stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



DELEATUR

A magyarság kalauza

A szó is lehet kalauz. Spengler beszél arról a tudásról, ami soha át nem adható annak, aki a szavakat nem érti. Ha valaki oroszul mondja ki az "égbolt" szót, akkor egészen másra gondol, mint az, aki németül. Hiába is nézzük ki a szótárakból a megfelelő jelentést, a hangalakban megbújó, a szóhoz társítható történeteket, jelentéseket, mozdulatokat, irányokat, az érzékek nyelvén megszólaló szavakat elveszítjük. Egy jó magyar mondatból a magyar fül számára kevesebb minden marad ki, mint egy francia mondatból, a magyar fül számára. És fordítva, magyar fülem előtt rejtve maradnak a francia mondat mitikus és mágikus tartományai. Amikor azt olvasom a német Bibliában: "die Zeit kommt", másra gondolok, mint amikor a megfelelő helyen a magyarban azt találom, hogy "ütött az órája"; elgondolkozhatom, és ízlelgethetem, mennyivel más állapotban várhatják a nőnemű német időkisasszonyt, mint a komor kongású magyar időembert (legfennebb matrónát). A nyelvben benne van a kollektív tudatalatti is. Befolyásolja döntéseinket. Oláh Jánost 3 évi börtönre ítélték, Magyar Andrást felmentették. Ha magyar bíróság ítélkezett felettük, akkor elgondolkoztató, nem volt-e tudatalattija az ítéletnek? A beszélt nyelv visszahat rám, és konvencióiba kényszeríthet.

A nemrég megjelent Kalauz című kötetben olvasható a következő Kertész Imre-mondat: "Nemzet, haza, otthon: számomra mindeddig megközelíthetetlen fogalmak maradtak. El nem tudom képzelni a citoyen harmóniáját, aki feltétel nélkül azonosul hazájával, nemzetével." A kötet első részébe gyűjtött írásokat Nádas Péter két jelentős esszéje keretezi, a Helen és a Hatodik levél, pontosabban nem is keretek ezek, inkább mérföldkövek, egy reálisan létező és élhető ország határkövei. A Helenből idézem az egyik legfontosabb megállapítást: "a nemzet nem más, mint absztrakció". A Kalauz harmadik szereplőjének, Esterházy Péternek pedig így szól egyik idevágó mondata: "Bevallom, már gyanakszom, ha a magyar szót hallom, s nem azért, mert rút, szibarita váz volnék, hígmagyar izé (bár ki tudja, látva némely mai főmagyart, kifejezetten ragaszkodnék hígmagyarságomhoz), hanem mert manapság nagy visszaélések történnek e szó körül." S hogy miféle visszaélések, kedvem kerekedik idézni néhányat. De aztán rájövök, a Kalauz is valamifajta konvenció jegyében összegyűjtött írásokból áll. Bojtár Endre válogatta őket, és ezzel, akarva-akaratlanul az írások mellé odaállítható egy másik írás. Az Esterházy-mondattal szemben odaállítható egy másik mondat stb., és talán éppen ez a szembeállítás volt a kötet összeállítójának, Bojtár Endrének a szándéka. Arra ösztönözni az olvasót, hogy állítson össze egy pozitív listát.

Csakhogy aligha lehet pozitív magyarkodásra találni. Ámde a felismerés, hogy a magyarban nem lehet pozitívan magyarkodni, mert a magyarkodás eleve, a színén és a fonákján is "magyarkodás": az mégiscsak pozitív lehet. Rabságot jelent a nyelv? Valószínűleg semmit sem tudnánk szabadságunk korlátlan birodalmával kezdeni. Vergődnénk, mint börtönből szabadult, aki képes újra lopni, vagy akár rabolni, csakhogy cellájába visszavigyék.

Németh I. Gábor


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret