Szabó Róbert Csaba

Visszakanyarodnál másodszor

Mikor Viktória hazaérkezett, nővérével közösen úgy döntöttek, kicserélik lakásukat, ezért aztán az első hétvégén, miután minden szóba jöhető ismerősét meglátogatta a nagy útról visszatértében, áthurcolkodott egy kisebb taxi segítségével testvére lakásába, mindvégig egy képeslapot tartva a kezében, az egyetlent, amit megtartott magának emlékként arról a távoli helyről, és amin egy oroszlánok őrizte diadalív alatt átsuhanó autóbusz volt látható egy, az országra jellemző napraforgóvirággal az oldalán. Bosszankodott ugyan kissé, mikor a taxiscég a lehető legkisebb autóját küldte el, nagyon kis csomagtérrel, ezért a legtöbb cucc, néhány doboz könyv, ruhák meg kisebb edények a hátsó ülésen hányódtak egymáson. Mégsem tudta elvenni a kedvét semmi, a lakás ugyan kisebb volt valamivel, vagy legalábbis más beosztású, mint az övé, a kilátást pedig egy hatalmas, tízemeletes tömbház csupasz háta takarta el, szóval mindezek ellenére úgy érezte, semmi sem zavarhatja meg, és úgy gondolta, kellőképp ki tudja pihenni az egyéves távollétet, még így is, hogy rögtön lakást kellett változtatnia. A csere gondolata nővére fejében vetődött fel, ő volt a kezdeményező mindig is. Viktória nem igazán tudta eldönteni, miért is van szüksége nővérének egy lakáscserére. Persze, annak tudatában volt, hogy testvére nagyon sok időt töltött lakásában, míg nem volt itthon, és valószínű, hogy megszerethette, és most nagyon nehezen tud lemondani róla. Nem ismerte nővére lakását, testvére azután vásárolta, miután ő elutazott, így hát bárkinek úgy tűnhetett, Viktória zsákbamacskát játszik, de ezekre a megjegyzésekre, mert ilyenek is voltak, Viktória csak legyintett, túlságosan szerette testvérét ahhoz, hogy az ilyesmiket meghallja. Ezért hát úgy rúgta be az ajtót fél lábbal, kezében, hóna alatt, sőt a szájában is csomagot tartva, hogy soha azelőtt nem látta nővére eddigi otthonát. Miután hangos robajjal kiejtette kezéből a csomagjait, hogy szabad kezével megkereshesse a villanykapcsolót, orrát rögtön megcsapta a régen szellőztetett szobák szaga. Mindent egy kupacba szórt az előszobában, aztán gyorsan körülnézve, mindent rendben talált, lekapcsolta a villanyt, és futott az újabb fuvarért, a taxis már a lehúzott ablakon kihajolva leste, mikor érkezik. Összesen háromszor kellett fordulnia, s mikor kifizette a taxist, megtoldva még egy kisebb összeggel a valódi árat, úgy érezte, a szerencséjét hagyná elfuvarozni az autóval, ha nem adna borravalót. Korábban, amikor a nővére megkérte a cserére, nem is várva meg az indoklását, azt mondta nővérének, hogy neki teljesen mindegy, hogy hol fog pihenni, és egyáltalán, örvend, hogy nővére olyan lakást talált, amelyben végre jól érzi magát. Ráadásul nővére ott tartózkodása annyira átalakította régi otthonát, hogy csöppet sem érezte úgy, ragaszkodnia kéne ehhez a három szobához. Meglátogatott néhány ismerőst és rokont, akik türelmesen és süteményt kínálva hallgatták végig az utazásról szóló történeteit, időnként felkiáltva, csodálkozva, és végül dicsérve merészségét. Viktória úgy állt fel az utolsó látogatáskor, mint aki minden csomagot lerakott immár, könnyedén, fürgén és vidáman.

Állt az előszoba közepén, körülötte néhány csomag és nejlonzsákokból kicsorduló ruha. Ha akarta volna, rögtön elrendezkedik az új lakásban, bepakolja a polcokra a könyveket, a szekrényt megtölti ruháival, de nem akart, ezért lesüppedt a tévé elé egy nagy fotelbe, amely mély volt és természetellenesen puha. Minden utazás úgy ér véget, hogy az ember megpróbál mozdulatlan maradni, gondolta. Reggel arra ébredt, hogy fáj a nyaka, és kicsit a feje is hasogat, mintegy félálomban, leverten és kómásan botorkált ki a fürdőszobába. Ekkor vette észre, hogy a fürdőszoba, de nem csak, úgy néz ki, mint annak a lakásnak a mosdója, amit utazásakor hagyott itt, s amit nővére vett birtokba. Megállapította, hogy a tükörtől elkezdve, amin ugyanaz a Garfield-matrica volt, amit egyik osztálytársától vett, el egészen az ajtó kopottas fehér sarkáig, minden tökéletes mása volt egykori otthonának, talán még a fürdőszoba pusztán szellőzőnek használható kisablaka is ugyanúgy volt becsukva, mint mikor a repülőtérre igyekezve, siettében ágaskodva fél kézzel megpróbálta belendíteni. Az előszoba, leszámítva a kupacokba hordott csomagokat, szintén ismerősnek tűnt, a fogas alatt lévő cipősszekrény zárjában pomponos kulcs lötyögött, amit inkább fogónak használt, mert miért is kellene kulcsra zárni egy cipősszekrényt, ráadásul a fogas és a szekrény közé illesztett tükör is ugyanúgy kopottas foltokkal éktelenkedett – átütött a hátlap szurkozása –, mint a régi lakásában. Emlékezett, hogy a cipősszekrényben néhány régi cipőkrémes skatulyát hagyott, mert nem volt szíve kidobni őket, az egyik olasz gyártású krém volt, a másik pedig német, mindegyiken egy-egy szép cipő, az egyiken egy női, amin épp megcsillan a nap, a másikon pedig egy koromfekete, vadiúj Lloyd, amely mégis kitaposottnak nézett ki, mintha csak a bádogbodoz horpadt volna be. A skatulyák valóban ott porosodtak, az egyiknek azonban hiányzott a fedele, s különben is úgy nézett ki az egész, mintha hanyagul vagy nagyon sietősen hajigálta volna valaki be őket. Krém már nagyon rég nem volt bennük, szaguk viszont még most is volt, bár a doboz belseje tökéletesen száraznak tűnt. A szekrény másik felében megtalálta két régebbi sportcipőjét, amit biciklizéskor szokott viselni, amikor a várostól délre karikázik ki, az elhagyott utakra, melyek szélén vöröses por van, s egy kisebb eső után komoly nyomokat hagy ruhán, de a cipőtalpon is. Néhány nejlonzsákkal behurcolkodott a nagyobbik szobába, ahol az éjszakát töltötte, és a nappali fényben most jól láthatta, hogy egykori tévéjének vak képernyője bámul rá a kicsi asztalról, amely fehér, csipkézett szélű terítővel van letakarva, nagynénje ajándékával, a fotel, amit annyira puhának talált, régi, sosem használt darabja volt egykori lakásának, rajta sivatagban poroszkáló tevekaraván-mintás pokróccal, amelynek zöld színe a széleken kissé kikopott, a fotel mögött, derniére, jutott eszébe az első franciaórán megtanult szó, egy hatalmas könyvespolc, legfelül egy lexikon-sorozat, elérhetetlen magasan, alatta további, sorozatokba rendezett könyvek, alul lecsó, a polcok közé becsúsztatott más könyvek és kiadványok, lecsúszva, rendezetlenül. Itt-ott, a foghíjas, de még mindig a túlterhelés látszatát keltő polcokról hiányzó könyvek néhány darabja a fotel melletti székre dobva, mind ismerős darab, egyenként vásárolta össze antikváriumokból és abból az elitebbnek számító könyvesházból, amelyben nagyanyja több évig dolgozott. A kisebbik szobában egy ágyat talált, íróasztalt, széket, szekrényt, a szekrény oldalán néhány fénymásolt oldalt valamelyik könyvből és pár reprót, amelyek most be voltak állítva a szekrény háta mögé, fehér papírral körbecsavarva, szakszerűen. Volt egy váza is, amelyre egy évszámot festettek vagy rajzoltak valamilyen vastagabb hegyű filctollal, egy szilveszteri buli nyomaként maradt ott.

Hiába csengetett többször is, nővére nem vette fel a telefont, a készülék búgása távoli volt és nagyon halk, mintha tengerentúlról tárcsázta volna az automata, ezért elhatározta, hogy amint rendet rak, fel fogja keresni nővérét, hogy megtudhassa végre, mi történt a lakással, ám még mielőtt ideje lett volna bármit kigondolni, egy gondosan összehajtogatott pólót talált a fürdőszobában, esküdni mert volna rá, hogy az imént még nem volt ott. Sőt, ahogy jobban kibontotta, rá kellett jönnie, hogy nem is póló az, amit a fűtőtesten talált, hanem egy fürdőköpeny, és ahogy jobban körülnézett, egy törülközőt is talált, amely ugyanolyan frissnek és tisztának tűnt, mint a köpeny. Leakasztotta a műanyag fogasról a törülközőt, végigsimította, mintha így rájönne, honnan is van, és ekkor vette észre, hogy egy hotel szignálját viseli a kellemesen puha és jellegzetesen fertőtlenítőszer szagú anyag. Az ajtón kisuhanó londrínert már a szeme sarkából vette észre, és miután még egyszer tüzetesen átvizsgálta a lakást, rá kellett jönnie, hogy egy hotelben szállt meg, gyorsan magára kapott valamit, megszokott óvatosságával a pénztárcáját is zsebébe rejtette, majd kiment a folyosóra, lement a lépcsőn, amit hiába igyekezett felidézni, és egyszerre a portásfülke előtt találta magát. A fülkében senki nem tartózkodott, és miután hiába ágaskodott, hogy valakit megláthasson a sötét kabin mélyén, kilépett az utcára, hogy egy taxit fogadjon, amivel elmehet nővéréhez. Nem érzett félelmet, csupán egy kicsit bosszús volt, hogy nővére vagy a barátai pont egy ilyen kellemetlen tréfával fogadják hosszú útjáról hazatérőben, hogy hiába fárasztották a költözéssel, most fizetnie is kell az ott töltött éjszakáért, még a bankban sem volt, hogy az átutalt pénznek utána tudjon nézni. Egyáltalán: be kellett ismernie, hogy ez az egész utazás és távollét megviselte, most igazán fáradtnak érezte magát, akkor is, amikor a taxi csöndesen, kimérten átvonult az oroszlános diadalív alatt, onnan jobbra fordult, amerre mindig sejtette nővére vagy a saját lakását, mindegy volt, mert ennyi idő után már alig bírt emlékezni, és akkor sem szólt a sofőrnek, hogy álljon meg, amikor már harmadszor járták körbe a negyedet, és megint visszakanyarodtak a hotel irányába.


Tartalom   Előző


+ betűméret | - betűméret