A határon túli magyarságnak feltétlenül igazodnia kell-e nyelvhasználatában a magyarországi standardhoz (annak reálisan megvalósuló vagy hirdetett változatához), vagy határozottabban hagyatkozhat saját régiójának nyelvi hagyományaira és a kétnyelvűség során kialakult sajátos újdonságaira? Lényegében erre az alapvető fontosságú kérdésre keresik a választ a kötet egymással vitázó szerzői, a kárpát-medencei magyar nyelvművelés és a szociolingvisztika derékhadának képviselői. Szükséges volt és hasznosnak bizonyult e vita, hiszen a rendszerváltást követően tisztázni kellett: fennáll-e annak a veszélye, hogy a következő évszázadban esetleg többféle magyar nyelven fognak majd be-szélni utódaink?
Az első világháború után a magyarul beszélők egyharmada nemcsak más állami keretbe került, hanem több más nemzetmodell hatása alá is. Ezzel együtt járt, hogy az anyaországi intézményrendszer nem tudott mit kezdeni e modellváltással, s különösen a kommunista diktatúra évtizedei alatt kezdte kifelejteni az ún. utódállamokban élő magyar nemzetrészeket a művelt magyar nyelv őrzői és továbbteremtői köréből. Épp akkor, amikor kisebbségi helyzetben felértékelődött mindenütt az anyanyelv szerepe; kommunikatív funkciója mellett előtérbe került az egységet szimbolizáló rendeltetése, az a képessége, amely összekapcsolhatja a különböző or-szágokban élő magyar ajkúakat.
A kilencvenes években is azt tapasztalhattuk, hogy a Magyarországon folyó nyelvművelés "liberálisabb", mint a kisebbségi, illetve a kisebbségi radikálisabb, mint a nemzeti. A nyelvi tolerancia ha ugyan annak lehet nevezni köny-nyen megmagyarázható azzal, hogy többségi helyzetben (nemzeti tömbhelyzetben) magának a nyelvnek a léte nemigen kerül veszélybe, kisebbségi helyzetben annál inkább. "Hiába tudjuk bizonyítani, hogy a magyar nyelv a hibák ellenére is fejlődött szögezi le Jakab István , ha a gaz, a gyom szinte szabadon burjánzik benne. Hogy ez miért érdekel bennünket, kisebbségieket? Azért, mert ha a szomszéd kertjében virágzik a gyom, a miénkbe is hamar átkerül. Sajnos, újságíróink, sőt még papjaink és mások is sokkal hamarabb felfigyelnek a nyelvhasználati változások negatív jelenségeire, mint a pozitívakra, s a modern nyelvhasználat jegyeinek vélve hamar átveszik őket."
Az egységes nyelvhasználat igénye, a magasabb nyelvi műveltség eszménye jó kétszáz évvel ezelőtt alakult ki, nem utolsósorban az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaság működésének köszönhetően. A tudatos nyelvgazdagításra ma éppoly szükségünk van, mint kétszáz évvel ezelőtt, amikor (kisebbségi helyzetben) a nyelvi regresszió következtében elveszített érték-tartományok visszahódítására is gondunk. A mai nyelvfejlesztés azonban nem lehet egyirányú, a kisebbségi nyelvhasználat(ok)at peremlétre szorító. A rendszerváltás utáni helyzetben ugyanis lehetőség nyílik arra, hogy a nyelvi eszményt, a nyelvi standardot közösen alakítsuk többségi és kisebbségi helyzetben élő magyarok egyaránt.
Merthogy határokon innen és túl oszthatatlan a felelősségünk is. (Osiris Kiadó, Bp., 1998.)