„Akarsz-e játszani mindent, mi élet…”
KEDVESEM, ALTASS, FÉNYLIK A KOZMOSZ
(Dásának, 1985 augusztusában)
Kedvesem, altass, fénylik a kozmosz, a lét
Szép lobogása, ragyoghat az éter, a mennyei kárpit
Nélkülem is már – bármit is oszt, hoz – elég.
Rád figyelek, gyönyörűm, kicsi szád cseverészhet akármit,
Csak te beszélj még – halljam a hangod elébb,
Mintsem a dúlt, betegült csoszogást, dübögést, a halálit…
Csönd közelít – szétfújja a tajga telét,
Száll a szobában a fagy, s haragos, ha magamba talál itt.
Csak te legyél még, Dása, velem, ha lehet –
Majd simogassa kezed meg az arcom, a homlokom árkát,
S hosszan ölelj át, mint melegebb lehelet
Kelti tavasszal a földet, a fákat, az égi madárkát.
Csak te maradj – még nézzelek én: te szemem
Mindene, fénye! Csodás mosolyod beragyogja a lelkem,
Dása… Ajándék vagy – nevedet felelem
Isten előtt, s a pokolban is áldva, örömre betelten –
Életem, altass, rejts el, örök szerelem!
PRÉSENT PARISIEN
Ajándék Dásától – Dásának,
Apollinaire dallamára…
Párizsról álmodtam veled
Kószáltam őszi Szajna-parton
Forgattunk régi könyveket
Szép délután volt hajnal-alkony
Fénylett utcákon angyalarcon
Szemedben lázas könny rekedt
Az ég is tétován megállt ott
A Quai des Grands-Augustins-en
Kinéztél egy csodás Pléiade-ot
Nekem már nem kell küzdenem
Azóta lett egy Verlaine-em
Tőled te szép versekkel áldott
ALKONYFÉNY FÉMKERETBEN
(Szülői ház a Kazanszkaján)
Játszott mamácska zongoráján
Csajkovszkij s Rimszkij-Korszakov!
Nem szól ma zárt szalon homályán.
Asztalfiókban korszakok
Rakódnak már egymásra – végleg
Felejtett névjegy, kártya, bélyeg,
Rejtett levél, vers, téveteg
Írások… Kétes rétegek
Mélyén idők reménye rebben –
Föltárhatatlan Pompejek
Papírpoklából por pereg…
Alkony visszfénye fémkeretben
Tátong, mint arckép holt falon –
Jaj, hol maradsz, szép oltalom?
CAFÉ POUCHKINE
Egy kávéház a Nyevszkij Proszpekt
Sarkán… Két pingált tyúk cseveg –
Költői elvet s nyelvit oszt meg
Egymással… (Szidják Tyutcsevet.)
A szőke mondja Jevtusenkót –
Ma nála jobbat nem tud senki!
A szebbik Voznyeszenszkijért
Rajongik, hogyne, szent, ki ért
A köznek írni – mégse bús kín
A költészet ma, s minta nincs!
(Ezt megbeszélik, mint a pinty.)
Ha asztalukhoz lépne Puskin,
S tán rájuk is kacsintana –
Hát rögtön volna minta ma!
ÖRMÉNYORSZÁGI EMLÉK
Jereván, Szeván, majd Kafán
Vidéke volt tavaly lakásom –
Csőstül dőlt, folyt a baj rakáson,
S nem nőtt banán a kaptafán!
(Kelt rólam zsákkal akta tán.)
Hát akkor megkavarva látom –
Bárka se ring az Araráton,
S a lét halál-harapta vám…
De szőlőt ültetett Noé –
S a bor, mint vízözön, folyékony!
Föloldoz híg közönyt, Noékon
Tetőz, s e büszke, szent honé
A tűz, ha földjén szétfolyatják
Hegy vérét – kő, fény, szél konyakját!
OKTÓBER. ŐSZI KÖNYVTÁR
(Hódolat Anna Ahmatovának)
Láthatatlan könyvtár nő a mélyben –
Rejti hörgő, meggyötört avar…
Rétegekben gyűl a szenvedés lenn –
Hallgatás föd, gyáva rög takar.
Könyvek égett, már olvashatatlan
Lapjain sorsdráma, vers, regény
Lelke lobban, száll porladt szavakban –
S fönt kering, cikáz a pernyefény.
Könyvek sorsa tiltott, elfelejtett
Költők, írók sorsán így forog –
Más időben, mit most meg se sejtnek
Szellemirtók, kortárs gyilkosok.
Néma könyvek, rezzenékeny éjjel
Lakja őket és emlékezet…
Mindegyikben lágyságjel, keményjel –
Mindegyik van, s mégse létezett.
Él a könyvtár – lelke égre lüktet,
Megváltásra várón visszatér –
Szóknak íze, teste szép betűknek
Föld alól szivárgó tinta, vér…
BARÁTI RONDÓ BOGDANOVHOZ
Ahogy belőlem kiszakad
Baráti árny neved személyed
Villám cikáz fellegbe mélyed
S tollhegyként földre visszacsap
Kitölthetetlen vizsgalap
Oroszhon terjeng szerteszéled
Ahogy belőlem kiszakad
Baráti árny neved személyed
Új rím jövőre is fakad
Túlír ki túlél csak reméljed
Bogáncsot útszél hajt szeszély vet
Tömör szó pörget visz ragad
Ahogy belőlem kiszakad
Látó Szépirodalmi Folyóirat