stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Bevezetés a Saját halál munkafüzetbe


„A pokol ugató kutyái azt kívánnák, hogy tartsam a szám, ne beszéljek erről." Szokásosnak remélt nap a maga kisebb-nagyobb ügyeivel, munka, fogorvos, ebéd, találkozások leírásával kezdődik Nádas Péter Saját halál szövege. Az enyhének induló rosszullét a köznapi elbeszélés köznapi ellenpontja. Mintha csak a meleggel és a túlhajszoltsággal lenne összefüggésben. Míg meg nem jelennek „a pokol ugató kutyái" a papíron. Kik ők? Az elképzelt alvilágunk őrei, akiket évezredeken át azért találtunk ki olyan hangosaknak és rémisztőeknek, hogy ne férjünk hozzá ahhoz, ami túl van az életen. Határőrök: védik (elzárják) a Másik birodalmat, és védenek (elzárnak) minket. A mindennaposnak induló történet mégis továbbmegy. A Másik birodalom, az Ismeretlen, hiába az ugató kutyák, nem borzongató metaforák szédületébe illeszkedő fantasztikum, hanem a test, a saját test és a róla való tudat. A pokol őrzővédői, a fájdalmak ezt nem engedik megismerni. A kutyák: „A testi szenzációk felett érzett intellektuális örömnek a fájdalom mélysége rajzolja ki a határait." De kutyák azok a minták és késztetések is, amelyek a (nyugat-európai) emberi együttélés során valamiféle ökonómia szolgálatában kialakultak, és a nevelés folyamán internalizálódtak: az ember neveltetése mintáit követve – írja Nádas –, szenvedélyesen ignorálja saját állapotának realitását, és „olyan kifejezések mögé menekül, amelyeket mások is használnak és ő is unalomig ismer". (Sh, 31.) A kutyák védik „a humán éjszakát": hogy mindazt, ami a mintáinkba nem illeszkedik, nemlétezőknek tekintsük. Senki nem segített neki, még ha nem lehetett nem észrevenni, hogy a baj nagy: „Szerencsére nem vettek észre. Vagy úgy tettek, mintha nem vennének észre, hogy ne kelljen segíteni. A karitász nem olyan dolog, ami bármikor, bárkivel kapcsolatban rendelkezésre áll. Elég meghökkentő állapot létezni az emberek között."


Az itt következő két tanulmány és két esszé a BBTE Irodalom és társadalom nevű magiszteri programjának részeként a Kortárs próza filmen tárgy keretében kezdődött (és folytatódott a szövegekkel való munkával). Ha az első munkafüzetünkről azt írtam: nem volt könnyű szavakat találnunk a Parti Nagy Lajos novelláiról és a Taxidermiáról szóló beszélgetés során (Látó, 2007/11), most azt fogom írni, hogy ez volt a cél. Hogy ne találjunk olyan könnyen szavakat. Mert olyan művekről próbáltunk beszélni, melyeknek az egyik legfőbb törekvése az automatikusan áradó diskurzusok, a domesztikáló hatású ideológiák lestoppolása, ha csak néhány, a művészettel töltött idő pillanatáig is. Miközben egyik mű sem kezeli művészetét kitüntetetten. Formát bontanak és formát teremtenek.
Jellemző a helyi társadalmi kereteinkre, hogy a korábbi, taxidermiás projektünk teljes érdektelenséggel találkozott. Ha élesen akarok fogalmazni, és miért is ne fogalmaznék élesen, az irodalom intézményei felől árulásnak, a filmes szakterület felől ócskaságnak, a halott irodalom bágyadt hörgésének lettünk aktorai. Bennünket viszont a médiumok sajátosságai érdekeltek, mindenféle hierarchia nélkül. Olyan szuverén művekkel foglalkoztunk, melyeknek volt nyelvi és filmes verziója. A Saját halál projekt mindkét műve kilép nem csupán önnön műfaji konvencióinak kereteiből, hanem mediális kereteiből is. Vadkörtefa-képek Nádas könyvében és mondatok Forgács filmjében, hogy csak a legnyilvánvalóbbakra utaljak. Ez is izgalmas, és persze az is, hogy a dolog a totális kilépésről szól, arról, amiről a társadalmi konvenciók – a pokol ugató kutyái – nem engednek beszélni, nehogy Szükségszerűség uraság és Gyakorlatiasság asszonyság hatalma sérüljön.


Milyen konvenciókat tör meg Nádas könyve, milyeneket Forgács filmje?


Van-e történet saját médiumától függetlenül, mintegy a „mélystruktúrában"?


Ugyanazt a történetet mondja-e el Nádas és Forgács?


Ugyanazokat a műveket elemzik Zsigmond Adél, Nagy Zoltán, Kinczel Ágnes és Szilágyi Anna Rózsika?


Ha elgondoljuk, hogy Nádas legfőbb metaforája, a szülőcsatorna, az anya recés, bordázott vulvája jelent meg a halál metaforájaként az 1983-as Monty Python avagy az élet értelme című filmben, beszélhetünk-e egyáltalán saját történetről?
Bevezetőm végén szeretném néhány szóban a Munkafüzet szerzőit bemutatni: Zsigmond Adél (Barót, 1985) 20. századi és kortárs irodalommal és filmmel foglalkozik, kritikái és tanulmányai jelentek meg a Látó, Korunk, A hét című lapokban, magiszteri dolgozatában Forgács Péter összművészeti munkásságát vizsgálta. Nagy Zoltánt (Kézdivásárhely, 1984) a történeti és kortárs memoárirodalom kultúrtudományos, társadalomtörténeti, politikai, ideológiai vizsgálatával foglalkoztatja, az élettörténetek antropológiai, fenomenológiai és gender szempontú megközelítése. Kinczel Ágnes (Margitta, 1985) 19. századi hivatásosodást, főként színházi hivatásosodást kutat, magiszteri dolgozata a kolozsvári Farkas utcai színház 1852–1866 közötti életét, belső működési rendszerét próbálja összefüggésbe hozni a korabeli színházi hivatásosodással levéltári források alapján. Szilágyi Anna Rózsika (Dicsőszentmárton, 1981) a hagiográfiák retorikai megközelítéseit kutatja, elsősorban a csodák szövegbeli szerepeltetése érdekli. Az Árpád-házi női szentek (ezek közül három: Szent Erzsébet, Szent Margit és Szent Kinga) egy-egy legendájának csodaorientáltságát vizsgálja, valamint azt, hogy e csodák miként illeszkednek az adott szövegkontextusba, milyen intertextuális kapcsolatokat teremtenek a bibliai szövegekkel, miben áll ez az intertextualitás, milyen tartalmi, stilisztikai, szövegvezetési, fogalomhasználati stb. kapcsolatba lépnek egymással.


„Ami a sötétségben villan, az fény, ami a fényben villan, az káprázat" – írta Erdély Miklós. Az önjáró, homogén közegek (tantárgyak, diszciplínák) egyre messzebb visznek attól, hogy valóságos kérdéseket tehessünk fel. A valóság persze konstrukció. Ez a megállapítás viszont siralmasan kevés ahhoz, hogy kezdjünk vele valamit. Nádas, Forgács úgy reflektál a konstrukciókra, a társadalmi konvenciókra, hogy legyen érdemes újragondolnunk ezt-azt. Kinczel, Nagy, Szilágyi és Zsigmond írásai – egymástól igen különböző megközelítésekből – ezt teszik.





Kategoria:  MUNKAFÜZET
Denumire autor:  Selyem Zsuzsa

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret