stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



TÉKA

A siető költő

Ady András: A még nem és a már késő közt. Csíkszereda Kiadóhivatal, 2004.

Játsszunk: szeret(em), nem szeret(em), jó vers, rossz vers. Ez a kötet módot ad erre, hiszen nagyon heterogén, illetve változó színvonalú szövegek "összeeresztéséről" van szó. Ez nem is lenne baj, ha nem az egyveleg érzését adná, s így azt is, hogy nagyon arra ment ki a dolog, hogy legyen-már-egy-kötet, aminek muszáj-ízét sehogy se tudták elleplezni a kötet dajkái. Vegyük szépen sorra.

A költő más ábrázolásmódok "kudarcélménye" után verssel próbálkozik, tudjuk meg a fülszövegből. Elindul felfedezni (miért ne mondjuk ki?) a nyelv magasabb fokon szerveződő formájának tételezett, mindközönségesen költészetnek nevezett "tájait". És siet, ezt is meg kellene nézni, itt is időzzünk el egy kicsit, de azt se hagyjuk ki.

Ady András – ezt a sietősséget is "bevallva" – fotográfiáknak cimkézi verseit, amelyek szerepe "legfőképpen a megörökítés, a pillanatok kimerevítése, azoknak éveken történő átmentése". Ezek nyomán végig lehet követni egy közel tízéves, versben történő utazást. Ezt nemcsak a versek alatti datálások jelzik, de a szerző is fontosnak tartotta elmondani a könyv fülszövegében. Tehát közel tízévnyi verstermés gyűjteményét tarthatja kezében az olvasó. Vékonyságából ítélve nagyon meg lehet szelektálva, ám a benne levő versek többsége alapján ez nem jelenthető ki.

Kétségtelenül nagyon sok jó kísérlet van itt, hogy ne mondjak ilyen "fiatal, de tehetséges" közhelyet (például: Virág, Születik a csobbanás, Huszonhét, Kifosztva, Anyámmal, Közép, Életvágy stb.), de általában nem tartanak ki a versek, nem tartják végig feszültségüket, tehát nem győznek meg.

Néha csak egy metafora vagy egy szép kép menti meg a verset a teljes üresjárattól, illetve megmentené, ha tudná. Ha a hitelességet (és nem az őszinteséget) tekintjük a versben való meggyőzés egyik fontos módjának, az ilyen sorok nagyon elbizonytalanítanak: "Elmentél, / Hiányoztál tíz évet, / Vártalak. / Visszajöttél a tizenegyedik / Évben, / Elmentem én." (6.); "Friss sebek talapzatán csillogunk, / Szerelmesen." (35.); "Szintek között, irány nélkül, / Tapogatva haldoklunk, / Időnk kevés, / Nincs is időnk." (36.); "Maradok, / Míg a fény tart, / Míg tenyeredben / Simogatás habja fröccsen." (43.) Nem folytatom. Szerencsére van ellenpélda is: "Habár fölöttem a kék halott, / Alattam a fekete röggé fagyott... / Óriás pihékben hull a szerelem." (Tél, 43.) Ennyi a vers, szerzőnk tehát nem ment bele a szócséplés csapdájába, merte abbahagyni, nem keresett a szerelem sorvégre rímelő újabb sort. Azonban erre a megállapításra is rácáfol sok más vers. Például: "... S arcomat fényrácsokhoz nyomva / Figyelem, ahogy hajolva, / Lendülve / Udvart seper a hajnal / A reggeli űrbe." (Egy újabb nap, 29.) A kiemelt sor elhagyásával sokkal pontosabb, pontszerűbb lenne a verszárlat, nem fordítaná el a tekintetet az udvart seprő hajnalról, a lendülettel teli képet nem mosná bele az ehhez nehezen kapcsolható reggeli űr kép(telenség)ébe.

A költészet esetleges, dadogó állapotában a legszebb, vagyis ilyenkor mutatkozik meg leginkább szépségének lehetősége. "Úgy fűzni össze szavakat, / hogy a látomások felragyogjanak" – írta volt első kötete idején László Noémi. És hogy a költészet nyelvi játék, mesterség, az innen hajszálnyira van. Ady András sokkal inkább az erős érzelmi telítettségre és az erős képekre bízza a verset, mint a mesterséget valamiképpen megjelölő mívességre.

Még a (saját) hangkeresés "lármája" közepette dallatik ez a költészet. Még minden belefér, jó sor, rossz sor, jó zárlat a gyenge vers végén és vice versa, jó cím a gyenge vers fölött (Egyszer évente ég a villany), rossz cím a jó vers fölött. Például: "Még mindig nem értem, / A mozgásból hogy lesz üzenet, / A tekintetből évszak, / Hogy fázva emeli lábait a pók-hópehely, / Vagy kigombolva – mint virágkehely – / Érzelmek hogyan nyílnak, / Kezedből miért jobb az étel, / Ajkadról hogy váltok csókra minden szót... / S azt végképp nem értem, hogy pótolsz egyedül mindent, / Hit-hiányomban hogyan nyújt ottléted, / Valami valláshoz hasonlót." (Bellát elemezve, 49.).

Itt már-már szóhoz jut a nyelv is, nem érezzük az erőltetettséget, de aztán az ötödik sorban egy beékelt hasonlattal megbicsaklatik, az utolsó két sor pedig teljesen elmaszatolja a vers képeit. A túlírt, ráadásul patetikusra hangolt verszárlat szinte eltartja magától a kedvest, ottlét íródik le, holott itt van, végig az jön le, hogy neki, hozzá beszél a költő. A "hogy pótolsz egyedül mindent" sor kevés javítással, (mert ebbe is vegyül némi pátosz, világfájdalom, ezért például: ennyi mindent) egyrészt összegző lenne, másrészt ezáltal a hangsúly valóban a kedves bizonyossága/biztonsága felé tolódna, mert mégiscsak erről szól a vers.

Tehát költőnk türelmetlen is, meg akar mutatkozni, meg akarja mondani a kedvesnek, a világnak, mindent megakar. És most nemcsak a versekről/a versből kiszóló költőről, hanem az elhamarkodott jelentkezésről beszélek. Ez most furcsán hangzik, de a könyv csak "időben" késett, minőség, kidolgozottság stb. szempontjából viszont elsietett.

Becsukjuk a könyvet, nézzük kicsit csalódottan, újralapozzuk, majd mindenre egyszerre jön némi válasz. Mintha magáért beszélne az, hogy Csíkszereda Kiadóhivatal. Úgy tűnik, nem került rá annyi pénz, hogy piacképessé válhasson, úgy is, mint tárgy (könyvfedél, papírminőség stb.), és úgy is, mint produktum. Ez utóbbit úgy értem, hogy általában szokott lenni egy kiadói tanács, egy szerkesztő, szöveggondozó, akik olyan feladatokat látnak el, amelyek csak hasznára vannak egy könyvkiadói vállalkozásnak. Mert az mégis szerencsésebb helyzet, ha fel lehet hívni rá a figyelmet, illetőleg el is lehet adni a könyvet. Kíváncsi leszek arra, hogy egyáltalán kapható lesz-e a könyvesboltokban.

Azt mondtuk még, hogy közel tíz év, és hogy vékony kötet. Hány versről is van szó? Meg kell számolni, ugyanis nincs tartalomjegyzék, ami szintén levon valamennyit a könyv értékéből. Nos, ötvenkilenc vers van negyvenhárom oldalon, némi csalással, amit (ne legyünk nagyon szőrszálhasogatók) nevezzünk most inkább spórlásnak. Gyanítom, hogy a felsorolt hiányosságok együttesen egyenes arányban állnak ezzel a kiadói stratégiával. Mindent összevetve, talán várni kellett volna még, vagy tényleg bevonni valakit, s még egyszer tüzetesen szemügyre venni minden szót/sort/verset/ciklust.

Ady András "tanuljunk könnyen, gyorsan verset írni / olvasni / érteni!"-ízű, már többször is említett fülszövege (amely több mindent el akar mondani, mint maguk a versek) sem hagy semmi kétséget afelől, hogy itt még készülőben van valami, a könyvcímmel élve a még nem és a már késő közt.

Vári Csaba


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret