stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



A vidrák magányossága - Balázs Imre József Vidrakönyv c. könyvéről

A vidrák magányossága - Balázs Imre József Vidrakönyv c. könyvéről



Balázs Imre József: Vidrakönyv. Kolozsvár, 2006,
Koinónia Kiadó – Éneklő Borz.


A kíváncsiság nagy adománya az embernek, de a világ igazi kedvezése a különbözés, hiszen ami hozzánk hasonló, arra kevésbé vagyunk kíváncsiak. Belebújni egy állat bőrébe, kitalálni, milyen lehet. Megírni egy ismeretlen világot, megírni a mitológiáját.



Kiindulópontként sok minden elképzelhető, a Lutra című Fekete István-regénytől a Vidralesen című szovjet gyermekkönyvig. A vidra otthona című vers ajánlása Oravecz Imrének szól, valószínűsítve, hogy A hopik könyve, a hopik elképzelt mitológiája ihletője lehetett ennek a munkának.



A hopik ugyanúgy léteznek, mint a vidrák, tehát a kérdés, van-e hopi- vagy vidra-mitológia?, könnyedén kipiszkálható a képzelet küllői közül. A lehetetlen keresése őrület, a lehetségesé költészet. Létező darabokat, alakokat, formákat, nyomokat felhasználva, gombolyagként legombolyítva a szálakat, felfejthető a lehetséges mítosz is. A konvencionálisból kilépve, átélhető a rátalálás igazi öröme. Egyfajta ikonográfiai munka ez. Ugyanúgy, ahogy a görög vázákról a mitográfusok, Hésziodosz, Homérosz, Theokritosz és a többiek legombolyítják az istenek történetét.



A költészet ikonográfusi szerepére utalnak a megidézett költők is. Főképp a repetitív, egyszerű dallamformák, a rapesen szaggatott ritmus, a ritualisztikus, ősi formák használata jellemző erre a költészetre. A versekben Ted Hughes-, Yeats-, Anna Adams-utalásokra bukkanunk, a rituális elbeszélés eszközei, fordulatai erősítik a szöveget, erősítik és gyengítik: miközben a felidézés könyve, egyben a felejtésé is, hiszen hogyan tudnánk másképp kilépni ebből a világból, ha nem vágynánk szenvedélyesen arra, hogy benne éljünk. Ahogy a görög mítoszok sem arról tudósítanak, milyenek voltak az istenek, inkább arra derítenek fényt, hogy milyenek voltak a régi görögök, ez a könyv sem a vidrák könyve.



A verseket prózaszövegek tagolják, és ez a tagolódás megteremti a dialógus képzetét, holott nincs sem kijelölt, sem tartalmi felosztás. A ciklikusságot a nyelv teremti meg; vissza-visszatérünk versből a prózába, és viszont. Az elbeszélhetőség kiirtja a szenvedélyt, a létezést szikárrá teszi, a leíráshoz pótlólagosan csatolja a misztikus erőteret. A prózai részek vágyat szülnek, vágyat egy olyan nyelvre, amely elég szaggatott és elég simulékony ahhoz, hogy a létezés líraiságához hozzátapadjon, ritmus és ütem nélkül, vagyis eszköztelenül. A nyelv idiomatikussága a létezés sematikusságát jelzi. A prózában elbeszélt történetek eltávolodnak a vidra mítoszaitól. A létezés idiómái lefordíthatatlanok. Ami történik, az elbeszélővel történik, nem mással. A vidra is ember, mert ember mesél róla. Holott a vidra nem ember. Kiszolgáltatottan, kétségbeesetten pislog ránk, tekintetében hangtalan fohász: hát nem érted, mitől szenvedek, miért esem kétségbe? Miért nem tudsz megszeretni? Miért csak a bőrömet veszed kölcsön, miért csak a mozdulataimat utánzod? Nem ismersz. Csak a bőrömet, a mozdulataimat ismered, nem engem.



„Lassú folyó partján / meleg, tág odúmban / szép asszonyom alszik, / fürge asszonyom vár. / Ki saját beléből / jó istrángot készít, / hideg hurkot formál, / az vesse csapdába, / az ejthesse csak meg." Így szól a vidra, a vágyakozás szövetébe szőve önmagát. A későbbi prózai betét összebogozza ezeket a szálakat, eltávolodva attól a lehetőségtől, hogy a vidra tulajdonnévvé váljon: „Amikor a Látnok, az Alaktalan és Fürgeláb együtt járták a világot, egy éjszaka a Mágusnál szálltak meg. Díszes fogadtatásban volt részük: ettek, ittak, mulattak, táncoltak a vendégek hajnalig a Mágus otthonában. Köszönték másnap a vendéglátást, majd továbbálltak. Egy vízesés közelében hatalmas vidrát láttak, amint éppen egy rénszarvas teteméből falatozott. Az Alaktalanban feltámadt a vadászat ösztöne, és megküzdött a vidrával: karmolták, tépázták egymást, míg végül egy kővel ütötte agyon a vidrát az Alaktalan. Kiderül azonban, hogy a vidra valójában a Mágus fia, aki napközben messze otthonától halászni és vadászni szokott."



A kötetet záró dekameron-szerű mese, miközben a sikertelen próbálkozások összegzése, egyben a felismerést is rögzíti: mítosz teremtése mitikus térben jön létre, onnan nem átemelhető. A szavak mitológiája felülírja a létezés mitológiáját, még akkor is, ha közben felidézi, érzékelhetővé teszi.



„Egymásra nézett a három vadász, egyszerre nevették el magukat, de mintha kissé túl gyorsan nyúltak volna a kulacs után, és mintha túl gyorsan fúlt volna az este összefüggéstelen gajdolásba.
Aztán elcsendesedtek a férfiak, a vidra pedig nesztelenül lopódzott a vízhez, és egyetlen apró csobbanással ereszkedett bele. Fejében történetek foszlányai kavarogtak, a folyómeder alján pedig miniatűr lények követték lassan a víz áramlásait."



Az elképzelt világban mindig maradnak egy másik képzelet számára fehér foltok. Úgy érezzük majd, hogy a részletekben több van, mint az egészben. A csorbaság teljesebb egészt sugall, mint a kiegészített. De miközben a teljesség hiányában vágyakozón a részletekbe merülünk, ebben a vágyakozásban életre kel egy sosem volt világ, amely a lehetséges reményével ajándékoz meg.










Kategoria:  Téka
Denumire autor:  Gáll András

Látó Szépirodalmi Folyóirat


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret