stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



A látvány a néző avatárja

[Látó, 2010. július]




NYOMOZÁS A BADIOU-I IGAZSÁGTÖRTÉNÉS UTÁN



Lemondunk-e arról, ami emberivé tesz bennünket, az embertömeg érdeke miatt? – szegezi a nézőnek a kérdést a napjainkban milliókat moziba csábító film, az Avatar. Nem először halljuk a kérdést – vágja rá a néző –, hiszen minden háború erről szól, több irodalmi, színházi vagy filmes alkotást ismerünk, melyekben a szereplők ilyen döntéshelyzetbe kerülnek; talán a legközelebbi példa az éppen James Cameron rendezte Terminátor. Nem újdonság tehát, de hogyan válaszolunk rá? Mit választunk? Alain Badiou, a befutott francia filozófus azt írja: „Toute humanité s’enracine dans l’identification en pensée de situations singulières.”1 Ha le akarjuk fordítani a mondatot, dilemmába kerülünk, a humanité magyarul egyszerre jelent emberiséget és emberiességet. Első nekifutásból ennyire jutunk: „[Az egész emberiség] vagy [Minden emberiesség] az egyedi szituációk azonosításában gyökerezik.” A két fogalom közötti választás nehéz, a fordítás elakad, mert ez nem egyszerűen nyelvi kérdés.
Hogyan igazít el a fenti dilemmában maga Badiou? Segít-e a kiragadott mondat fordításában, ha megkeressük helyét a teljes szövegen belül? És vajon hogyan válaszol a kérdésre az Avatar, ami napjainkban világszerte megdönti a nézettségi rekordokat?
Úgy gondolom, érdemes lenne megvizsgálni, hogy milyen etikai kérdések mentén lehet elhelyezni az Avatart, nemcsak azért, mert monumentális látványvilága által a tömegszórakoztatás megújítását jelenti, hanem mert olyan kortárs nagyelbeszélés, ami eljátszik a történelem átírásával. Két irányban indulok el. Az egyik: hogyan segít bennünket a badiou-i etikai kritika abban a tájékozódásban, amikor a nézőtérről Jake Sully-t, a film főszereplőjét követjük? A másik: mennyiben része James Cameron egy igazságtörténésnek, amikor ő az Avatar rendezője?
Badiou az etika szó használatában kialakult tendenciát kifogásolja, azt, hogy a ’90-es évekbeli fordulatot követően az etika egyre inkább valami fennállónak a konzerválásáról szól. Munkájában megpróbálja visszavezetni a szó jelentését azokra a helyzetekre, amelyekben kialakult, véleménye szerint ugyanis csak a kizökkentő, eseményszerű történetekben ragadható meg az etika. Badiou az igazságtörténést három fő elemre építi, ezek: az esemény, a hűség és az igazság. Az esemény kijátssza a helyzeten uralkodó állapotokat, a helyzet intézményesített tudását, kibillenti a rendszert meghatározottságából. A hűség az igazságtörténés neve, ami a helyzet következetes kiismerésén alapszik, ugyanakkor immanens és folyamatos szakítás a helyzettel. Az igazságot fokról fokra a hűség építi fel, igazság az, amit a hűség összegyűjt és termel.2
Badiou tehát elválasztja egymástól a bevett tudást és az egyedi újításokat, a rendszert és az abból való kimozdulást. A közönséges rendszerben a dominancia abszolút, nincs határa. A rendszer magától értetődő, de nincs kimondva, nincs meghatározva, hogy milyen értékeken alapul. Ha egy egyén szakít a fennálló helyzettel, belekerül a szubjektum megképződésébe, ez a feltétele annak, hogy a halandó véges példány szinguláris szubjektummá váljon. Az ember mint halhatatlan a nem birtokolható által tartja fenn magát. Ha megtiltjuk, hogy azzá legyen, amivé lehetne, ha megtiltjuk a fennállóval való szakítást, akkor emberségét tiltjuk meg.3 – Badiou szövegét olvasva, megoldódik fordítási dilemmánk, a humanity-t emberiességként illeszthetjük a mondatba: „Minden emberiesség az egyedi szituációk azonosításában gyökerezik.”
Ennyi talán elég ahhoz, hogy úgy próbáljuk meg követni Jake Sully történetét, hogy közben szem előtt tartsuk Badiou gondolatait, s ezzel egy időben nyomába eredjünk a nézőnek.



1. Botorkálás a főhős nyomában



A néző a moziban ül, amikor a szokásos reklámok után elkezdődik a film. „Az Avatar bevezeti a nézőt egy olyan világba, amire az elején úgy tekint, hogy ’ALIEN.’”4 A cselekmény 2154-ben játszódik, amikor a tolószékhez kötött, leszerelt haditengerész, Jake Sully egy távoli bolygóra kerül, ahol átveszi halott bátyja helyét egy bevetésben. A Pandóra5 nevű égitesten olyan különös élővilág alakult ki, amely egyfajta transzcendentális összhangban lélegzik. Ahogyan egy kommunikációs hálózat, úgy működik a bolygó és teremtményei között valamiféle – az emberek számára érthetetlen – közös tudás. Pandóra földje az emberek számára milliárdokat érő ásványt rejt, amihez azonban nem férhetnek hozzá az őshonos na’vik életterének elpusztítása nélkül. Az elképzelt jövőben az emberek mindent technologizálva csinálnak. Hatalmas robotokat kezelnek, gyors és hatékony légi járművekkel közlekednek, egy-egy mozdulattal méretes hologramokat hívnak elő, sőt, mesterségesen na’vi testeket hoznak létre, amelyekbe egy gép segítségével átköltözhet az ember. Ezzel szemben a kék testű na’vik természetközeli lények, érzésből cselekszenek, életterük közepe egy világfa. Kétpólusú az Avatarban megteremtett világ: a rációval és a tervezéssel szemben az intuíció és a gyakorlat áll, a kibernetikus elektrovilággal szemben a nyom- és jelolvasás, a ráérzés. Folytatva a gondolatsort, a film a gyermek és felnőtt, a naiv és kiábrándult oppozíciót választja szerkezetének alapjául.
Jake Sullynak egy na’vi testbe kell bújnia, hogy közel férkőzzön az őshonos élő­lényekhez, kiismerje társadalmukat. A projekt célja Jake segítségével meggyőzni a na’vikat arról, hogy el kell költözniük, mielőtt az emberek erőszakkal lerombolják a területet. Jake Sully avatárja segítségével belekerül a na’vik jól működő rendszerébe, amelyben meg kell tanulnia tájékozódni. Találó jelenet az, amikor először viszik gyakorlatozni Pandóra őserdőjébe, és Jake felfedezi a levegőben lebegő medúzákat, hozzáér egy-egy növény leveléhez, melyek hirtelen összehúzódnak, és féktelen kíváncsisága miatt felhívja magára a ragadozó állatok figyelmét.6 Egy hajszálon múlik, hogy nem válik tudatlansága áldozatává, hiszen nem elég a túléléshez a mesterségesen kapott test. Jake megnyeri egy na’vi lány, Neytiri bizalmát, aki több beavatási szertartás során megtanítja Jake-et eligazodni az új világban. „Erősödik a lábam. Egyre többet tudok futni. Meg kell tanulnom bízni a testemben. Mint egy iskolás, olvasni tanulok a nyomokból...”7 – hangzik a videofelvétel, melyben a szereplő maga számol be fejlődéséről.
Úgy, ahogyan Jake-nek egy koporsószerű gépbe kell befeküdnie, a néző egy moziban kell helyet foglaljon, hogy megismerje a bolygó kék lakóit. „Az összes sci-fiben az történik, hogy a fantáziára kiéhezett közönség beleéli magát egy világba, megtanulja a törvényeket, magáévá teszi a paramétereket, és elkezd alkalmazkodni, elkezd az adott bolygó, az adott világ uralkodó szemléletével azonosulni. A nézők megtanulják, és intuitíve ráéreznek, hogy melyik fegyver miről szól, piros lézer kard gonosz, kék lenni jó, satöbbi.”8 Tájékozódásunk az Avatarban azonban nem merül ki ennyiben. A főszereplő ugyanis nem pusztán a na’vi társadalomba kell beilleszkedjen, hanem katonaként a felvállalt küldetésbe is. A emberek és a na’vik egymással ellentétes világa a Pandórán – együtt jelentik ezek Jake Sully számára a megismerendő rendszert. Egyik percben a gépek használatát/funkcióját magyarázzák neki, a másikban megpróbál kommunikálni a transzcendentális világ anyaistenével. Meg kell értenie feletteseinek motivációit, fel kell találnia magát a kém szerepében, hiszen Jake rendszeresen videóra vettetett beszámolói nem csupán lenyomatok, hanem számbavételei minden további lehetőségnek, melyet Jake lát saját küldetésében. Adott számára a helyzet, amit ki kell ismernie. Ugyanez a fel­adat áll a néző előtt is, aki a képkockák előrehaladásával a főszereplő nyomában lépked.
Gyarmatosítás-narratíva bontakozik ki előttünk, a konfliktus adott. De milyen értelmet ad a film az etikának? Badiou szerint a fennálló rendben csak az lehet esemény, ami kijátssza az uralkodó állapotokat, ami kibillenti a rendszert meg¬ha¬táro¬¬zottságából. Lacan hatását ismerjük fel Badiou elgondolásában, amikor azt állítja, hogy nem elég belerendeződni egy rendszerbe, hanem meg kell találni annak a lehetlenjét. Nem merülhet ki az etika pusztán a megragadásban.9 Az emberről azt mondja, hogy „saját affirmatív gondolatai által határozható meg, olyan egyedülálló igazságok által, amelyekre képes, az által a Halhatatlan által, amely őt minden állat közül a legellenállóbbá és a legellentmondásosabbá teszi”.10
Jake Sully a tapasztalatszerzés alatt megváltozik. Rájön, hogy az őslakosok sohasem hagynák el az otthonukat jelentő fát, a lebegő hegyek és a fénylő föld nem választás kérdése a na’vik számára, hiszen ebben a transzcendenciában együtt gondolkodnak környezetükkel. Jake-et lenyűgözi a na’vik életmódja, szerelmes lesz Neytiribe, és hirtelen kívül találja magát küldetésének rendszerén. Ebben a pillanatban Jake már nem a parancsot teljesítő katona. „Megfordult bennem minden. Mintha kint lenne a valóság, és ez lenne az álom. (…) Nem is tudom, ki vagyok ezután.”11 Önmagával szakít a főszereplő, amikor felismeri, hogy nem akar része lenni Pandóra kizsákmányolásának. Több kritikus is kételkedik Jake tettének hitelességében, azt állítva, hogy az, aki egész életében parancsokat teljesített, nem változhat meg három hónap alatt – ennyi időt telik el ugyanis a filmben.
Nem lehet, hogy Badiou szavait használva ezt a pillanatot nevezhetjük az eddig kiépített és bebarangolt helyzet semmijének? Úgy gondolom, hogy a néző éppen egy badiou-i esemény szemtanúja ebben a filmben. Badiou szerint az igazság ott jön létre, ahol a helyzet hiányként, eldöntetlenségként jelenik meg. Amikor Jake Sully nem folytatja a rászabott feladatot, akkor saját helyzetének hiányába kerül. Nem elég, hogy az emberek perspektívájából áruló. Amikor sikerül a na’vik közé beilleszkednie, amikor annyi gyakorlás után maguk közül valónak fogadják el, éppen akkor jönnek rá, hogy Jake Sully mindvégig tudott arról, mekkora pusztítás fenyegeti élőhelyüket. Innen nézve Jake kém. Ezen a ponton ő maga válik idegenné, ő lesz az „ALIEN” ebben a helyzetben.12
Badiou azt mondja: ahhoz, hogy az ember túljusson az állatin, olyan történés kell, ami nem vezethető vissza az adottra. Olyasmire van szükség, amivel a fennálló helyzet nem tud mit kezdeni. Az igazság olyan körülménye kell, ami megbontja a helyzet stabilitását. Az egyén akkor kerül bele a szubjektum megképződésébe, ha hűséges marad az eseményhez.13 Badiou szerint az etika azt írja le, ami a igazságtörténés fennmaradását segíti elő. Meg kell találni a helyzet szingularitását, és igazodni kell ahhoz. Mindezeket figyelembe véve azt mondhatjuk, hogy az Avatar főszereplője része lesz egy igazságtörténésnek, amikor szembefordul saját szerepével, és ebben a kívüllevőségben kezd el cselekedni.
A gépet, mely lehetővé teszi, hogy beléphessen a kék testbe, kimenti az emberek közül. Ezután avatárként megszelídíti a legnagyobb ragadozó madarat, melyet a na’vik mágikus tisztelete vesz körül, így sikerül rávennie a őslakosokat, hogy szálljanak szembe a gépekkel, és harcoljanak. Imádkozik Eywához, a na’vik istenségéhez, aki meghallgatja, és az erdő összes állata összefog a pusztító gépek ellen, így sikerül megmenteni az élőhelyet.
A film utolsó jelenetében Jake emberi testben haldoklik az erősen világító, fénylő fa alatt, úgy tűnik, meghal, amikor a közvetlenül mellette fekvő avatárja kinyitja a szemét. James Cameron engedi, hogy a néző eljátsszon a gondolattal, miszerint Jake igazi na’vivá változik. Abban az esetben, ha ez sikerül, a főszereplő egy új rendszer részévé válik, az igazságtörténés abbamarad, hiszen igazságtörténés csak az lehet, ami kivonja magát az állapotra jellemző helyzetek alól. Azt hiszem, lehetséges ilyen módon megragadni a történetet, hogy az Avatar Jake Sully-ja értelmezhető Badiou igazságetikája felől.



2. Botorkálás a káprázatban



Az Avatar nemcsak Jake Sully történetét beszéli el. Azzal, hogy újragondolja az indián törzsek jól ismert narratíváját, hogy megpróbálkozik az emberiség megjelenése előtti világ képének (Jurassic Park) újjáteremtésével, hogy nem hagyja érintetlenül a környezetvédelem diskurzusát, a film ezekhez a történetekhez is viszonyul. Több műfajt idéz fel: a western, a sci-fi, a fantasy, a második világháborús filmek, a National Geographic természeti népekről szóló dokumentumfilmjei mint a filmtörténet összeilleszthető darabjai vannak jelen benne. „Miközben a műfaj eddigi posztmodern olvasatai tiszteletben tartották a hatvanas-hetvenes években kialakult közmegegyezést (amely felvállalja, hogy az Újvilág valóban népirtás és egy másik kultúra eltörlésének árán jött létre), Cameron megteszi egyetlen igazán merész lépését: a megváltozott műfaji közeg védőszárnyai alatt felülírja a tragédiát, és a kötelező kataklizmák után az őslakók győzelmét viszi vászonra.”14 A háromdimenziós technikával készített Avatar a filmes technológia története is, hiszen az alkotás sikeresen kihasználja nemcsak a kamera, hanem a számítógépes szimulációk, a XXI. század vizuális lehetőségeit – a film nagy részét stúdióban forgatták –, másrészt a mozik történetét is újraírja, hiszen nézők milliói választják a 3D vagy az IMAX mozitermeket a nagyobb élmény, a káprázat miatt. Nem telt el két hónap az első vetítés óta, máris számtalan kritika jelent meg a filmről, duplán visszahozta a befektetett dollármilliókat, és úton-útfélen erről beszélünk.
Cameron alkotásában azt látjuk, hogy a technológia révén megvalósul a lehetőség, hogy az ember saját maga által kitalált és mesterségesen létrehozott testekbe bújjon, hogy egy lebénult ember a dzsungelben mászkáljon. Az avatár mindig egy trip15, amiben másak lehetünk, kipróbálhatjuk magunk, a szerzett tapasztalat azonban megváltoztat bennünket, sőt, bele is halhatunk. Nem lehet, hogy a nézők számára a film mint műfaj egy ehhez hasonló trip? Egy avatár? Ha igen, akkor a mozi lenne a koporsó formájú, nagyszerű technika, ami a nézőre csukódik? Ha meg akarjuk válaszolni a kérdést, számolnunk kell több más médiummal: az otthonokban felszerelt televíziókkal, az iPhone-okkal, az 5.1-es hangrendszerekkel, nem beszélve a számítógépes monitorokról, illetve az internetről. Ugyanakkor meg kell vizsgálnunk, mit is jelent a nézők orrán megjelenő szemüveg.
A közönség számára nem pusztán lenyűgöző káprázat a háromdimenziós világ. A lehetséges látványról ugyanis megvannak az elképzeléseink, és a látottakat minduntalan ezekhez az elvárásokhoz igazítjuk. Erőfeszítésbe kerül beletanulni a multiplexek nyújtotta tapasztalatba, hiszen nem magától értetődő, ha a látvány közelebb jelenik meg, mint azt elvárnánk.16 Ádám Péter a térhatású filmek gazdasági szerepét emeli ki, amikor arról ír, hogy manapság a 3D újabb aranykoráról beszélhetünk: „Ezúttal a 3D nem egyszerűen divat, nem is technológiai bemutató vagy vásári látványosság, hanem gazdasági szükségszerűség, a legnagyobb hollywoodi stúdiók utolsó reménye, hogy hatékonyan felvegyék a harcot a kalózkópiák terjedésével, és visszaédesgessék a nézőket az elnéptelenedett vetítőtermekbe.”17 A 3D kereskedelmi céljait hangsúlyozza Sepsi László is, amikor ezt mondja: „Míg az igen nagy számban jelen lévő remake-eket a korai hangosfilm idején például a musical frissen létrejött zsánere ellensúlyozta, addig a mai háromdimenziós mozi a valódi újszerűség igénye nélkül próbálja a multiplexekbe csábítani a letöltésvezérlők és fájl­megosztók előtt ragadt közönségét.”18 Azáltal, hogy az Avatarban a leigázók diadala helyett az őslakók győzelmét mutatja meg, a transzcendentális világ győzelmét a mindenhatónak gondolt gépek fölött, James Cameron a film mágikus szerepét húzza alá, nem a puszta technikai tudás oldalán foglal állást. Hogy mediális forradalomról van szó, vagy sem, hogy az Avatar paradigmaváltás-e a filmtörténetben, vagy sem, erre talán túl nagy feladat lenne válaszolni.
Azonban visszaidézve az első bekezdéseket, újra megkérdezhetjük, mennyiben része James Cameron egy igazságtörténésnek, amikor ő az Avatar rendezője? Úgy gondolom, Cameron nem szakít a filmkészítés mindenkori gyakorlatával, nem egy olyan alkotást látunk az Avatarban, ami nem lenne elhelyezhető a filmekről való eddigi tudásunk rendjében. Van azonban esély arra, hogy a rendező elvégzett munkája eseményszerű, bár Cameron története egészen nem igazítható Badiou etikáról való elképzeléséhez. Lehet-e eseményszerű egy olyan cselekvés, amiben az egyén nem a helyzet űrjébe kerül, hanem szakítva a megszokottal, egy másik helyzetben gyakorolja magát?
Nem egyszerű feladat ugyanis beletalálni egy olyan filmtechnikába, amiben addig nem voltunk jártasak. Az Avatar a rendező első 3D-re készített alkotása, és a kihívás nagyságát nem kisebbíti, hogy korábban már hírneves filmek kapcsolódtak a nevéhez. „A rendezőknek, persze, ugyanúgy el kell sajátítaniuk a 3D »formanyelvét«, mint ahogy annak idején a színes nyersanyag technikáját is kitanulták.”19 Példának okáért a dupla szemszögből való felvételkor nem lehet úgy fókuszálni, ahogy azt a kétdimenziós filmek esetében a rendezők megszokták. Éppen a két felvevő kamera közötti kötelező távolság az oka, hogy nem lehet egy szempillantás alatt ráközelíteni valamire. Ha fel akarják hívni a néző figyelmét egy apró pontra, más módszerekhez kell folyamodni. És ez csak egy a módszer buktatói közül.20 Képzeljük csak el, milyen lehet egy stúdióban az általunk elképzelt látványt egyszerre venni két kamerára, állandóan látószöget számolva, ráadásul lebegő hegyek között repülő lényeket ábrázolni.
Összegzésképpen Peternák Miklós 3D-vel kapcsolatos gondolataira szeretném felhívni a figyelmet: „Lesznek olyanok, akik egyszerűen elfogadják, hogy most már ilyen is van, és nagyon örülnek neki, hiszen még inkább megkönnyíti az átlépést egy olyan világba, ami eltér a hétköznapoktól. De akiknek ez az elemi illúzió nem jelent revelációt, és nem kezdődik el az élmény továbbgondolása, azok számára még nagyobb veszélyt jelent a népbutítás, mint eddig, mert a testközelbe kerülő sztárok és akciók ámulatában el lehet tölteni egy életet anélkül, hogy a saját létünkre és környezetünkre vonatkozóan valódi kérdéseket tennénk fel.”21
Véleményem szerint az etika badiou-i újraértelmezésében való jártasság előnyé­re válhat az Avatarra jegyet váltó nézőnek. Nem elég ugyanis követni Jake Sullyt Pandóra káprázatos dzsungelében, és nem elég felfedezni a újszerű technika által nyújtott látványt a szemüveg és a vetítővászon között. Hanem tovább kell keresnünk saját helyzetünk szingularitását, amelyben önmagunk halhatatlanjává válhatunk.




JEGYZETEK


1 http://tounisyabledi.blogspot.com/2005/04/coup-de-coeur-lthique-un-petit-livre.html, [2010. 03. 16.]
2 vö.: „The event, which brings to pass ’something other’ than the situation, opinions, institua­ted knowledges; the event is a hazardous, unpredictable supplement. The fidelity, which is the name of the process: it amounts to a sustained investigation of the situation, under the imperative of the event itself; it is an immanent and continuing break. The truth as such, that is, the multiple, internal to the situation, that the fidelity constructs, bit by bit; it is what the fidelity gathers together and produces.”, Badiou, 67.
3 „To forbid him to imagine the Good, to devote his collective powers to it, to work towards the realization of unknown possibilities, to think what might be in terms that break radically with what is, is quite simply to forbid him humanity as such.”, Badiou, 14.
4 az idézet Jepe írásából való, aki hozzáfűzi még azt is: „Sigourney Weaver szerepeltetése kifejezetten hangsúlyos.”, http://cspv.hu/09/12/avatar/, [2010. 03. 16.] A szerző arra utal, hogy Sigourney Weaver játszott főszerepet a Ridley Scott által rendezett Alien című filmben, amelynek később három folytatása is elkészült (1986, 1994, 1997). Ezek közül az 1986-os Aliens címűt maga James Cameron rendezte.
5 Az elnevezés a görög mitológia Pandóra-történetét idézi, akinek az istenek egy titkos szelencét ajándékoztak, hogy ezzel büntessék az emberiséget. Kinyitni a szelencét egyszerre jelenti a reményt és a pusztulást.
6 A jelenet körülbelül a film 25. percében indul.
7 Ezek a szavak a film 61. percében hangzanak el.
8 az idézet Jepe írásából való, http://cspv.hu/09/12/avatar/, [2010. 03. 04.]
9 „But ethics is not of the order of pure seizure. It regulates subjective consistency, inasmuch as its maxim is: »Keep going!«”, Badiou, 53.
10 „Man is to be identified by his affirmative thought, by the singular truths of which he is capable, by the Immortal which makes of him the most resilient and most paradoxical of all animals.”, Badiou, 16.
11 A mondatok a film 74. percében hallhatók.
12 „To enter into the composition of a subject of truth can only be something that happens to you.”, Badiou, 51.
13 „The subject must in some sense continue under his own steam, no longer protected by the ambiguities of the representing fiction.” Badiou, 56.
14 Sepsi László: Nextgen. James Cameron: Avatar, Filmvilág, 2010. február
15 „Az Avatar is csak »egy trip« - de ez a trip olyan, ami nagyon komoly mértékben befolyásol minket.”, Jepe írásából való, http://cspv.hu/09/12/avatar/, [2010. 03. 16.]
16 vö.: „Gulyás Buda szerint a szemnek nem a 3D-s képet kell megszoknia, hanem azt, hogy a film szereplői bekerülnek intimszféránkba.”, Gorácz Anikó: Térélmény. A 3D múltja, jelene és jövője, Filmvilág, 2009. október
17 Ádám Péter: Térhatású jövő. A mozi harmadik forradalma, Filmvilág, 2009. október
18 Sepsi László, Filmvilág, 2010. február
19 Ádám Péter, Filmvilág, 2009. október
20 Ádám Péter írása végén hosszabban olvashatunk ezekről.
21 Gorácz Anikó, Filmvilág, 2009. október











Kategoria:  MUNKAFÜZET
Denumire autor:  Kovács Noémi

Látó Szépirodalmi Folyóirat


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret