stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Adyt bántják


Népszerűnek látszik ezekben az éjféltől éjfélig fájó napokban a költőt piszkálni, csúfolni, sértegetni. Nem új divat az emberek közt. Poétát, verselőt kifigurázni szabad és kedves ipara volt mindig élclapoknak, humoristáknak, komikus színészeknek. Avult és nem is valami gonosz mulatság ez. Fájdalom, az örökkévalóságtól rendelkezésünkre bocsájtott drága, ritka költővel is megeshetik, hogy játszhatnak vele, mint a matrózok az elfogott albatrosz-madárral, s kínozhatják és rongálhatják. Óh, különösen most, mikor Európa internálta az emberi szellemet, most édes a költőbe betörni. Milyen potyázás. Milyen luxus. Milyen vakmerőség, mégis, milyen vakmerőség.
Kinek lehet joga a költőt kérdezni és a költőt feleltetni. Kinek lehet igaza a költővel szemben? A költőt bántani! A végtelenség megfigyelőjét helyéről leráncigálni. Megvakítani akarni azt a fényforrást, amely csillagokat szór a ködbe. Lövöldözni az isten repülőjére, aki a tornyok és a felhők között vergődik szélben és hidegben egyedül. Csodálatos ellenkezése az egyforma embereknek az olyannal, aki egyetlen. Gyógyíthatatlan durcássága és rosszasága a földerítetlen úton, oly nyomasztó végzetek alatt múló teremtményeknek azokkal a barátokkal szemben, akik azért jönnek elébük, hogy szépséget nyújtsanak nekik, szépséget, ami oly kellő balzsam a bajjal, jajjal és halállal traktáló életnek.
Milyen félreértés. Milyen átkozott csalódás a költőnek az ő boldog szenvedése, ami mindenért van és mindenkiért. Óh, hogy ezt az irtózatos meglepetést csak az elmúlás korrigálja és feledteti.
Istenem, aki bántja, mit gondol, s akik bántják, mit gondolnak? Ők beteszik zsalugátereiket, és azt mondják, éjszaka van. Ők villanyt gyújtanak a sötétben, és azt mondják, süt a nap. Ők azt képzelik, a költőt le lehet beszélni, ők azt hiszik, a költővel világot lehet csereberélni, ők azt remélik, a költőt lehet legyőzni és lefőzni. Ők azt hiszik, bántják, vagy csak érintik is a költőt?
A természetből való a költő, s úgy el akarnak vele bánni, mint bánnak a természettel is. A földet hasgatják, roncsolják, a gyepet leszakítják róla, a bokrokat elfújják, az erdőt felrúgják. Szegény emberek. Az anyaföld mindebbe meg nem rendül, egy-kettőre elfelejti. A hold mosolyog.
De szép volna írni. Nem való most. Firkálni szabad csupán, és egyet-egyet sóhajtani. És egy tengert, az egész lelket, fedővel befödni. Csak szeretném, ha találkozna szemem a világ költőinek szemeivel, akiket zavarnak, vagy akik hallgatnak. Mint a csillagok, ha összeragyognak, ha távol vannak is egymástól, és megismerik egymást, hogy összetartoznak ők.






Kategoria:  Talált vers
Denumire autor:  Szép Ernő

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret