stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



TALÁLT VERS

Orbán Ottó
(1936–2002)

József Attila

Férges lombjait hullatja az elme,
reccsen a tekintet, mint csupasz ág –
kurva és hívő lelhet kegyelemre,
én nem, míg tudok emlékezni rád,
ahogy lépsz: az út, a töltés, a fák,
kínod, szégyened megroggyanva, térden,
fehéren megpattanó koponyád;
s zökken, lassan továbbkattog az éjjel.

Hogy a versért, a verésért, a csókért,
mindenért teljes élettel fizetsz,
és maga teste fölött lesz a hóhér,
ki nem lehet hóhéra senkinek,
arcod romjai alatt érzi meg:
elhagyja az utolsó rend, a szó is,
s lángot nyel görcsös torkod, nem vizet,
mert nincs a világon egy korty ivóvíz,

csak a képzelet rongyába bújt Flórák
és termőfölddé rothadó anyák,
kik te voltál, s kiknek nincs köze hozzád,
eső, tankcsikorgás és operák
vonulnak végül halálukon át,
s az eltátott száj megvigyorogja a vádat,
hogy rajtad felejtette mosolyát.
Saját súlyod roppantja össze hátad.

A sorsodat érzem, mely összetörte
arcod, mikor oly sűrű lett a fény,
hogy rászáradtak az erdők a földre,
mint a szülőnők combjára a vér –
mind aki él s nem kínjával beszél,
elhazudja, hogy arca bukni látott,
ki embertelen esték idején
se tudtál mást: az emberi világot,

mely úgy viseli magzatát, a rendet,
iszonyú és világszép gyermekét,
hogy halálával értelmet teremthet,
különbet, mint a lepke testeké –
az ölelésben megfogant gyökér
gyönyört nevel és hajlékony hatalmat.
Életünknek egy órája megér
annyit, hogy hiányába belehaljak!



stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret