka­ja­ko­sok, a ví­vók, az öt­tu­sá­zók, az úszók, a do­bó­at­lé­ták szál­lít­hat­ják a hőn áhí­tott arany­ér­me­ket. A mint­egy ti­zen­két je­len­tős esély fe­le, két­har­ma­da re­a­li­zá­lód­hat ta­pasz­ta­lat sze­rint. To­váb­bi he­lye­zé­sek vár­ha­tók a bir­kó­zók­tól, csel­gán­cso­zók­tól, ököl­ví­vók­tól, súly­eme­lők­től, sport­lö­vé­szek­től. Ré­geb­ben sok­szor örül­het­tünk kel­le­mes meg­le­pe­té­sek­nek. Most a benn­fen­te­sek in­kább egy lát­vá­nyos ku­darc­tól tar­ta­nak. En­nek is cse­kély a va­ló­szí­nű­sé­ge az ob­jek­tív előz­mé­nyek alap­ján. Ag­go­da­lom­ra in­kább a 2008-as és az ezt kö­ve­tő olim­pi­ák­ra gon­dol­va van okunk, annyi­ra vé­kony az után­pót­lás, ke­vés iga­zi te­het­ség je­lent­ke­zik, szá­mos ko­ráb­bi ne­ve­lő egye­sü­let meg­szűnt, el­sor­vadt a tá­mo­ga­tás hi­á­nya mi­att. A vi­lág pe­dig lát­vá­nyo­san fej­lő­dik. Az olim­pi­ai fel­ké­szü­lés is már ar­ra fi­gyel­mez­tet, fel­te­he­tő­leg az üze­ne­tet fel­erő­sí­ti majd ma­ga az olim­pia, hogy egyi­de­jű­leg szük­sé­ges a sport­moz­ga­lom mennyi­sé­gi fej­lesz­té­se és a tu­da­tos te­het­ség­ku­ta­tás, te­het­ség­gon­do­zás.

Athén­re gon­dol­va nem szo­ron­gás­men­tes a vi­lág. A gon­dok az ira­ki és af­ga­nisz­tá­ni hely­zet­tel kez­dőd­nek, ame­lyek egy­sze­rű­en ar­ról is szól­nak, hogy nincs bé­ke a vi­lág­ban. Már­pe­dig az olim­pi­ák klasszi­ku­san a bé­ké­ről, a né­pek, az em­be­rek ba­rát­sá­gá­ról üzen­nek. De nincs bé­kes­ség. Sőt bi­zony ál­ta­lá­nos az ag­go­da­lom egy ter­ro­ris­ta ak­ci­ó­tól, hi­szen az olim­pia ide­á­lis cél­pont, ide irá­nyul az egész vi­lág  fi­gyel­me. Jól tud­juk, hogy a szer­ve­zők nem­zet­kö­zi se­gít­ség­re is szá­mít­hat­nak, min­dent meg­tesz­nek a biz­ton­sá­gért, de tö­ké­le­tes vé­de­lem nin­csen. Ma­ga a szo­ron­gás té­nye szo­mo­rú üze­net vi­lá­gunk hely­ze­té­ről.

A to­váb­bi ag­go­dal­mak már a sport­tal kap­cso­la­to­sak: meg­őr­zi-e em­ber­ar­cát, hu­má­nus jel­le­gét a 21. szá­zad sport­ja, pél­da ma­rad-e a vi­lág if­jú­sá­ga szá­má­ra, vagy ment­he­tet­le­nül ál­do­za­tá­ul esik a pénz utá­ni haj­szá­nak, a cir­ku­szi ele­mek­nek?

Egy­sze­rűb­ben kér­dez­ve, a dop­ping­há­bo­rú mi­lyen fe­je­ze­te zaj­lik majd Athén­ben. Si­ke­res lesz-e a Nem­zet­kö­zi Olim­pi­ai Bi­zott­ság évek óta for­má­ló­dó stra­té­gi­á­ja, amely a World Antidoping Agency, a WADA te­vé­keny­sé­gé­ben ölt tes­tet. Az a sza­bály, hogy az Athén­be ér­ke­zés­től kezd­ve min­den­ki el­len­őriz­he­tő, vissza­tart­ja, fé­ke­zi-e majd a dop­pin­go­ló­kat? Me­lyik te­ó­ria lát­szik majd be­iga­zo­lód­ni? 1. Min­den­ki hasz­nál til­tott gyógy­sze­re­ket, esz­kö­zö­ket, a ke­vés­bé óva­to­sak, ki­sebb tu­do­má­nyos hát­tér­rel ren­del­ke­zők buk­nak le. 2. Csak a csa­lók dop­pin­gol­nak, őket buk­tat­ja meg a szi­go­rú el­len­őr­zés.

To­váb­bi kér­dés: lesz-e lát­vá­nyos le­bu­kás?

Szép len­ne, ha a 21. szá­zad el­ső olim­pi­á­ja, az ősi szín­he­lyen, túl a szen­zá­ci­ós sport­él­mé­nyen, hoz­zá tud­na já­rul­ni a ma­ga szép, de sze­rény esz­kö­ze­i­vel vi­lá­gunk po­zi­tív vál­to­zá­sa­i­hoz. Mert vé­gül is ez len­ne a cél.