Január 2004
Kiegyező Európa?

S.L.

Európáról – józanul

 „Hogyan tarthatnám magam európai írónak, ha egyszer magyar vagyok? – válaszolja Nádas Péter az őt kérdező riporternek, Kunstár Csabának. – Másrészről miként tudnék más lenni, mint európai? Afrikai vagy amerikai nem lehetek. Kénytelen vagyok a hátamon cipelni, a púpomon, amit Európa történelme, kultúrája és vallástörténete nekem jelent. Európa, az egy nagy halmaz, amiben az én mindig magyar vagy dán, vagy francia.”

Az Európai Unió küszöbén álló ország polgáraként Nádas reálisan ítéli meg a régiek és a közelítő újak viszonyát is, azokat a véleményeket, amelyek első- és másodosztályú államokra bontják szét az európai országokat. „Az ötlet forrása francia, Chirac elnöktől származik: Europe à deux vitesse. A haladókat és a kezdőket valahogy mégiscsak szét kell választani. Kudarcot vallott vele. A németek csupán átvették az ötletet, Habermas igyekezett filozófiai tartalmat lehelni belé. Ez sem sikerült. Holott nincs másról szó, mint a nagy nyugati demokráciák önvédelméről. Természetes jelenségnek kell tekinteni, hiszen ténylegesen két világ létezik a kontinensen. Európának mindig is voltak elmaradottabb és fejlettebb régiói. Korábban nem földrajzi fekvésük szerint; Portugália, Spanyolország vagy Dél-Itália, akárcsak Románia vagy Magyarország, a leszakadt régiókhoz tartoztak. A hidegháborús izolációnak és szeparációnak viszont az lett a következménye, hogy az igen különböző politikai mozgalmak egymástól lényegesen különböző mentalitásokat teremtettek mind a két földrajzi régióban. Keleten titkos, csendes háború folyt egy olyan rendszer ellen, amely emberi egyenlőséget hirdetett, de valójában az egyetemes hiány és felelőtlenség társadalmát teremtette meg. A szeparáció helyzetébe került  társadalmak viszont nemcsak jogi egyenlőséget teremtettek mindeközben, hanem szociális kiegyensúlyozottságot is, aminek az volt az alapja, hogy befejezzék a polgári emancipációt, ami az egyén emancipációját jelenti. Mindezt azzal a rémképpel birkózva tették, hogy a szociális biztonságnak van egy diktatórikus, nemzetállami formája. Miközben a szocializmus akkor is embertelen maradt, amikor igyekezett az emberi arcát megmutatni, a kapitalizmus valóban a legemberibb arcát mutatta meg. Tegyük gyorsan hozzá, hogy ez több mint tíz éve elmúlt neki. De ezeket a társadalmakat a különféle emancipációs mozgalmak gyökeresen átalakították. Háborúkra és hódításra beállítódott, nacionalista, rasszista, etatista társadalmakból valóban szabad, demokratikus társadalmakká formálódtak át. Teljesen jogosnak tartom a félelmüket és a tartózkodásukat. A mi régiónk országaiban változatlanul a klientéria a meghatározó. Az állam vagy a náció változatlanul előbbre való az egyénnél. A kormányoknak még négy évre sincsenek távlati programjaik. Az egyházak nem lelki gondozással vagy a szegények és az elesettek gyámolításával foglalkoznak, hanem a pártpolitikával.”

Nádas Péter, az író elemzése higgadtságával példát mutat a politológusoknak. (Népszabadság, 2003. 278. sz.)