stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Gulyás Miklós

Az irániak*


Rozzant szeráj a Föld és jajszavát
az éji szél süvölti rajta át;
ki tudja, hány szultán nyitotta ki
és csukta már be korhadt ajtaját!
(Omar Khajjám, Szabó Lőrinc fordítása)

Cornelius Clemens konzul szólt: "Kívánom,
hogy minden rabszolgám csak azt a munkát
kapja, amihez kedve, vágya vonja.
Csak mit szívesen, azt végezzük jól el.
Rossz helyre téve mit sem ér az ember,
jó fazekas is kontár kerti munkán."

De egyszer szemlét tartott birtokán
s látott egy szolgát, akin gúnyolódtak
a többiek, mert az sután, s ügyetlen
munkált az úton, tétován, ütése
saját ujját sebezte kalapáccsal.

Kedvetlenül fordult tiszttartójához
a konzul, és szemével kérdi, mint van.
"Bocsáss meg" – szól az, – mindent megpróbáltam,
a kallótól a takács műhelyéig,
de ez bizony nem értett semmihez sem."
Cornelius Clemens most türelme-vesztve
ily szóval fordult az ügyefogyotthoz:
"Mi volt hát otthon, mondd, a mesterséged?"
A rabszolga bánatfelhőzte arcát
sötét gőggel emelte: "Csak király."

A konzul hallgatott, részvéte felkelt,
s az ember sorsán hosszan eltűnodött.
S mert kegyes úr volt, így szólt: "Öljétek meg."
              (Carl Spitteler, Szerb Antal fordítása)

Omar Khajjámot tizenévesen olvastuk (Felszabadító szavak a bezárt Magyarországon. Ne higgy a vallásnak, ne higgy a tudománynak, csak az élvezeteknek. Pedig csupán szavak, részegítő szavak voltak.). Tudtuk a perzsa vásárt és a szőnyeget. De azt nem, hogy hogyan lehet valaki perzsa?

Az 1980-as évek elején érkeztek ide Svédországba, sok tízezren. Politikai menekültek, akik vagy kiszolgálták Reza Pahlavi sahot vagy balról támadták. A sahot elsősorban az egyház nem kedvelte, mert elvesztette földbirtokainak jelentős részét, mert a nők politikai szerephez jutottak, az iszlám szokásjog háttérbe szorult, a társadalom amerikanizálódott (pl. öltözködés, étkezés, illemszabályok stb.). Kialakult egy középosztály, amelynek menekülnie kellett, amikor a papok forradalma a szekularizált vagy legalábbis személyesen vallásos középosztályt érvénytelenítette.

A sah által elűzött főpap, Khomeini ajatollah visszatért száműzetéséből, és a vallási törvényekre építette az új Iránt.

Az irániakat nem nevezhetem perzsáknak, mert jó részük azeri török, de anyanyelvükön ők csak beszéltek, perzsául viszont olvastak.

Mi, könyvtárosok a középosztályhoz tartozunk, öntudatlanul jobban szeretjük a jól nevelt és iskolázott kölcsönzőket, és gyakran elfelejtjük, hogy a közművelődési könyvtár legfontosabb feladata a népművelés. Az iráni látogatókat Proust, Musil és hasonlók érdekelték. A nyugati és a keleti kultúrában nevelkedtek, műveltségük, világképük a mienknél sokszínűbb volt, bár nem lehetetlen, hogy ők a mi európai bezártságunkat többre tartották, mint a bennük levő kelet–nyugat vegyületét. Az általánosítás mindig hamis, állításomnak szándéka kizárólag didaktikus, hogy olvasóimmal megértessem irigykedésemet, de az európaiak gőgjét és korlátoltságát is. Aki a sötét Keletről jön, nem lehet nálam okosabb.

Amikor megérkeztek az irániak, főnökeim elküldtek engem Londonba, hogy vásároljak perzsa könyveket. Egy kis perzsa könyvüzlet szinte teljes raktárát megvettem, a vásárlás hosszú időbe telt, mert politikai propagandát, akár sah-, akár ajtollah-barátot nem akartam venni. A legjobban egy szakácskönyvnek örültem, mert ezek a legények és leányzók biztos a nagymama kosztján éltek, aki talán a konyhába be sem engedte őket. Vettem néhány Kis herceg kazettát. A perzsa jobb, mint az angol (Peter Ustinov), mondta a boltos.

Később megismertem híres színészeket és zenészeket. Teheránban biztos megfordultak utánuk az emberek, itt az utca népévé változtak. (1956-ban a magyarok között nem egy híresség volt, főleg sportolók. Itt lettek ismeretlenek, amibe nem kevés bele is őrült.)

Stockholmban senki sem tudja, hogy ki ő, otthon meg elfelejtették. Itt egy jöttment ázsiai, aki étteremben mosogat vagy irodában takarít. Hiába mondja, hogy ő otthon külügyminiszter volt. Felhozhatja a pincsi, hogy ő otthon farkaskutya volt. A bennszülöttek úgy parancsolnak neki, ahogy ő parancsolt otthon. Egyszer aztán fejbe lövi magát. A honvágytól is, meg a megaláztatásoktól. Királyok ne emigráljanak, de hazájukban is tudhatnák, hogy ők csak otthon urak. Hasznukra és a nép hasznára volna, ha eszükbe beférkőzne, hogy máshol ők nem számítanak. Persze, sajnálom a bevándorolt tehetségeket, akik a lehetőség híján képtelenek bizonyítani, hogy a svédség a tehetségnek nem előfeltétele. Ez itt mindannyiunkról szólt, de valahol el kellett mondani. A svédek gyanakodva tekintenek az irániakra is, orientális kinézésükre, meg lehetetlen neveikre. De azért többen lettek jeles tudósok és művészek (hallókészülékemet egy iráni technikus hölgy próbálta ki). Sokan lettek könyvtárosok.

Egy azeri-iráni fiatalember felel a perzsa és török könyvekért, és egy amerikai öregember (velem egyidős) az arab, a héber és a jiddis nyelvűekért. A kávészünetben, az ebédszünetben ülnek egymás mellett és tárgyalják a világ dolgait. Egy kicsit hozzájuk tartozónak éreznek engem, de sohasem kértek meg, hogy üljek melléjük. Settembrini és Naphta se kért volna meg engem, hogy sétáljak velük a varázshegyen. Nincs kisebbrendűségi érzésem, bár Mekka, Teherán, Jeruzsálem, Kairó szebben hangzik, mint Budapest.


* Fejezet a Gyülevész történetekből. Novemberi számunkban: A svédek. A finnek.


Tartalom  Előző


+ betűméret | - betűméret