Július 2004
Régészet – anyagi kultúra

Cseke Péter

László Dezső az Erdélyi Fiatalok körében

A száz éve szü­le­tett Lász­ló De­zső em­lé­ké­re

 

Akik ed­dig fog­lal­koz­tak az 1930 és 1940 kö­zött meg­je­lent ko­lozs­vá­ri fo­lyó­irat, il­let­ve ér­tel­mi­ség­for­má­ló szel­le­mi mű­hely tör­té­ne­té­vel, több­nyi­re nem mu­laszt­ják el ki­emel­ni: az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok moz­gal­má­nak el­in­dí­tá­sá­ban és irá­nyí­tá­sá­ban a Jancsó Bé­láé volt a spi­ri­tusz rek­to­ri sze­rep. A Debreczeni Lász­ló­val foly­ta­tott be­szél­ge­té­sek­ből tu­dom, hogy „a leg­na­gyobb anya­gi ál­do­za­tot” is ő hoz­ta a fo­lyó­irat fenn­tar­tá­sá­ért.1 Azok vi­szont, akik most ve­szik elő­ször kéz­be a la­pot – gondo­lok itt el­ső­sor­ban a két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti if­jú­sá­gi moz­gal­mak tör­té­ne­te iránt egy­re na­gyobb ér­dek­lő­dést mu­ta­tó új­ság­író- és szo­ci­o­ló­gia sza­kos hall­ga­tók­ra –, nem kis meg­le­pe­tés­sel ta­pasz­tal­hat­ják, hogy mind a negy­ven­hét fü­zet­nek ez áll a Debreczeni Lász­ló ál­tal ter­ve­zett cím­lap­ján: Szer­kesz­ti: Lász­ló De­zső. Az 1932-es no­vem­be­ri szám­tól kezd­ve pe­dig a ko­lo­fon­ban ez ol­vas­ha­tó: Fe­le­lős szer­kesz­tő és ki­adó: Lász­ló De­zső.

A „rej­télyt” – Gáll Er­nő biz­ta­tá­sá­ra – ma­ga Lász­ló De­zső igye­ke­zett fel­ol­da­ni éle­te vé­ge fe­lé. A Ko­runk 1973. jú­ni­u­si szá­má­ban meg­je­lent – az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok kor­raj­zá­vá szé­le­se­dő – vissza­em­lé­ke­zé­sé­ben egye­bek közt ezt ír­ta:

„1929. de­cem­ber ele­jén föl­ke­re­sett Jancsó Bé­la. [...] Ar­ra kért, hogy vál­lal­jam el a lap fe­le­lős szer­kesz­tői mi­nőségben va­ló jegy­zé­sét. Ez a fel­hí­vás úgy érin­tett, mint­ha ró­mai pá­pá­nak je­löl­tek vol­na. Rész­le­te­sen kifej­tette a lap cél­ját, irá­nyát, prog­ram­ját. El­mon­dot­ta, hogy azért kér­nek fel en­ge­met a fe­le­lős szer­kesz­tői tiszt vál­la­lá­sá­ra, mert a lap ala­pí­tói mind fő­is­ko­lás hallga­tók, így füg­gő vi­szony­ban van­nak az egye­tem­mel, s a lap­nak eset­leg le­het­nek olyan meg­nyi­lat­ko­zá­sai, ame­lyek mi­att egy egye­te­mi hall­ga­tó fe­le­lős szer­kesz­tőt az egye­tem is fe­le­lős­ség­re von­hat. Ben­nem az összes alapí­tó meg­bí­zik. Két­na­pi ha­la­dé­kot kér­tem a vá­lasz­adás­ra, és a meg­bí­zást el­vál­lal­tam.

A lap el­ső szá­má­nak össze­ál­lí­tá­sá­ban nem vet­tem részt, mi­vel nem vol­tam eb­ben az idő­ben Ko­lozs­vá­rott. Feb­ru­ár ele­jén Temesvárott vet­tem kéz­hez a lap el­ső szá­mát. Meg­le­pőd­ve lát­tam, hogy a lap­nak nem én va­gyok, ha­nem dr. Já­nos Gás­pár a fe­le­lős szer­kesz­tő­je. Az én ne­vem csak a lap bo­rí­tó­lap­ján vi­rí­tott […]. Ab­ban az idő­ben a lap­en­ge­dé­lye­ket a vá­rosi ta­nács ad­ta. Én nem kap­hat­tam fe­le­lős szer­kesz­tői en­ge­délyt, mi­vel én nem vol­tam ko­lozs­vá­ri pol­gár. Csak 1932 őszén író­dott át a fe­le­lős szer­kesz­tő­ség az én ne­vemre. Őszin­tén meg kell ír­nom, hogy a szer­kesz­tés gya­korlati mun­ká­ját a szer­kesz­tő­bi­zott­ság rész­le­tek­re kiter­jedő irá­nyí­tá­sa mel­lett Jancsó Bé­la vé­gez­te. Több­ször kér­tem, hogy a tény­le­ges hely­zet­nek meg­fe­le­lő­en – hi­szen köz­ben ő is ki­ke­rült az egye­tem­ről – a la­pot ír­juk át az ő ne­vé­re. Nem volt rá haj­lan­dó. Mind­ez azon­ban nem je­len­ti azt, hogy nem vál­la­lom, ami­kép­pen egy­kor vál­lal­tam a fe­le­lős­sé­get mind­azért, ami a lap­ban megje­lent, vagy a lap kö­rül tör­tént. Ak­kor nyu­godt volt a lel­kiismeretem. Meg­győ­ző­dé­sünk sze­rint az ak­kor legjob­bat akar­tuk: egyé­ni és kö­zös­sé­gi ön­tu­dat­ra éb­resz­te­ni a fi­a­tal­sá­got, elé­je tár­ni sa­ját ma­ga, né­pe, or­szá­ga és a vi­lág kér­dé­se­it, egy va­jú­dó vi­lág egy­re több erő­vo­na­lát.”2

Alig­ha­nem ez volt éle­té­ben az utol­só meg­je­lent írá­sa: Lász­ló De­zső né­hány hó­nap múl­va – 1973. no­vem­ber 15-én – el­hunyt. Ha az  Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok – do­ku­men­tu­mok, vi­ták3 össze­ál­lí­tá­sa/szer­kesz­té­se so­rán nem is­mer­het­tem vol­na meg csak e fo­lyó­irat­ban köz­re­a­dott kö­tet­nyi fon­tos ta­nul­má­nyát, ma szé­gyen­le­te­sen ke­ve­set tud­nék ró­la. Sze­ren­csém­re a ko­lozs­vá­ri Mi­ner­va Mű­ve­lő­dé­si Egye­sü­let fel­ké­ré­se ké­sőbb al­kal­mat nyúj­tott, hogy más, két vi­lág­há­bo­rú kö­zöt­ti la­pok­ban meg­je­lent írá­sa­it is fel­ku­tas­sam, s így na­gyobb rá­lá­tá­som nyílt  Lász­ló De­zső – nap­ja­ink­ban is idő­sze­rű –  ki­sebb­sé­gi lét­böl­cse­le­té­re.4

 

Pá­lya­kez­dé­se ha­son­la­tos a Tri­a­non utá­ni el­ső er­dé­lyi író­nem­ze­dé­ké­hez, bár ő a má­so­dik nem­ze­dék­kel je­lent­ke­zett, az Új arc­vo­nal (Ko­lozs­vár, 1931.) cí­mű an­to­ló­gi­á­ban, és épp a Mi­ner­va-kö­tet cí­mé­ül vá­lasz­tott – má­ig re­ve­lá­ció szám­ba me­nő – írá­sá­val, A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­ka­i­val. Ami­kor Ba­lázs Fe­renc és Jancsó Bé­la a TI­ZEN­EGYEK an­to­ló­gi­á­ját (Ko­lozs­vár, 1923.) szer­kesz­tet­te, Lász­ló De­zső már a Re­for­má­tus Te­o­ló­gia el­ső­éves hall­ga­tó­ja volt, és a ta­nul­má­nyai kö­töt­ték le el­ső­sor­ban. Akár­csak a Ti­zen­egyek te­o­ló­gi­át vég­zett tag­jai, ki­vá­ló ered­mé­nyei alap­ján ő is kül­föl­di ösz­tön­dí­jat nyer, és en­nek kö­szön­he­tő­en a glasgowi U. F. College-ban töl­ti az 1926/27-es tan­évet. Ha­za­té­ré­se után a ko­lozs­vá­ri re­for­má­tus te­o­ló­gia széniorja (a hall­ga­tók fel­ügye­lő­je) és az er­dé­lyi re­for­má­tus egy­ház­ke­rü­let bel­missziói uta­zó­tit­ká­ra. Debreczeni Lász­ló em­lé­ke­zé­sei sze­rint ez idő­ben fi­gyelt fel rá Jancsó Bé­la, aki 1928-ban az­zal a szán­dék­kal tért ha­za a sze­ge­di egye­tem­ről, hogy Ko­lozs­várt meg­szer­ve­zi – Ady, Mó­ricz és Sza­bó De­zső vi­lág­lá­tá­sa és nem­zet­stra­té­gi­á­ja szel­le­mé­ben – a Ti­zen­egye­ket kö­ve­tő új er­dé­lyi nem­ze­dék mű­he­lyét.

Hogy Lász­ló De­zső 1929 nem­ze­dé­ké­nek – ezen a né­ven tart­ja szá­mon őket a szak­iro­da­lom – egyik meg­ha­tá­ro­zó sze­mé­lyi­sé­ge volt, azt egy Ba­logh Ed­gár­nak, a fel­vi­dé­ki Sar­ló-moz­ga­lom szer­ve­ző­jé­nek (1930. febr. 23-án) írt Jancsó-levél is ta­nú­sít­ja. Eb­ből egy­ér­tel­mű­en ki­de­rül, hogy vol­ta­kép­pen már 1929 nya­rán meg­tár­gyal­ták az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok in­dí­tá­sát, csak az ala­pí­tó-fő­mun­ka­tár­sak be­vo­ná­sa s a gya­kor­la­ti ki­vi­te­le­zés kér­dé­sei ma­rad­tak de­cem­ber­re. „A nyá­ron [va­gyis: 1929 nya­rán –  Cs. P.] Lász­ló De­zső­vel be­szél­get­ve fel­me­rült kö­zöt­tünk az a terv, hogy az új ma­gyar ide­o­ló­gia és egy szo­ci­á­li­sabb ön­tu­da­tú bel­ső de­mok­rá­cia ki­ala­kí­tá­sá­ra kel­le­ne egy la­pot csi­nál­nunk, mely egy­szer­smind – a Szé­kely Tár­sa­ság­hoz ha­son­ló sze­rep­pel – a kü­lön­bö­ző it­te­ni egye­te­me­ken lé­vő­ket össze­fog­va egy or­szá­gos egye­sü­le­tet pó­tol­na, s amely az összes új ma­gyar ide­o­ló­gi­á­jú fi­a­ta­lok­kal, el­ső­sor­ban ve­le­tek és az Új Ma­gyar Föld­del is ál­lan­dó kap­cso­la­tot te­rem­te­ne. Már ak­kor meg­ál­la­pod­tunk ab­ban, hogy ez a mi kö­rül­mé­nye­ink kö­zött sem­mi­fé­le »hivatalos« lap nem le­het, és ki­sebb­sé­gi és egy­há­zi ve­ze­tő­ink be­fo­lyá­sa nem sza­bad be­le­ke­rül­jön; csak­is ma­gán­vál­lal­ko­zá­sa le­het az it­te­ni új ide­o­ló­gi­á­jú fi­a­ta­lok­nak, min­den tá­mo­ga­tás­tól men­te­sen, szel­le­mi­leg és anya­gi­lag tel­je­sen füg­get­le­nül!! A terv ki­dol­go­zá­sa ősz­re ma­radt.”5 En­nek a moz­za­nat­nak a meg­vi­lá­gí­tá­sa azért fon­tos, mert így de­rül fény ar­ra, hogy Lász­ló De­zső egyik kez­de­mé­nye­ző­je is volt az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok moz­gal­má­nak.

Hogy az em­be­ri kap­cso­la­ta­i­nak ki­épí­té­sé­ben rend­kí­vül kö­rül­te­kin­tő, oly­kor a gya­nak­vá­sig el­me­nő­en ag­gá­lyos­ko­dó, csak a fel­tét­len bi­za­lom­ra épí­tő Jancsó Bé­la ép­pen ve­le osz­tot­ta meg elő­ször jö­vő­stra­té­gi­ai el­kép­ze­lé­se­it, ab­ban két­ség­te­le­nül köz­re­ját­szott az a tény, hogy át­la­gon fe­lü­li mű­velt­sé­gé­vel, hit­tu­do­má­nyi és fi­lo­zó­fi­ai képzettsé­gével, a lét­kér­dé­sek irán­ti ér­dek­lő­dé­sé­vel, tisz­ta jel­le­mé­vel, meg­nye­rő, nyu­gal­mat és de­rűt árasz­tó egyé­ni­sé­gé­vel Lász­ló De­zső már ak­kor ki­tűnt nem­ze­dék­tár­sai kö­zül. Ő mu­tat­ko­zott a leg­al­kal­ma­sabb sze­mé­lyi­ség­nek ah­hoz, hogy a Ti­zen­egyek in­du­lá­sa­kor meg­hir­de­tett prog­ram­nak, az új er­dé­lyi ön­tu­dat meg­te­rem­té­sé­nek a har­min­cas évek for­du­ló­já­tól kezd­ve a ki­sebb­sé­gi élet kü­lön­bö­ző te­rü­le­te­in gya­kor­la­ti­lag is ér­vényt le­hes­sen sze­rez­ni. (Jancsó Bé­la vá­lasz­tá­sát egyéb­ként Ta­má­si Áron is „vissza­iga­zol­ta”. Mi­u­tán A Ti­zen­egyek­től az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lo­kig cím­mel Lász­ló De­zső meg­tar­tot­ta elő­adá­sát az „előt­te já­ró” nem­ze­dék fel­lé­pé­sé­nek ti­zen­egye­dik év­for­du­ló­ján – 1934. feb­ru­ár 17-én, Ko­lozs­várt – Ta­má­si így de­di­kál­ta az an­to­ló­gi­át: „Lász­ló De­zső­nek ad­juk, aki­vel együtt már nem Ti­zen­egyek va­gyunk, ha­nem épí­tő kőmívesek.”) Az is tény – és ez Debreczeni Lász­ló vissza­em­lé­ke­zé­se­i­ből tud­ha­tó –, hogy Lász­ló De­zső a gya­kor­la­ti ügy­in­té­zés­ben jó­val „élet­re­va­lóbb” volt, mint Jancsó. Együtt­mű­kö­dé­sü­ket meg­könnyí­tet­te, hogy Lász­ló De­zső „kor­ban még kö­zel állt a fő­is­ko­lás if­jú­ság­hoz; alig két éve, hogy ki­lé­pett az an­gol College­-ból, de mint szénior to­vább­ra is ben­ne élt a fő­is­ko­lai vi­lágban-légkörben, és a fő­is­ko­lás­ok ügye­i­vel foglalko­zott. Ké­sőbb mint uta­zó­tit­kár be­jár­ta Er­dély min­den vi­dé­két, szé­les fe­lü­le­tű érint­ke­zés­be ke­rült a fa­lu­si if­júsággal, s ezen a kap­cson ke­resz­tül ma­gá­val a fa­lu­val és an­nak élet­kér­dé­se­i­vel. Az ak­ko­ri­ban ké­szü­lő­dő fia­tal ma­gyar ér­tel­mi­sé­gi­ek kö­zött nem volt sen­ki, aki gya­kor­la­ti­lag annyi­ra is­mer­te vol­na az if­jú­sá­gi kér­dé­se­ket és el­mé­le­ti­leg úgy fel lett vol­na ké­szül­ve ná­lunk, mint Lász­ló De­zső, és aki a ki­sebb­sé­gi éle­tet il­le­tő­en olyan szé­les ho­ri­zon­tú át­te­kin­tés­sel bírt vol­na, mint ő.”6

Az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok do­ku­men­tum­kö­te­té­nek élén meg­je­lent ta­nul­má­nyom­ban7 volt al­kal­mam ki­fej­te­ni: Jancsó Bé­la a kü­lön­bö­ző fe­le­ke­ze­ti ke­re­tek­ben mű­kö­dő if­jú­sá­gi szer­ve­ze­tek (a re­for­má­tus IKE, az Er­dé­lyi Ró­mai Ka­to­li­kus Nép­szö­vet­ség Egye­te­mi és Fő­is­ko­lás Szak­osz­tá­lya, az uni­tá­ri­us Dá­vid Fe­renc Egy­let If­jú­sá­gi Kö­re) tag­ja­it pró­bál­ta tö­mö­rí­te­ni, fe­le­ke­zet és vi­lág­né­zet fe­let­ti össze­fo­gás­ra kész­tet­ni – a ki­sebb­sé­gi ér­dek­ér­vé­nye­sí­tés és a cél­sze­rű mun­ka­meg­osz­tás alap­ján. Elő­ször a Szé­ke­lyek Ko­lozs­vá­ri Tár­sa­sá­gá­nak If­jú­sá­gi Bi­zott­sá­gát kel­tet­te élet­re 1929-ben, majd az egye­te­mi ma­gyar di­ák­egye­sü­le­tért in­dí­tott küz­del­met ka­rol­ta fel, hogy az­tán el­jus­son egy olyan ér­tel­mi­ség­ne­ve­lé­si mű­hely lét­re­ho­zá­sá­nak gon­do­la­tá­ig, amely fel­vál­lal­ja a di­ák-ön­szer­ve­ző­dés kér­dé­se­it épp­úgy, mint a ki­sebb­sé­gi lét­vi­szo­nyok ta­nul­má­nyo­zá­sát és en­nek alap­ján egy ki­sebb­sé­gi élet­stra­té­gia ki­dol­go­zá­sát. Úgy vél­te, hogy a fe­le­ke­ze­ti ho­va­tar­to­zás, a vi­lág­né­ze­ti meg­győ­ző­dés ki­nek-ki­nek a ma­gán­ügye, s ez nem le­het aka­dá­lya a ki­sebb­sé­gi lét­ér­de­kek fel­is­me­ré­sén ala­pu­ló együtt­mű­kö­dés­nek.

Tud­ni kell azt is, hogy azok az if­jak, akik a hú­szas évek vé­gén a ko­lozs­vá­ri ro­mán egye­tem­re, il­let­ve a te­o­ló­gi­ai aka­dé­mi­ák­ra fel­ke­rül­tek, elő­ze­te­sen egy­há­zi if­jú­sá­gi egye­sü­le­tek­ben ne­vel­ked­tek. Ezek­ben ta­lál­tak ott­hon­ra ko­lozs­vá­ri éve­ik alatt is. Mint­hogy az egy­há­zak a na­pi po­li­ti­zá­lás­tól tá­vol tar­tot­ták ma­gu­kat, ez ked­ve­zett egyé­ni­ség­fej­lő­dé­sük­nek. De ko­ránt­sem se­gí­tet­te elő egy olyan lá­tás- és ma­ga­tar­tás­mód ki­ala­kí­tá­sát, amely a ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben szá­muk­ra el­iga­zí­tó le­he­tett. Ezt vál­lal­ta fel az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok törzs­gár­dá­ja ál­tal szer­ve­zett moz­ga­lom. Mely kez­det­ben úgy mű­kö­dött, mint egy ki­sebb­sé­gi „if­jú­sá­gi par­la­ment”: a kü­lön­bö­ző fe­le­ke­ze­ti egye­sü­le­tek ve­ze­tői ál­tal el­fo­ga­dott szer­ve­ze­ti sza­bály­zat, il­let­ve an­nak ké­sőb­bi mó­do­sí­tá­sai alap­ján. Ezek ki­dol­go­zá­sá­ban és ér­vé­nye­sí­té­sé­ben – mi­ként a fő­mun­ka­tár­si ér­te­kez­le­tek jegy­ző­köny­vei ta­nú­sít­ják – egy­aránt köz­re­mű­kö­dött a tisz­ta de­mok­rá­cia ér­vé­nye­sí­té­sé­ért sík­ra szál­ló Lász­ló De­zső. Aki köz­vet­le­nül tar­tot­ta a kap­cso­la­tot a di­ák­egye­sü­le­tek­kel, min­den tan­év ele­jén há­rom­na­pos fő­is­ko­lás kon­fe­ren­ci­á­kat szer­ve­zett, ame­lye­ken az el­ső év­re fel­ke­rült hall­ga­tók meg­is­mer­het­ték egy­mást, a ko­lozs­vá­ri di­ák­éle­tet, il­let­ve „azo­kat a sors­dön­tő kér­dé­se­ket, ame­lyek eg­zisz­ten­ci­á­li­san érin­tik it­te­ni éle­tün­ket”.8 Az ala­pí­tó fő­mun­ka­tár­sak­tól és a kü­lön­bö­ző sze­mi­ná­ri­u­mok (fa­lu­mun­ka, iro­dal­mi, jo­gi, köz­gaz­da­sá­gi, nép­mű­vé­sze­ti stb.) ve­ze­tő­i­től ő kér­te be a mun­ka­be­szá­mo­ló­kat, a kö­vet­ke­ző év­re szó­ló ter­ve­ket, ő hív­ta össze a fő­mun­ka­tár­si ér­te­kez­le­te­ket, ő „tar­tot­ta kéz­ben” a lap anya­gi ügye­it (az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok Fa­lu­fü­ze­te­i­nek és más ki­ad­vá­nya­i­nak költ­sé­ge­it is ide­ért­ve), a szer­kesz­tő­sé­gi tit­kár tá­vol­lét­ében pe­dig az elő­fi­ze­té­si hátrálékok „be­haj­tá­sá­nak” kel­le­met­len fel­ada­tát is vál­lal­ta. Szer­vez­te az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok kö­zön­ség­ta­lál­ko­zó­it (fa­lun és vá­ro­son egy­aránt), és eze­ken ma­ga is tar­tott elő­adá­so­kat – több­nyi­re a ké­sőbb könyv alak­ban is meg­je­lent ta­nul­má­nya­i­nak té­ma­kö­ré­ből. Fo­lya­ma­to­san szor­gal­maz­ta a fi­a­tal év­já­ra-t­ok­hoz tar­to­zó hall­ga­tók be­vo­ná­sát az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok mun­ka­kö­zös­sé­gé­be, ne­megy­szer ja­vas­la­tot tett a lap szer­ke­ze­té­nek át­ala­kí­tá­sá­ra. Ez utób­bi­ak kö­zül a leg­fon­to­sab­bat az ala­pí­tók 1934. már­ci­us 18-án meg­tar­tott ér­te­kez­le­té­nek jegy­ző­köny­ve így rög­zí­tet­te: „Lász­ló De­zső ja­va­sol­ja a lap­nak tu­do­má­nyos fo­lyó­irat­tá va­ló át­szer­ve­zé­sét, úgy azon­ban, hogy az if­jú­ság­gal va­ló kap­cso­la­tát ne ve­szít­se el.”9

Ami pe­dig ma­gát a konk­rét lap­szer­kesz­tést il­le­ti, he­lyes­bí­te­nünk kell az idős és már sú­lyos be­teg Lász­ló De­zső vissza­em­lé­ke­zé­se­i­nek ama ki­té­tel­ét, mi­sze­rint ezt a mun­kát „a szer­kesz­tő­bi­zott­ság rész­le­tek­re ki­ter­je­dő irá­nyí­tá­sa mel­lett Jancsó Bé­la vé­gez­te”. Va­ló­já­ban együtt vé­gez­ték, pon­to­san kö­rül­ha­tá­rolt fel­adat­meg­osz­tás alap­ján. Már csak azért is, mert Jancsó Bé­la egye­dül sem­mi­ben sem dön­tött. Az ala­pí­tók 1931. jú­li­u­si ér­te­kez­le­té­ig az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok­nak kü­lön­ben sem volt szer­kesz­tő­bi­zott­sá­ga. Az egyes szá­mok nyom­dá­ba adá­sa előtt azon­ban min­dig ki­kér­té a Ko­lozs­vá­ron tar­tóz­ko­dó fő­mun­ka­tár­sak (Bí­ró Sán­dor, Debreczeni Lász­ló és Lász­ló De­zső test­vér­öccse, Lász­ló Fe­renc) vé­le­mé­nyét is, vi­tás ese­tek­ben kö­zö­sen dön­töt­tek. A meg­le­pe­tés­ként ha­tó el­ső lap­szám össze­ál­lí­tá­sa ide­jén Lász­ló De­zső va­ló­ban nem tar­tóz­ko­dott Ko­lozs­várt, Jancsónak azon­ban gond­ja volt ar­ra, hogy min­den fon­to­sabb anya­got pos­tán el­küld­jön ne­ki Sep­si­szent­györgy­re, aho­vá épp uta­zó­tit­ká­ri te­en­dői szó­lí­tot­ták. 1930. ja­nu­ár 4-én kelt sep­si­szent­györ­gyi le­ve­lé­nek ta­nú­sá­ga sze­rint va­la­mennyi fon­tos anya­got vé­le­mé­nye­zett, több cikk­hez hasz­nos szer­kesz­tői meg­jegy­zé­se­ket fű­zött.10 „A prog­ram­cikk ki­elé­gí­tő, sze­rin­tem jól el­ta­lál­ta a han­got” – ír­ta pél­dá­ul a szer­kesz­tő­sé­gi be­kö­szön­tő­ről, ame­lyet 1929 nem­ze­dé­ké­nek ki­ált­vá­nya­ként tart szá­mon a szak­ku­ta­tás. Az idé­zett mon­dat­ból nem­csak az de­rül ki, hogy Lász­ló De­zső egyet­ér­tett az in­du­ló lap cél­ki­tű­zé­se­i­vel, de az is: elő­ze­te­sen több­ször meg­tár­gyal­hat­ták eze­ket a kér­dé­se­ket. Az alá­írás nél­kül meg­je­lent cikk szer­ző­je ugyan­is Jancsó Bé­la volt. Er­re vall kü­lön­ben az írás stí­lu­sa is. Meg­le­pő­en pon­tos hely­zet­is­me­ret pá­ro­sul ben­ne a szub­jek­tív han­gú meg­győ­ző erő­vel. Ami­ként 1921-ben a Ki­ál­tó szó, ez a ma­ni­fesz­tum is a vál­ság­hely­zet ki­hí­vá­sá­ra szü­le­tett, de már tar­tal­maz­za az el­ső ki­sebb­sé­gi év­ti­zed ta­pasz­ta­la­ta­it is. A hely­zet- és ön­azo­nos­ság-tu­dat­ra éb­resz­tés mel­lett azon­na­li meg táv­la­ti fel­ada­to­kat tűz a ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben esz­mél­ke­dő új er­dé­lyi ér­tel­mi­sé­gi nem­ze­dék elé: „A je­len if­jú­sá­gi prob­lé­mái mö­gött […] ott áll az er­dé­lyi ma­gyar­ság min­den prob­lé­má­ja, és ott áll az óri­á­si fe­le­lős­ség: olyan lesz az er­dé­lyi ma­gyar­ság, ami­lyen lesz a fi­a­tal­sá­ga, és úgy ma­rad meg, ahogy meg­ma­ra­dá­sá­hoz a mó­do­kat ez az if­jú­ság meg­ta­lál­ja. A ki­ala­kult if­jú­sá­gi ön­tu­dat to­váb­bi út­ja: olyan új er­dé­lyi gon­dol­ko­zást, ide­o­ló­gi­át te­rem­te­ni a kö­zös ér­dek és kö­zös lé­lek olyan ön­tu­da­tát, amely­ben min­den dol­go­zó ma­gyar meg­ta­lál­ja a ma­ga he­lyét.”11 Mind­ez ab­ban a fel­is­me­rés­ben gyö­ke­re­zett, amit 1932 ta­va­szán így nyo­ma­té­ko­sí­tott Jancsó Bé­la: „A fő­is­ko­lás élet mo­dell: az er­dé­lyi ma­gyar­ság min­den prob­lé­má­ja meg­ta­lál­ha­tó itt ki­csi­ben. És aki a kis prob­lé­mák­ban meg­ol­dást kap, az na­gyobb re­ménnyel lát­hat hoz­zá a na­gyobb er­dé­lyi kér­dé­sek szol­gá­la­tá­hoz. De nem fog ér­te­ni az er­dé­lyi ma­gyar kér­dé­sek meg­ol­dá­sá­hoz az, aki a fő­is­ko­lás prob­lé­má­kon át ma­gá­nak er­re tá­jé­ko­zó­dást és gya­kor­la­tot nem szer­zett.”12

Sep­si­szent­györgy­ről két írást is küld Lász­ló De­zső az el­ső szám­ba. Az egyik­hez – ame­lyet nyu­god­tan te­kint­he­tünk a nem­ze­dé­ki ki­ált­ványt vi­lág­né­ze­ti as­pek­tus­ból ki­egé­szí­tő/fel­erő­sí­tő prog­ram­cikk­nek is – „hasz­ná­la­ti uta­sí­tást” mel­lé­kel. „Ha szük­sé­ges – ír­ja Jancsó Bé­lá­nak –, az el­ső fe­lét le­het összébb fog­ni, de ez ne le­gyen a tar­ta­lom ro­vá­sá­ra.” Nem va­ló­szí­nű, hogy Jancsónak él­nie kel­lett a szer­ző fel­ha­tal­ma­zá­sá­val, mert a lap élé­re he­lye­zett szer­kesz­tői be­kö­szön­tő­jé­ben Lász­ló De­zső ugyan­csak ke­mény vo­na­lak­kal raj­zol­ta meg az er­dé­lyi ma­gyar if­jú­ság „lel­ki ar­cát”. „Egy kis me­rész­ség­gel azt is ír­hat­tam vol­na: az er­dé­lyi ma­gyar if­jú­ság vi­lág­né­ze­te vagy ide­o­ló­gi­á­ja. Saj­nos, ilyen­ről az er­dé­lyi ma­gyar if­jú­ság­gal kap­cso­la­to­san még nem be­szél­he­tünk – tért a lé­nyeg­re mind­járt írá­sá­nak kez­dő­szek­ven­ci­á­já­ban. – De az is igaz, hogy egy ilyen egész­sé­ges, az er­dé­lyi ma­gyar élet se­bei mel­lett szü­le­tő vi­lág­né­zet ki­ala­ku­ló­ban van. Ez a cikk és egész la­punk is en­nek az élet­erős, su­gal­ló ere­jű gon­do­lat­vi­lá­gá­nak a meg­te­rem­té­sé­ért és hir­de­té­sé­ért küzd.”13 A ma­gyar múlt át­ér­té­ke­lé­sét, a ro­má­ni­ai élet­vi­szo­nyok meg­is­me­ré­sét és a ki­sebb­sé­gi hely­zet­be sza­kadt nem­zet­rész élet­le­he­tő­sé­ge­i­nek a tu­da­to­sí­tá­sát tart­ja – a ma­ga szá­má­ra is – elo­dáz­ha­tat­lan fel­adat­nak. Írá­sá­ból a Kár­pát-me­den­cei ma­gyar­ság sors­kép­le­te épp­úgy ki­bom­lik, mint an­nak az igé­nye, hogy ezt a sor­sot „vi­lág­vi­szony­lat­ban” is szem­lél­jük. Hogy job­ban rá­lás­sunk ar­ra: „mi a hi­va­tá­sunk a po­li­ti­kai ha­tá­ro­kon felül ál­ló ma­gyar lel­ki élet­ben, a né­pek ver­se­nyé­ben”.14 Ezek azok a gon­do­lat­csí­rák, ame­lyek ké­sőbb jól át­te­kint­he­tő lo­gi­kai rend­szer­ré épül­nek – el­ső­sor­ban az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok ha­sáb­ja­in –, meg­ala­poz­ván Lász­ló De­zső ki­sebb­ség­böl­cse­le­tét, amely ma még idő­sze­rűbb, mint meg­szü­le­té­se ko­rá­ban.

Vissza­em­lé­ke­zé­se­i­nek van egy olyan ki­té­te­le, hogy szer­kesz­tő­ként és ki­adó­ként nem csu­pán a fo­lyó­irat­ban meg­je­lent írá­so­kért vál­lal­ta a fe­le­lős­sé­get, ha­nem az er­dé­lyi if­jú­sá­gi moz­ga­lom­ban tör­tén­te­kért is. Va­la­hány­szor a vi­lág­né­ze­ti tá­ma­dá­sok ke­reszt­tü­zé­be ke­rül az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, min­dig ő az, aki el­ső­ként vá­la­szol a kül­ső és bel­ső tá­ma­dá­sok­ra. Min­dig el­vi szin­ten és min­dig hig­gadt ér­ve­lés­sel.

Az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok szer­ve­ze­ti sza­bály­za­tát 1931. jú­li­us 13-án vi­tat­ta meg és hagy­ta jó­vá az ala­pí­tók köz­gyű­lé­se. Ezt egé­szí­tet­te ki fél év­vel ké­sőbb a Po­li­ti­ka­men­tes­sé­gi ha­tá­ro­zat (1931. de­cem­ber 16.), majd Az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok fő­mun­ka­tár­sak ka­te­gó­ri­á­já­nak szer­ve­ze­ti sza­bály­za­ta (1933. már­ci­us 14.). Je­lez­tük már, hogy mind­há­rom do­ku­men­tum ki­dol­go­zá­sá­ban ak­tí­van részt vett Lász­ló De­zső. El­ső­sor­ban az ő szem­le­cik­ke­i­ből és a fő­mun­ka­tár­si ér­te­kez­le­te­ken el­hang­zott ál­lás­fog­la­lá­sa­i­ból ér­te­sü­lünk ar­ról, hogy a vi­lág­né­ze­ti konf­ron­tá­ció ide­jén mi­lyen „har­cok­ba” sod­ró­dott – aka­ra­tán kí­vül – ez a fo­lyó­irat, amely ele­ve az anya­gi és szel­le­mi füg­get­len­ség je­gyé­ben in­dí­tott moz­gal­mat a ki­sebb­sé­gi élet bel­ső de­mok­rá­ci­á­já­nak a meg­te­rem­té­se ér­de­ké­ben. A Ro­má­ni­ai Szo­ci­ál­de­mok­ra­ta Párt, az Or­szá­gos Ma­gyar Párt, majd az il­le­gá­lis kom­mu­nis­ta párt irá­nyí­tá­sa alatt mű­kö­dő MADOSZ ugyan­is rend­re meg­pró­bál­ta be­von­ni tag­jai so­rá­ba az egye­te­mi és fő­is­ko­lai hall­ga­tó­kat. A fő­is­ko­lás if­jú­ság és a po­li­ti­kai pár­tok cí­mű el­vi je­len­tő­sé­gű írá­sá­ban Lász­ló De­zső előbb az­zal a „vád­dal” fog­lal­ko­zik, mi­sze­rint „az if­jú­ság nem ér­dek­lő­dik a po­li­ti­ka iránt”. Ami igaz is, meg nem is – er­re a la­ko­ni­kus meg­ál­la­pí­tás­ra épí­ti a to­váb­bi­ak­ban ok­fej­tés­ét. Igaz annyi­ban – mond­ja –, hogy az if­jú­ság va­ló­ban meg­un­do­ro­dott at­tól a po­li­ti­ká­tól, „amely csőd­be jut­tat­ta a vi­lá­got […], meg­ve­ti azt a po­li­ti­kát, amely bi­zo­nyos em­be­rek­nek vagy klik­kek­nek egyé­ni ér­dek-ki­elé­gí­tést je­lent”. Ugyan­ak­kor cá­fol­ja is a vá­dat, na­gyon is éles kü­lönb­ség­té­tel­lel: „Ami­ként az if­jú­ság más a kul­tu­rá­lis, tár­sa­dal­mi és gaz­da­sá­gi kér­dé­sek meg­íté­lé­sé­ben, mint apái, más lesz a po­li­ti­ká­ban is. […] Ma az if­jú­ság úgy po­li­ti­zál, hogy élet­prog­ra­mot ké­szít.” Ezt kö­ve­tő­en ar­ra szó­lít­ja fel a po­li­ti­kai pár­to­kat, hogy fi­gyel­je­nek oda job­ban er­re – az idők je­le­it mu­ta­tó – új prog­ram­al­ko­tás­ra, s re­vi­de­ál­ják egész ad­di­gi mű­kö­dé­sü­ket. Mert: „Az if­jú­ság el­kö­vet­ke­ző po­li­ti­kai ki­bon­ta­ko­zá­sa nem pár­tok ér­de­ke­it és ér­de­me­it, ha­nem az er­dé­lyi ma­gyar élet tel­je­seb­bé té­te­lét fog­ja néz­ni. Ha a fenn­ál­ló po­li­ti­kai pár­tok egyi­ke sem hall­ja meg az if­jú­sá­gon át szó­ló in­tést, min­de­nik párt el­ve­szí­ti a ma­ga után­pót­lá­sa­it, és az er­dé­lyi fi­a­tal ma­gya­rok új gár­dá­ját ta­lál­ja ma­gá­val szem­ben a po­ron­don.”15Lász­ló De­zső már 1931 ta­va­szán vi­lá­go­san lát­ta – és ké­sőb­bi vi­ta­cik­ke­i­ben is eb­ből az alap­ál­lás­ból in­dul ki –, hogy 1. a tár­sa­dal­mi tény­is­me­re­tet és a nem­ze­ti ér­dek­fel­is­me­ré­se­ket mel­lő­ző po­li­ti­ká­nak – hosszú tá­von – sem több­sé­gi, sem ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben nincs esé­lye; 2. a tár­sa­dal­mi mo­der­ni­zá­ció és a nem­ze­ti fel­emel­ke­dés gon­do­la­ta egy­más­tól el­vá­laszt­ha­tat­lan, még ha an­nak – idő­le­ge­sen – gá­tat is szab­nak a tri­a­no­ni or­szág­ha­tár­ok; 3. vi­lág­né­ze­ti füg­get­len­ség és ob­jek­tív va­ló­ság­is­me­ret nél­kül nem kép­zel­he­tő el egyet­len po­li­ti­kai op­ció ki­ala­kí­tá­sa sem; 4. ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben csak an­nak a po­li­ti­ká­nak van lét­jo­go­sult­sá­ga, ame­lyik a meg­ol­dás­ra vá­ró tár­sa­dal­mi és nem­ze­ti gon­do­kat egy­aránt fel­vál­lal­ja.

Az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok törzs­gár­dá­ja már csak azért is óv­ta mun­ka­tár­sa­it és moz­gal­muk tag­ja­it az ak­tív po­li­ti­zá­lás­tól, mert ez az adott kö­rül­mé­nyek kö­zött együtt jár­ha­tott vol­na az egye­tem­ről vagy a fő­is­ko­lák­ról tör­té­nő el­tá­vo­lí­tás­sal. (Mint ké­sőbb ki­de­rült: en­nél jó­val na­gyobb volt a tét.) Ép­pen ezért, ami­kor a Friss Hí­rek cí­mű po­li­ti­kai na­pi­lap kö­rül cso­por­to­su­ló „har­minc­éve­sek”, az ún. „kék­gom­bo­sok” az­zal pró­bál­koz­tak, hogy egyé­nen­ként von­ják be őket az OMP if­jú­sá­gi ta­go­za­tá­ba – tes­tü­le­ti­leg el­ha­tá­ro­lód­tak et­től. Az 1931. december 16-án ho­zott Po­li­ti­ka­men­tes­sé­gi ha­tá­ro­zat­ban – be­ha­tó meg­be­szé­lés alap­ján – „fel­té­te­len alap­elv­ként” szö­gez­ték le, hogy:

1. „Egy­fe­lől a vég­zett, más­fe­lől a fő­is­ko­lás if­jú­ság szer­vez­ke­dé­sé­nek el­lent­mon­dást nem tű­rő­en kü­lön au­to­nóm szer­ve­ze­tek­ben kell tör­tén­nie, amit nem csak ér­dek­vé­del­mi prob­lé­má­i­nak kü­lön­bö­ző­sé­ge kö­ve­tel meg, de pa­ran­cso­ló­an elő­ír az a tény, hogy a fő­is­ko­lás moz­gal­mak csak ak­kor fej­lőd­het­nek nyu­god­tan to­vább, ha ez­után is kul­tu­rá­lis és gaz­da­sá­gi té­ren ma­rad­nak és a po­li­ti­ká­tól tel­jes mér­ték­ben tar­tóz­kod­ni fog­nak.”

2. Ab­ban is egyet ér­tet­tek, hogy „a po­li­ti­kai párt­ba va­ló lé­pés­sel egy fő­is­ko­lás ve­szé­lyez­te­ti sa­ját fő­is­ko­lai hely­ze­tét; va­la­mely fő­is­ko­lás egy­let­ben sze­re­pet vi­vő egyén ve­szé­lyez­te­ti azon­fe­lül még tu­laj­don egye­sü­le­tét is, hi­szen a köz­vé­le­mény nem tud­ja el­fo­gad­ni azt a for­mu­lát, hogy az il­le­tő nem mint egye­sü­le­ti ve­ze­tő, ha­nem mint egyén vesz részt  (amint­hogy ezt a fel­fo­gást nem te­he­ti ma­gá­é­vá az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok fő­mun­ka­tár­si gyű­lé­se sem), és fel­tét­le­nül azo­no­sít­ja az il­le­tőt egye­sü­le­té­vel. Azon­fe­lül az il­le­tő ve­szé­lyez­te­ti a ma­gyar és ro­mán fő­is­ko­lás if­jú­ság kö­zöt­ti ed­dig meg­lé­vő egyé­ni jó vi­szonyt, ami­nek a köl­csö­nös ér­dek­fel­is­me­rés, a jo­gok tel­jes­sé­gé­nek köl­csö­nös res­pek­tá­lá­sa és az élet­le­he­tő­sé­gek köl­csö­nös biz­to­sí­tá­sa alap­ján va­ló kol­lek­tív­vé té­te­le mind­két if­jú­ság­nak és nép­nek kö­zös ér­de­ke.”16

Kö­vet­ke­zés­kép­pen: a fő­mun­ka­tár­si gyű­lés nem adott en­ge­délyt sem a lap szer­kesz­tő­jé­nek, sem fő­mun­ka­tár­sa­i­nak, sem a kü­lön­bö­ző sze­mi­ná­ri­u­mok  ve­ze­tő­sé­gi tag­ja­i­nak, hogy az OMP ke­re­té­ben po­li­ti­kai sze­re­pet vál­lal­ja­nak. Aki ezt még­is meg­tet­te (pl. Péterffy Je­nő jog­hall­ga­tó), azt rö­vi­de­sen ki­zár­ták az ala­pí­tók so­rá­ból. Lász­ló De­zső ér­ve­lé­sé­re – 1932. feb­ru­ár 16-án kelt le­ve­lé­ben ír­ta a „kék­gom­bo­sok­nak” – ma is ér­de­mes oda­fi­gyel­nünk: „Amennyi­re a mi prog­ra­munk el­mé­le­ti, ugyan­annyi­ra gya­kor­la­ti is. Hisz már sok gon­do­la­tunk vált gya­kor­lat­tá. Az el­mé­le­tet és a gya­kor­la­tot egy­más­tól el­vá­lasz­ta­ni nem egész­sé­ges do­log. Csak mi gya­kor­lat alatt nem po­li­ti­kai gya­kor­la­tot, ha­nem tár­sa­dal­mi és kul­tu­rá­lis mun­kát ér­tünk. Hogy a po­li­ti­zá­lás­tól va­ló óva­tos tar­tóz­ko­dá­sunk mennyi­re he­lyes volt, ne­ga­tí­ve iga­zol­ja Ghibu pro­fesszor köny­ve. […] Ti po­li­ti­ká­val, mi anél­kül aka­runk szol­gál­ni. Prog­ra­munk évek óta vi­lá­gos, amel­lett ma­ra­dunk.”

Onisifor Ghibu (1883–1976) ko­lozs­vá­ri egye­te­mi ta­nár, aka­dé­mi­kus, nem­ze­ti pa­raszt­pár­ti po­li­ti­kus Un anacronism şi o sfidare: Stalul Romano-Catolic Ardelean cí­mű – a bu­ka­res­ti kul­tusz­mi­nisz­té­ri­um ki­adá­sá­ban 1931-ben meg­je­lent ter­je­del­mes (466 lap) köny­vé­ben az er­dé­lyi ma­gyar if­jú­sá­gi moz­gal­mak kö­zül az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lo­kat tar­tot­ta a leg­ve­sze­del­me­sebb­nek, mert sze­rint ez a „tit­kos egye­sü­let” 1. az Or­szá­gos Ma­gyar Párt po­li­ti­ká­já­nak ex­po­nen­se, 2. mert ma­gyar­or­szá­gi pénz­zel „va­ló­sá­gos ma­gyar nem­ze­ti egye­te­met szer­ve­zett Ko­lozs­várt”, és mert 3. ádáz har­cot foly­tat „Er­dély Ro­má­ni­á­tól va­ló el­sza­kí­tá­sa ér­de­ké­ben”. A ro­mán ál­lam­nak te­hát sür­gő­sen fel kell lép­nie a „tit­kos egye­sü­le­tek­kel” és a „bur­kolt egye­tem­mel” szem­ben, „az im­pe­ri­a­lis­ta Bu­da­pest­tel va­ló gya­nús össze­köt­te­té­se­ket” kí­mé­let nél­kül szét kell sza­kí­ta­ni. (Debreczeni Lász­ló úgy em­lé­ke­zett: Ghibu fer­dí­té­sei, in­szi­nu­á­ci­ói, rá­gal­ma­zá­sai va­ló­szí­nű­leg az­zal függ­tek össze, hogy egy al­ka­lom­mal az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok is szó­vá tet­te a szél­ső­sé­ges na­ci­o­na­lis­ta po­li­ti­kus int­ran­zi­gens ma­gyar­el­le­nes­sé­gét.) A vá­das­ko­dá­sok ki­szá­mít­ha­tat­lan kö­vet­kez­mé­nyek­kel jár­hat­tak vol­na, amennyi­ben a ha­tó­sá­gok el­jár­nak az ügy­ben, an­nak el­le­né­re, hogy az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok kez­det­től a ro­mán ál­lam irán­ti lo­ja­li­tás alap­ján az ér­vé­nyes tör­vé­nyek be­tar­tá­sá­ra tö­re­ke­dett. 1932. feb­ru­ár 18-án kelt vá­la­szá­ban Lász­ló De­zső hig­gad­tan ki­fej­tet­te: 1. az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok­nak nincs tit­kol­ni­va­ló­ja, ren­dez­vé­nye­i­ket hi­va­ta­los en­ge­déllyel és ha­tó­sá­gi el­len­őr­zés mel­lett tart­ják, a „klandesztin egye­tem­nek” ti­tu­lált sze­mi­ná­ri­u­mo­kat nem­kü­lön­ben. 2. Te­vé­keny­sé­gük csu­pán az egye­te­men fo­lyó ok­ta­tás ki­egé­szí­té­sét cé­loz­za. 3. Pénzt sem­mi­lyen szer­ve­zet­től nem fo­gad­nak el, már csak azért sem, mert meg­győ­ző­dé­sük, hogy anya­gi füg­get­len­sé­gük a zá­lo­ga szel­le­mi füg­get­len­sé­gük meg­tar­tá­sá­nak.17 (Vé­gül is nem in­dult ha­tó­sá­gi el­já­rás az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok el­len, mert az er­dé­lyi és a bu­ka­res­ti ro­mán saj­tó­ban hig­gad­tabb han­gok is meg­szó­lal­tak. A ne­ves re­gény­író, Cezar Petrescu pél­dá­ul két­szer is fog­lal­ko­zott a ro­má­ni­ai ma­gyar if­jú­ság és a po­li­ti­kai pár­tok vi­szo­nyá­val.18)

Bár az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok kez­det­től vi­lág­né­ze­ti füg­get­len­sé­get hir­de­tett, Lász­ló De­zső 1932 ta­va­szán kény­te­len mind nyo­ma­té­ko­sab­ban fel­hív­ni a fi­gyel­met ar­ra, hogy: „Vi­lág­né­ze­tek om­la­nak és om­lot­tak össze, ne kös­sük le ma­gun­kat át nem ér­té­kelt vi­lág­né­ze­tek­hez; if­jú­sá­gunk jo­gán ke­res­sük meg a ma­gun­két. Ez a ke­re­ső út a leg­ne­he­zebb. Könnyebb lett vol­na akár jobb­ra, akár bal­ra le­kap­cso­lód­ni. Ez a lé­pés éret­len, ko­moly­ta­lan és egész­ség­te­len lett vol­na. Nem kész ered­mé­nye­ket aka­runk el­fo­gad­ni, ha­nem ered­mé­nyek­re aka­runk el­jut­ni. […] Mi egész­sé­ges fi­a­tal­sá­gért küz­dünk, azok aka­runk len­ni. S ezért óvunk min­den­kit a vi­lág­né­ze­ti le­kap­cso­ló­dás­tól. A ne­he­zebb utat vá­laszt­juk: ke­re­sünk. Ami­re el­ju­tunk, az a mi­enk lesz.”19

A ne­he­zebb út, nyil­ván, a ki­sebb­sé­gi tár­sa­da­lom de­mok­ra­ti­kus ön­szer­ve­ző­dé­sé­nek út­ja volt. En­nek a stra­té­gá­já­vá nőt­te ki ma­gát Lász­ló De­zső a har­min­cas évek má­so­dik fe­lé­ben. De már a Már­ton Áron­nal foly­ta­tott 1932-es  vi­tá­já­ból is kö­vet­kez­tet­he­tünk er­re. A Paál Árpád-szerkesztette nagy­vá­ra­di ka­to­li­kus he­ti­lap­ban, az Er­dé­lyi La­pok­ban Már­ton Áron ugyan­is azt rót­ta fel az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok­nak, hogy so­kat han­goz­ta­tott füg­get­len­sé­gü­ket csak a ka­to­li­kus vi­lág­né­zet­tel szem­ben ér­vé­nye­sí­tik, más vi­lág­né­ze­tek­től azon­ban nem zár­kóz­nak el. Lász­ló De­zső emel­ke­dett vá­la­szá­ból egy­ér­tel­mű­en ki­de­rül, hogy  a lap törzs­gár­dá­ja sosem a konf­ron­tá­ci­ót, ha­nem a fe­le­ke­ze­tek és vi­lág­né­ze­tek fe­let­ti egy­ség meg­szi­lár­dí­tá­sát lát­ta célravezetőnek ki­sebb­sé­gi hely­zet­ben. „Már­ton Áront egy­re kér­jük – üzen­te 1932 ta­va­szán Lász­ló De­zső –, higgye el, hogy őszin­te em­be­rek va­gyunk. A ma­gunk út­ját jár­juk. Egyik ol­dal­ra sem mé­rünk más mér­ték­kel. Gaz­dag éle­tet ke­re­sünk. Fi­a­tal­sá­gunk éle­tet ke­re­ső te­kin­te­tét min­de­nen vé­gig­hor­doz­zuk, min­den élet­gaz­da­gí­tó csí­rát ma­gunk­ba élünk. Az élet új szin­té­zi­sét ke­res­sük. Mi a katolikumban töb­bet lá­tunk, mint vi­lág­né­ze­tet. An­nak mé­lyén élő élet van, ami­ből vi­lág­né­zet is lett. A mai if­jú­sá­got a va­ló­ság és nem a va­ló­ság vi­lág­né­ze­ti ol­da­la vagy vi­lág­né­zet­ben kiegyensúlyozott ké­pe ér­dek­li. Ez ma vi­lág­je­len­ség. Min­ket a szo­ci­a­liz­mus sem mint vi­lág­né­zet ér­de­kel el­ső­sor­ban, ha­nem az az élet­szük­ség, ami­ből ki­nőtt. Élet pe­dig egy van. Egy tő­ké­ből nőtt ki min­den. Ezt az egy­ágú élet-tő­két ke­res­sük min­den élet­for­ma és vi­lág­né­zet mö­gött, hogy ab­ból új va­ló­ság sar­jad­jon ki raj­tunk ke­resz­tül. Új vi­lág­né­zet is. Ezért lát­nak min­ket elv­te­le­nek­nek. A bal­ol­dal jobb­ol­dal­nak, a jobb­ol­dal bal­ol­dal­nak. […] Sen­kit ka­to­li­kus mi­vol­tá­ért meg nem bán­tot­tunk, so­ha a ka­to­li­ciz­must mint olyant le nem ki­seb­bí­tet­tük, mint ahogy a szo­ci­a­liz­mu­sért sem bán­tot­tunk sen­kit. Ezt egy­for­ma lé­lek­kel tet­tük. A ka­to­li­ciz­mus súly­pont­ja nem esik egy­be a mi súly­pon­tunk­kal. Ép­pen fel­adat­kö­rünk sa­já­tos­sá­gai mi­att nem. […] Ha min­de­ni­künk a ma­ga dol­gát vég­zi, nem ke­rül­he­tünk egy­más­sal szem­be.”20

Az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok min­den igye­ke­ze­te el­le­né­re még­is szem­be ke­rül­tek egy­más­sal. Mi­ként a lap 1932. évi őszi kon­fe­ren­ci­á­ján ki­de­rült, nem­csak a neo­ka­to­li­ciz­mus szo­ci­á­lis né­ze­te­it val­ló fi­a­ta­lok­kal, ha­nem az idő­le­ge­sen vagy vég­ze­te­sen a mar­xiz­mus fe­lé tá­jé­ko­zó­dók­kal is. „Az if­jú ka­to­li­ciz­mus ma­gá­nak vin­di­kál­ta az egész er­dé­lyi ma­gyar­ság meg­tar­tá­sá­nak jo­gát – ke­se­rű száj­íz­zel von­ta le a ta­nul­sá­go­kat ek­kor Lász­ló De­zső –, az if­jú mar­xis­ták úgy lép­tek fel, mint az iga­zi ha­la­dás egyet­len kép­vi­se­lői.” Ám még ek­kor sem von­ta két­ség­be e moz­gal­mak tag­ja­i­nak jó­hi­sze­mű­ség­ét, de nem is mon­dott le az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok ko­ráb­bi – kö­zö­sen ki­ala­kí­tott – ál­lás­pont­já­nak vé­del­me­zé­sé­ről. „Na­iv do­log a kis er­dé­lyi ma­gyar­ság­tól vár­ni a mai vi­lág­krí­zis meg­ol­dá­sát – von­ta meg az er­dé­lyi ma­gyar if­jú­sá­gi moz­gal­mak mér­le­gét 1933 ta­va­szán. – A mi iga­zi prob­lé­má­ink ma­gunk kö­zött van­nak, s ne­künk ma­gunk­nak olyan kér­dé­sek meg­ol­dá­sán kell fá­ra­doz­nunk, ame­lye­ket he­lyet­tünk nem old meg sen­ki, s ame­lye­ket ha mi meg nem ol­dunk, ak­kor is el­ve­szünk, ha a ka­pi­ta­liz­mus vagy ha a kom­mu­niz­mus győz. A vi­lág­vál­ság meg­ol­dá­sa nem Er­dély­ben lesz. Még ke­vés­bé fog az a mi most el­fog­lalt ma­ga­tar­tá­sunk­tól dön­tő­en füg­ge­ni. Nem mon­dom, hogy el kell zár­kóz­nunk az egye­te­mes moz­gal­mak elől. De a sort meg kell for­dí­ta­nunk. Nem az egye­te­mes moz­gal­mak be­ideg­ző­dé­se­i­vel kell Er­dély fe­lé jön­nünk, ha­nem Er­dély­ből kell azok­ra néz­nünk. Ne azok mond­ják meg, hogy mi kell Er­dély­nek, ha­nem mi mond­juk meg, hogy mi kell be­lő­lük ne­künk.”21

Lász­ló De­zső elő­re­lá­tá­sát az az­óta el­telt idő messze­me­nő­en iga­zol­ta. (És en­nek a ta­nul­sá­ga­it az 1989-et kö­ve­tő po­li­ti­kai rend­szer­vál­tást kö­ve­tő­en sem von­tuk le kel­lő­kép­pen.) Nem hall­gat­tak rá sem a Quadregesimo An­no kez­de­tű pá­pai en­cik­li­ka út­mu­ta­tá­sai alap­ján mun­ká­hoz lá­tó nem­ze­dék­tár­sai – aki­ket egy­há­zuk ve­ze­tő­sé­ge ar­ra szó­lí­tott fel, hogy ki­zá­ró­lag a sa­ját egye­sü­le­tük­ben dol­goz­za­nak22 – sem az „if­jú mar­xis­ták”. Az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok fa­lu­moz­gal­ma at­tól kezd­ve kény­te­len volt nél­kü­löz­ni az if­jú nem­ze­dék szo­ci­o­ló­gu­sá­nak, Venczel Jó­zsef­nek a mun­kás­sá­gát. „Eg­zisz­ten­ci­á­lis ér­de­ke­i­re” hi­vat­koz­va lé­pett ki az ala­pí­tók so­rá­ból egy év múl­va az il­le­gá­li­san és nyíl­tan is bal­ol­da­li agi­tá­ci­ót foly­ta­tó Bá­nyai Lász­ló. De­me­ter Já­nost pe­dig az 1933 ta­va­szán meg­tar­tott fő­mun­ka­tár­si ér­te­kez­let­nek kel­lett ki­zár­nia, mert az ál­ta­la szer­kesz­tett kom­mu­nis­ta irá­nyí­tá­sú he­ti­lap­ban – az 1932. szep­tem­ber 30. és 1933. már­ci­us 19. kö­zött meg­je­lent Fal­vak Né­pé­ben – meg­tá­mad­ta a „nép­nyú­zó” fa­lu­si lel­ké­sze­ket és ta­ní­tó­kat tá­mo­ga­tó Er­dé­lyi Fi­a­ta­lo­kat. (De­me­ter vá­das­ko­dá­sa­it egyéb­ként Lász­ló De­zső­nek az a szem­le­cik­ke vál­tot­ta ki, amely­ben szó­vá tet­te a Fal­vak Né­pe „egy­ol­da­lú­an is­ko­lás”, „dokt­ri­ner” ide­o­ló­gi­á­ját.23

Ki­sebb­sé­gi tör­té­nel­münk fin­to­ra: a kom­mu­nis­ta ha­ta­lom­át­vé­tel utá­ni pe­ri­ó­dus­ban csak­nem egy idő­ben ke­rül bör­tön­be a Bo­lyai Egye­tem be­in­dí­tá­sát meg­ala­po­zó Venczel Jó­zsef, a Ki­sebb­sé­gi statútomot ki­dol­go­zó De­me­ter Já­nos és az Er­dé­lyi Re­for­má­tus Egy­ház­ke­rü­let rang­rej­tett püs­pö­ké­nek te­kin­tett Lász­ló De­zső.   

A szer­kesz­tő sze­mé­lyi­ség­je­gyei és szel­le­mi/in­tel­lek­tu­á­lis igé­nyei min­den kor­ban meg­ha­tá­ro­zó­ak le­het­nek a nyil­vá­nos­ság szer­ke­ze­té­nek ala­kí­tá­sá­ban, a kor­szel­lem-vál­toz­ta­tás igé­nyé­nek a fel­kel­té­sé­ben. Gon­dol­junk csak a Nyu­ga­tot szer­kesz­tő Osvát Er­nő­re, a Ko­run­kat 1926-ban el­in­dí­tó Dienes Lász­ló­ra, az El­len­zék iro­dal­mi mel­lék­le­tét, majd az Er­dé­lyi He­li­kont szer­kesz­tő Áprilyra, Kuncz Ala­dár­ra, a ma­ga egy­sze­mé­lyes fo­lyó­ira­tá­val a ma­gyar gon­dol­ko­dás kor­sze­rű­sí­té­sé­re vál­lal­ko­zó Né­meth Lász­ló­ra, a má­so­dik vi­lág­há­bo­rú ide­jén a Ma­gyar Csil­la­got fel­ra­gyog­ta­tó Illyés Gyu­lá­ra, a szel­le­mi tisz­tán­lá­tás mű­he­lyét ugyan­ab­ban az idő­ben Ko­lozs­vá­ron meg­te­rem­tő Szabédi Lász­ló­ra vagy a kom­mu­nis­ta dik­ta­tú­ra ide­jé­ből Ilia Mi­hály­ra, Gáll Er­nő­re. A sor ter­mé­sze­te­sen ki­egé­szí­ten­dő a 20. szá­za­di ma­gyar folyóiratkultúra történéből, il­let­ve a szel­le­mi kor­for­má­lás­ban 1989 óta hoz­zá­juk mél­tó­nak bi­zo­nyu­ló utó­dok­kal.

Azok­ban az évek­ben, ami­kor Gáll Er­nőt egy új ki­sebb­ség-stra­té­gia ki­dol­go­zá­sá­nak alap­kér­dé­sei in­ten­zí­ven fog­lal­koz­tat­ták, be­szél­ge­té­se­ink so­rán meg­ra­ga­dott, hogy több­ször is em­lí­tet­te: mi­lyen nagy ha­tás­sal vol­tak rá ta­lál­ko­zá­sai Lász­ló De­zső­vel. Ma már nem két­sé­ges szá­mom­ra, hogy a ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­kai ve­zet­ték őt el a sa­já­tos­ság mél­tó­sá­ga el­mé­le­té­nek a meg­fo­gal­ma­zá­sá­hoz. Nap­ló­já­nak II. kö­te­té­ben az 1997. jú­ni­us 21-i fel­jegy­zé­sek kö­zött ol­vas­ha­tó (Polis Könyv­ki­adó, Ko­lozs­vár, 383.), hogy ar­ra kér­tem: jöj­jön el a Lász­ló De­zső vá­lo­ga­tott írá­sa­it tar­tal­ma­zó Mi­ner­va-könyv be­mu­ta­tó­já­ra, és ele­ve­nít­se fel em­lé­ke­it a szer­ző­ről. Ott el­hang­zott sza­va­i­ból idé­zem az ide­vá­gó rész­le­te­ket egy sze­ren­csé­sen meg­őr­zött vi­de­o­fel­vé­tel alap­ján: 

„A het­ve­nes évek ele­jén ta­lál­koz­tam elő­ször Lász­ló De­zső­vel, de az esz­mék szfé­rá­já­ban, még nem sze­mé­lye­sen. Ab­ban az idő­ben a hu­ma­niz­mus ha­zai vál­to­za­ta­it, vi­szon­tag­sá­ga­it ke­res­tem, ku­tat­tam, és így buk­kan­tam rá A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­kai cí­mű ta­nul­má­nyá­ra, amely szá­mom­ra ak­kor re­ve­lá­ci­ó­ként ha­tott. Ér­té­kel­ni és ér­tel­mez­ni is tud­tam, kü­lö­nös­kép­pen két vo­nat­ko­zás­ban: mint an­nak a fel­is­me­rő­jét, hogy a ki­sebb­sé­gi élet nem csak meg­alá­zott­ság, meg­aláz­ta­tás, nem csak a diszk­ri­mi­ná­ció el­szen­ve­dé­se, ha­nem ugyan­ak­kor egy nagy erő­fe­szí­tés ré­vén, egy er­köl­csi kom­pen­zá­ció ré­vén új ér­té­kek al­ko­tá­sá­ra is al­kal­mat ad, sőt ar­ra ösz­tö­nöz. A má­sik gon­do­lat, ame­lyet ak­kor ki­emel­tem – és ez nyil­ván má­ig ér­vé­nyes –, a ro­mán­ság fe­lé va­ló út­ke­re­sés. En­nek az idő­sze­rű­sé­ge mit sem vál­to­zott. Ke­gyel­mi ál­la­pot­nak vagy ke­gyel­mi fej­le­mény­nek ér­zem ma is, hogy sze­mé­lye­sen is meg­is­mer­ked­het­tem ve­le.  Ugyan­csak a het­ve­nes évek ele­jén tör­tént, hogy két­szer-há­rom­szor meg is lá­to­gat­hat­tam. Egy be­szél­ge­tés na­gyon meg­ma­radt az em­lé­ke­ze­tem­ben. Ő azt ma­gya­ráz­ta ne­kem – én ele­in­te elég ér­tet­le­nül fo­gad­tam –, hogy mit je­lent Makkai Sán­dor Ma­gyar fa sor­sa cí­mű köny­vé­nek, és egy­ál­ta­lán an­nak az Ady-ér­tel­me­zés­nek, amit eb­ben a könyv­ben pa­pír­ra ve­tett, mi en­nek a könyv­nek a je­len­tő­sé­ge. Én, ugye, Bölöni Györ­gyön nőt­tem fel, ab­ban a szel­le­mi­ség­ben vi­szo­nyul­tam Ady­hoz, egy­ál­ta­lán az egész ma­gyar prog­resszi­ó­hoz, a szá­zad­elő­nek ah­hoz a nagy­sze­rű ge­ne­rá­ci­ó­já­hoz, amely­nek Ady a ve­zér­csil­la­ga volt.  Idő kel­lett ah­hoz, hogy meg­ért­sem: Makkai köny­ve utat tört Er­dély­ben Ady szá­má­ra, az Ady-re­cep­ci­ó­nak egy ha­té­kony és rend­kí­vül ma­ra­dan­dó ér­té­ket kép­vi­se­lő meg­nyil­vá­nu­lá­sa volt, má­sod­sor­ban pe­dig az új ge­ne­rá­ció szá­má­ra át­tör­te azt a kon­zer­va­tív, ma­ra­di iro­da­lom­szem­lé­le­tet, amely ak­kor az iro­dal­mi élet­ben, kü­lö­nö­sen az ok­ta­tás­ban ural­ko­dott. […] Ezek az em­lé­kek és ezek a ben­nem má­ig mun­ká­ló szel­le­mi, er­köl­csi él­mé­nyek azok, ame­lyek ide­hoz­tak, és ame­lyek el­mon­dat­ták ve­lem, amit meg­pró­bál­tam sza­vak­ba ön­te­ni. […] Ez az örök­ség, ez a ha­gya­ték – no­ha sen­ki sem akar ma­nap­ság ki­sebb­sé­gi len­ni, és a ki­sebb­sé­gi fo­ga­lom­nak megint egy pe­jo­ra­tív ki­csen­gé­se van, és füg­get­le­nül at­tól, hogy mi az el­ne­ve­zés, mi a meg­ne­ve­zés és mi az ön­meg­ha­tá­ro­zás –, ezek­ben a kö­te­tek­ben és most a Lász­ló De­zső-kö­tet­ben szá­munk­ra hoz­zá­fér­he­tő­vé vál­tak, mind­má­ig egy nél­kü­löz­he­tet­len szel­le­mi és er­köl­csi fegy­vert je­len­te­nek.”

JEGY­ZE­TEK

  1. Vö.: Cseke Pé­ter: Vi­gyá­zó to­rony. Be­szél­ge­té­sek Debreczeni Lász­ló­val. Kriterion Könyv­ki­adó, Buk., 1995. 151

  2. Lász­ló De­zső: Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok. Ko­runk, 1973. 6.

  3. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok – do­ku­men­tu­mok, vi­ták (1930–1940). Köz­zé­te­szi dr. Lász­ló Fe­renc és Cseke Pé­ter. A be­ve­ze­tő ta­nul­mányt és a jegy­ze­te­ket Cseke Pé­ter ír­ta. Kriterion Könyv­ki­adó, Buk., 1986/1990. A to­váb­bi­ak­ban: EF-dok.

  4. Lásd: Lász­ló De­zső: A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­kai. Pub­li­cisz­ti­kai írá­sok, ta­nul­má­nyok 1929–1940. Mi­ner­va Köny­vek – 6. Kvár, 1997.

  5. Vö.: EF-dok. 86–93.

  6. A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­ka. In: Vi­gyá­zó to­rony. 151–181.

  7. Cseke Pé­ter: Szel­le­mi mű­hely – köz­éle­ti is­ko­la. In: EF-dok. 5–79

  8. Lász­ló De­zső – a fő­is­ko­lás egye­sü­le­tek­nek. Ko­lozs­vár, 1931. ok­tó­ber 10. In: EF-dok. 161–162.

  9. Vö.: EF-dok. 254.

10. Lásd: EF-dok. 80–81.

11. [Jancsó Bé­la]: Er­dé­lyi fi­a­ta­lok. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1930. 1. 1–2. Lásd még: EF-dok. 23–28.

12. Uő: Fő­is­ko­lás kér­dé­sek egy­sé­ge. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1932. 3–4. 28–29.

13. Lász­ló De­zső: Az er­dé­lyi ma­gyar if­jú­ság lel­ki ar­ca. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1930. 1. 3–5. Ugyan­az in L. D.: A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­kai. 22–25.

14. Uő.: Uo.

15. Lász­ló De­zső: A fő­is­ko­lás if­jú­ság és a po­li­ti­kai pár­tok. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1931. 3. 62–63.

16. Po­li­ti­ka­men­tes­sé­gi ha­tá­ro­zat. In: EF-dok. 165–167. Lásd még a vo­nat­ko­zó jegy­ze­te­ket: I. m. 413–414.

17. Lász­ló De­zső: Ghibu O. pro­fesszor köny­ve és az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1932. 1–2. 3–10. Új­ra­kö­zöl­ve in L. D.: A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­kai. 30–37.

18. Vö.: EF-dok. 213–231., 413.

19. Lász­ló De­zső: Az Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok vi­lág­né­ze­ti füg­get­len­sé­get hir­det. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1932. 3–4. 29–30.  ÚjraközölveÚjraközölvre in: L. D.:  A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­kai. 37–38.

20. Uő.: Uo.

21. Lász­ló De­zső: Az er­dé­lyi ma­gyar if­jú­sá­gi moz­gal­mak mér­le­ge. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1933. I. ne­gyed, 1–5. Új­ra­kö­zöl­ve in: L. D.: A ki­sebb­sé­gi élet aján­dé­kai. 39–43.

22. Vö.: Csá­kány Bé­la: Egy­há­za­ink szo­ci­á­lis ál­lás­fog­la­lá­sai. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1932. 1–2. 10–12.

23. Lász­ló De­zső: Fal­vak né­pe. Er­dé­lyi Fi­a­ta­lok, 1932. 6. 109–110. Lásd még: EF-dok. 212–239., va­la­mint a vo­nat­ko­zó jegy­ze­te­ket.