November 2000 Erdélyi szemmel — Brüsszel, Európa |
Előszó Jövő és érték Egyed Péter Vázlat egy álomról Csiki László Közép-Európa geopolitikai problémái Washington után Vasile Puşcaş Pillanatkép Magyarország uniós csatlakozásáról Balogh András Románia jövője és az európai integráció (Gabriel Andreescu, Bakk Miklós, Bodó Barna és Borbély László írásai) Európai integráció és politikai készségek Szász Alpár Zoltán Szilágyi Domokos utolsó monológja Vári Csaba A „tisztátalan” filozófiai kritikáról Polgár Alexandru Vanni ugyan nincsen, de igény, az volna rá (Csák László, Veres Valér,Olti Ágoston, Plainer Zsuzsa és Balogh Brigitta válaszai) Időzavarban; Rámában a dráma; A paradicsom napja; Egy versben a reggel Szonda Szabolcs Az erőszak sátánkeringői Bogdán László Ikervers Mózes Huba Etnikai specifikum és közös sajátságok I. Vajda László Toll Mi mind, jó románok Radu Pavel Gheo Nemzeti & bűnvádi sajátosság Mihai Gălăţanu Miféle sajátosság, uram? Irina Nicolau Műhely / Atelier „A költők — az emberiség szíve” F-akták A narrátor mint befogadó: Ishmael, a Moby Dick olvasója és kritikusa Manfred Pütz Világablak „Európai mintakövetés” — „nemzetközi öncélúság”: traumák, diskurzusok, tanulságok Dénes Iván Zoltán História Kolozsvár a román „kiugrástól” Észak-Erdély „másodszori felszabadulásáig” (1944. szeptember — november). I. Nagy Mihály Zoltán—Vincze Gábor Mű és világa Márai Sándor Vörösmarty-mondata Fried István Közelkép Csatlakozás közérthetően T. SZ. Z. Téka „De itt lenn minden unt és ostoba.” Demeter Szilárd Romániai Magyar Évkönyv 2000 K. K. Gy. Olvasószolgálat Talló Ortodoxia és nacionalizmus S.L. Mircea Dinescu új lapja Kántor Erzsébet Hungarian Minorities Monitor K. K. GY. Románok Európa kapui előtt SZ.G. Provinciáról, kényszerpályákról, erdélyi irodalomról Kántor Lajos Számunk szerzői | SZ.G. Románok Európa kapui előtt (feladat) Körlevelet írni a regáti lapok főszerkesztőinek, vezércikkíróinak, mondják el véleményüket Románia euroatlanti integrációs esélyeiről, arról, hogyan szeretik (vagy utálják) a magyarokat azokon a helyeken, ahol a magyarokról csak annyit tudnak, hogy az a bizonyos pesti csirke meghódítja a svájci óraként működő román piacot. (várakozás) Senki sem válaszol. Közelednek az őszi választások. (versenyfutás az idővel) Országomat egy anyagért! Nem nyilatkoznak, váljék egészségükre. Megkeresem őket az interneten. Cím: www.ziare.com — román csevegővonalon adták ezt a tippet, ott aztán mindent megtalálsz. Csak… nagyon lusta és gyenge — figyelmeztettek. Mint minden Romániában — tették hozzá. (Románok voltak. Fiatalok. Egyelőre román állampolgárok.) (keresgélés) A lustaság fogalmát rendkívül gyorsan megértettem. A sok-sok error jelzés felébresztett: szép nevek, és nincs mögöttük semmi. Az a néhány lap pedig, amit le tudtam hívni, nem ismeri az archívumrendszer fogalmát. Keresőprogramok? EU? Magyarok? Jó vicc. Internetülünk. (rövid leírás) Maradt tehát egy-két lapocska, szürke akármicsoda, magyarokról semmi, azt hinné az ember, ebben az országban senki sem falná fel a bozgorokat. Gazeta de Sud, vezércikk (2000. okt. 24., 1872.), szerző: Gheorghe Smeoreanu, a napilap alapító főszerkesztője. X úriember (aki egyébként Argeş megyei képviselő) írt egy könyvet az ország „Európába való visszatéréséről”, főszerkesztő úriember pedig barátságosan villára veszi könyvestől mindenestől. Nem az elveket, hanem a felületi réteget, a fogalmazást, a vesszőket gúnyolja ki — rendkívül hatásosan. Mert ugyebár azt hinné az olvasó, hogy Smeoreanu egyetért a többé-kevésbé közhellyé alacsonyított kijelentésekkel: „Románia Európa kapuit döngeti. Románia Európa szerves része. (…) Európai mivoltunk kérdésköre nem szűkíthető le mindössze annyira, hogy nemzetiségi, felekezeti, geopolitikai, kulturális vagy éppenséggel történelmi érveket sorolunk fel. (…) Szükségünk van Európára. És Európának szüksége van ránk.” O.K., eddig minden rendben. Annak sem kellene meghökkentenie, hogy S. szerint az EU 2007-ig „szép lassan, türelmesen be fog olvasztani minket”, azt tesz Romániával, amit akar. Egy interjúban azonban S. elcsámcsog a gondolat felett: reméli, a Társadalmi Demokrácia Romániai Pártja (PDSR) nyeri meg a választásokat, méghozzá úgy, hogy „egyetlen párt drasztikus irányítása alá kerül az ország” (2000. okt. 7., 1858.) Nesze neked, Európa! Ugyanez az úriember arról is kifejtette markáns véleményét egy vezércikkben (1999. dec. 1, 1595.), hogy az európai nagyhatalmak állítólag az elnemzetietlenítés hívei, Strasbourg és Brüsszel az ilyen irányú gerincferdülést támogatja. „Nálunk azonnal megjelentek az irányzat hívei: itt van például Sorin Mitu (és a Sigma Kiadónál megjelent történelem tankönyve), aztán H. R. Patapievici, aki szerint »a román nép nagy segg« és a sort Lucian Boia zárja.” Ennél valamivel üdítőbb színfolt a következő vezércikk. Gazeta de Sud („Cotidianul oltenilor de pretutindeni”, avagy világ oltyánai egyesüljetek?) Hogyan közelítik meg a románok Európa kapuit? Sydney felé sziszegik a nemzetközi összeesküvés elméletét, itthon pedig lógó orral motyogják: „Románia az adók és az éhező nyugdíjasok olimpiai bajnokországa.” Mindössze azon csodálkozik a szerző (Răzvan Barbulescu), hogy „Románia, a fűtőtestek nélküli ország, ez a képződmény, ahol a korrupció immár olyan méreteket öltött, hogy a halottat sem lehet csúszópénz nélkül kivinni a hullaházból, szóval miként képes ez az országocska sydney-i eredményeket felmutatni…” (A két Románia, 2000. szept. 26., 1696.) Az integrációra áhítozó térséget (tömeget?) persze banalitásokkal kell etetni (Gazeta de Sud, 2000. okt. 12, 1710.) — véli Ion Leca: „A közép-európai és a délkelet-európai térség demokratizálási folyamata a »cogito-ergo-bumm« jelszava alatt kezdődött el.” A folytatás: immár új elnöke van Jugoszláviának, aki „mindenki elnökének vallja magát. (Mint a hazaiak, ugyebár testvérek vagyunk.)” Mi pedig „ismét részt veszünk ennek az országnak a talpra állításában. Akár Bosznia-Hercegovinában, ugyebár, ismerjük az »otthon maradt helyszíni tudósító« történetét.” Embargó volt, embargó nincs, Románia szenvedett, a csempészek megtollasodtak, a szerbiai piacokon nagy a nyüzsgés, „mi” ismét a pálya szélére szorultunk, a károkat senki sem téríti meg, nemzetközi összeesküvéstől bűzlik Európa. Ehhez kapcsolódik a következő csípős hangú tréfa: „A sokoldalú társadalom román változata alatt, amely ugyebár oly sokoldalúnak bizonyult, hogy egészen a nagy Szovjetunióig terpeszkedett el, szóval akkoriban történt, hogy két hazánkfia beszélgetett: »Koldusbotra jutunk« — mondta az optimista. »Igen ám, de kitől fogunk koldulni!« — így a pesszimista.” (Gazeta de Sud, 2000. okt. 19., 1716.) (váltás) Most pedig Oltyánföldről ugrunk egyet Moldva Köztársaságba. Figyelmeztettek, nehogy egyből az EU-ba és a NATO-ba integráljam ezt az országot, ahonnan útlevél nélkül utazhat be minden boldog-boldogtalan orosz, ukrán, kínai, pakisztáni, bantu és akárki — csodálatos Romániánkba, majd kissé tovább, például Németországba. Valóban: miért is sértődünk meg, amikor a német szövetségi belügyminiszter kijelenti, hogy Bulgária esetében fel kell oldani a vízumkötelezettséget, azonban Románia más lapra tartozik, izé… (komolyan) A Luceafărul de Chişinău című lap terjedelmes beszélgetést közölt Victor Bârsan román nagykövettel. A legkényesebb kérdések: a két román állam kapcsolatrendszere, a moldvaiak fogadtatása Romániában, az egyesülés lehetősége, kettős állampolgárság. A lap szalagcíme sokatmondó: „Románia nem hibázott, amikor elismerte függetlenségünket”. A nagykövet emlékezik: „Moldva Köztársaság függetlenségének a hírét rendkívüli örömmel fogadták Romániában.” A román hatóságok „tudomásul vették” a függetlenség tényét, és… Következtek a gondok: miért elégedett meg Románia a függetlenség azonnali elfogadásával? Miért nem követelték Iliescuék az egyesülést? Kitérő válasz. A nagykövet boldogan lekopogja, hogy legalább a két ország közötti kapcsolatrendszer zavartalan: nem léteznek vámilletékek, az útlevelet pedig a személyazonossági igazolvány helyettesíti. (Kész Európa. Kár, hogy mindezt nem igazán díjazza az orrát húzó, kényeskedő Európa.) „Nyilvánvaló, miért nem ápol hasonló kapcsolatrendszert Románia Magyarországgal vagy Németországgal” — mondja a nagykövet. Hogyan viszonyulnak egymáshoz a románok? Az odaát élők azzal vádolják a romániai románt, hogy nem érdekli a soruk, a romániai románok pedig ugyanezt vetik a nyugati románság szemére. Ilyen körülmények között „beszélhetünk-e arról, hogy a két ország, Románia és Moldva Köztársaság közösen fog belépni Európába?” — kérdezi a riporter. A nagykövet szerint a 3500 éves közös célok (egyesülés stb.) nem módosultak, a demokratikus, gazdag, „közös Európa” felé való menetelés pedig „biztos célkitűzés” mindkét ország számára — csak sajnos „nem alakult ki minden esetben Bukarest és Kisinyov között a szükséges szinkronizált együttműködés”. Abban mindkét ország hivatalosságai egyetértenek, hogy azért kéri oly sok moldvai a román állampolgárságot, mert abban reménykednek, hogy Románia Moldva Köztársaság előtt szerzi meg az EU-tagságot, ekképpen pedig bekerül a Schengen-övezetbe. (Lucefărul de Chişinău, 2000. szept. 22., 57.) (keserű emlékezés, érdekes jelen) Ismét Moldva Köztársaság. Ezúttal nyelvi kérdések (és ezek politikai vetületei) kerülnek terítékre, a Tineretul Moldovei hasábjain (2000. okt. 14., 34.). A szerző (Ion Berlinschi) feleleveníti azokat az időket, amikor a főváros N. K. Krupskaia Könyvtárában román könyveket a külföldi irodalom címszó alatt kellett keresni. Az egyetemen nacionalistának bélyegezték, mivel „moldvaiul beszélt”, legtöbb társa valósággal gyűlölte ezért. Ők tudták, hogy minél többet beszélnek, írnak (és gondolkoznak) oroszul, szakmai pályafutásuk annál fényesebb lesz. „És lám csak, az egykori oroszok egyik napról a másikra románokká vedlettek át! (…) Ugyanazok az emberek, akik a szovjet uralom alatt eloroszosodtak, és megvetéssel gondoltak azokra a moldvaiakra, akik nem ezt tették, most utálkozva néznek azokra a moldvaiakra, akik Moldva Köztársaságban kívánják leélni az életüket, nem kívánják harminc—negyven évenként váltani identitásukat.” (csatlakozás nélkül) Európa messze van. Románia messziről érkezik. Talán sosem fog megérkezni. Hova is igyekszik? És mi van a csomagban? |