Nem egészen öt évad alatt mintegy 22 előadás, 29 szerep, 12 rendezővel csak Kolozsváron...
Én ezt másképp számoltam: negyvenvalahány hónap alatt huszonegynehány bemutatóm volt beleszámítva az operai és kisvárdai szerepeimet is , ami azt jelenti, hogy minden másfélkét hónapra jut egy bemutató. Ez sokszor fárasztónak tűnik ugyan, de én örülök annak, hogy dolgozhattam, dolgozhatok.
Mielőtt a kolozsvári évekről beszélnénk, térjünk vissza a kezdetekhez.
Valamikor '88-ban kezdődött a pályám Csíkszeredában, az akkori Népszínházban. Szerencsém volt, hogy bekerülhettem abba a csapatba, László Károly szentgyörgyi színész Puki bácsi volt a mentorunk , Léstyán Dénes aki az igazgató volt , a Sárpátki házaspár, Boldizsár Ágoston, Orbán Attila mellé. Nagyon szerettem őket, tőlük kaptam azt a kezdősebességet, amivel indultam. Mindig jó hangulatban dolgoztunk együtt, és nemegyszer lógtunk el a munkahelyünkről "színházat csinálni".
Ezután következett Gyergyó, a régi Figuránál a Bocsárdi László által rendezett Vérnászban játszottam, majd Szatmárra kerültem segédszínésznek. Ez eléggé merész ugrás volt, figyelembe véve, hogy akkor már családom, gyerekem, szakmám volt. Egy év után sikeresen felvételiztem a vásárhelyi főiskolára.
Mit jelentett számodra az, hogy Vásárhelyen bekerültél ebbe a '90-ben indult kiemelkedő évfolyamba?
Azt hiszem, a megfelelő pillanatban felvételiztem. Mindez véletlenszerűen, mondhatni csodával határos módon történt. Az addigi "színházi múltamból" előnyöm is meg hátrányom is származott. Az előnyöket, azt hiszem, nem kell magyaráznom, hátrány volt viszont az, hogy tudásom felületes, egyfajta hályogkovácsság volt, aranyfedezet nélküli tudás; nagyon sok tanulásra és gyakorlatra volt szükség, hogy mélyre tudjak önmagamba leásni.
Ez a folyamat főiskolán történt meg?
Igen. És amit ebben az alkotófolyamatban leginkább magaménak érzek, az az állandó reflektálás. Az, hogy az ember nem hiszi el vakon, amit a munkájáról mondanak, mindig mögé néz, önmagába fordul.
Valamiféle belső vívódás ez?
Inkább egyfajta keresés és a dolgoknak egymással való kapcsolatba hozása. Azt hiszem, hogy a maga módján mindenki vívódik a szereppel; az elégedettség érzésénél már leszűkül a kör. Számomra ez a reflektálás, ha úgy tetszik, egyféle gyökvonás, azt is jelenti, hogy még a jól elvégzett munka és az elégedettség mögött is ott van az a tudat, hogy lehetne még jobb is. A dolgoknak ez a fajta el nem fogadása segít abban, hogy önmagamhoz képest millimétereket vagy centiket tudjak előrelépni.
A főiskola elvégzése után majd' fél társulatra valóan, heten jöttetek KolozsvárraÁ
Azt hiszem, elég jól összeforrott csapat voltunk, s minden hibánk, előadásaink hiányosságai ellenére ez volt az ütőerőnk. A főiskolán váltig azt hangoztatták, nekünk együtt kell maradnunk, s Tompa Gábor megadta erre az esélyt hetünk szerződtetésével. Nagy reményekkel jöttünk, tudtuk, hogy itt egy nagy művészi teljesítményű társulat van, tudtuk, hogy nekünk is fel kell nőnünk ennek a szintjéreÁ Az itteniek viszont nehezen fogadták el ezt a hét emberből álló viszonylag homogén masszát. Úgy érzem, hogy ez a kis csapat megtorpant valahol. Azt nem mondanám, hogy zátonyra futott, talán csak a kezdeti lelkesedés tört meg. Ez szükségszerű persze, mindenütt így történik, csak mi képzeltük másképp a színházat, a munkátÁ
Ezt a törést hogy élted éltétek meg?
Mindenféle találkozás egy fontos pont az ember életében. Vannak szerencsésebb találkozások, vannak szerencsétlenebb, vagy közös nevezőre nem hozható találkozások. Ezt mindenki a maga módján, fájdalommal, sérelemmel élte meg, de az a fontos, hogy ezen már túl vagyunk. Hál'istennek csont nem törött, ezzel is csak gazdagodtunk. Innen lehetett újrakezdeni. Mindez már annyira lecsengett bennem, hogy igazából nem is tartom érdemesnek, hogy ennél a témánál időzzünk. Engem ezek a dolgok is előrevittek, másképp látom már azóta a helyzetet.
Idejöveteletek újrakezdés volt, nem folytatás?
Inkább azt mondanám, hogy ez volt A Kezdet. A kezdeti megtorpanás után most van az újrakezdés. Volt egy folyamat, s ebben többé-kevésbé mert volt, akinek nem annyira megadatott a lehetőség, hogy megmutassuk magunkat. Én ez alatt az öt év alatt szerencsés voltam, mert lehetőségem volt dolgozni, s eljátszhattam jó néhány szerepet.
Megtaláltad a helyed a kolozsvári színházban?
Úgy érzem, megvan itt a helyem, mint ahogy bárki másnak is a társulatból. Nem lógok ki a többiek közül sem jó, sem rossz értelemben. A kollégáimmal szakmailag nagyon jól kijövök, jól tudok velük dolgozni. Szükségem van rájuk, az objektivitásukra, a külső szemre az alkotási folyamat során.
Alig öt évadnyi pályád során melyek voltak azok a szerepeid, amelyek különösen hozzád nőttek, amikre különösen szívesen emlékszel?
A Chioggiai csetepatéban volt a Toffoló nagyon szerettem ezt a kiszolgáltatott, kisemmizett egyszerű embert. A Tévedések vígjátéka két Dromióját is szerettem, akárcsak A velencei ikrek ikerpárját, vagy a Thersitészt a Troilus és Cressidában. A Cseresznyéskertbeli Lopahin is a szívemhez nőttÁ Ezekben az előadásokban a munka is könnyebben ment. A Képmutatók cselszövésében az igazságos vargáért is megizzadtam, de valamiféle hiányérzetem van még most is utána. A rendező elégedett volt ugyan a munkámmal, viszont a kollégáim részéről nem volt egyértelmű a fogadtatása, sőt ellenvetések is születtek. De minden feladat boldogsággal és reménykedéssel tölt el.
Tragikus vagy komikus színésznek érzed magad?
Nem tudom. Kicsit mintha úgy adódott volna, hogy a humoros oldalam került előtérbe.
Komikus alakjaid mintha nem lennének egyértelműen humorosakÁ
Ez a rendező keze nyoma. Így egyeztünk meg, így centiztük be. A figurának meg kell mutatni a kettősségét, a másik oldalát is.
Hogyan születik meg egy színpadi figura?
Nehezen. A rendezők sok esetben segítenek a kezdeti nehézségekben, de mindvégig igyekszem, hogy én is ugyanolyan mértékben alkotója legyek a figurának. Mindig valami közöset kell találnom magam és a szerep közt. Képletesen szólva: van két halmaz, a szerepé meg az enyém, és ha ezeknek akár egy érintkezési pontja van, az jó, ha van egy közös halmazuk, az még jobb. Hogy e kettő teljes egészében fedje egymást, nagyon ritka, vagy talán nincs isÁ Eddigi pályafutásom során talán a Velencei ikerpárja volt közel ehhez.
A velencei ikrekben, egy igazi nagy előadásban két főszerepet játszol.
Ismét csak azt tudom mondani, szerencsém volt, hogy annak idején Kövesdy István rámbízta a két Dromio szerepét a Tévedések vígjátékában, s még nagyobb szerencsém volt, hogy ennek alapján Vlad Mugur kiválasztott e Goldoni-darab főszerepeinek eljátszására. A színházban nagyon sok múlik a tehetségen, munkán, fegyelmen, de van egy olyan oldal, ami nem tartható kézben, ami a szerencsétől függ. Számomra A velencei ikrek, a Vlad Mugurral való munkám igazi találkozás volt. Miután eljátszhattam egy sor olyan szerepet, melyekből leszűrhettem magamnak sok mindent, a kellő pillanatban találkoztam a Mesterrel, a hozzám talán legközelebb álló szerzővelÁ Ez már szerencse kérdése.
Mintha valami sorsszerűséget vélnék kihallani a szavaidból.
Véletlenszerűség. Sorsszerűség. Ezek a találkozások előbb-utóbb elébe mennek az embernek, felkutatni, megkeresni, kiszaglászni őket nem lehet. Ha valódi találkozásról van szó, a szerep s köztem levő közös halmaz nő, a szerep rámnyomja bélyegét, bizonyos ideig kicsit még a viselkedését is átveszem. Szeretek benne lenni. A szerep egész világnézete, gondolkodásmódja átsugárzik rám. Csak arra kell vigyázni, az ember nehogy egyszer beleragadjon.
Az egyik Hajónaplóban írja Visky András: "Vlad Mugur azt mondta róla (Bogdán Zsoltról B.A.O.megj.), a Velencei ikrekben vannak pillanatok, amikor úgy játszik, mint egy nagy színész." Mit jelent nagy színészként játszani?
Alig vagyok még túl a kezdeteken. Kezdeti nehézségek, kezdeti sikerek, ezek nem olyan dolgok, amik miatt azt hihetném, hogy én most már mindent sőt, valójában vajmi keveset tudok erről a szakmáról.
Azt hiszem, játszani annyit jelent, mint a játék örömét önmagadban konzerválni, s hajlandónak lenni ezt bármilyen helyzetben megmutatni. Fontos, hogy az ember jól érezze magát, s a játék örömét önmagában életre keltse. Önfeledten játszani tudni, ez már önmagában becsülendő dolog. Ha öt év alatt előreléptem egy centinyit, akkor ez az, hogy le tudtam szűrni magamban, hogy a színház önfeledt játék, s öröm az, hogy játszani tudok. Ezt a mindenen túli örömet nem tudják elvenni.
Ez a színház?
Közhely, de a magam számára úgy fogalmazom meg, hogy a színház a "Te"-nél kezdődik. A színház természete szerint társas játék, s a színház természete ellen cselekszik az, aki csak az "én"-t helyezi előtérbe. Az "én"-nél sokkal fontosabb a játék örömének felfedezése. Egyedül nem tudsz játszani, így annak a partnernek is örülsz, akivel játszol. Ebben a játékban megmutatom magam is, de úgy, hogy a másik, a Te is előtérbe kerüljön.
Minden kezdő úgy indul, hogy ő majd megmutatja, ha nem is másoknak, de legalább önmagának. Ez a fajta egocentrikusság, az "én"-nek ez az előtérbe helyezése a színházban nem helyes dolog, rengeteg ellenérzésre, viszályra, háborúskodásra ad okot. Ma, harmincnégy évesen nem tudok semmiféle olyan eszmét elképzelni, aminek a nevében vagy érdekében embereket lehetne bántani vagy bármiféle gonoszságot el lehetne követni. A színház egy fokkal lejjebb került arról a hamis piedesztálról, ahová végzősként képzeltük, elvesztette az akkor hozzáképzelt, természetellenes álszakralitását. A mindennapjaimhoz, az életemhez tartozik.
Napjaink sztárkultuszában ez nem épp divatos nézőpont.
Minden érték viszonylagos. Valakit felkennek sztárrá, ő ezt a sztárságot viseli is, de ha a legnagyobbakhoz viszonyítodÁ Nem szabad ezt komolyan venni.
Ezt épp Te mondod, aki A velencei ikrek óta egyre népszerűbb vagyÁ
Úgy gondolod, hogy szeretnek is, vagy csak üres népszerűség ez?
Ne lődd le a kérdésem! Te hogy érzed?
Nem hiszem, hogy a népszerűség a szeretetnek tudható be. Szeretném, ha igazán szeretnének az emberek, attól függetlenül, hogy azt gondolom, ez nem így van. De az is lehet, hogy ez valamiféle üldözési mániából fakad, lehet, hogy így koldulok még több szeretetetÁ Jó azért ez a népszerűség, mint ahogy bárki másnak is az. Kérdés csupán az, hogy meddig tart. Tudod, hogy van vele? Ma van, holnap nincs mint az időjárás. Ennek ellenére ez nagyon nagy kegyelmi állapot.
Játszottál főiskolásként UNITER-díjas előadásban, kolozsvári színészként nagy szerepet játszol két UNITER-díjas produkcióban, szerepeltél két Caragiale-díjas előadásban, még egy UNITER-re jelölt produkcióban, legjobb színész kategóriában is jelöltek, kaptál egy Bánffy-díjatÁ
Jó, hogy voltak, vannak, álszerénység lenne tagadni. Jó, hogy méltányolják a munkámat, de fontos, hogy ezektől függetlenül tudjak létezni. Az egyéni jelölésemnél úgy éreztem és ezt minden álszerénység nélkül mondom , igazából nem érdemlem meg, igazából a munkám ezúttal nem ér annyit. Annak viszont nagyon örültem, hogy a társulat a Cseresznyéskertért megkapta a legjobb előadás díját.
Szereted ezt az előadást?
Az ősz óta nem játszottuk, s most tavasszal, amikor felújítottuk, éreztem, hogy még a díszletnek, ezeknek a falaknak a szaga is milyen nagy hatással van rám. Jó ebben az előadásban játszani. Jó ezekkel az emberekkel játszani. Igazi partnerek, mindannyian nagyon jók benne. A Mesternek mindenkire jutott ideje, gondja volt arra, hogy mindenkinek külön-külön, aprólékosan kielemezze a szerepét.
Nézőként úgy tűnik, hogy többféle játékstílus van a színen. Nem zavaró ez?
Ez számomra nem szembetűnő. Szerintem a jeleneten belüli jelenlét, a színpadi jelenlét a fontos. Én nem tudok az előadás közben arra figyelni, hogy ki milyen stílusban játszik. A lényeg, hogy "adja a labdát" és "adhassam a labdát". Különben, gondolom, a rendezőnek elég jó szeme van ahhoz, hogy ha ez igazán problémát okozna, rég kiszűrte volna.
Három Vlad Mugur által rendezett kiemelkedő előadásban játszol meghatározó szerepet. Mit kaptál ezektől az előadásoktól?
Elsősorban mit kaptam Mugurtól? Nem tudom pontosan megfogalmazni. A gondolkodásomat befolyásolta, a világról alkotott képem. Nagy dolog, ha valakinek lehet egy Mestere, ha találkozik a Mesterével. Amikor mellettem van, s a színházról beszél, úgy érzem, mintha értenék hozzá. Világítótorony. Mintha bevilágítaná azokat a részeket, amelyek máskor sötétbe vagy homályba borulnak. Érdekes módon egymagamban még nem tudom hasznosítani mindezt, és amint rendező vagy koncepció hiányában ki kellene evickélnem a csávából, ismét úgy érzem, hogy nem tudok semmiről semmit. Mintha csak arra az időre tanultam volna, amíg mellettem van.
Vlad Mugurral dolgozni mindig nagy kihívás, nagy próbatétel, de nagyon tanulságos és nagyon jó is egyben.
Beszélgettünk a sikereidről. Nem akarok ünneprontó lenni, de megkérdem: kudarcok?
Azok is vannak, de nem szükségszerűen akkor, amikor a külvilág ezt jelzi vissza. Olyan is volt, hogy A velencei ikrek-előadás valahogy kiszaladt a kezemből, nem tudtam beletemetkezni a játékba. Korábban azt mondtam, hogy a játék örömét nem vehetik el. Önmagát viszont meglophatja az ember. Ez kudarc.
Ha elölről kezdhetnél mindent, ugyanígy alkítanád az életed?
Igen. A hőbörgéseim kihagynám, legalábbis gyéríteném. Szükségszerűek voltak a maguk idejében, de talán kevesebb is elég lenne belőlük. A többit ugyanígy élném. Jól érzem magam. Nagyon jól, becsületszavamra.
Jövőbeli terveid, szerepálmaid?
Nincsenek. Szegénységi bizonyítvány, ha nincsenek színészi álmaim? Jövő: színház ez így kimerítő. Reménykedve, várakozva gondolok a jövőre, de nem tudok egyenes fejlődési vonalat megrajzolni; bármikor beállhat egy törés. Nem tudom, lesz-e újabb találkozás vagy megrekedek ezen a szintenÁ Szeretnék még több tapasztalatot gyűjteni, szeretnék jól dolgozni, szeretném tágítani a lehetőségeimet, szeretnékÁ Látod, itt megfogtálÁ Hiszek a Gondviselésben, hiszek abban, hogy minden nehézségből a Jóisten elébb vagy utóbb kisegít, mint ahogy eddig is megtette, s a kérdéseimre is előbb-utóbb mindig megkaptam a választ.