Archívum

Epilógus; demorál

Pauljucsák Péter
2013. szeptember

Epilógus

Uram, lám, estéid sötétre használt, szűk alsónadrágjait
cserélgetem immár huszonkilenc éve,
és péniszem már hajnalonta felkiáltójelként, drámai
puritánsággal áll ki belőlük, mint válasz, nos… az élet összes kérdésére.

E szcéna bölcsessége száraz axióma. Nálam feddhetetlen.
Ezek után nekem már nincs mit mondanom.
Ha bármi elvárásod lenne még velem szemben,
kérlek, ragasztva hagyj egy cetlit a hűtőlapon.

demorál

csak azt tudom hogy kéne menni innen
kongó közönynek foszlik arca rám
kihalt aluljáró a mellkasom ma
árnyad sarkába tört hűs porcelán

mi mégis mindent és mindenkinek hogy
ha másnak nem hát itt is lenni kell
s e láncban tüntető sziluett-rajzod
kiegészítget éppen ennyivel

elült a forró szél talán te hallod
ha lesz szerelvénydobbanás ma még
későre jár talán nem is volt járat
csak azt tudom hogy menni kéne rég

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.