Július 2004
Régészet – anyagi kultúra

Kürti Béla

Gondolatok az avarokról és az avar továbbélésről

 A hetvenéves Trogmayer Ottónak

A nagy nép­ván­dor­lás egyik hul­lá­ma 552-ben in­dult Nyu­gat­ra, ami­kor Bel­ső-Ázsi­á­ban a tür­kök ala­pí­tot­tak ha­tal­mas no­mád bi­ro­dal­mat. Az írott for­rá­sok elem­zé­se alap­ján Czeglédy Kár­oly ar­ra az ered­mény­re ju­tott (1969), hogy a tür­kök elől nyu­gat­ra me­ne­kü­lő zsuan-zsuanok le­het­tek a ké­sőb­bi eu­ró­pai ava­rok né­ven is­mert nép egyik alap­ve­tő al­ko­tó­ele­me. Me­ne­kü­lé­sük el­ső ál­lo­má­sa va­ló­szí­nű­leg a heftaliták kö­zép-ázsi­ai ál­la­ma volt, őket azon­ban 557-ben ugyan­csak le­győz­ték a nyu­gat­ra tö­rő tür­kök, s így a to­vább­me­ne­kü­lők újabb nép­cso­port­tal öt­vö­ződ­tek. Egyes vé­le­mé­nyek sze­rint a bi­zán­ci írott for­rá­sok­ban az ava­rok ne­ve­ként fel­tű­nő uar/avar és hion/hun nép­ne­vek épp e két össze­te­vő­re utal­nak vissza.

Az ava­rok eu­ró­pai meg­je­le­né­se 558-ra kel­tez­he­tő, ami­kor Bi­zánc­ba „avar” kö­ve­tek ér­kez­tek a Ka­u­ká­zus észa­ki te­rü­le­te­i­ről. Fel­té­te­lez­het­jük, hogy a gyors nyu­gat­ra ván­dor­lás mö­gött nem­csak az ül­dö­zők je­len­lé­te, ha­nem a nyu­gat­ra ve­ze­tő út­vo­nal is­me­re­te is áll­ha­tott. Ez a ván­dor­lás nagy va­ló­szí­nű­ség­gel az ún. „se­lyem­út” vo­na­lát kö­vet­het­te, mely­nek főbb ál­lo­más­he­lye­it, a fo­lyók gáz­ló­it, a pi­he­nés­re al­kal­mas oá­zi­so­kat a kelet–nyugati ke­res­ke­de­lem hosszú szá­za­dok óta hasz­nál­ta.

A fen­ti tör­té­ne­ti ké­pet (ld. még W. Pohl mű­vét) ha­zai ré­gé­sze­tünk min­den lé­nye­ges pon­ton alá tud­ja tá­masz­ta­ni, hi­szen az avar em­lék­anyag ke­le­ti pár­hu­za­mai jól ki­raj­zol­ják az írott for­rá­sok­ból fel­té­te­lez­he­tő út­vo­na­lat (Bóna I. 1979–80, Kür­ti B. 1983).

Az 558-as bi­zán­ci kö­vet­já­rás­ról az írott for­rá­sok rész­le­te­sen meg­em­lé­kez­nek. A fi­a­tal, de igen te­het­sé­ges kagán, Ba­ján ne­vé­ben kö­ve­te le­te­le­pe­dé­si le­he­tő­sé­get kért a tür­kök ál­tal ha­zá­já­ból el­űzött né­pe szá­má­ra. Iustinianus csá­szár eb­be ugyan nem egye­zett be­le, de rend­sze­res év­já­ra­dé­kot biz­to­sí­tott az újon­nan jöt­tek ré­szé­re, amennyi­ben a bi­ro­da­lom észa­ki ha­tá­rá­tól tá­vol tart­ják a töb­bi no­mád né­pet.

Az ava­ro­kat azon­ban a há­tuk­ban meg­je­le­nő tür­kök to­vább fe­nye­get­ték. Ba­ján pró­ba­képp a Kár­pá­tok észak­ke­le­ti íve men­tén nyu­gat­ra pró­bál­ta ve­zet­ni né­pét, de itt 563-ban, majd 566-ban a frank se­re­gek­be üt­kö­zött. E hely­zet­ben vá­rat­lan aján­la­tot ka­pott, mely­nek el­fo­ga­dá­sá­val meg­ala­poz­ta né­pe 250 éves Kár­pát-me­den­cei ural­mát. Az ava­rok fel­tű­né­se Kö­zép-Eu­ró­pa ha­tá­ra­in ugyan­is egy rend­kí­vül bo­nyo­lult és ér­de­kes po­li­ti­kai szi­tu­á­ci­ó­ban tör­tént. A Du­nán­túlt alig né­hány év­ti­ze­de el­fog­la­ló ger­mán nép, a langobardok élet­ha­lál­har­cot vív­tak a bi­zán­ci tá­mo­ga­tást is él­ve­ző, zöm­mel a Tisza–Maros–Körösök kö­zé­re tá­masz­ko­dó, de rész­ben Er­dély­ben, rész­ben a Szerémségben élő, ugyan­csak ger­mán ere­de­tű ge­pi­da ki­rály­ság­gal. E harc­ban ka­pó­ra jött a langobard ki­rály (Alboin) só­go­rá­nak, a frank Sigebertnek az aján­la­ta, aki köz­ve­tí­tést vál­lalt só­go­ra és az avar kagán kö­zött. Az 567 ele­jén lét­re­jött szer­ző­dés ér­tel­mé­ben az avar se­re­gek meg­se­gí­tik a langobardokat a ge­pi­dák el­le­né­ben, cse­ré­ben be­te­le­pül­het­nek a le­győ­zött el­len­fél or­szá­gá­ba, sőt meg­kap­ják a langobard ál­lat­ál­lo­mány egy­ti­zed­ét is.

E szö­vet­ség „pil­la­na­tok alatt” győ­zött. Egy újabb fel­te­vés sze­rint az avar had­erő je­len­tő­sebb ré­sze ta­lán langobard ka­la­u­zo­lás­sal a Mor­va-me­den­ce fe­lől a Du­na-völ­gyön át tört meg­le­pe­tés­sze­rű­en a ge­pi­dák Ti­sza vi­dé­ki szál­lás­te­rü­le­té­re, s ara­tott azon­na­li győ­zel­met. Ta­lán jog­gal fel­té­te­lez­het­jük, hogy e had­já­rat­ban a már ko­ráb­ban a fran­kok el­len fel­vo­nult se­reg­tes­tek vet­tek részt, míg a töb­bi­ek az Al-Du­na fe­lől nyo­mul­tak Er­dély és a Délkelet-Alföld te­rü­le­té­re. A kez­de­ti len­dü­let­tel Ba­ján kí­sér­le­tet tett az idő­köz­ben bi­zán­ci kéz­re ke­rült Szá­va-par­ti ge­pi­da fő­vá­ros, Sirmium be­vé­te­lé­re is, de si­ker­te­le­nül. E pró­bál­ko­zás lát­tán azon­ban a langobardok fel­is­mer­ték új szom­széd­juk va­ló­di ter­mé­sze­tét, s ezért 568 ta­va­szán ki­köl­töz­tek Észak-Itá­li­á­ba. Így az egy­ko­ri ger­mán ki­rály­sá­gok he­lyén egy­sé­ges po­li­ti­kai ha­ta­lom ala­kult ki: az avar kaganátus.

A kaganátus éle­té­ben az 570–626 köz­ti idő­sza­kot a Bi­zánc el­len vi­selt had­já­ra-  t­ok so­ra jel­lem­zi an­nak el­le­né­re, hogy a bi­ro­da­lom ál­tal fi­ze­tett év­já­ra­dék a kez­de­ti 80 ezer solidusról a 620-as évek­re 200 ezer­re ment föl. E had­já­rat­ok zsák­má­nyá­ból és az arany adó­ból szár­ma­zik a ko­rai avar sí­rok arany­bő­sé­ge. Ugyan­csak a fen­ti okok­ra ve­zet­he­tők vissza a ko­rai anyag­ban nagy szám­ban elő­ke­rü­lő bi­zán­ci tár­gyak (csa­tok, edé­nyek, mell­dí­szek, pén­zek) is. A kor­szak ki­emel­ke­dő leletegyütteseiben épp­úgy, mint a ko­rai ötvössírokban is meg­ta­lál­ha­tó­ak a bi­zán­ci jel­le­gű tár­gyak (mér­le­gek, hi­te­le­sí­tett sú­lyok), és az ál­ta­luk elő­ál­lí­tott arany, ezüst, bronz öv­dí­sze­ken a ke­resz­tény szim­bo­li­ka is meg­je­le­nik.

A ko­rai avar tár­sa­da­lom egy­sze­mé­lyi ve­ze­té­sen ala­pult: a kagán élet és ha­lál kor­lát­lan ura volt. Ma­gyar­or­szág te­rü­le­té­ről bi­zo­nyo­san fe­je­del­mi sírt ed­dig csak egyet is­me­rünk, a Kunszentmiklós-kunbábonyit (H.Tóth E.–Horváth A). Az ugyan­csak gaz­dag bócsai sír fel­te­he­tő­leg a kagáni csa­lád egy tag­jáé le­het. A Bé­kés me­gyei kunágotaihoz, a Szol­nok me­gyei kunmadarasihoz ha­son­ló sí­rok a kö­vet­ke­ző tár­sa­dal­mi lép­cső­fo­kot, a tarhánok sír­ja­it rejt­he­tik. A Csong­rád me­gye te­rü­le­té­ről is­mert ún. ve­zé­ri sí­rok (Csengele, Csanytelek) egy-egy ki­sebb te­rü­let fő­nö­ke­it ta­kar­hat­ják.

A ko­rai avar sí­rok­ban ta­lált le­let­anyag hí­ven tük­rö­zi azo­kat a vál­to­zá­so­kat, me­lyek az avar­ság tör­té­ne­té­ben 626 tá­ján áll­tak be. Ez az az év, ami­kor a ko­rai avar kaganátus (lát­szó­lag ere­je tel­jé­ben) a per­zsák­kal szö­vet­ség­ben kö­rül­zár­ja és ost­rom alá ve­szi a bi­zán­ci bi­ro­da­lom fő­vá­ro­sát – s vé­gül si­ker­te­le­nül tá­vo­zik fa­lai alól. Az avar ka­to­nai ha­ta­lom a si­ker­te­len ost­rom után mint­egy össze­rop­pan, ezt lát­ván a pe­rem­te­rü­le­te­ken ki­sebb-na­gyobb nép­cso­port­ok sza­kad­nak le. Bár­mennyi­re úr­rá is tud len­ni az új kagán a po­li­ti­kai krí­zi­sen, a kaganátus ha­tal­ma a kül­vi­lág fe­lé össze­om­lik. A vál­to­zás hir­te­len volt, de mö­göt­te több év­ti­ze­des gaz­da­sá­gi vál­to­zá­sok áll­nak. Mi­vel a Kár­pát-me­den­ce al­kal­mat­lan a nagy­ál­lat­tar­tó nomadizmusra, így a ka­to­nás­ko­dó ré­te­get és az arisz­tok­rá­ci­át le­szá­mít­va az avar­ság szé­les tö­me­gei tér­nek át a le­te­le­pe­dett föld­mű­ve­lés­re. Ez egy­ben a ka­to­nai után­pót­lás szám­sze­rű csök­ke­né­sét is ma­gá­val hoz­ta. (A ko­ráb­bi pász­tor­tár­sa­da­lom­ban ugyan­is a sza­bad pász­to­rok ré­te­ge egy­ben a fegy­ver­for­ga­tók tel­jes lét­szá­mát is je­len­tet­te.) A fegy­ve­res ré­teg a 626–631 köz­ti vál­ság után már csak a kagán ha­tal­mát, bel­ső el­nyo­mó sze­re­pét tud­ta biz­to­sí­ta­ni, s las­san a rang­ban ki­emel­ke­dő elő­ke­lők fegy­ve­res kí­sé­re­té­vé vált. Sa­já­tos vál­to­zá­sok egész so­ro­za­ta zaj­lik le a kö­vet­ke­ző há­rom-négy év­ti­zed­ben, mely­ek ered­mé­nye­ként ki­ala­kul­nak azok a nagy fal­vak, ame­lyek nyo­má­ra a ré­gé­szet a több száz sí­ros te­me­tők ké­pé­ben ta­lál rá (Kovrig I. 1963). A kor­szak ré­gé­sze­ti ha­gya­té­ka a ko­ráb­bi­ak­hoz ké­pest el­sze­gé­nye­dik, a le­let­anyag szá­ma meg­csap­pan.

Eb­ben a gaz­da­sá­gi, tör­té­nel­mi, po­li­ti­kai hely­zet­ben újabb év­szá­zad­ok­ra ki­ha­tó vál­to­zá­so­kat hoz­tak a 670–680 kö­rü­li ese­mé­nyek. Ez az a tör­té­nel­mi idő­szak, ami­kor az eur­ázsiai sztyep­pen is­mét az egész vi­lág­rész­re ki­ha­tó vál­to­zá­sok zaj­lot­tak le (pl. a ka­zár kaganátus lét­re­jöt­te), bi­ro­dal­mak el­tű­né­sét és fel­tű­né­sét hoz­va ma­guk­kal. Köz­vet­len kö­ze­lünk­ben pl. Mag­na Bulgaria fel­bom­lá­sát, a vol­gai és a du­nai bol­gár bi­ro­da­lom lét­re­jöt­tét em­lít­het­jük. Egyes föl­te­vé­sek sze­rint a nagy bol­gár kagán, Kuvrát ha­lá­la után ne­gye­dik fia, Kuber, né­pé­vel Pan­nó­ni­á­ba köl­tö­zött. Az avar le­let­anyag­ban, a te­met­ke­zé­si szo­ká­sok­ban, te­le­pü­lé­si te­rü­let­ben stb. a 7. szá­zad vé­gé­től lét­re­jö­vő vál­to­zá­sok ar­ról ta­nús­kod­nak, hogy ek­kor­tájt je­len­tős szá­mú új nép­elem köl­tö­zött be a Kár­pát-me­den­cé­be (Lász­ló Gy. 1955, Bóna I. 1971). A be­köl­tö­zés (s ez­zel pár­hu­za­mo­san a le­te­le­pült, föld­mű­ve­lő élet­mód­ból szük­ség­sze­rű­en kö­vet­ke­ző de­mog­rá­fi­ai nö­ve­ke­dés) egyik kö­vet­kez­mé­nye a te­le­pü­lés­te­rü­let nö­ve­ke­dé­se két ér­te­lem­ben is: avar fal­vak, te­me­tők tűn­nek fel egy­részt a kaganátus ed­dig üres pe­rem­te­rü­le­te­in (lásd F. Daim mun­ká­it), más­részt a Kár­pát-me­den­cén be­lül olyan te­rü­le­te­ken, ame­lyek ed­dig la­kat­la­nok vagy gyé­ren la­kot­tak vol­tak (pl. a Duna–Tisza-kö­zi hát­sá­gon).

Ha­bár a kor­szak tör­té­ne­tét hí­ven tük­rö­zik a 7. szá­zad vé­gi fegy­ve­rek ti­po­ló­gi­ai vál­to­zá­sai, meg kell je­gyez­nünk, hogy a 7–8. szá­zad for­du­ló­já­tól és fő­leg a 8. szá­zad­ban az avar ré­gé­sze­ti ha­gya­té­kot egy­ér­tel­mű­en a nagy, bé­kés, fel­te­he­tő­en fa­lu­si la­kos­ság ál­tal lét­re­ho­zott s jel­lem­ző­en kis­szá­mú fegy­vert tar­tal­ma­zó te­me­tők jel­lem­zik (B. Nagy K. 2003). Úgy tű­nik szá­munk­ra, hogy a tör­té­nel­mi ese­mé­nyek je­len­tő­sebb ré­sze két ge­ne­rá­ció alatt le­zaj­lott, ami a jö­ve­vé­nyek gyors be­ol­va­dá­sá­ra, a he­lyi la­kos­ság nagy lé­lek­szám­ára utal.

A 7. szá­zad vé­gén újon­nan jött be­te­le­pü­lők és a he­lyi la­kos­ság ál­tal hasz­nált tech­ni­kák, anya­gok és min­ta­kincs össze­ol­va­dá­sa ré­vén jött lét­re a 8. szá­zad ele­jén az az ún. grif­fes-in­dás mű­vé­szet, me­lyet a fér­fi­ak öv­dí­sze­in leg­in­kább al­kal­ma­zott mo­tí­vu­mok­ról ne­vez­tek el. Eb­ben az anyag­ban a fel­buk­ka­nó em­ber­áb­rá­zo­lás­ok a ké­sői anyag kö­zép-ázsi­ai össze­te­vő­i­re utal­nak.

A 8. szá­zad egé­szét bé­kés fa­lu­si élet jel­le­mez­het­te, amely­ben vál­to­zást csak a szá­zad vé­ge ho­zott. E szá­zad leg­vé­gé­nek le­le­tei közt sa­já­tos dí­szí­té­sű fém­tár­gyak ke­rül­tek elő, me­lyek az avar öt­vös­mű­vé­sze­ten be­lül egy jól kö­rül­ha­tá­rol­ha­tó egy­sé­get, a „nagyszentmiklósi kört” kép­vi­se­lik. Ezt a fém­mű­ves­sé­gi kört újon­nan meg­je­le­nő övverettípusok (vad­ka­nok, li­li­o­mos és karélyos ve­re­tek, kí­gyó- és pik­kely­áb­rá­zo­lás – lásd Ga­ram É., Kiss G., Szentpéteri J., Szalontai Cs. mun­ká­it) és azok jel­leg­ze­tes fe­lü­le­ti dí­szí­té­se: pon­colt hát­te­rű vé­sett in­da- és le­vél­dí­szek jel­lem­zik leg­job­ban. E min­ta­kész­let és ötvöseljárás leg­ki­emel­ke­dőbb pél­dá­it a nagyszentmiklósi kincs edé­nye­in ta­lál­hat­juk (in­nen is az el­ne­ve­zés). A kincs ké­szí­té­si és hasz­ná­la­ti ide­jé­re, hasz­ná­ló­i­ra, föld­be ke­rü­lé­sé­nek idő­pont­já­ra vo­nat­ko­zó­an má­ig sincs egyet­ér­tés  a nem­zet­kö­zi ku­ta­tás­ban; egy újabb (ha­zai) irány­zat azon­ban egy­re erő­seb­ben hang­sú­lyoz­za avar kap­cso­la­ta­it (Bá­lint Cs., Ga­ram É. 2002). Nem tart­juk el­kép­zel­he­tet­len­nek, hogy a kincs leg­ko­rább tár­gyai (vagy azok elő­ké­pei) a II. Chosrau Per­zsi­á­já­val va­ló, a 626-os bi­zán­ci ost­rom ide­jén írott for­rás­sal is ada­tolt köz­vet­len kap­cso­lat ered­mé­nye­ként ke­rül­tek az avar kagán kincs­tá­rá­ba, ere­den­dő­en már ott lé­vő kö­zép-ázsi­ai kely­hek tár­sa­sá­gá­ba. A nagy­sze­rű ál­lcsa­to­kat is ké­szí­tő kagáni köz­pon­ti öt­vös­mű­hely öt­vö­sei nem egy má­so­la­tot ké­szít­het­tek e tár­gyak­ról, áb­rá­zo­lá­sa­it, for­ma- és mo­tí­vum­kin­csét új meg­ren­de­lő­ik íz­lé­se sze­rint át­ala­kít­va. Ezek a ké­sői avar mű­vé­szet egé­szé­re is ha­tás­sal le­het­tek. – Min­den­kép­pen a 7. szá­zad­ban ke­rült a kincs­tár­ba az az ivó­kürt is, mely­nek re­ke­szes dí­szí­té­se a kunbábonyi arany­edénnyel, a nagy­kő­rö­si kard­dí­szek­kel, a ko­rai fül­be­va­lók­kal azo­nos kör­be tar­to­zik. Ugyan­csak a 7. szá­zad vé­gé­ről szár­maz­hat­nak azok a kor­sók, me­lyek lánc­min­tás dí­szí­té­sé­vel az igari ve­zé­ri sír öv­dí­sze­in ta­lál­ko­zunk. Ezt a sort foly­tat­hat­juk egé­szen az ová­lis szil­ké­ig, mely­nek ezüst­ből ké­szült vál­to­za­tát a ju­go­szlá­vi­ai Ada egyik 9. szá­za­di sír­já­ban ta­lál­ták meg. A kincs dí­szí­tő­ele­me­it vizs­gál­va a ké­ső avar medaillonos szer­ke­ze­tű ke­rá­mia­fes­tést épp­úgy pár­hu­zam­ként em­lít­het­jük, mint a vedresházi vagy kun­dom­bi öv­dí­szek vé­sett-pon­colt mo­tí­vu­ma­it, avagy a má­té­szal­kai arany szíj­vég cso­kor­ba fo­gott li­li­o­ma­it. Vé­le­mé­nyünk sze­rint a kincs egé­szét nagy jo­gos­ság­gal le­het a ké­ső avar kor­ra kel­tez­ni, és fel­té­te­lez­zük, hogy föld­be ke­rü­lé­sé­re is még a ma­gyar hon­fog­la­lás előtt ke­rült sor.

Er­re a 8–9. szá­zad for­du­ló­ján szá­mos tör­té­nel­mi le­he­tő­ség kí­nál­ko­zott. Az avar kaganátus ké­sei fej­lő­dé­sé­ről ugyan csak szór­vá­nyos for­rá­sa­ink van­nak, de a fran­kok ke­let-eu­ró­pai elő­re­nyo­mu­lá­sá­val kap­cso­lat­ban ezek szá­ma fo­ko­za­to­san nő. A fran­kok ugyan­is 773–774-ben meg­dön­töt­ték az ava­rok­kal szö­vet­sé­ges langobard ki­rály­sá­got, majd 778-ban fenn­ha­tó­sá­guk alá ke­rült a ba­jor her­ceg­ség is. 791-ben ke­rült sor a középkori an­na­le­sek­ben fel­jegy­zett Nagy Kár­oly-fé­le avar­el­le­nes had­já­rat­ra, mely az utób­bi év­ti­ze­dek ku­ta­tá­sai (Deér J., Bóna I., Váczi P.) fé­nyé­ben új ké­pet ka­pott. Ez a had­já­rat ugyan­is csak a Rá­ba tor­ko­la­tá­ig ju­tott el, s in­nen a frank se­re­gek kény­te­le­nek vol­tak vissza­for­dul­ni. A kö­vet­ke­ző évek frank rész­ről az újabb had­já­rat­ra va­ló fel­ké­szü­lés je­gyé­ben tel­tek (szét­szed­he­tő ha­jó­híd épí­té­se, a Majna–Duna-csatorna épí­té­sé­nek el­kez­dé­se), de mint utó­lag ki­de­rült, fö­lös­le­ge­sen.

Az avar kaganátus ugyan­is idő­köz­ben bel­ső vál­sá­gok so­rát él­te át, me­lyek kö­vet­kez­té­ben ka­to­nai ere­je tel­je­sen meg­gyen­gült. Csak fel­té­te­lez­het­jük, hogy az egy­re in­kább elő­re­ha­la­dó fe­u­dá­lis gaz­da­sá­gi fej­lő­dést nem kö­vet­te a tár­sa­da­lom meg­fe­le­lő át­ala­ku­lá­sa (nem úgy, mint 200 év múl­va Gé­za és Ist­ván alatt), s ez fel­old­ha­tat­lan el­lent­mon­dá­so­kat ered­mé­nye­zett. A for­rá­sok­ból ki­ol­vas­ha­tó­an a kagán mel­lett ki­ala­kult két társ­ural­ko­dó, a tudun és a jugurrus in­téz­mé­nye, ami a ha­ta­lom va­la­mi­fé­le ter­ri­to­ri­á­lis meg­osz­tá­sá­val is jár­ha­tott. E „kis­ki­rály­ok” erő­sen fel­fegy­ver­zett, de fel­te­he­tő­en kis lét­szá­mú kí­sé­re­te (ta­lán a Hortobágy-Árkus tí­pu­sú te­me­tők, me­lyek le­le­tei Ko­má­rom­tól Dunacsébig szá­mos he­lyen, köz­vet­len ku­ta­tá­si te­rü­le­tün­kön, Szen­tes és Hód­me­ző­vá­sár­hely ha­tá­rá­ban is föl­buk­kan­tak) csak annyi­ra volt ké­pes, hogy a köz­vet­len jó­lét­hez szük­sé­ges anya­gi for­rá­so­kat biz­to­sít­sa, és ve­ze­tő­i­ket a má­sik ha­tal­mas­ság kí­sé­re­té­től meg­óv­ja. E fe­je­del­mecs­kék és kí­sé­re­te­ik össze­csa­pá­sai ál­lan­dó­sul­hat­tak, és en­nek kö­vet­kez­mé­nye le­he­tett az a bel­há­bo­rú, mely 795–796 fo­lya­mán gya­kor­la­ti­lag meg­sem­mi­sí­tet­te az avar ka­to­nai erő­ket, és amely­ben ma­ga a kagán és a jugurrus is el­esett. A har­ma­dik mél­tó­ság (a tudun, aki­nek bir­to­ka és ha­tal­mi te­rü­le­te a Du­nán­túl vagy an­nak egy ré­sze le­he­tett) jó hely­zet­fel­is­me­rés­sel Aa­chen­be me­ne­kült, ahol meg is ke­resz­tel­ték. Vissza­té­ré­se után nagy sze­re­pe le­he­tett ab­ban, hogy a friauli őr­gróf csa­pa­tai élén messze Avaria bel­se­jé­be ha­tol­ha­tott, s va­la­hol a Duna–Tisza kö­zén ki­ra­bol­hat­ta a kagáni kincs­tá­rat. Ez az a had­já­rat, mely­nek ered­mé­nye­i­ről a tu­da­tos tor­zí­tás ha­tá­sá­ra így em­lé­ke­zik meg az An­na­les Nordhumbrani: „… a leg­de­re­kabb Kár­oly erős csa­pa­tá­val fegy­ver­rel pusz­tít­va ha­tal­ma alá haj­tot­ta a hu­nok né­pét; s mi­u­tán a fe­je­del­mü­ket meg­sza­lasz­tot­ta, an­nak se­re­gét le­győz­te vagy ép­pen­ség­gel el­pusz­tí­tot­ta; és ti­zen­öt, arannyal, ezüst­tel és ér­té­kes tisz­ta se­lyem kön­tö­sök­kel meg­ra­kott, négy ökör­rel von­ta­tott sze­ke­ret ho­zott el on­nan.” E had­já­rat egyik kö­vet­kez­mé­nye­ként ke­rül­he­tett a nagyszentmiklósi kincs is ide­gen kéz­re (vagy a kagáni kincs­tár őr­zői me­ne­kít­het­ték to­vább, s eb­ben az eset­ben ta­lán a battonyai ro­vás­fel­ira­tos gyű­rű is e kör­be von­ha­tó), s ak­kor­tájt vagy a kö­vet­ke­ző évek bol­gár had­já­ra­tai ide­jén rejt­het­ték a föld­be.

Ezen idő­től kezd­ve ugyan­is egy­mást ér­ték a kü­lön­fé­le had­já­rat­ok az avar föl­dön. Még 796-ban Pippin, Nagy Kár­oly fia is be­tör egy se­reg­gel Itá­lia fe­lől, majd Krum bol­gár kán 803-ban (805-ben?) ve­ze­tett had­já­ra­tá­ról tu­dunk, mely nagy va­ló­szí­nű­ség­gel (po­li­ti­ka­i­lag min­den­képp) Bul­gá­ri­á­hoz csa­tol­ta az al­föl­di te­rü­le­te­ket. A 9. szá­zad ele­jé­re vo­nat­ko­zó­an kü­lö­nö­sen a Du­nán­túl­ról van­nak szór­vá­nyos for­rás­ada­ta­ink az avar­ság to­vább­élé­sé­re, ha a pan­non őr­gróf­ság ke­re­te­in be­lül is (Szádeczky-Kardoss, 1998); po­li­ti­kai ha­ta­lom­ként azon­ban az avar kaganátus ek­kor már nem lé­te­zett. Ré­gé­sze­ti le­le­tek je­len­tő­sebb né­pi to­vább­élést a frank fenn­ha­tó­ság alatt élő Nyu­gat-Du­nán­tú­lon tud­tak ki­mu­tat­ni (Sző­ke B.M., Müller R.), de olyan ada­ta­ink is van­nak, me­lyek egyes te­me­tők­nek a ma­gyar hon­fog­la­lá­sig tar­tó be­te­le­pü­lé­sé­ről ta­nús­kod­nak (Vörs).

Mint azt már né­hány év­ti­ze­de Tomka P. rö­vi­den össze­fog­lal­ta, a kor­szak­ra vo­nat­ko­zó írott for­rá­sok és a ré­gé­sze­ti le­le­tek egy ré­sze ar­ra utal, hogy az avar­ság né­pi to­vább­élé­sé­vel egé­szen a ma­gyar hon­fog­la­lá­sig szá­mol­ha­tunk. E to­vább­élés bi­zo­nyí­té­kai közt em­lít­het­jük pl. a uar-hion nép­név­ből ma­gya­ráz­ha­tó Várkony hely­ne­ve­in­ket; a ma­gyar nyelv hon­fog­la­lás előt­ti bol­gár-tö­rök jö­ve­vény­sza­va­i­nak egy ré­te­gét, ta­lán a ko­rai hely­ne­ve­ink tör­té­né­szek­nek-nyel­vé­szek­nek oly sok gon­dot oko­zó is­me­ret­len ere­de­tű ré­te­ge egy ré­szét, ko­por­só sza­vun­kat és egyes te­met­ke­zé­si szo­ká­so­kat, a ko­rai bi­zán­ci és nyu­ga­ti ke­resz­tény­ség­re uta­ló nyo­mo­kat, a bi­ka alak­já­ban egy­más­sal vi­as­ko­dó tál­to­sok és a sa­ma­niz­mus­ra uta­ló egyéb je­lek meg­lét­ét a ma­gyar folk­lór­ban, nép­me­sé­ink közt a Fehérlófia tör­té­ne­tet és (ha na­gyon kér­dő­je­le­sen is) ta­lán a hun–magyar ro­kon­ság hi­tét is. Eb­ben a meg­kö­ze­lí­tés­ben az ava­ro­kat épp­úgy a ma­gyar né­pet al­ko­tó ele­mek kö­zé so­rol­hat­juk, mint pl. a ka­ba­ro­kat vagy az itt be­hó­dolt szlá­vo­kat, avagy a ké­sőbb csat­la­ko­zott be­se­nyő­ket, já­szo­kat, ku­no­kat.

Sze­ged, 2004. má­jus 5.

IRO­DA­LOM

(Az avar kor ré­gé­sze­ti és tör­té­ne­ti iro­dal­ma több ezer té­telt tesz ki. Te­kin­tet­tel ar­ra, hogy je­len kis össze­fog­la­lás Szer­ző két év­ti­ze­des mun­kás­sá­gá­nak summája: itt és most csak annyi iro­dal­mat so­ro­lunk fel, amennyi­re a kez­dő, de a té­ma iránt ér­dek­lő­dő ku­ta­tó­nak alap­ve­tő­en szük­sé­ge le­het. A rész­le­tek iránt ér­dek­lő­dők szük­ség­le­te­it nagy­sze­rű­en ki­elé­gí­ti a Banner Já­nos és Jakabffy Im­re ne­vé­hez kö­tő­dő ré­gé­sze­ti bibliográfia-sorozat.)

 

For­rá­sok, avar tör­té­ne­lem

 

Bá­lint, Csa­nád: Die Archäologie der Steppe. Wien–Köln, 1989.

Bóna, Ist­ván: „Cundpal fecit”. Der Kelch von Petőháza und die Anfange der bairisch–frankischen Awarenmission in Pannonien. Acta Arch. Hung. 18 (1966). 279–325.

Bóna Ist­ván: Avar lovassír Inváncsáról. AÉ 1970. 243–263.

Bóna Ist­ván: Nagy Kár­oly nyom­do­ka­in. Év­ez­re­dek hét­köz­nap­jai. Bp., 1973. 141–163.

Bóna Ist­ván: A nép­ván­dor­lás kor és a ko­rai kö­zép­kor tör­té­ne­te. Ma­gyar­or­szág tör­té­ne­te I. Bp., 1984. 265–373.

Bóna Ist­ván: Dá­ci­á­tól Er­dő­el­vé­ig. A nép­ván­dor­lás ko­ra Er­dély­ben. Er­dély tör­té­ne­te I. Bp., 1986. 107–234.

Czeglédy Kár­oly: No­mád né­pek ván­dor­lá­sa nap­ke­let­től nap­nyu­ga­tig. Bp., 1969.

Deér, Joseph: Karl der Große und der Untergang des Awarenreiches. Karl der Große. Lebenswerk und Nachleben. Persönlichkeit und Geschichte. Düs­sel­dorf, 1965. 719–791.

Ola­jos Te­ré­zia: Theophylaktos Simokattes és a Baján-dinasztia kro­no­ló­gi­á­ja. AT 1973. 60–64.

Pohl, W.: Die Awaren. Mün­chen, 1988.

Szádeczky-Kardoss Sa­mu: Az avar tör­té­ne­lem for­rá­sai I. Sze­ged, 1998. (MŐK 12.)

 

Ré­gé­szet

 

Al­föl­di, Andreas: Zur historichen Bestimmung der Awarenfunde. ESA 1934. 285–307.

Awaren Forschungen, I–II. Hrsgbr: Falko Daim. Wi­en, 1992.

Awaren in Europa. Schätze eines asiatischen Reitervolkes 6.–8. Jh. Nürn­berg, 1986.

Az ava­rok ara­nya. A nagyszentmiklósi kincs. Bp., 2002.

Bá­lint Csa­nád: Ke­let, a ko­rai ava­rok és Bi­zánc kap­cso­la­tai. Sze­ged, 1995. (MŐK 8.)

B. Nagy Ka­ta­lin: A Székkutas–kápolnadűlői avar te­me­tő. Sze­ged, 2003.

Bóna Ist­ván: A Szegvár–sápoldali lovassír. AÉ 1979. 3–30.

Bóna Ist­ván: VII. szá­za­di avar te­le­pü­lé­sek és Árpád–kori ma­gyar fa­lu Du­na­új­vá­ros­ban. Bp., 1973. (Fontes Arch. Hung.)

Bóna, Ist­ván: Studien zum frühawarischen Reitergrab von Szeg­vár. Acta Arch. Hung. 32 (1980). 31–95.

Bunardľic, Radovan: Celarevo. Ro­ma, 1985.

Csallány De­zső: A kun­szent­már­to­ni avarkori ötvössír. Szen­tes, 1933. 54.

Csallány, De­zső: Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa. Bp., 1956.

Daim, Falko–Lippert, Andreas: Das awarische Gräberfeld von Sommerein am Leithagebirge, NÖ. Wi­en, 1984.

Daim, Falko: Das awarische Gräberfeld von Leobersdorf, NÖ. I–II. Wi­en, 1987. (Studien zur Arhäologie der Awaren, 3/1–2.)

Dimitrijevic, Danica–Kovacevic, Jovan–Vinski, Zdenko: Seobe Naroda – arheoloski nalazi jugoslovenskog Podunavlja. Zemun, 1962.

Er­dé­lyi Ist­ván: Az avar­ság és Ke­let a ré­gé­sze­ti for­rá­sok tük­ré­ben. Bp., 1982.

Fettich Nán­dor: Az avarkori mű­ipar Ma­gya­ror­szá­gon. Bp., 1926. (AH I)

Ga­ram Éva: A bőcsi későavarkori le­let és kö­re. AÉ 1981. 34–50.

Ga­ram Éva: A ké­ső avar ko­ri ko­ron­golt sár­ga ke­rá­mia. AÉ 1969. 207–241.

Ga­ram, Éva–Kovrig, Ilona–Szabó, Já­nos Győző–Török, Gyu­la: Avar Finds in the Hungarian National Museum. Bp., 1975.

Ga­ram, Éva: Bemerkungen zum Ältesten Fundmaterial der Awarenzeit. Ga­ram, Éva: Das awarenzeitliche Gräberfeld von Ti­sza­fü­red. Bp., 1995. (Cemeteries of the Avar Period. Vol. 3.)

Ga­ram, Éva: Katalog der awarenzeitlichen Goldgegenstände und der Fundstücke aus den Fürstengräbern im Ungarischen Nationalmuseum. Bp., 1993. (Catalogi Muzei Nationalis Hungarici, Seria Archaeologica, I.)

Germanen, Hunnen und Awaren. Schätze der Völkerwanderungszeit. Nürnberg–Mainz, 1987.

Gli Ava­ri. Un popolo d’Europe. Cur. Menis, G.C. Udine, 1995.

H. Tóth Elvira–Horváth At­ti­la: Kunbábony. Kecs­ke­mét, 1992.

Ju­hász, Irén: Awarenzeitliche Gräberfelder in der Gemerkung Oros­há­za. Bp, 1995. (MAA 1.)

Ju­hász, Irén: Ein awarenzeitlicher Nadelbehälter mit Kerbschrift aus Szar­vas. Acta Arch. Hung. 35 (1983) 373–377.

Kiss Gábor–Somogyi Pé­ter: Tol­na me­gyei avar te­me­tők. Bp., 1984. (Diss. Pann. III 2.)

Kiss, At­ti­la: Avar Cemeteries in County Ba­ra­nya. Bp., 1977.

Kür­ti Bé­la: Az ava­rok ko­ra. Sze­ged tör­té­ne­te. I. Sze­ged, 1983. 162–218.

Kür­ti Bé­la: Szem­pont­ok a ko­rai avar le­let­anyag ér­té­ke­lé­sé­hez. MKCSM 1981. 37–45.

Kür­ti, Béla–Menghin, Wilfried: Katalog. Awaren in Europa. Frank­furt a.M.–Nürnberg, 1985. 24–87.

L. Kovrig, Ilo­na: Das awarenzeitliche Gräberfeld von Alattyán. Bp., 1963. (Arch. Hung. XL)

Lász­ló Gyula–Rácz Ist­ván: A nagyszentmiklósi kincs. Bp., 1977.

Lász­ló Gyu­la: A nép­ván­dor­lás­kor mű­vé­sze­te Ma­gya­ror­szá­gon. Bp., 1970.

Lász­ló, Gyu­la: Études archéologiques sur l’histoire de la société des Avars. Bp., 1955. (AH XXXIV)

Lőrinczy Gá­bor: A Szegvár–oromdűlői ko­ra avarkori te­me­tő 1. sír­ja. MFMÉ 1984/85–2. (1991) 127–152.

Ma­da­ras, Lász­ló: Das awarenzeitliche Gräberfeld von Jász­apá­ti. Debrecen–Budapest, 1994. (Das awarische Corpus – Avar corpus Fü­ze­tek. Beihefte II.

Mavrodinov, N.: Le tré­sor protobulgare de Nagyszentmiklós. Bp., 1943. (AH XXIX)

Mrkobrad, D.: Arheoloski nalazi seobe narode u Jugoslaviji. Beograd, 1980.

Müller, Ró­bert: Gräberfeld und Siedlungsreste aus der Karolingerzeit von Zalaszabar–Dezsősziget. Antaeus 21 (1992). 271–336.

Nagy, Mar­git: Awarenzeitliche Gräberfelder im Stadtgebiet von Bu­da­pest. Bp., 1998. 1–2. (Monumenta Avarorum Archaeologica, Vol. 2.)

Pekarskaja, L.–D. Kidd: Der Silberschatz von Martynovka. Inns­bruck, 1994.

Reitervölker aus dem Osten. Hunnen+Awaren. Red. Falko Daim. Halbturn, 1996.

Rosner, Gyu­la: Das awarenzeitliche Gräberfeld in Szekszárd–Bogyiszlói Straße. Bp., 1999. (MAA 3.)

Se­bes­tyén Kár­oly: Rej­té­lyes cson­tok népvándorláskori sí­rok­ban. Dolg. 1930. 178–220.

Si­mon Lász­ló: Ko­rai avar kar­dok. Studia Comitatensia 22 (1991). 263–346.

So­mo­gyi, Pé­ter: Typologie, Chronologie und Herkunft der Maskenbeschläge. Arch. Austr. 71 (1987) 121–154.

Stadler, Peter: Verbreitung und Werkstätten der awarischen Hauptriemenbeschläge mit Greifendarstellung. H.Friesinger–F.Daim. red.: Typen der Ethnogenese unter besonderer Berücksichtigung der Bayern, II. Wi­en, 1990. 305–350.

Szalontai Csa­ba: Meg­jegy­zé­sek az Al­föld 9. szá­za­di tör­té­ne­té­hez. (A ké­ső avar ka­ré­jos öv­ve­re­tek.) MFMÉ 1984/85–2 (1991). 463–480.

Szentpéteri Jó­zsef: Kí­gyó­mo­tí­vum a griffes–indás né­pes­ség ha­gya­té­ká­ban. HOMÉ XXX–XXXI/2. (1993) 225–268.

Sző­ke, Bé­la Miklós–Vándor, Lász­ló: Katalog der Gräber von Garabonc–Ófalu I–II. Antaeus 21 (1992) 205–261.

Sző­ke, Bé­la Mik­lós: Karolingerzeitliche Gräberfelder I–II von Garabonc–Ófalu. Antaeus 21 (1992) 41–203.

Sző­ke, Bé­la Mik­lós: Zur awarenzeitliche Siedlungsgeschichte des Körös–Gebietes in Südost-Ungarn. Acta Arch. Hung. 32 (1980). 181–203.

Tö­rök Gyu­la: Sop­ron­kő­hi­da IX. szá­za­di te­me­tő­je. Bp., 1973. (Fontes Arch. Hung.)

Trogmayer Ot­tó: Népvándorláskori te­lep­nyo­mok Bok­ros ha­tá­rá­ban. MFMÉ 1960–62. 3–8.

Trugly Sán­dor: Grif­fek és orosz­lá­nok né­pe. Po­zsony, 1994.

V. Budinský–Kricka–A.Tocik: ©ebastovce. Gräberfeld aus der Ze­it des awarischen Reiches. Nitra, 1991.

Werner, Joachim: Der Grabfund von Malaja Pereącepina und Kuvrat, Kagan der Bulgaren. Mün­chen, 1984.

Werner, Joachim: Der Schatzfund von Vrap in Albanien. Wi­en, 1986. (Studien zur Archäologie der Awaren, 2.)