stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Szálinger Balázs

A sík

(részlet)

Mi, a tiszták lehetünk elesettek annyira, hogy csak
Pénzért mocskoljuk be magunkat. Ennyi kiváltság
Járhat azért, hogy éppen bájunk vesztjük el azzal,
Ha szerelembe esünk az után, aki pénzt ad. A kör maga
Ördögi. Az ördög mégis tűri a tiszta beszédet;
Eztadom-eztadod – így ül az asztalhoz, s kevesét is
Megduplázza a Jó idejétmúlt módszere. Az, hogy
A Jó, ezt látva feszengeni kezd, és nemhogy eréllyel
Lépne fel és támadna: papol, értekezik, de miről is? A
Jóságról, szeretetről... – s amikor minden mindegy:
0-1-nél sem vonja előre csatárnak a hátsó
Sor nevesincsét, azt, amelyiknek léptei könnyedek,
És öklében az új kor szikrái gyülekeznek.
Ó, nem, a Jó sose volt fejlődőképes: elég a
Döntetlen neki; és ha fotóznak, ő a szívélyes,
Ő van megtisztelve, a képből ő az, aki kér még
Egy negatívot, s hírneve, véli, ettől öregbül;
A mérleg nem romlott, még ő az, aki utal a csalásra,
A harcnak így lesz hosszú időkig létjogosultja –
A Jó megalázza a Rosszat. Mi pedig bábuk a sakktáb-
Lán, ha lehet, csak még jobban megalázva, hiszen nincs
Méltó harc értünk, sose lesz. S hogy sújtva vagyunk a
Szabad akarat terhével, kérem, az már tényleg
Mindennek a teteje – na de hagyjuk: hősre vigyázunk,
Épp itt szenved a hatodik kőnél. Áruba adja
Magát, így döntött. Kínálati piac ébred a síkon,
Majd megszűnik: nyomban megjelenik a kereslet,
Furcsa ajánlattal. Hogy tart ő pénzből esernyőt,
És nem akar mást, csak hogy száraz legyen az a lélek,
(Szép szemű, felnőtt s álljon két lábon), amelyikkel
Nincs több terve: nézni, ahogy kiragyogja magát, és
Szépül. Az ördög előbb (ugye sejtjük, ő teszi ezt az
Ajánlatot) egy szóróanyagot küld. És igen, egy nő,
Utcaleánya térdel a hősnél, sebre lehel, majd
Mélyen nyúl bele, és foga élén elszakít egy ide-
Get. Szép kis nő, lábat mos, töröl, eltünedezget,
Visszajön, ápol, sínbe kötöz, és dúdol eközben.
"Húgom, ezért téged kifizettek?" – kérdezi hősünk.
"Nem, mit képzelsz?" "És ha fizetnék, ugye szeretnél."
"Nem, mit képzelsz?" "És másoknak mért adod azt meg,
Amit tőlem megvonsz?" "Azok énbennem igazabbak,
Ám nekik én se igaz, se hazug... csak nem vagyok." "Édes
Húgom, adja az Úr, sose értsem." "Ámde neked már
Létezem, erre vigyázok."
– A nő még ezt teszi hozzá,
S mint aki megbánja, elfordul. A hős a kezét nyújtja,
Simogatja a nő vállát, ám az szivacsért nyúl,
És folytatja a nővérmunkát... Még az utolsó
Mondat visszhangjában fürdenek; egyikük éppen az
Értelmét nyitogatja, a másik meg lesüti, s lent
Tartja tekintete fényét. Még az elején, ugye kértem,
Hogy ne színezzük a hőst – így hát ne színezzük a tetteit.
Ami itt zajlik, tán csak a nő felől érheti azt szín,
Így érdektelen; el kell ismernünk ugyanakkor,
Hogy kihívóbb feladat volna talán lejegyezni.
A hős embert öl – ezt látnánk bizonyára, ha mással,
Mondjuk, a nővel láttatnánk. No de akkor a hős is
Ő lenne, és ő-hősünket a mű fele táján
Búcsúztatnánk – nem túl célszerű. Némi erőszak a
ellen, tény, izgalmas. Hogy gyilkosa nyilván
Őrült, mert miután gyilkolt, nem látszik a bűnnek
Nemhogy megbánása, de még apró tudomásul
Vétele sem rajta – jó, ez sem semmi. De lényeg:
A hős mást lát: hogy megszületett egy válasz a kísér-
Tésre
. Figyelte a nőt: komolyan kérette magát, hogy
Följebb kússzon az ára. De vége, ráfizetett, és
Látszik: a nőnek nem volt vére. Elszíneződött
Itt-ott, arcán, vállán, ám nem is emberi szín az,
A földi palettát még hírből sem ismeri. "Így hát."
Mondja a hős, aztán hozzáteszi: "Nos." Be-bevallja
Magának, régen titkolt vágya kapott fura lángot
Ezzel a nővel. Gyilkolni, büntetlenül, ó jaj,
Micsoda gyermeki óhaj! És hogy egy ördögi bábu
Lehetett végül e vágynak tárgya: majdnem olyan kegy,
Mintha valóságos húst tépett volna kezével;
És most meghajol. "Íme, a válaszom itt van a földön
Előttem! Az ígért pénzből tán telik arra, hogy újra-
Húzd a vonásait és tatarozd."
– Kacag arrafelé, ahol
Lassan megy le a Nap. "És küldd el máshoz." Először
Látjuk a hős mosolyát, s bár ördögi, meglehet, éppen
Ez az apró jel jelzi a fejlődését a Jónak.
"És Isten, neked is, szervusz. Figyeled, ugye: engem
Fel nem vérteztél; nekem egy szót – sem lehetővé,
Sem hihetővé nem tettél, s én máris a
tettel
Hirdetem égi hatalmad." A hős most egy poharat tart
Ég fele. "Nem sok, ennyit akartam mondani. Meg hogy
Szervusz."
Újból meghajol, aztán messze hajítja a
Poharat. "Ez egy gyönyörű sík, és én tiszta vagyok! Sőt
A síknak: élő érintetlensége vagyok. Már
Jöhet a kísértés – majd megijed, ha a bőrömön érzi
Magamagának furcsa színű vérét! Idejében
Adtam a jelt – most már van időm, de nyugalmam is arra,
Hogy megleljem az elveszítetteket!"
Újra elindul,
Léptei ritmusa már igazolja a tettet; az élet
Ritmusa ez! Sose hittük: a Jó most változatos meg
Színes, érdekes, tartja a lépést bármi divattal,
A jó oldalnak hőse vidám és büszke! Köszönjük.


stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret