Július 2004
Régészet – anyagi kultúra

Vincze Zoltán

Pósta Béla és tanítványai

A 19. szá­zad utol­só har­ma­da a ma­gyar ré­gé­szet­tu­do­mány és mú­ze­um­ügy meg­ha­tá­ro­zó idő­sza­ka. Ha­za­fi­as lel­ke­se­dés­től, a múlt irán­ti ér­dek­lő­dés­től ve­zet­tet­ve vi­dé­ki mú­ze­u­mok tu­cat­jai szü­let­tek. Jó né­há­nyuk ti­sza­vi­rág-éle­tű­nek bi­zo­nyult, nagy ré­szük azon­ban – da­col­va a pénz­te­len­ség­gel és a szak­is­me­ret hi­á­nyá­val – ma­ka­csul har­colt az élet­ben ma­ra­dá­sért. Anya­gi és szak­mai tá­mo­ga­tá­su­kat a Val­lás- és Köz­ok­ta­tás­ügyi Mi­nisz­té­ri­um­nak (VKM) alá­ren­delt Mú­ze­u­mok és Könyv­tá­rak Or­szá­gos Fő­fel­ügye­lő­sé­ge (MKOF) lát­ta el, a ré­gész után­pót­lás kép­zé­sé­ről a bu­da­pes­ti egye­tem gon­dos­ko­dott. 1899-től a ko­lozs­vá­ri egye­tem fris­sen lé­te­sí­tett ré­gé­sze­ti tan­szé­ke is részt vál­lalt e mun­ká­ból. Az egy­sze­mé­lyes ka­ted­rát Pósta Bél­ára bízták.1

A Sza­mos-par­ti vá­ros nyil­vá­nos ren­des ta­ná­rá­nak ad­di­gi pá­lyá­ját a Ma­gyar Nem­ze­ti Mú­ze­um érem- és ré­gi­ség­tá­rá­nak őre­ként ve­ze­tett ása­tá­sok, ala­pos je­len­té­sek, szé­les lá­tó­kör­re val­ló össze­fog­la­ló mun­kák, a har­ma­dik Zichy-ex­pe­dí­ció tag­ja­ként vég­zett ar­che­o­ló­gi­ai meg­fi­gye­lé­sek je­lez­ték. Szak­tu­dá­sa és szer­ve­ző­kész­sé­ge alap­ján az új fel­adat­ra hi­va­tott­nak ígér­ke­zett. Jó­for­mán a sem­mi­ből kel­lett meg­te­rem­te­nie az új tan­szé­ket, hi­szen előd­je, a sok­ol­da­lú Finály Hen­rik csu­pán a tör­té­nel­mi se­géd­tu­do­mány­ok egyi­ke­ként ok­tat­ta a ré­gé­sze­tet. Ugyan­ak­kor az Er­dé­lyi Nem­ze­ti Mú­ze­um­nak az egye­tem hasz­ná­la­tá­ba át­en­ge­dett érem- és ré­gi­ség­tá­ra igaz­ga­tó­ja­ként rá­há­rult a ku­ta­tás, az ok­ta­tás és a nagy­kö­zön­ség elől el­zárt, ha­szon­ta­la­nul he­ve­rő gyűj­te­mé­nyek ren­de­zé­sé­nek fel­ada­ta. És lét­re kel­lett hoz­nia az egye­sü­le­ti tá­rak test­vér­ét, az egye­te­mi ke­re­tek kö­zött mű­kö­dő érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­ze­tet, amely ha­son­ló­kép­pen egy­szer­re volt mú­ze­um, ok­ta­tá­si és ku­ta­tá­si in­téz­mény. A te­rem­tő, gyűj­tő, ku­ta­tó mun­ká­ban fi­a­tal mun­ka­tár­sak­ra tá­masz­kod­ha­tott, akik­nek több­sé­ge az ő ne­velt­je volt.

A ré­gé­sze­ti kol­lé­gi­um 1899. ok­tó­ber 22-én, há­rom ér­dek­lő­dő hall­ga­tó rész­vé­te­lé­vel tar­tot­ta el­ső gyű­lé­sét. Az el­nök­lő Pósta is­mer­tet­te ter­ve­it: „...majd mint­egy út­tö­rői le­szünk an­nak a ré­gé­sze­ti kör­nek, mely majd an­nak ide­jén, ta­lán már 1, 2 év múl­va, hi­vat­va len­ne az erdélyrészi ré­gi kul­tú­rá­val foglalkozni.”2 A részt­ve­vők egyi­ke, Buday Ár­pád fel­ol­va­sást tar­tott az ős­ré­gé­szet meg­ha­tá­ro­zá­sá­ról, kö­ré­ről és tör­té­nel­mé­ről. A kö­vet­ke­ző kö­ri ta­lál­ko­zó­kon meg­je­lent ér­dek­lő­dők kö­zött volt Ke­le­men La­jos, kö­zép­ko­ri ku­ta­tá­sunk maj­da­ni le­gen­dás alak­ja, Papp Do­mo­kos, a ké­sőb­bi nép­sze­rű író (Gyallay Do­mo­kos), to­váb­bá Ko­vács Ist­ván, aki az em­be­ri­ség leg­ré­gibb kultúrállapotairól tar­tott előadást.3 A kis mag­hoz az évek fo­lya­mán újabb hall­ga­tók csat­la­koz­tak. Pósta ki­har­col­ta, hogy – az in­té­zet­ben fel­hal­mo­zott anyag fel­dol­go­zá­sa vé­gett, a ré­gé­szet­ben va­ló el­mé­lyü­lé­sük, de anya­gi tá­mo­ga­tá­suk ér­de­ké­ben is – leg­buz­góbb ta­nít­vá­nya­it rö­vi­debb-hosszabb idő­re, há­rom ko­ro­na na­pi­díj­ért tu­do­má­nyos se­géd­mun­kás­ként, se­géd­ar­che­o­ló­gus­ként al­kal­maz­has­sa.

Leg­ki­vá­lóbb, leg­ki­tar­tóbb ta­nít­vá­nya­it Pósta a ki­épí­ten­dő ré­gé­sze­ti tan­szék szá­má­ra akar­ta meg­őriz­ni. Négy ta­ná­ri ál­lás rend­sze­re­sí­té­sét ter­vez­te – az ős­kor és a nép­rajz, a klasszi­kus és a pro­vin­ci­á­lis ró­mai ré­gé­szet, a kö­zép- és új­ko­ri ré­gé­szet, to­váb­bá a nu­miz­ma­ti­ka ré­szé­re –, ame­lyek so­rát utóbb a ke­le­ti ré­gé­szet szak­em­be­ré­vel szán­dé­ko­zott ki­egé­szí­te­ni. Mel­let­tük egy-két gya­kor­nok ka­pott vol­na to­váb­bi szak­ké­pe­sí­tést, hogy az­tán kö­zép­is­ko­lai ta­ná­ri, mú­ze­um­őri pá­lyán szol­gál­ja a ré­gé­szet ügyét. A táv­la­ti cél el­éré­se ér­de­ké­ben gya­kor­no­ki, ta­nár­se­gé­di be­osz­tá­sok ál­lan­dó­sí­tá­sá­val igaz­gat­ta ne­velt­jei pá­lyá­ját, kül­föl­di ösz­tön­dí­jakkal biz­to­sí­totta szak­mai to­vább­kép­zé­sü­ket. Az emel­ke­dő pá­lyák ál­lo­má­sa­in Pósta egy-egy elő­ter­jesz­té­se, aján­lá­sa ké­pe­zi a ha­tár­kö­vet. Né­hány év múl­va a sa­ját két­nyel­vű szak­lap­ban (Dol­go­za­tok az Er­dé­lyi Nem­ze­ti Mú­ze­um Érem- és Ré­gi­ség­tá­rá­ból) és más ki­ad­vány­ok­ban köz­zé­tett ása­tá­si ered­mé­nyek, fel­dol­go­zá­sok nyo­mán a ha­zai és a kül­föl­di tu­do­má­nyos­ság is ér­te­sült a ko­lozs­vá­ri ré­gé­sze­ti is­ko­lá­ban fo­lyó mun­ká­ról. Pósta Bé­la és mun­ka­tár­sai má­ig ha­tó ér­vé­nyes­ség­gel meg­ve­tet­ték az or­szág­ré­szünk rég­múlt­ját bú­vár­ló tu­do­má­nyos ku­ta­tás alap­ja­it.

A leg­ki­tű­nőbb ta­nít­vá­nyok alább kö­vet­ke­ző váz­la­tos pá­lya­raj­za ki­zá­ró­lag a Pósta Bé­la-kor­szak­ra vo­nat­ko­zik (1899–1919). Az egyes élet­mű­vek foly­ta­tá­sá­ra, ki­tel­je­se­dé­sé­re mind­össze egy­sze­rű uta­lás tör­té­nik. Bár az esz­te­len há­bo­rú, az erő­sza­kos po­li­ti­kai be­avat­ko­zás és az el­ke­rül­he­tet­len sors­csa­pás­ok (be­teg­sé­gek) mi­att fáj­dal­ma­san nagy a de­rék­ba tört ré­gész­pá­lyák szá­ma. Az itt elő­ször kö­zölt le­ve­lek, be­szá­mo­lók, je­len­té­sek, vé­le­mé­nye­zé­sek életközelbe hoz­zák Pósta Bé­la ko­lozs­vá­ri ré­gé­sze­ti is­ko­lá­já­nak szel­le­mét. Em­ber­sor­sok­ról, em­ber­kö­zi kap­cso­la­tok­ról, kül­föl­di ta­nul­mány­utak él­mé­nye­i­ről, ku­ta­tá­si ered­mé­nyek­ről, gon­dok­ról val­la­nak. Egy em­be­ri­leg is össze­forrt tu­dós­kör min­den­nap­ja­i­ról.

Buday Ár­pád (1879–1937)4 Pósta Bé­la sa­ját ne­ve­lé­sű mun­ka­tár­sai so­rá­ban a leg­el­ső. Az Er­dé­lyi Múzeum-Egyesület Vá­laszt­má­nya a má­sod­éves di­á­kot 1899. ok­tó­ber el­se­jei ha­tállyal az érem- és ré­gi­ség­tár szak­díj­no­ká­vá, 1900. áp­ri­lis el­se­jé­től pe­dig el­ső gya­kor­no­ká­vá vá­lasz­tot­ta. 1901-ben mint ne­gyed­éves hall­ga­tót a ré­gé­sze­ti tan­szék meg­bí­zott ta­nár­se­géd­évé vá­lasz­tot­ták. 1903-ban történelem–latin sza­kos ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett. 1906-ban az egye­te­mi in­té­zet­hez és az egye­sü­le­ti tá­rak­hoz szol­gá­lat­té­tel­re be­ren­delt ok­le­ve­les kö­zép­is­ko­lai ta­nár­rá ne­vez­ték ki. A kö­vet­ke­ző év­ben sum­ma cum laude fo­ko­zat­tal, ré­gé­szet fő- és óko­ri tör­té­ne­lem, mű­vé­szet­tör­té­ne­lem mel­lék­sza­kok­ból böl­csész­dok­tor­rá avat­ták. 1911-ben ma­gán­ta­ná­ri ké­pe­sí­tést szer­zett, 1917-ben pe­dig cím­ze­tes nyil­vá­nos rend­kí­vü­li ta­nár­rá ne­vez­ték ki. Szak­kö­rök­ben úgy te­kin­tet­tek rá mint egy kö­ze­lebb­ről lé­te­sí­ten­dő egye­te­mes óko­ri tör­té­ne­ti és ré­gé­sze­ti tan­szék ve­ze­tői tisz­té­nek vá­ro­má­nyo­sá­ra. Pósta ha­lá­la után az EME Vá­laszt­má­nya őt bíz­ta meg az érem- és ré­gi­ség­tár igaz­ga­tá­sá­val. 1924-ben Sze­ged­re köl­tö­zött, amely­nek egye­te­mén mes­te­re szel­le­mé­ben el­in­dí­tot­ta a ré­gész­kép­zést. Ám vá­lasz­tott ku­ta­tá­si te­rü­le­té­től el­sza­kadt.    

Pósta a pro­vin­ci­á­lis ró­mai élet, a Tor­ma Kár­oly­tól el­in­dí­tott limeskutatás fe­lé irá­nyí­tot­ta ta­nít­vá­nya lép­te­it. Itt­ho­ni fel­ké­szü­lé­sét kül­föl­di ta­nul­má­nyok­kal mé­lyí­tet­te el (1902–1903: Orosz­or­szág, 1904–1905: Bécs, 1909: Né­met­or­szág, 1910: Olasz­or­szág, 1914: Gö­rög­or­szág, Kré­ta, Kis-Ázsia, 1917: Al­bá­nia). Leg­el­ső dol­go­za­tai ada­lé­kok a ró­mai fel­irat­tan­hoz, be­te­tő­zé­sük egy má­ig ha­szon­nal for­gat­ha­tó ké­zi­könyv (Ró­mai fel­irat­tan). Mun­kás­sá­gá­nak leg­je­len­tő­sebb ré­sze a limesszel kap­cso­la­tos. A né­met­or­szá­gi ta­nul­mány­út­já­ról írt be­szá­mo­ló (A ró­mai li­mes Né­me­tor­szág­ban) e tárgy­ban a leg­el­ső össze­fog­la­lás, a nem­zet­kö­zi szak­iro­da­lom nye­re­sé­ge. Meg­ál­la­pí­tot­ta a Me­szes­ben hú­zó­dó töl­tés ró­mai ere­de­tét. Több éven át foly­ta­tott porolissumi fel­tá­rá­sai a Ma­gyar­or­szág te­rü­le­tén in­dí­tott leg­el­ső rend­sze­res ása­tá­sok.

1904–1905-ben ösz­tön­dí­jas­ként fel­irat­tant, érem­tant és ré­gé­sze­tet ta­nult a bé­csi egye­te­men. Az egye­tem fel­sze­relt­sé­ge, a mú­ze­u­mok gaz­dag­sá­ga el­káp­ráz­tat­ta, el­ke­se­red­ve gon­dolt a ha­zai ál­la­po­tok­ra, ám a csá­szár­vá­ros egyes tu­do­má­nyos kö­re­i­ben ta­pasz­tal­ha­tó fe­lü­le­tes­sé­get is ér­zé­kel­te.  A bé­csi le­ve­lek – ame­lyek egyi­két alább ol­vas­hat­juk – kul­csot ad­nak né­hány ké­sőb­bi ta­nul­mány (Fratres Arvales, Ró­mai fel­irat­tan) születéstörténetéhez.5

Wi­en, 1904. nov. 13.

IX. Wasa-Gasse 19. Papierhandlung

 

Nagy­sá­gos Uram!

 

Va­la­mi­vel ké­sőbb­re, il­le­tő­leg hosszabb idő el­tel­té­vel kül­döm a je­len­té­se­met, mint az elő­ző­ket. Egy­sze­rű oka, hogy most már mind ke­ve­sebb az, ami az új­don­ság ha­tá­sá­val bír, s bár min­dent le­he­tő­leg jól meg­fi­gye­lek, – ke­ve­sebb az, ami­ről je­len­tést kell ten­nem. 

Va­sár­nap és pén­te­ken, mi­vel ak­kor nem va­gyok egy elő­adás­sal sem le­köt­ve, 9–1-ig, vagy ami­kor úgy esik a nyi­tás, 10–2-ig a mú­ze­um­ban va­gyok, ahol ér­de­kel na­gyon – újab­ban – az, hogy a nép­ván­dor­lá­si és gö­rög – fe­ke­te-ten­ge­ri – gyar­ma­tok ipar­mű­vé­sze­te kö­zött nem tud­ják meg­von­ni a leg­tá­gabb ha­tárt sem. Így van­nak a nép­ván­dor­lás és ró­mai pro­vin­ci­á­lis későbbkori dol­gok­kal is. Ezt még meg tud­nám ne­kik bo­csá­ta­ni, ha kö­vet­ke­ze­te­sek vol­ná­nak, de ugyan­azon ter­mé­sze­tű dol­go­kat, nép­ván­dor­lás ko­ri jel­zés­sel, ta­lá­lunk a Kulturhistorisches Museum ős­ko­ri osz­tá­lyá­ban és a ré­gi­ség­tár­ban. Ez pe­dig baj! Kü­lön­ben ma néz­tem meg ala­po­sab­ban a szilágysomlyói és nagyszentmiklósi kin­cse­ket; hogy ez a szem­lém nem ment ke­se­rű mo­no­ló­gok és fej­csó­vá­lás­ok nél­kül, –  az csak ter­mé­sze­tes.

Ma egy he­te a Rathausban el­he­lye­zett vá­ro­si mú­ze­u­mot néz­tük meg; min­ket csak a fegy­ver­gyűj­te­mé­nye ér­de­kel­het, ame­lyen kí­vül van egy pár szo­bor a Szent Ist­ván-temp­lom­ból és ugyan­on­nan egy pár épí­té­sze­ti em­lék. Nehány eh­hez so­ra­ko­zó ró­mai bé­lye­ges tég­lán, egy pár meg­le­he­tő­sen össze­za­vart ős- és nép­ván­dor­lás ko­ri edé­nyen kí­vül Bécs vá­ros tör­té­ne­té­re vo­nat­ko­zó dol­gok; úm. tér­ké­pek a leg­kü­lön­bö­zőbb idő­ből és raj­zok fog­lal­ják el a leg­na­gyobb ré­szét, és kép­tár.

Az epigraphiai seminariumban foly­ton ephesusi em­lé­kek­kel fog­lal­ko­zunk; on­nan kül­de­nek és küld­tek pacs­ko­la­to­kat, ame­lye­ket itt le­má­sol­nak, sok­szo­ro­sí­ta­nak és ki­oszt­ják elő­ze­te­sen; a gya­kor­la­ti órán foly­nak a meg­be­szé­lé­sek. A ma­gam ré­szé­ről ter­mé­sze­te­sen nem elé­ged­he­tek meg ennyi­vel és pár­hu­za­mo­san a Cagnat ol­va­sá­sá­val fog­lal­ko­zom. Kis­sé las­san megy, de azért ha­la­dok ben­ne; azu­tán Wilmanns fő­is­ko­lai hasz­ná­lat­ra szánt gyűj­te­mé­nyét szán­dé­ko­zom át­ven­ni, mi­vel ott na­gyon sok ér­té­kes jegy­zet van. Egy­elő­re ennyi a prog­ra­mom. Az azutániakra majd ké­sőbb ke­rül sor.

Annyi bi­zo­nyos, hogy sej­tel­mem sem volt ró­la, mi­lyen sok min­dent kell jól  tud­nia egy epigraphusnak: tör­té­nel­met, iro­da­lom­tör­té­ne­tet és nyel­vé­sze­tet. De eze­ket az­tán iga­zán jól, ha biz­tos akar len­ni a dol­gá­ban. Hogy ezek meg­szer­zé­se nem megy gyor­san, – ed­dig is tud­tam, most még bi­zo­nyo­sab­ban tu­dom.

Ép­pen teg­nap be­szél­get­tem egy úr­ral, aki a seminarium kül­tag­ja, s aki na­gyon cso­dál­ta, hogy én Cagnat-val fog­lal­ko­zom; azt fe­lel­tem, hogy ed­dig csak gya­kor­la­ti­lag volt al­kal­mam fog­lal­koz­ni epigraphiával, és most aka­rom ezt a rend­sze­res mun­kát át­ta­nul­má­nyoz­ni. Mi­kor az­tán azt is el­mond­tam, hogy a ko­lozs­vá­ri egye­te­men az arch.-ra egy tan­szék van, és an­nak be­töl­tő­je a töb­bek közt mú­ze­um­igaz­ga­tó is, – igen meg volt le­pőd­ve!

Ez­zel je­len­té­se­met be­fe­jez­ve, Nagy­sá­god­nak és ked­ves csa­lád­já­nak őszin­te szív­ből az Ég ál­dá­sát kí­ván­ja

alá­za­tos szol­gá­ja

Buday Ár­pád

Ko­vács Ist­ván (1880–1955)6 1900. áp­ri­lis el­se­jén nyer­te el – az EME  érem- és ré­gi­ség­tá­rá­nak el­ső gya­kor­no­ki be­osz­tá­sá­ba elő­lé­pő – Buday ad­di­gi má­sod­gya­kor­no­ki ál­lá­sát. 1903 ta­va­szá­tól több­ször is az egye­tem érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­ze­te fi­ze­té­ses vagy díj­ta­lan ta­nár­se­géd­évé vá­lasz­tot­ták. 1906-ban kö­zép­is­ko­lai ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett, és osz­tály­ar­che­o­ló­gu­si be­osz­tást ka­pott az érem- és ré­gi­ség­tár­nál. 1907–1908-ban Né­me­tor­szág­ban (Strassburg, Ber­lin) foly­ta­tott szak­ta­nul­má­nyo­kat, s ezt kö­ve­tő­en érem­tan­ból dok­to­rált (1910). 1912-ben az egye­tem érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­ze­té­hez be­osz­tott kö­zép­is­ko­lai ta­nár­rá ne­vez­ték ki. 1913-ban ma­gán­ta­ná­ri ké­pe­sí­tést szer­zett nu­miz­ma­ti­ká­ból, és egye­te­mi elő­adá­so­kat tar­tott. A vi­lág­há­bo­rú má­so­dik évé­ben, 1916. ja­nu­ár 20-án be­vo­nult ka­to­ná­nak. A jú­li­us 5-i ke­let-ga­lí­ci­ai har­cok­ban orosz fog­ság­ba esett. A szi­bé­ri­ai Omszk­ba ve­zé­nyel­ték. Rab­sá­gá­nak lel­ki ter­hét eny­hí­tet­te, hogy le­he­tő­sé­ge nyílt a he­lyi mú­ze­um anya­gá­nak ta­nul­má­nyo­zá­sá­ra. Meg­is­mé­tel­het­te mes­te­re két év­ti­zed­del ko­ráb­bi vizs­gá­ló­dá­sa­it. A Szov­jet-Oro­sz-or­szág­gal kö­tött fegy­ver­szü­net­nek kö­szön­he­tő­en 1918 ta­va­szán ha­za­tért. Fog­ság­ba ju­tá­sa kö­rül­mé­nye­i­nek iga­zo­lá­sát kö­ve­tő­en Pósta és a kar új­ból elő­ter­jesz­tet­te – az elő­ző év­ben a ha­di­fog­ság­ra hi­vat­ko­zás­sal vissza­uta­sí­tott – nyil­vá­nos rend­kí­vü­li ta­ná­ri cím meg­adá­sá­ról szó­ló be­ad­vá­nyát. A ka­to­nai és po­li­ti­kai vál­to­zá­sok mi­att a ki­rá­lyi meg­erő­sí­tő ­ha­tá­ro­zat ter­ve­zet­ben ma­radt, s évek múl­tán ad acta tet­ték. 1920-tól a ro­mán egye­tem ókor­tu­do­má­nyi in­té­ze­té­ben dol­go­zott nyug­dí­ja­zá­sá­ig (1938).

Tu­do­má­nyos mun­kás­sá­gá­nak ja­va a Pósta Bé­la-kor­szak­hoz kap­cso­ló­dik. Nu­miz­ma­ti­kai dol­go­za­ta­i­nak leg­ki­vá­lóbb­jai az óko­ri érmelésből me­rí­tik tár­gyu­kat. Érem­ta­ni fő­mű­ve (Etruria pénz­rend­sze­re) meg­dön­töt­te azt a tév­esz­mét, hogy az et­ruszk érmészet min­de­nek­előtt ró­mai ere­de­tű. Be­bi­zo­nyí­tot­ta, hogy az Etruriában hasz­ná­la­tos két súly­rend­szer Ba­bi­ló­ni­á­ból, il­let­ve Per­zsi­á­ból szár­ma­zik, s a ró­mai és az et­ruszk pénz­ki­bo­csá­tás­ban egy­aránt fel­fe­dez­he­tő ta­golt tí­zes rend­szert ép­pen­ség­gel Ró­ma köl­csö­nöz­te Etruriától. Ré­gé­sze­ti mun­kás­sá­gá­ban ered­mé­nye­sen ka­ma­toz­tat­ta nu­miz­ma­ti­kai fel­ké­szült­sé­gét. Az apahidai kel­ta te­me­tő fel­tá­rá­sa – amely­nek fej­le­mé­nye­i­ről le­ve­le­ző­lap­okon szin­te na­pon­ta ér­te­sí­tet­te ta­ná­rát – a Pósta Bé­la-kor­szak el­ső je­len­tős ása­tá­sa. A kö­vet­ke­ző más­fél év­ti­zed­ben meg­ej­tett ős­ko­ri (Kolozskorpád, Marosdécse), nép­ván­dor­lás ko­ri (Mezőbánd, Marosszentanna, Ma­ros­vá­sár­hely), hon­fog­la­lás ko­ri (Kolozsvár–Zápolya ut­ca) fel­tá­rá­sai és fel­dol­go­zá­sai a lel­ki­is­me­re­tes ré­gé­sze­ti mun­ka is­ko­la­pél­dái, mind­má­ig a szak­ma sű­rűn idé­zett ér­té­kei. Je­len­té­sei né­me­lyi­ke saj­nos ne­gyed­szá­za­dos ké­sés­sel lá­tott nap­vi­lá­got.

A marosdécsei réz­ko­ri te­me­tőt Ko­vács a ko­ráb­bi erősdi mű­velt­ség örö­kö­sé­nek vélt ha­zai né­pes­ség ha­gya­té­ka­ként ér­té­kel­te. Ép­pen a lel­ki­is­me­re­tes fel­tá­rás­nak, min­den rész­let­re ki­ter­je­dő le­írás­nak kö­szön­he­tő je­len­sé­gek – zsu­go­rí­tás, ok­ker hasz­ná­la­ta, mel­lék­le­tek: négy­ka­ré­jú kő­bu­zo­gány, füst­szür­ke ko­va­pen­ge, ket­tős el­len­tett élű réz­csá­kány – alap­ján a szak­ma utóbb he­lyes­bít­het­te az ása­tó egy­ko­ri vé­le­mé­nyét. Ma a ku­ta­tók a te­me­tőt egy­ön­te­tű­en a Fe­ke­te-ten­ger észa­ki mel­lé­ké­ről ér­ke­zett kö­zös­ség­nek tu­laj­do­nít­ja. Ko­vács Ist­ván aláb­bi le­ve­le az ása­tá­sok kez­de­ti sza­ka­szá­ból való.7

Mél­tó­sá­gos Jó Uram!

Ma, szer­dán az ása­tá­so­kat meg­kez­det­tük. A fa­lu­tól észak­nyu­gat­ra fek­vő Décsei-erdő dé­li me­re­dek lej­tő­jén foly­tat­juk je­len­leg a mun­ká­la­to­kat. Dél­előtt 9 órá­ra már fel­fed­tük az el­ső sírt s azu­tán még ket­tőt. Ez utób­bi­ak azon­ban fe­let­te hi­á­nyo­sak vol­tak; az eke csak a ko­po­nya al­só ré­szét hagy­ta meg, egyéb csont­ré­sze­ket el­hor­dott. A ke­vés meg­ma­radt csont kö­ze­lé­ben ko­rong ala­kú kagy­ló­gyön­gyö­ket ta­lál­tunk. – A reg­gel meg­ta­lált sír azon­ban ép volt, s te­kint­ve, hogy úgy­szól­ván fö­veny közt fe­küdt, elég jó fenn­tar­tá­sú is volt. A ko­po­nyát egé­szé­ben be is pa­kol­tam, de a töb­bi csont­rész fel­sze­dé­se nem si­ke­rült. – A sír be­szál­lí­tá­sá­ról, il­let­ve egész­ben va­ló ki­eme­lé­sé­ről ép­pen a fö­vény mi­att szó sem le­he­tett, amit saj­ná­lok na­gyon, mert fé­lek, hogy nem ta­lá­lok még olyan épet. – Egyéb­ként ha­nyatt fek­vő fel­nőtt em­ber csont­vá­zát tar­tal­maz­ta. Ka­rok a test mel­lett ki­nyújt­va, jobb láb fel­fe­lé és bal láb víz­szin­tes irány­ban zsu­go­rít­va úgy, hogy a tér­dek érint­kez­tek, il­let­ve a bal a jobb alatt pi­hent. Mel­lék­le­tül a bal kéz­ben 11 cm hosszú ko­va­kést ta­lál­tunk. – Úgy ezt, mint a hi­á­nyos sí­ro­kat jel­le­mez­te, hogy a fö­veny a cson­tok mel­lett, sí­rok egész hosszá­ban, vö­rös, élénk vö­rös színt nyert ta­lán va­la­me­lyes fes­ték­anyag­tól. – Mi­kor „vér­zik” a fö­veny – biz­tos, hogy sír kö­ze­lé­ben va­gyunk. – A bá­nya kö­ze­lé­ben, an­nak szé­les­sé­gé­ben csak­nem el­vé­gez­tük már a mun­kát – hol­nap a nyu­ga­ti ol­da­lá­ra for­du­lunk át, ha a  ké­szü­lő­ben le­vő eső eb­ben meg nem aka­dá­lyoz. 

A föld­tu­laj­do­nos kb. 120 m2 te­rü­le­tért, amit hol­nap kez­dünk ás­ni, 10 kor. kár­té­rí­tést kért, amit meg is ígér­tem ne­ki – élén­ken re­mél­ve, hogy nem fo­gunk hi­á­ba ás­ni, mert egy he­lyen „vér­zik” a  föld a bá­nya ol­dal­fa­lán. – Va­ló­szí­nű­nek lát­szik, hogy a kö­zel­ben le­vő „Aká­cos”-on el­te­rü­lő ős­ko­ri te­lep­hez tar­to­zik a te­me­tő. – Nagy a va­ló­szí­nű­ség ar­ra, hogy na­gyobb ki­ter­je­dé­sű a te­me­tő, s ta­lán az egész ha­tal­mas hegy­ol­dalt el­fog­lal­ja, mi­re azon­ban kö­ze­leb­bi bi­zo­nyí­té­ka­im nin­cse­nek. Csu­pán az tűnt fel, ása­tá­sok fe­lett eső ré­szen sza­bály­sze­rű­sé­get mu­ta­tó, kör ala­kú be­süp­pe­dé­sek egész so­ra lát­ha­tó a köz­ség le­ge­lő­jén. – Egy­elő­re azon­ban csak a bá­nya kör­nyé­két aka­rom fel­fed­ni. [Kö­vet­ke­zik az ása­tá­si te­rü­let és kör­nyé­ké­nek váz­la­tos raj­za, raj­ta Erd ... kbl. 200 m. szé­les köz­sé­gi le­ge­lő... Szán­tó, mely­nek fel­szí­ne a szán­tás kö­vet­kez­té­ben 50–70 cm-rel mé­lyeb­ben van, mint a le­ge­lőé, raj­ta bá­nya, Fel­ásott sí­rok... Me­zei út].

Ezek­ben kí­ván­tam az ed­dig el­ért ered­mé­nyek­ről be­szá­mol­ni. – Szom­ba­ton es­te ha­za­me­gyek, s ak­kor kér­ni fo­gom eset­le­ges to­váb­bi uta­sí­tá­sa­it, ad­dig is ma­rad­tam igaz tisz­te­let­tel

Mél­tó­sá­god­nak alá­za­tos szol­gá­ja

Marosdécse, 1912. aug. 21.

Ko­vács

La­kom Szán­tó Já­nos úr­nál (gaz­dál­ko­dó)

 

Roska Már­ton  (1880–1961)8 1900-ban irat­ko­zott az egye­tem­re, s kö­vet­ke­ző év­től Pósta az érem- és ré­gi­ség­tár se­géd­gya­kor­no­ka­ként, majd gya­kor­no­ka­ként, 1903-tól pe­dig az érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­zet tu­do­má­nyos se­géd­mun­ká­sa­ként vet­te ma­ga mel­lé. 1905-ben ta­ná­ri ok­le­ve­let szer­zett, s ugyan­ak­kor ta­nár­se­géd­dé vá­lasz­tot­ták. 1908. áp­ri­lis 23-án a ré­gé­szet, az óko­ri tör­té­ne­lem és az óko­ri mű­vé­szet­tör­té­ne­lem dok­to­rá­vá avat­ták. 1912-ben ad­junk­tus­sá vá­lasz­tot­ták, egy év múl­va az ős­ré­gé­szet (paleoetnográfia) ma­gán­ta­ná­rá­vá ha­bi­li­tál­ták. Ön­ként vál­lalt harc­té­ri szol­gá­lat (1915–1918) után 1919. ja­nu­ár el­se­jén új­ból el­fog­lal­ta egye­te­mi ál­lá­sát. A ro­mán ka­to­nai ha­tó­sá­gok be­bör­tö­nöz­ték, ám fel­men­té­sét kö­ve­tő­en a ro­mán egye­tem klasszi­ka fi­lo­ló­gia in­té­ze­te el­ső ta­nár­se­géd­ként al­kal­maz­ta. A kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben foly­ta­tott ku­ta­tó- és egye­te­mi ok­ta­tó mun­ká­ját (Ko­lozs­vár, Deb­re­cen, Ko­lozs­vár, Sze­ged) po­li­ti­kai fo­gan­ta­tá­sú is­mét­lő­dő zak­la­tás, bör­tön­bün­te­tés, ki­uta­sí­tás sza­kí­tot­ta fél­be.

Az ős­ré­gé­szet és a nép­rajz el­kö­te­le­zett ku­ta­tó­ja volt, bár más szak­te­rü­le­tek is szá­mon tart­ják ered­mé­nye­it. Csoklovinai és körösbarlangi ása­tá­sai ered­mé­nye­ként elő­ször tett kí­sér­le­tet a Kár­pát-me­den­cei paleolitikum kro­no­ló­gi­á­já­nak meg­ál­la­pí­tá­sá­ra. Újabb kő­ko­ri ku­ta­tá­sa­i­ban (Tasnád, Tordos) a ha­zai neo­li­ti­kum­nak a kör­nye­ző kul­tú­rák kö­ré­ben el­fog­lalt he­lyét vizs­gál­ta. Pécskai és perjámosi fel­tá­rá­sai so­rán a Kár­pát-me­den­ce bronz­ko­ri né­pes­sé­gé­hez el­ju­tott dé­li ha­tá­so­kat nyo­moz­ta. Szak­is­me­re­te, ta­pasz­ta­la­tai nyo­mán tan­könyv­ként hasz­nál­ha­tó össze­fog­la­ló­val se­gí­tet­te az ős­ré­gé­szet mű­ve­lő­it (Be­ve­ze­tés az ős­kor­ba). A ré­teg­ta­ni vi­szo­nyok pon­tos meg­fi­gye­lé­se és rög­zí­té­se, az in situ ki­eme­lés mód­sze­ré­nek ki­dol­go­zá­sa kez­dő és ta­pasz­talt ré­gé­szek kö­ré­ben egy­aránt ér­dek­lő­dést kel­tett. Pósta ér­té­ke­lé­se sze­rint pá­lyá­ja ele­jén já­ró fi­a­tal ta­nít­vá­nya, mun­ka­tár­sa is­ko­lát te­rem­tő „erős gya­kor­la­ti ré­gész”, „he­lye­sen rend­sze­re­ző” tu­dós és „vér­be­li mu­ze­á­lis szak­em­ber”. A tár­gyi nép­rajz és a nép­élet kö­ré­be vá­gó gyűj­té­sei nem­csak az et­nog­rá­fi­át gaz­da­gí­tot­ták, ha­nem az ős­ré­gé­szet­ ku­ta­tá­sa­it is elő­re­vit­ték. 1919 utá­ni mun­kás­sá­ga a mes­te­re mel­lett el­töl­tött el­ső év­ti­zed szer­ves foly­ta­tá­sa volt.

Az alább kö­zölt le­ve­let a vajdahunyadi ko­ra Ár­pád-ko­ri te­me­tő fel­tá­rá­sa so­rán át­élt él­mény nyomán ír­ta. Egyéb­ként olyan tu­do­má­nyos meg­fi­gye­lé­se­ket tett – a te­me­tő va­ló­já­ban csa­lá­di te­met­ke­zé­sek együt­te­se, szá­mol­ni kell a hon­fog­la­lók egyes cso­port­ja­i­nak dél-er­dé­lyi be­nyo­mu­lá­sá­val – , ame­lyek új irány­ba te­rel­ték a kutatásokat.9

 

Nagy­sá­gos Uram!

Teg­nap 4 sírt bon­tot­tam. A 17., 18. sz. gyer­me­ké, a 19., 20. fel­nőt­te­ké, – sem­mi nem volt mel­let­tük. Ma is né­gyet bon­tot­tam. A 21. sz. gyer­me­ké, sem­mi­je sem volt. A 22. fel­nőt­té 2 haj­ka­ri­ká­val és egy gyű­rű­vel.

Vol­ta­kép­pen a 23. és 24. sz. mi­att írok. Mind­ket­tő­ben 1-1 ezüst dénáriust kap­tam. Mind­ket­tő: A.) STEPHANVS REX – R.) REGIA CIVITAS, – te­hát Szt. Ist­vá­né. Ezek fe­lett va­ló örö­mö­met akar­tam meg­osz­ta­ni, ad­dig is, míg ha­za­me­gyek.

Ezek tő­szom­széd­sá­gá­ban még 2 sír, ve­lük szin­te egy sor­ban is ket­tő, te­hát hol­nap, szer­dán 4 sí­rom még biz­tos. Mit ad­nak majd, még nem tu­dom, de annyit kb. lá­tok, hogy ott va­gyok, ahol Szt. Ist­ván ide­jé­ben, és ér­me­i­vel te­met­kez­tek (nem tu­dom, for­ga­lom­ban vol­tak-e pén­zei ha­lá­la után is), – ed­di­gi ása­tá­som egy ré­sze pe­dig oly te­rü­le­ten folyt, mely egy pár év­ti­zed­del ké­sőb­bi idő­re te­he­tő, ha ter­mé­sze­te­sen a Szt. Ist­ván pén­zei nem vol­tak utó­dai alatt is for­ga­lom­ban. Jó vol­na a kap­cso­la­tot  meg­kap­ni a két ki­rály ér­me­i­vel fi­xált dá­tum közt. Ha fel­te­vé­sem beigazolódik, a sí­rok topographiája előt­tünk van, esz­kö­zöl­het­jük meg­kö­ze­lí­tő pon­tos­ság­gal a töb­bi mel­lék­le­tek idő­ren­di cso­por­to­sí­tá­sát.

Most csak vol­ta­kép­pen az új ér­mek­ről akar­tam hírt ad­ni. Hol­nap so­rát ke­rí­tem az ed­di­gi sí­rok tér­ké­pe­i­nek – mel­lék­le­te­i­ket je­len­té­se­im­ben em­lí­tet­tem –,  be­raj­zo­lom a meg­ásott te­rü­le­tet, s hogy mi vár még fel­ása­tás­ra, s ah­hoz mér­ten ké­rem szí­ves uta­sí­tá­sa­it.

Vhunyad, 1911. III. 28.

Nagy­sá­god  alá­za­tos szol­gá­ja

Roska Már­ton

 

Kőváry dr. úr­nak ta­valy év­köny­vet küld­tünk, nem pusz­tán a mi je­len­té­sün­ket. Jó vol­na, ha az idén is ki­vé­telt ten­nénk ve­le. Ma­gunk­nak dol­go­zunk ve­le.

 

 

Magoss Irén (? – ?) Létayval és Bannerrel együtt a Pósta-neveltek má­so­dik nem­ze­dé­két al­kot­ta. Egyút­tal a tra­gi­kus sor­sú ta­nít­vá­nyok fáj­dal­ma­san hosszú so­rá­ban idő­rend­ben ne­ki ju­tott a leg­el­ső hely.

1907 ta­va­szán Pósta az érem- és ré­gi­ség­tár se­géd­őri ál­lá­sá­val ju­tal­maz­ta a har­mad­éves, kar­csú, bar­na di­ák­lány ré­gé­sze­ti irá­nyú érdeklődését.10 A VKM-től, va­la­mint az EME-től ka­pott se­géllyel Magoss Irén 1911 őszén a fran­cia­or­szá­gi Caenban spe­ci­á­lis stú­di­u­mo­kat kez­dett a ke­resz­tény kö­zép­ko­ri ré­gé­szet és mű­ve­lő­dés­tör­té­net körében.11 Sú­lyos be­teg­sé­ge mi­att né­hány hó­nap múl­va saj­nos fél­be kel­lett hagy­nia ta­nul­má­nya­it. Új­ból el­fog­lal­ta ál­lá­sát, majd egy évig be­teg­sza­bad­sá­got él­ve­zett. 1914 ja­nu­ár­já­ban gyám­ja, Apáthy Ist­ván be­je­len­tet­te le­mon­dá­sát. Az EME Vá­laszt­má­nya el­ha­tá­roz­ta egy­évi ja­va­dal­má­nak vég­ki­elé­gí­tés­ként va­ló kiutalványozását.12 A mél­tá­nyos dön­tést Pósta aján­lá­sá­ra hoz­ták: „Magoss Irén sze­ren­csét­len be­teg­sé­ge előtt szor­gal­mas és hű­sé­ges tiszt­vi­se­lő­je volt az egyesületnek.”13 A ké­sőb­bi­ek­ben Apáthy se­géd­mun­kás­ként al­kal­maz­ta a ve­ze­té­se alatt ál­ló ál­lat­ta­ni in­té­zet­nél. A szö­vet­ta­ni gya­kor­la­tok elő­ké­szí­té­sé­nél segédkezett.14

  Kül­föl­di tar­tóz­ko­dá­sa ide­jé­ből Póstának cím­zett há­rom le­ve­lé­ről tu­dunk.  Az alább kö­zölt leg­el­ső­ben a fran­cia nyelv­tan­fo­lyam­ról és az egye­te­mi elő­adá­sok­ról szá­mol be.15 A má­so­dik az elő­adá­sok­ról szó­ló rö­vid ér­te­sí­tés. Az utol­só (de­cem­ber 25.) a ta­nul­má­nyai be­fe­je­zé­sét ké­rő le­vél­re adott be­le­egye­ző válasz.16 

 

Caen, 1911. no­vem­ber 30.

2. Rue Élie de Beaumont

France, Normandie

 

Mé­lyen tisz­telt Pro­fesszor Úr!

Bo­csá­na­tot ké­rek, hogy ily ké­ső­re kül­döm az el­ső rész­le­te­sebb tu­dó­sí­tást, de vár­tam, hogy az elő­adá­sok meg­kez­dőd­je­nek.

Meg­ér­ke­zé­sem nap­ján, dél­után föl­men­tem az egye­tem­re és a tit­kár­nál je­lent­kez­tem, aki meg­nyug­ta­tott, hogy nem kés­tem el, sőt na­gyon is ko­rán jöt­tem, mert az ide­ge­nek szá­má­ra hir­de­tett tan­fo­lya­mot csak deczemberben szok­ták meg­kez­de­ni, a föl­hí­vás­ban té­ve­dés­ből hir­det­ték no­vem­ber ele­jé­re. Az ál­ta­lá­nos be­irat­ko­zá­sok no­vem­ber 3-án kez­dőd­nek, a ren­des elő­adá­sok pe­dig 13-án. Ér­dek­lő­dött la­ká­som fe­lől. Mond­tam, hogy a Guérin pensionba szál­lot­tam, mert en­nek a cí­mét tud­tam csu­pán, de ál­lan­dó la­ká­sul drá­gá­nak ta­lá­lom. Azon­nal aján­lott egy va­ló­di csa­lá­di pensiont, szem­ben az egye­tem­mel, aho­va át is kí­sért. Ezt egy öz­vegy­asszony tart­ja idő­sebb le­á­nyá­val. Sok­kal egy­sze­rűbb, mint a Guérin hôtelszerű pensionja, de ol­csóbb is. Na­pon­ta 4 fr 50 cm-ért ka­pok egy vi­lá­gos szo­bát a má­so­dik eme­le­ten fű­tés­sel és vi­lá­gí­tás­sal s há­rom­szo­ri ét­ke­zést. Sem­mi pa­na­szom nem le­het rá, ne­he­zen szok­tam ugyan meg, de az el­ső na­pok­ban ret­te­ne­tes­nek ta­lál­tam min­dent eb­ben az ide­gen vá­ros­ban, s a leg­sö­té­tebb gon­do­la­tok ker­ge­tőz­tek agyam­ban. Las­sacs­kán az­tán meg­nyu­god­tam, s az el­len­ke­ző túl­ság­ba es­tem: sem­mi sem ér­de­kelt. Azt hi­szem, ezek­nek az ér­zé­sek­nek min­den­ki rab­ja az el­ső he­tek­ben.

Mi­e­lőtt az elő­adá­sok meg­kez­dőd­tek vol­na, a könyv­tár­ba jár­tam be és so­kat sé­tál­tam. Ta­lá­ló­an ne­ve­zi az író Caent a „temp­lo­mok vá­ro­sá”-nak, mert csak­ugyan to­rony to­rony mel­lett nyú­lik a ma­gas­ba. Leg­több­jét már meg­néz­tem, de nem mind­et. Két­ség­kí­vül a Szt. Pé­ter-temp­lom a leg­szebb mű­em­lék, de azon­kí­vül annyi más, ame­lye­ket mind ta­nul­má­nyoz­ni le­het­ne. A Les Villes d’Art célèbres c. so­ro­zat­ban H. Prentout it­te­ni egye­te­mi ta­nár is­mer­te­ti Caen épí­té­sze­ti em­lé­ke­it. Gyak­ran la­po­zom ezt a köny­vet, s az­tán meg­né­zem a hely­szí­nen az em­lé­ket. Még messzi va­gyok at­tól, hogy ele­mez­ni tud­jam és így a szép­sé­gek­ben gyö­nyör­köd­jem. Va­ló­ság­gal agyon­nyom a sok lát­ni- és néz­ni­va­ló. Mú­ze­um ma­ga az egész vá­ros. (Ha ugyan he­lye­sen íté­lek, hi­szen Ko­lozs­vá­ron kí­vül más vá­rost nem is­mer­tem ed­dig, ez pe­dig egy egé­szen sa­já­tos jel­le­gű fran­cia, il­let­ve nor­man­di­ai vá­ros.) Kép­tá­ra a vá­ros­há­zá­nak egyik szár­nyá­ban van el­he­lyez­ve, több mint 400 ké­pet tar­tal­maz, köz­tük je­les ere­de­ti mun­ká­kat lát­hat­ni, így Perugino: Le mariage de la Vierge-t, St. Je­ro­mo­sát, Tintoretto: Le­vé­tel a ke­reszt­ről c. ké­pét és még sok má­sat. Még csak egy­szer néz­tem meg s az per­sze csak be­ve­ze­tés­nek va­ló. A tu­laj­don­kép­pe­ni ré­gi­ség­tá­rat még csak kí­vül­ről lát­tam, a vá­ros­nak más ne­gye­dé­ben van, s ab­ban az órá­ban, mi­kor ott jár­tam, zár­va volt. He­ten­ként csak két­szer nyit­ják, va­sár­nap és hét­főn dél­után 2–4-ig.

Az egye­te­mi elő­adá­so­kat saj­nos alig va­la­mics­két ér­tem, ha az anyag is­me­rős, ha nem, ak­kor pusz­ta hang­hul­lám­ok, amik a fü­le­met érin­tik. Azért hű­sé­ge­sen el­já­rok a fran­cia iro­dal­mi és nyel­vé­sze­ti elő­adá­sok­ra ab­ban a re­mény­ben, hogy ta­lán ké­sőbb még­is­csak ered­mé­nyét lá­tom. Egy pár elő­adás volt az ide­ge­nek szá­má­ra is, az el­ső­kön én vol­tam egye­dül, teg­nap az­tán föl­sza­po­ro­dott a szá­munk négy­re. Né­met, de leg­in­kább an­gol, skót hall­ga­tók jön­nek éven­ként, oly­kor oro­szok, dá­nok, své­dek. Ma­gyart ed­dig nem lát­tak, saj­nos,  én rossz kép­vi­se­lő­je va­gyok nem­ze­tem­nek. Csu­pán nő­ket lát­tam még ed­dig, le­het, hogy de­cem­ber­től kezd­ve ve­gye­sen és töb­ben le­szünk. Ne­künk is iro­dal­mat és nyel­vé­sze­tet ad­nak elő. A fran­ci­ák­tól le­het és van mit ta­nul­ni. A pro­fesszo­rok na­gyon ba­rát­sá­go­sak a hall­ga­tó­ik­hoz, iga­zi mes­ter és ta­nít­vány vi­szo­nya ural­ko­dik kö­zöt­tük. Az ide­ge­nek­nek igye­kez­nek tár­sa­sá­got sze­rez­ni. Én már négy hely­re vol­tam ed­di­ge­lé hi­va­ta­los a vá­ros­ban. Per­sze a tár­sal­gás ne­he­zen megy.

Bár ta­nú­jel­ét nem ad­tam, sok­szor és so­kat gon­dol­tam a Pro­fesszor úr­ra és az in­té­zet­re. Sze­ret­ném, ha mind­nyá­jan itt le­het­né­nek leg­alább csak egy­pár hét­re, bi­zo­nyá­ra sok­kal töb­bet és sok­kal job­ban lát­ná­nak, mint én egész esz­ten­dő alatt.

Re­mél­ve, hogy so­ra­im úgy a Pro­fesszor urat, mint ked­ves csa­lád­ját egész­ség­ben ta­lál­ják, Ju­lis­ka né­ni­nek kéz­csó­ko­mat, az Urak­nak üd­vöz­le­te­met je­lent­ve, ma­rad­tam a Pro­fesszor úr­nak ki­vá­ló tisz­te­let­tel

há­lás ta­nít­vá­nya

Magoss Irén

 

 

Létay Ba­lázs (1888–1914)17 1906-ban irat­ko­zott az egye­tem­re. Pósta fel­fi­gyelt a szor­gal­mas fi­a­tal­em­ber­re, s  ma­ga mel­lé vet­te az érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­zet­be se­géd­ar­che­o­ló­gus­nak. A ren­de­ző-lel­tá­ro­zó mun­ká­ban va­ló rész­vé­tel­ének ered­mé­nye egy díj­nyer­tes pá­lya­mun­ka: Az Er­dé­lyi Nem­ze­ti Mú­ze­um Érem- és Ré­gi­ség­tá­rá­ban le­vő fel­ira­tos em­lé­kek mél­ta­tá­sa a ró­mai ál­la­mi és ma­gán­élet szem­pont­já­ból. 1910 nya­rán az MKOF meg­bí­zá­sá­ból el­vé­gez­te a Jó­sa And­rás ve­zet­te Sza­bolcs vár­me­gyei mú­ze­um anya­gá­nak ren­de­zé­sét. 1911 te­lén Ko­vács és Roska ol­da­lán részt vett a ko­lozs­vá­ri Far­kas ut­cai temp­lom res­ta­u­rá­lá­sá­val kap­cso­la­tos fel­tá­rá­so­kon, nyá­ron pe­dig ő kezd­te meg a Záp­olya ut­cai, az­óta ne­ve­ze­tes­sé vált hon­fog­la­lás ko­ri te­me­tő ása­tá­sát. Az em­lí­tett mun­ká­la­tok so­rán ta­nú­sí­tott ala­pos­sá­ga, mun­ka­bí­rá­sa el­is­me­ré­sé­ül el­nyer­te meg­bí­zói, fe­let­te­se fel­tét­len bi­zal­mát.

Ta­ná­ra a ki­tar­tó, fel­ké­szült fi­a­tal­em­bert a ter­ve­zett Ke­le­ti In­té­zet alap­em­be­ré­ül sze­mel­te ki. 1911-ben Létay Lon­don­ban és Ox­ford­ban an­gol tan­fo­lya­mon tö­ké­le­te­sí­tet­te nyelv­tu­dá­sát, 1913 vé­gé­től pe­dig rö­vid ide­ig Pá­rizs­ban, majd Lon­don­ban a me­zo­po­tá­mi­ai ci­vi­li­zá­ci­ót ta­nul­má­nyoz­ta. 1914 de­cem­be­ré­ben kel­lett vol­na el­in­dul­nia az el­ső ex­pe­dí­ci­ó­nak, az­zal a jól meg­ha­tá­ro­zott fel­adat­tal, hogy meg­szer­vez­ze a több év­ti­zed­e ter­ve­zett ma­gyar Ke­le­ti In­té­ze­tet. A hosszú évek mun­ká­já­val elő­ké­szí­tett prog­ram el­in­dí­tá­sát meg­hi­ú­sí­tot­ta az el­ső vi­lág­há­bo­rú ki­tö­ré­se. A ko­lozs­vá­ri ré­gé­sze­ti is­ko­la „leg­szebb re­mé­nye”, Létay Ba­lázs 1914 au­gusz­tu­sá­ban, a leg­el­ső ga­lí­ci­ai har­cok­ban el­esett. Ve­le együtt por­ba hullt a Ke­le­ti In­té­zet ter­ve.

Létay Ba­lázs kéz­ira­tos ha­gya­té­ká­nak leg­ér­té­ke­sebb da­rab­ja Lon­don­ból kül­dött ter­je­del­mes le­ve­le, amely nem­csak egy­sze­rű él­mény- és mun­ka­be­szá­mo­ló, ha­nem egyút­tal egy jól át­gon­dolt tu­do­má­nyos pá­lya váz­la­tos prog­ram­ja. Alább ol­vas­ha­tó Pósta Bé­la vé­le­mé­nyes je­len­té­se, amellyel a kar 1912. jú­li­us 12-i ülé­sén Létay lon­do­ni útisegély irán­ti ké­rel­mét támogatta.18

 

Te­kin­te­tes Kar!

Min­den­eset­re sa­ját­sá­gos je­len­ség, hogy ha­zai ré­gé­sze­tünk, kü­lö­nö­sen a gyűj­tés szem­pont­já­ból egé­szen vi­dé­ki­es ál­lás­pont­ra he­lyez­ke­dett. Meg­en­ge­di, hogy nem ku­ta­tom vagy leg­alább­is nem kí­vá­nom most az okot meg­vi­lá­gí­ta­ni, mely e sa­já­tos ál­lás­pont el­fog­la­lá­sá­ra ve­ze­tett. Csak azt kí­vá­nom je­lez­ni, hogy ezt az ál­lás­pon­tot sem ha­zai tu­do­má­nyos­sá­gunk, sem ha­zánk te­kin­té­lye szem­pont­já­ból a ma­ga­mé­vá so­ha nem tud­tam ten­ni. Meg­győ­ző­dé­sem min­dig az volt, hogy ne­künk a tu­do­má­nyos ku­ta­tá­sok­ból ép­pen úgy ki kell ven­nünk a ma­gunk ré­szét, mint Eu­ró­pa bár­mely más nem­ze­té­nek ál­ta­lá­ban; ami pe­dig kü­lö­nö­seb­ben a ré­gé­sze­tet il­le­ti, azt tar­tot­tam min­dig, hogy a ke­le­ti ré­gé­szet szem­pont­já­ból mi ma­gya­rok egye­ne­sen job­ban al­kal­ma­sak va­gyunk a ku­ta­tás­ra, mint Eu­ró­pa bár­mely más nem­ze­te.    

A sok szem­pont kö­zül, me­lyek er­re en­gem fel­jo­go­sí­tot­tak, csak ket­tőt eme­lek ki. Az egyik, hogy ben­nün­ket a ke­le­ten po­li­ti­kai fél­té­keny­ség nem fo­gad. Hi­szen a mi hó­dí­tá­sa­ink­tól ott nem fél­nek. A má­sik, hogy ha­zánk nagy ré­sze typusos steppe te­rü­let volt; a Duna–Tisza vi­dé­ke erős ha­son­la­tos­sá­got mu­tat olyan al­lu­vi­á­lis fo­lyam­vi­dé­kek­kel, ame­lyek a ke­le­ten nagy kul­tu­rá­lis kö­zép­pont­ok ki­fej­lő­dé­sé­re ve­zet­tek. Ré­gé­sze­ti typusaink te­hát ta­lál­nak egy­részt a ke­le­ti steppe, más­részt a ke­le­ti al­lu­vi­á­lis fo­lyam­vi­dé­kek régiségtypusaival. Mi te­hát szin­te ott­hon já­runk, és ami más or­szág szü­lött­jé­nek meg­le­pe­tés, ne­künk meg­szo­kott.

Eze­ken kí­vül még csak azt kí­vá­nom meg­je­gyez­ni, hogy a ke­le­tet ku­ta­tó ma­gya­rok­nak mun­ká­ja min­dig ér­té­kes­nek bi­zo­nyult a kül­föl­di tu­do­má­nyos­ság előtt is. Ne­kem te­hát kez­det­től fog­va tö­rek­vé­sem volt, hogy az archaeológiai ku­ta­tá­sok a ke­le­ti te­rü­le­te­ken a mi ré­szünk­ről is meg­in­dul­ja­nak.

A ku­ta­tás­hoz el­ső­sor­ban szak­em­ber kell. Te­hát ilyen­nek ki­kép­zé­sé­re tö­re­ked­tem. 

Eb­ben a te­kin­tet­ben res­pek­tál­tam ha­zai vi­szo­nya­in­kat és leg­előbb olyan szak­em­be­re­ket ké­pez­tem, akik a ré­gi ke­re­tek­be il­let­tek. Ki­ké­pez­tük a classicai archaeologiára dr. Buday Ár­pá­dot, a praehistorikára Roska Már­tont, a nu­miz­ma­ti­ká­ra Ko­vács Ist­vánt, a kö­zép­ko­ri ré­gé­szet­re Magoss Irén­nel in­dul­tunk meg. Te­hát leg­utol­já­ra hagy­tuk az új irány em­be­ré­nek ki­ké­pez­te­té­sét, de meg­tet­tük azt is.

Fo­lya­mo­dó Létay Ba­lázs, ok­le­ve­les kö­zép­is­ko­lai ta­nár el­mond­ja fo­lya­mod­vá­nyá­ban, hogy mi­kép­pen ve­zet­tem én őt ab­ban az irány­ban, hogy a ke­le­ti te­rü­le­tek­nek ku­ta­tó­já­vá fej­lőd­hes­sék. Azon te­rü­le­te­ké­vé, ame­lyek­nek leg­ré­gi­ebb­je a me­zo­po­tá­mi­ai te­rü­let. Meg­is­mer­tet­het­tem őt a te­rü­le­tek­nek ré­gé­sze­ti typusaival, de nem ta­nít­hat­tam meg az anyag­nak tel­jes hi­á­nya foly­tán az ék­ira­tos szö­ve­gek ol­va­sá­sá­ra, ami nél­kül a mon­dott te­rü­let ku­ta­tá­sa le­he­tet­len. Ez a fő cél, ami­ért ne­ki Lon­don­ba kell men­nie. E fő cél kö­rül cso­por­to­sul a mel­lé­ke­sek­nek egész so­ro­za­ta. Ha a Nagym. Mi­nisz­té­ri­um a 2500 ko­ro­nát meg­ad­ja, nem Létay Ba­lázs­nak, ha­nem a ma­gyar tu­do­má­nyos­ság­nak tesz szol­gá­la­tot. Létay Ba­lázs ta­lán sok­kal elé­ge­det­tebb és nyu­god­tabb éle­tet foly­tat­hat­na, ha nem eb­ben az irány­ban fej­lett vol­na mun­kás­sá­ga. De ab­ban az eset­ben sze­gé­nyebb len­ne a ma­gyar kul­tú­ra. Azt a 2500 ko­ro­nát a Mi­nisz­té­ri­um a ma­gyar kul­tú­rá­nak ad­ja, és­pe­dig igen kis csöpp for­má­já­ban igen nagy cél el­éré­sé­re. Ez is ré­gi tra­dí­ció ná­lunk. A mi ku­ta­tó­ink min­dig hi­he­tet­len ke­vés esz­köz­zel szok­tak nagy ered­mé­nye­ket el­ér­ni. Az  igaz, hogy ren­de­sen a sa­ját existentiájuk, az egész­sé­gük megy rá­ja, és még jó, ha nem megy rá­ja az éle­tük is. Ter­mé­sze­tes te­hát, hogy nincs elég me­leg szó, amellyel en­nek a nagy lé­lek­kel vál­lal­ko­zó if­jú szak­em­ber­nek ké­ré­sét pár­to­lom. Hi­szen vol­ta­kép­pen ügyet pár­to­lok, amely­nek szol­gá­la­tá­ban még el­vé­rez­ni is ér­de­mes, és amely ami­lyen na­gyot hasz­nál an­nak a ha­zai tu­do­má­nyos­ság­nak, amely­nek is­tá­po­lá­sa a Köz­ok­ta­tás­ügyi Mi­nisz­té­ri­um fel­ada­ta, ép­pen annyi­ra nem szol­gál sem­mi­fé­le sze­mé­lyes ér­de­ket.

 

Ko­lozs­vár, 1912. jú­ni­us hó

A Te­kin­te­tes Kar­nak

alá­za­tos szol­gá­ja

Dr. Pósta Bé­la

 

Banner Já­nos (1888–1971)19 pá­lyá­já­nak ala­ku­lá­sa meg­le­he­tő­sen el­üt a töb­bi Pósta-tanítványétól. Egye­te­mi évei alatt ugyan év­fo­lyam­tár­sa volt Létaynak, de ré­gé­sze­ti elő­adá­so­kat csak el­vét­ve hall­ga­tott, s így nem ke­rült be a Pósta kö­rül ki­ala­kult kör­be. Jász­be­ré­nyi ta­nár­sá­ga kez­de­tén a vá­ro­si ta­nács rá­bíz­ta a szer­ve­ző­dő mú­ze­um őri tisz­tét. Ek­kor lé­pett kap­cso­lat­ba a ko­lozs­vá­ri ré­gé­szek­kel. Nya­ran­ta he­te­ket, hó­na­po­kat töl­tött Pósta és mun­ka­tár­sai ol­da­lán. El­sa­já­tí­tot­ta az ása­tá­sok ve­ze­té­sé­nek, je­len­té­sek ké­szí­té­sé­nek, a mú­ze­u­mi anyag lel­tá­ro­zá­sá­nak, ren­de­zé­sé­nek for­té­lya­it. A Pósta alá­írá­sá­val el­lá­tott Hi­va­ta­los Bi­zo­nyít­vány sze­rint „ta­nú­jel­ét ad­ta a ré­gé­szet és érmészet iránt va­ló sze­re­tő ér­dek­lő­dés­nek”, il­let­ve „érem­ta­ni tu­do­má­nyos vizs­gá­ló­dást vég­zett és az érem­tan kö­ré­be vá­gó szak­sze­rű ta­nul­má­nyo­zást foly­ta­tott”. Ha­za­tér­ve el­ké­szí­tet­te a mú­ze­u­mi tár­gyak lel­tá­rát, egy ré­szü­ket pre­pa­rá­lás vé­gett Ko­lozs­vár­ra küld­te, meg­kezd­te a gyűj­te­mény nép­raj­zi tár­gyak­kal va­ló ki­egé­szí­té­sét.  Fo­gad­ta Pósta Bé­lá­nak mint az MKOF fel­ügye­lő­jé­nek lá­to­ga­tá­sát, aki­nek a se­gít­sé­gé­vel si­ke­rült el­osz­lat­nia a he­lyi elöl­já­rók­nak az ál­la­mi fel­ügye­let­tel kap­cso­la­tos fenn­tar­tá­sa­it. A jász­be­ré­nyi mú­ze­um pénz­ügyi se­gély­hez és szak­mai irá­nyí­tás­hoz ju­tott. 1918-ban új­ból Pósta se­gít­sé­gé­ért fo­lya­mo­dott: a Jász Múzeum-Egylet lét­re­ho­zá­sá­hoz kér­te ta­ná­csát.

A kö­vet­ke­ző év­ti­ze­dek­ben ős­ko­ri ku­ta­tá­sai so­rán, a sze­ge­di és a bu­da­pes­ti egye­tem ka­ted­rá­ján gyü­möl­csöz­tet­te a ko­lozs­vá­ri ré­gé­sze­ti is­ko­la kül­ső tag­ja­ként szer­zett is­me­re­te­it. Há­lá­ja je­lé­ül szá­mos írás­ban ál­lí­tott em­lé­ket Pósta Bé­lá­nak és ta­nít­vá­nya­i­nak. Ne­ki kö­szön­he­tő a leg­tel­je­sebb tu­do­má­nyos igé­nyű Pósta-értékelés.

A jász­be­ré­nyi mú­ze­um szá­má­ra igé­nyelt ál­la­mi se­gély meg­adá­sát tá­mo­ga­tó fel­ügye­lői je­len­té­sé­ben Pósta a kö­vet­ke­ző­kép­pen ér­té­kel­te Banner szakértelmét.20

 

...A szak­em­ber te­kin­te­té­ben úgy in­téz­ked­tek, hogy Dr. Banner Já­nos főgimn. ta­nár urat al­kal­maz­ták a mú­ze­um ve­ze­tő­jé­vé. Banner dok­tor úr ok­le­ve­le sze­rint történelem–földrajz sza­kos, te­hát elő­is­ko­lá­ja úgy a ré­gé­sze­ti, mint a nép­raj­zi szak mód­sze­re te­kin­te­té­ben an­nál is in­kább meg­van, mert egye­te­mi ta­nul­má­nyai alatt ré­gé­sze­ti elő­adá­so­kat hall­ga­tott, és az ős­ko­ri rész­ben a palaeoethnographia mód­szer­rel gya­kor­la­ti­lag is tisz­tá­ba jött, de nem ál­lott meg en­nél, mert úgy­szól­ván éven­ként egy-két he­tet, sőt sok­szor több hó­na­pot töl­tött el a ko­lozs­vá­ri tu­do­mány­egye­tem érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­ze­té­ben szor­gos ta­nul­má­nyo­zás­sal, sőt az Igricz-barlang ása­tá­sa­i­nál egy palaeolithos te­lep rend­sze­res fel­tá­rá­sá­nál is köz­re­mű­kö­dött. Leg­utóbb részt vett a Főfségtől ren­de­zett nép­raj­zi tan­fo­lya­mon, és to­vább­kép­zé­se ér­de­ké­ben iga­zán kis esz­kö­zök­kel is so­kat te­he­tünk még, mert Banner úr sem a mun­ká­tól, sem egy bi­zo­nyos anya­gi ál­do­zat­tól nem ri­ad vissza e te­kin­tet­ben...

 

Ko­lozs­vár, 1915. febr.19-én

Dr. Pósta Bé­la s.k.

orsz. fel­ügye­lő

 

Schneller Vil­mos (1886–1959) itt­ho­ni jo­gi ta­nul­má­nya­it kül­föl­di egye­te­me­ken egé­szí­tet­te ki, és ál­lam­tu­do­má­nyi dok­to­rá­tust szer­zett. A ré­gé­szet irán­ti von­zó­dá­sa mi­att azon­ban el­hagy­ta a biz­tos anya­gi meg­él­he­tést ígé­rő köz­igaz­ga­tá­si pá­lyát, s a ko­lozs­vá­ri egye­te­men böl­csé­sze­ti ta­nul­má­nyo­kat kez­dett (1911). Oda­adó, me­leg ér­dek­lő­dé­sé­nek, tárgy­sze­re­te­té­nek ju­tal­ma­képp rö­vi­de­sen ki­ne­vez­ték az érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­zet se­géd­ar­che­o­ló­gu­sá­vá (1912. áp­ri­lis 4.). Két év múl­va az EME Vá­laszt­má­nya – Magoss Irén he­lyé­be – az érem- és ré­gi­ség­tár se­géd­őré­vé vá­lasz­tot­ta. A sze­mély­zet­nek a há­bo­rú kö­vet­kez­té­ben be­ál­lott meg­fo­gyat­ko­zá­sa mi­att, mú­ze­u­mi be­osz­tá­sát meg­őriz­ve, 1918-ban az érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­zet díj­ta­lan gya­kor­no­ká­vá is ki­ne­vez­ték. Név­le­ges mun­ka­kör­ét 1918. má­jus 8-án tu­do­má­nyos se­géd­mun­ká­si ál­lás­sal vál­tot­ták fel.21

Pósta öröm­mel je­len­tet­te fe­let­te­se­i­nek, hogy új ta­nít­vá­nya ered­mé­nye­sen töl­ti be az űrt, amely Magoss Irén re­mény­te­len egész­sé­gi ál­la­po­ta mi­att a tan­szék már-már ki­épült sze­mély­ze­té­ben ke­let­ke­zett: „mint a kö­zép­ko­ri ré­gé­szet mívelője [...] ide­vá­gó ta­nul­má­nya­it [...] egész éle­té­nek fel­ada­tá­vá” tet­te. Szé­les lá­tó­kö­rű, „a né­met nyel­vet tö­ké­le­te­sen be­szé­li, a fran­ci­á­ban, olasz­ban is” jártas.22 Hasz­nál­ha­tó mun­ka­erő­nek bi­zo­nyult. Ása­tá­so­kon, te­rep­ku­ta­tá­so­kon vett részt, ren­dez­te az in­té­zet szak­könyv­tá­rát (cé­du­la- és szak­ka­ta­ló­gust ké­szí­tett). Ko­vács Ist­ván be­vo­nu­lá­sa után az in­té­zet kü­lö­nö­sen nagy hasz­nát lát­ta nu­miz­ma­ti­kai tá­jé­ko­zott­sá­gá­nak. 1916 őszén, a ro­mán be­tö­rés he­te­i­ben részt vett a gyűj­te­mé­nyek egy ré­szé­nek Bu­da­pest­re me­ne­kí­té­sé­ben. A meg­apadt sze­mély­zet éjt nap­pal­lá té­ve dol­go­zott. „Hogy az éj­sza­ká­ból is nap­palt kel­lett csi­nál­nunk né­ha, a nap­palt pe­dig egé­szen ki kel­lett hasz­nál­nunk min­dig, az ért­he­tő­vé te­szi, hogy nem ju­tott eszem­be afö­lött is gon­dol­kod­ni: mi­ből él hát az a két szál em­ber, aki eb­ben a ren­ge­teg mun­ká­ban egy szó, egy hang pa­nasz nél­kül ál­lot­ta mel­let­tem a sa­rat” – idéz­te e na­po­kat, éve­ket Pósta.23 A fe­szí­tett mun­ka­tem­pó­ban Schneller ré­gibb ke­le­tű tü­dő­csúcs­hu­rut­ja mind­egy­re ki­újult, ezért a ka­to­nai szol­gá­lat alól fel­men­tet­ték. A há­bo­rú előtt a Har­gi­tán, a dal­mát ten­ger­par­ton (Gravosa) ke­res­te a gyógy­ulást, majd a Tát­rá­ban (Tátralomnic, Újtátrafüred) ke­zel­tet­te kez­dő­dő tü­dő­ba­ját. 1919 vé­gén újabb ke­ze­lés, il­let­ve ki­uta­sí­tott szü­le­i­nek el­kí­sé­ré­se vé­gett – Schneller Ist­ván volt a ko­lozs­vá­ri ma­gyar egye­tem utol­só rek­to­ra – az anya­or­szág­ba utazott.24 Nem tért vissza.

A kirulyfürdői vagy székelyszelterszi Lo­bo­gó bor­víz­for­rá­sa mel­lől kül­dött le­ve­lé­ből egy ér­dek­lő­dő, ter­vek­kel te­li, ám be­teg em­ber ké­pe bon­ta­ko­zik ki.25 (A Tég­lás Gá­bor­tól ró­mai ere­de­tű­nek vélt töl­tés­vo­nu­lat Ferenczi Ist­ván ku­ta­tá­sai alap­ján a Szent László–Könyves Kál­mán ko­ra­be­li ke­let-ma­gyar­or­szá­gi gye­pű­vel azo­no­sít­ha­tó.)

 

Mé­lyen tisz­telt Ta­nár Úr!

 

Teg­na­pi ké­rő le­ve­lem­re, mint szí­ves vá­laszt, há­lás kö­szö­net­tel vet­tem az Úti­nap­ló el­kül­dé­sét. Amennyi­re kö­szö­nöm szí­ves fá­ra­do­zá­sát, annyi­ra res­tel­lem is, hogy kény­te­len vol­tam Ta­nár Úr­nak ter­hé­re len­ni ilyes­mi­vel, tud­va, hogy mily nagy mér­ték­ben van egyéb­ként is el­fog­lal­va.

Hogy nem ve­het­tem részt vé­gig az apahidai ása­tá­son, azt ter­mé­sze­te­sen én saj­ná­lom leg­job­ban. El­te­kint­ve at­tól, hogy ta­nu­lá­si al­kal­mat sza­lasz­tot­tam el – bár aka­ra­to­mon kí­vül, már csak azért is, mert de­hogy­is van itt ne­kem na­gyobb él­ve­ze­tek­ben ré­szem. Sőt annyi­ra nem, hogy a hét vé­gén már me­ne­kü­lök is in­nen. Ha már vá­lasz­ta­nom le­het: in­kább sü­lök meg, mint meg­fa­gyok. Ha azon­ban az idő­já­rás csak va­la­mennyi­re is meg­en­ge­di, ki­rán­du­lok a har­gi­tai li­mes­hez (amint itt mond­ják: ör­dög ba­ráz­dá­ja), ame­lyet – mint a fa­lu­si szé­kely atya­fi­ak­tól hal­lom – Tég­lás be­járt.

Saj­ná­lat­tal ér­te­sül­tem bal­ese­té­ről. De reménylem, nem lesz ko­mo­lyabb kö­vet­kez­mé­nye a do­log­nak. Gyógy­ulást kí­vá­nok!

Le­kö­te­le­ző szí­ves­sé­gét még egy­szer há­lá­san kö­szön­ve és ered­mé­nyek­ben gaz­dag, kel­le­mes bács­kai utat kí­ván­va

 

Lo­bo­gó, 1912, júl. 15.

ma­ra­dok mé­lyen tisz­telt Ta­nár Úr­nak

alá­za­tos szol­gá­ja

Dr. Schneller Vil­mos

 

Herepei Já­nos (1891–1970)26 történelem–földrajz sza­kos ta­nár­je­lölt 1914. feb­ru­ár el­se­jén lett az érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­zet na­pi­dí­jas tu­do­má­nyos se­géd­mun­ká­sa. Az érem- és ré­gi­ség­tár se­géd­őré­vé vá­lasz­tott Schneller he­lyé­be lé­pett. Rö­vid ide­ig tar­tó szol­gá­la­ta alatt – Pósta vé­le­mé­nye sze­rint – mun­ka­he­lyén „ko­moly, te­het­sé­ges és mun­ka­sze­re­tő fi­a­tal­em­ber”-nek bi­zo­nyult. A há­bo­rú ki­tö­ré­se után ugyan „front­szol­gá­lat­ra al­kal­mat­lan­nak mi­nő­sí­tet­ték”, de iro­dai mun­ká­ra al­kal­maz­ták a had­ügy­mi­nisz­té­ri­um­ban. Le­sze­re­lé­sét kö­ve­tő­en 1919. ja­nu­ár el­se­jé­től új­ból el­fog­lal­ta he­lyét az in­té­zet­nél, de a za­va­ros po­li­ti­kai és ka­to­nai hely­zet­ben hó­na­pok múl­va sem utal­ták ki az il­let­mé­nyét. A ha­ta­lom­vál­to­zás után ugyan meg­őriz­te ál­lá­sát, de né­hány év múl­va – po­li­ti­kai meg­gon­do­lás­ból – le kel­lett mon­da­nia. Egy idő­ben az Er­dé­lyi Kár­pát Egye­sü­let nép­raj­zi gyűj­te­mé­nyét ke­zel­te, 1938-tól 1945 ele­jé­ig pe­dig a sep­si­szent­györ­gyi Szé­kely Nem­ze­ti Mú­ze­um igaz­ga­tói tisz­tét töl­töt­te be. A Pósta Bé­la ol­da­lán ré­gész­nek in­du­ló fi­a­tal­em­ber ké­sőbb, hosszú, vi­szon­tag­sá­gos éle­te fo­lya­mán más­fél­száz­nyi dol­go­zat­tal gaz­da­gí­tot­ta az er­dé­lyi mű­ve­lő­dés­tör­té­ne­ti iro­dal­mat.

Az egy­ko­ri mun­ka­hely­ének örö­ké­be lé­pett mai in­té­zet le­vél­tá­rá­ban csu­pán egyet­len irat őr­zi Herepei kéz­írá­sát. A hi­va­ta­li fo­ga­dal­mak legelseje Buday kéz­jegy­ét vi­se­li, a Herepeié az utol­sók kö­zül va­ló. Sze­mé­lyes élet­raj­zi ada­lék s egyút­tal kordokumentum.27   

 

Hi­va­ta­li fo­ga­da­lom

 

Én, Herepei Já­nos, a ko­lozs­vá­ri m. kir. Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány Egye­tem Érmészeti és Ré­gé­sze­ti In­té­ze­té­hez tu­do­má­nyos se­géd­mun­kás­nak ne­vez­tet­vén ki, pol­gá­ri be­csü­le­tem­re fo­ga­dom, hogy Őfel­sé­ge a ki­rály, an­nak kor­má­nya, nem­kü­lön­ben Ma­gyar­or­szág al­kot­má­nya, va­la­mint hi­va­ta­li elöl­já­ró­im iránt min­den­kor hű és en­ge­del­mes le­szek, hogy to­váb­bá hi­va­ta­li ál­lá­som­ban min­den erőm­mel raj­ta le­szek, hogy a re­ám bí­zan­dó tár­gyak rend­ben tar­tas­sa­nak és azok­ból sem­mi el ne ide­ge­nít­tes­sék. Vé­gül pe­dig min­den igye­ke­ze­tem­mel tö­re­ked­ni fo­gok ezen in­té­zet dí­szé­nek és fel­vi­rá­goz­ta­tá­sá­nak elő­moz­dí­tá­sá­ra. Is­ten en­gem úgy se­gél­jen!

 

Ko­lozs­vár, 1914. évi januárius 31-én

 

Herepei Já­nos

eskütevő

 

Előt­tünk:

Dr. Pósta Bé­la

Dr. Ko­vács Ist­ván

Dr. Roska  Már­ton

Dr. Schneller Vil­mos

Ferenczi Sán­dor

 

Gu­lyás Já­nos (1892–1915)28 sor­sa a leg­tra­gi­ku­sab­bak kö­zé tar­to­zik, éle­te a leg­rö­vi­debb­re mé­re­tett. A nép­rajz irán­ti sze­re­tet a kál­vi­nis­ta pap­fiú ve­le szü­le­tett vo­ná­sa volt. „Hi­he­tet­len sze­re­tet­tel tu­dott el­me­rül­ni a nép­lé­lek szel­le­mi ter­mé­ke­i­be, me­lye­ket meg­ér­te­ni se­gí­tett har­ma­tos na­i­vi­tá­sa, sze­rény­sé­gén is ke­resz­tül­tö­rő szel­le­me, tisz­ta er­köl­csös­sé­ge és éles ítélete.”29 Von­zó­dá­sa a ré­gé­szet­hez gim­ná­zi­u­mi ta­nu­ló ko­rá­ban, a gyu­lai mú­ze­um ve­ze­tő­je mel­lett ala­kult ki, aki­nek anyag­gyűj­tés­ben, lel­tá­ro­zás­ban, kiállításrendezésben egy­aránt jobbke­ze volt. Pósta is fel­fi­gyelt a fo­gé­kony fi­a­tal­em­ber­re, s 1913. szep­tem­ber el­se­jei kez­det­tel az érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­zet tu­do­má­nyos se­géd­mun­ká­sa­ként Roska mel­lé ál­lí­tot­ta. Rá­bíz­ta a Fe­renc Jó­zsef  (Horea) út 2. szám alatt bé­relt he­lyi­sé­gek­be köl­tö­zött nép­raj­zi gyűj­te­mény két cso­port­já­nak ren­de­zé­sét.

A had­üze­ne­tet kö­ve­tő­en az el­sők kö­zött, 1914. au­gusz­tus el­se­jén je­lent­ke­zett egy­éves ön­kén­tes szol­gá­lat­ra. A kö­vet­ke­ző év má­ju­sá­ban az észa­ki harc­tér­re ve­zé­nyel­ték. Jú­li­u­si le­ve­le­ző­lap­ján már egész­sé­gé­re pa­nasz­ko­dott („Kez­dek na­gyon gyön­gül­ni”). Rö­vid­del ez­után tá­bo­ri le­ve­le­ző­la­pon kül­dött, ku­sza be­tűk­kel írt szűk­sza­vú ér­te­sí­tést ho­zott a pos­ta: „Na­gyon be­teg va­gyok.” Pósta ér­dek­lő­dő le­ve­lé­re a tá­bo­ri kór­ház or­vo­sa csak ezt vá­la­szol­hat­ta: „Gu­lyás Já­nos 101. gya­log­ez­red­be­li had­ap­ród a harc­té­ren szer­zett be­teg­ség­ben, a ha­zá­ért meg­halt.” Va­la­mi­kor au­gusz­tus­ban, Létay után egy év­vel vég­zett ve­le a has­tí­fusz. A ré­gész­pá­lya le­he­tő­sé­ge épp hogy meg­csil­lant előt­te: az egye­tem pad­ja­i­ból vit­ték a front­ra, a ha­lál­ba. A Dol­go­za­tok­ban meg­je­lent, il­let­ve is­mer­te­tett írá­sos ha­gya­té­ka – 3 tá­bo­ri lap, 2 ké­pes­lap, 1 le­vél – nem a ré­gé­sze­ti szak­iro­dal­mat gaz­da­gít­ja: az elembertelenítő há­bo­rú­ról szó­ló hi­te­les val­lo­más.

 

Ferenczi Sán­dor (1894–1945)30 a ró­mai em­lé­kek­ben gaz­dag Zalatnán (Alburnus Maior) szü­le­tett és nőtt fel. Ért­he­tő volt ré­gé­sze­ti ér­dek­lő­dé­sé­nek ko­rai ki­ala­ku­lá­sa. Gim­ná­zi­u­mi ta­nul­má­nyai utol­só előt­ti évé­ben le­vél­ben ke­res­te fel Pósta Bé­lát. Afe­lől ér­dek­lő­dött, hogy – a va­ló­já­ban nyír­sé­gi – Balsáról elő­ke­rült le­le­tek nem a szü­lő­föld­je kö­ze­lé­ben fek­vő ha­son­ne­vű hely­ség­ből szár­maz­nak-e. Egyút­tal a pacs­ko­la­tok ké­szí­té­si mód­já­ról is tu­da­ko­zó­dott. Az el­ső­éves történelem–latin sza­kos hall­ga­tó Er­dé­lyi Pál egye­te­mi és egye­sü­le­ti könyv­tár­igaz­ga­tó mel­lett volt na­pi­dí­jas gya­kor­nok. Tan­év vé­gén (1913. jú­li­us 1.), sa­ját és Pósta ké­ré­sé­re, az Egye­te­mi Ta­nács át­he­lyez­te az érmészeti és ré­gé­sze­ti in­té­zet­hez na­pi­dí­jas tu­do­má­nyos se­géd­mun­kás­nak. A Ke­le­ti In­té­zet prog­ram­já­ban rá várt az ázsi­ai ci­vi­li­zá­ci­ók orosz­or­szá­gi ha­tá­sá­nak ku­ta­tá­sa. A vi­lág­há­bo­rú ele­jén, 1914 ok­tó­be­ré­ben ön­ként had­ba vo­nult, s csak négy év múl­va sze­relt le (1918. no­vem­ber 27.). Is­mét el­fog­lal­ta he­lyét az in­té­zet­nél. 1919 nya­rán – te­kin­tet­tel ad­di­gi szol­gá­la­tá­ra, ro­mán nyelv­tu­dás­ára – a ro­mán Kor­mány­zó­ta­nács gya­kor­no­ki be­osz­tá­sá­ban meg­erő­sí­tet­te. 

El­ső ré­gé­sze­ti és csa­lád­tör­té­ne­ti írá­sai kö­zép­is­ko­lás és egye­te­mi hall­ga­tó ko­rá­ban je­len­tek meg. A harc­té­ren vég­zett ré­gé­sze­ti meg­fi­gye­lé­se­it Pósta kö­zöl­te a Dol­go­za­tok­ban. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött az er­dé­lyi múlt szá­mos te­rü­le­tén (dák, ró­mai, kö­zép­ko­ri erős­sé­gek, ko­rai kö­zép­ko­ri te­le­pü­lés­tör­té­net, szé­kely ro­vás­írás, mű­ve­lő­dés­tör­té­net) vit­te elő­re a ku­ta­tást.

Alább kö­zölt le­ve­lét az érett­sé­gi vizs­ga után, egye­te­mi ta­nul­má­nyai meg­kez­dé­se előtt küld­te Póstának.31 A Ko­lozs­vár­ról ka­pott bá­to­rí­tó vá­lasz után két­lá­dá­nyi ré­gi­sé­get, fel­ira­tos kö­vet pos­tá­zott a ré­gi­ség­tár­nak. A kül­de­mény­ről tu­dó­sí­tó újabb le­ve­lé­ben (1912. au­gusz­tus 24.) be­vall­ja: egyes le­le­te­ket „pa­tak­me­der­ből szed­tem ki, má­si­kát a kő­fa­ra­gó vé­ső­je alól, mert nem akar­tam hol­mi mű­ked­ve­lő régészkedéssel az archaeológiának pó­tol­ha­tat­lan kárt okoz­ni, mint azt ma­nap­ság, saj­nos, na­gyon gyak­ran láthatjuk„.32

 

Nagy­sá­gos Uram!  Leg­elő­ször bo­csá­na­tot ké­rek, hogy is­me­ret­le­nül is al­kal­mat­lan­kod­ni me­ré­sze­lek. Én bár az idén érett­sé­giz­tem, azért még­is rég­óta sze­re­tet­tel fog­lal­ko­zom az archaeológiával, már amennyi­re egy sze­gény di­ák va­gyo­ni hely­ze­te meg­en­ge­di. Ter­mé­sze­te­sen csak ar­ra szo­rít­koz­tam, hogy a felszinre ke­rült le­le­te­ket meg­ment­sem, s ha le­het, pub­li­kál­jam. Ezért va­gyok most bá­tor a Nagy­sá­gos Úr­hoz for­dul­ni. Van ugyan­is egy pár fel­ira­tos kö­vem, me­lyek fel­ira­ta­it biz nem­igen tu­dom meg­fej­te­ni. Pacs­ko­la­tu­kat vagy raj­zu­kat ide mel­lé­ke­lem. Kér­ném szé­pen, szí­ves­ked­jék út­ba­iga­zí­tást ad­ni. Ha el­fo­gad­ha­tók, ak­kor fel­kül­de­ném az egé­szet az EME szá­má­ra. Eb­ben az eset­ben kér­ném szí­ves út­mu­ta­tá­sát ar­ra néz­ve, hogy ho­gyan kell az ilyen tár­gya­kat jól be­cso­ma­gol­ni.

Én a jö­vő év­ben dr. Er­dé­lyi Pál ig. úr na­gyon meg­tisz­te­lő meg­hí­vá­sa kö­vet­kez­té­ben az egyet. könyv­tár­ban fo­gok dol­goz­ni. Ugye azon­ban ez nem aka­dály ar­ra, hogy eset­leg a ré­gi­ség­tár­ba is be-be­lá­to­gas­sak? Ugye dr. Pósta ta­nár úr meg fog­ja en­ged­ni? Nem tet­szik-e a nyá­ron, az EME őszi ván­dor­gyű­lé­se előtt, fe­lénk is el­lá­to­gat­ni? Eset­leg egy rö­vid ása­tást vég­hez­vin­ni a korábiai ró­mai te­me­tő­ben? Min­den­eset­re jó vol­na ez is az ér­dek­lő­dés fel­kel­té­sé­re.

Kér­ném szé­pen te­hát, szí­ves­ked­jék a C.I.L.-ból ki­je­gyez­ni szá­mom­ra az e fel­ira-t­ok­ra vo­nat­ko­zó dol­go­kat. Vagy ta­lán jobb lesz majd az őszön, benn az in­té­zet­ben el­vé­gez­ni le­írá­su­kat?

Szí­ves vá­la­szát

vár­ja őszin­te hí­ve

Ferenczi Sán­dor

Zalatna, 12. VI­II. 3.

 

 

JEGY­ZE­TEK

  1. Buday Ár­pád: In memoriam [...] Pósta Bé­la (1863[!]–1919).  Dol­go­za­tok a Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem Ré­gi­ség­tu­do­má­nyi In­té­ze­té­ből. Sze­ged  (a to­váb­bi­ak­ban: DolgSzeged) I(1925). 5–17.; Banner Já­nos: Dr. Pósta Bé­la (1861. au­gusz­tus 22.–1919. áp­ri­lis 16.). In: Pósta Bé­la szü­le­té­sé­nek szá­za­dos ün­ne­pe 1862–1962. (Szerk. Banner Já­nos.) Bp., 1962. 1–42.; Ferenczi Ist­ván: Pósta Bé­la, a mú­ze­um­szer­ve­ző tu­dós. Er­dé­lyi Mú­ze­um LXI(1999). 1–2. 56–63.

  2. Er­dé­lyi Nem­ze­ti Tör­té­nel­mi Mú­ze­um, Ko­lozs­vár le­vél­tá­ra (a to­váb­bi­ak­ban: KvTMlt) C1 2188/1.

  3. Uo. C1 2188/2, 3.

  4. Banner Já­nos: Buday Ár­pád (1879–1937). DolgSzeged XIII(1937). 1–31.; Ma­gyar Or­szá­gos Le­vél­tár (a to­váb­bi­ak­ban: MOL) K 500 452.cs. 939/1918; KvTMlt C1 2493/3.

  5. KvTMlt C1 907.

  6. Ke­le­men La­jos: Ştefan Ko­vács (1880–1955). Studii şi cercetări de istorie, Cluj 1956. 177–179.; Csor­ba Csa­ba: Pósta Bé­la ko­lozs­vá­ri ré­gé­sze­ti is­ko­lá­ja és a „Dol­go­za­tok”. In: A deb­re­ce­ni Dé­ri Mú­ze­um év­köny­ve 1969/70. 117–146.; KvTMlt C1 1948.

  7. KvTMlt C1 2152.

  8. Csor­ba Csa­ba: i.m.; Korek Jó­zsef: Roska Már­ton (1880–1961). Archaeologiai Ér­te­sí­tő, 89(1962). 89.; KvTMlt C1 1657/7.

  9. KvTMlt C1 1659/7. 

10. Ro­má­nia Or­szá­gos Le­vél­tá­ra Kolozs me­gyei Igaz­ga­tó­sá­ga, Ko­lozs­vár (a to­váb­bi­ak­ban: KmOL), Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem le­vél­tá­ra (a to­váb­bi­ak­ban: Egylt), Ta­nács Ik­ta­tó­köny­ve 1906–1907. 1881, 2693.

11. KvTMlt C1 1844/5.

12. Uo. C1 2126/29, 2306/1, 12 , 2307/2, 3.

13. Uo. C1 2306/16.

14. MOL K 500 449.cs. 107971/1918.

15. KvTMlt C1 1734/1.

16. Uo. C1 1734/2, 2030.

17. Pósta Bé­la: Létay Ba­lázs. Dol­go­za­tok az Er­dé­lyi Nem­ze­ti Mú­ze­um Érem- és Ré­gi­ség­tá­rá­ból, Ko­lozs­vár (a to­váb­bi­ak­ban: DolgKvár), VI(1915). 130–132.; Banner Já­nos: Em­lé­ke­zés Létay Ba­lázs­ra. A nyír­egy­há­zi Jó­sa And­rás Mú­ze­um Év­köny­ve XI(1968). 219–225.; Vincze Zol­tán: A Ke­le­ti In­té­zet Pósta Béla-i ter­ve. In: Em­lék­könyv Kiss And­rás szü­le­té­sé­nek nyolc­va­na­dik év­for­du­ló­já­ra. Ko­lozs­vár 2003. Szerk. Pál-An­tal Sán­dor et alii. 640–657.; Uő: Létay Ba­lázs: De­rék­ba tört ré­gész­pá­lya. Ke­resz­tény Mag­ve­tő 2004. 1. sz. 35–58.

18. KmOL  Egylt 399/1911–1912.

19. Banner Já­nos em­lé­ke­ze­te szü­le­té­sé­nek cen­te­ná­ri­u­mán. Szerk. Sza­bó Fe­renc. Békéscsaba–Szeged 1989; Bé­kés – Ko­lozs­vár – Jász­be­rény – Sze­ged (Banner Já­nos em­lék­ira­ta 1945-ig). Saj­tó alá ren­dez­te Jankovich B. Dé­nes. Gyu­la 1990.

20. KvTMlt C1 2399/4.

21. KvTMlt C1 1844/4, 2126/29, 2561/75, 2306/1; MOL K 500 450.cs. 191665/1918.

22. KvTMlt C1 2232/1.

23. Uo. C1 2510/14–15.

24. Uo. C1 2232/5, 2437/21–22.

25. Uo. C1 2136.

26. Balassa Iván: Herepei Já­nos (1891–1970). In: Herepei Já­nos: A Házsongárdi te­me­tő ré­gi sír­kö­vei. Ada­tok Ko­lozs­vár mű­ve­lő­dés­tör­té­net­éhez. Bp., 1988. 503–511.

27. KvTMlt C1 2307/4.

28. [Buday Árpád–Pósta Bé­la:] Gu­lyás Já­nos (1892–1915). DolgKvár VI(1915). 327–331 (ka­to­na­kép­pel), fo­gal­maz­vá­nya: KvTMlt C1 2473/2, 3; Banner Já­nos: Di­ák­mun­ka­társ a ré­gi gyu­lai mú­ze­um­ban. Gu­lyás Já­nos ko­lozs­vá­ri se­géd­ar­che­o­ló­gus em­lé­ke­ze­te. A Gyu­lai Er­kel Fe­renc Gim­ná­zi­um Év­köny­ve 1962–1963. 65–68.

29. ** Hő­si ha­lált hal­tak [...] Gu­lyás Já­nos. In: Be­szé­dek, me­lyek a ko­lozs­vá­ri Fe­renc Jó­zsef Tu­do­mány­egye­tem 1915/16. tan­évi rek­to­ra és ta­ná­csá­nak be­ik­ta­tá­sa és a tan­év meg­nyi­tá­sa al­kal­má­ból tar­tat­tak. Fasc. I. 161.

30. Ferenczi Ist­ván: Száz éve szü­le­tett Ferenczi Sán­dor, a Pósta Bé­la-fé­le ko­lozs­vá­ri ré­gé­sze­ti is­ko­la egyik el­fe­lej­tett, ki­ma­gas­ló alak­ja. In: Specimina No­va. A pé­csi Janus Pan­no­ni­us Tu­do­mány­egye­tem Tör­té­nel­mi Tan­szék­ének Év­köny­ve 1994. 221–235 (írá­sai jegy­zé­ké­vel); MOL K 500 451. cs. 218415/1918.

31. KvTMlt C1 2154/1.

32. Uo. C1 2154/2.