stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



TÉKA

Egy titokzatosan jó könyv

Venczerédi Bea: Nevess a temetésemen. Kalota Könyviadó, Kolozsvár, 2004.

Vajon ki rejtőzik e furcsán csengő név mögött? Talán nem volna nehéz kinyomozni, hiszen a könyvben egyszerűen azonosítható helyszínekkel, eseményekkel, szereplőkkel találkozunk. De persze a szerző duplán el van rejtve, ugyanis létezik még valaki, a mesélő, akinek személye ismét csak rejtély. Sőt, a történetnek van egy harmadik rétege is, a múlt, amelyet mind a mesélő, mind a szerző pusztán közvetett formában ismer.

A történet főhőse egy magyar származású amerikai katonatiszt, akinek sok nője volt (van). Élete annyira változatos és fordulatos, hogy az elbeszélés folyamatossága meg-megszakad. Ám ezeket a megszakításokat a szerző a megfelelő helyeken adagolja, töretlen marad a történetfolyam dinamikája. Másfelől a múltbeli törések réseit a jelen eseményei töltik ki: a történet lejegyzője, akinek a férfi elmeséli illetve leveleiben megírja eseményekben gazdag életét, naplószerű betoldásokban maga is mesél: a férfiról, megismerkedésükről, a férfi látogatásáról, közös szülővárosukról. A szólam- és hangnemváltások nem csupán az elbeszélés dinamikáját erősítik, leginkább nem is ez a hasznuk: inkább az, hogy ellensúlyozzák a férfi történeteinek virtualitását. Mert a Tivinek becézett férfi elképesztő kalandjai akár egy színes, szélesvásznú amerikai filmen is megjelenhetnének. Alig hihetőek. Hősük ugyanis a világ legtávolabbi pontjain is megfordul, Távol-Kelettől Távol-Nyugatig...

A virtuálisnak látszó és a valóságosnak tudott világ egybeszövése nem csupán az epikai szerkezetet tartja mozgásban, hanem eleven háttere a könyv két figurája, Tivi és a lejegyzőként szereplő újságírónő kapcsolatának. Ez a kapcsolat a könyv legmélyebb és legtitokzatosabb rétegében jelenik meg, mintegy mellékesen, "könyvön kívüliként" említődik. Olykor egészen megejtő a szerző óvatossága, alig felfedezhető utalásainak félénksége, máskor meg szinte durván, mindenesetre ijedten igyekszik az elhallgatás üregeit valami vaskossággal kitölteni.

Fontos jellemzője a lejegyzéseknek, hogy Tivi történeteit olyasvalaki írja le, aki csak hírből ismeri azt a világot, sem az arányaival, sem a szokásaival nincs tisztában, nem járt sem Távol-Keleten, sem Távol-Nyugaton, de még csak Amerikában sem. Az ő fordításában íródik Tivi élete, és e fordítás minduntalan lelepleződik, és fontos, hogy lelepleződjék. Tivi a maga történeteit néha mulatságos szabadszájúsággal adja elő, és jó, hogy ezeken a lejegyző semmit nem változtat. (Illetve megteremti ennek a hatását.) Az is az objektivitás érzetét kelti, ahogy önmagával ironizál. Leginkább azonban egy-egy nagyon életszerű, apró, belterjes, a lejegyző miliőjének lényegtelen epizódja teszi igazán olvasmányossá a könyvet. Ahogy leírja a megérkezést a szállodaszobába, Tivi csodálkozását a kulccsal működő villanykapcsolón, vagy bólogatását a hírre, hogy a víz csak kétszer folyik egy héten... A lejegyző mikrouniverzuma és a mesélő virtuális világa szüntelen feszültségforrása mind a szerkezetnek, mind a jellemrajznak, a két világ összeütközteti a figurákat, viszonyba hozza őket többféleképpen is. Az ócskapiacon tett látogatás során a vendéglátónak minden érdektelen, mert az ő lakása tele van hasonló kacattal, Tivinek viszont minden tárgy kuriózum, emlék, elhagyott gyerekkorának ereklyéje, meg kell vásárolnia.

Ezekben az ütközésekben és összeszövésekben kialakul a regény megejtő mintázata. A mintázat megfejtéséhez pedig a könyv utánozhatatlan belső derűje tud segítséget nyújtani.

Péntek Andrea


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret