Archívum

Horváth Péter: Bogárvérrel

Szántó Daniella
2012. június

Egy különös történet sajátos nyelvezettel, furfangos humorral: Horváth Péter Bogárvérrel – forgácsok egy fakeresztről című regénye Mátyás király idejében játszódik, Selmec városában. A József Attila- és Morishige-díjas próza-, film- és musicalíró (Szerelem első vérig, Ciao Bambínó; társszerzőként Padlás, Valahol Európában) legutóbb megjelent könyvének egy-egy részletével már találkozhattak a Kortárs olvasói. A könyvet Simonyi Imre emlékének ajánlja a szerző, s a fejezetek előtt is mottóként a több díjjal elismert elhunyt író, költő sorai állnak.

Amikor továbblapozunk, talán ami először szembetűnik, az a különös nyelvezet. Az első harminc oldalon keresztül ez a legfőbb támasza az olvasónak, amennyiben megpróbálja elhelyezni időben a történetet. Inkább a főszereplővel ismerkedünk meg, tudomást szerzünk szerencsétlen sorsáról: a torz kinézetű, félárva, majd teljesen szülők nélkül maradt gyermek kevés jó szót kap, így nem csoda, hogy gondolatait is nyers stílusban közli a világgal. A könyvben szemünk előtt érik férfivá Nyulacska (a főhős) a domonkos-rendi szerzeteseknél töltött öt és fél év alatt. Nemcsak elméje, hanem szíve is gyarapodik, habár teste fogyatékosabbá válik. Amikor szerelmes, stílusa is ellágyul, s a történet végére szinte egészen eltűnik a szövegből a kezdeti stilizáltság.

Mint arra a cím is utal, a bogármotívum végig­kíséri a művet. Amellett, hogy a fiú vonzódik a rovarokhoz, a szövegben is rengeteg bogarakkal kap­csolatos hasonlatot találunk. Az egyik kifejezésben szerepel az imágó szó, ami szerintem kiváló jelentéstömörítés, hiszen visszautal a szó ma használatos értelmének gyökerére, a rovarok bábból kifejlett, ivarérett alakjára. Ezen kívül a fiú titkos naplójának lapjait – amelyet olvasunk – bogárvérrel írja tele.

A könyvben Nyulacska egyéni sorsa mellett rendkívül kidolgozottan mutatja be a szerző a 15. századi Magyarország társadalmát. Romlottság, hit, babona, ravaszság, képmutatás, ostoba viszály szövik át az egész cselekményt. Ugyanakkor a mi világunkra is ráismerhetünk, ha a mindenkori ha­talom és egyén viszonyát nézzük. A korszak kellő ismerete nélkül azonban nem érdemes párhuzamokat vonni múlt és jelen között. A király halálát megelőző hatalmi mesterkedések közepette érdekes és becsülendő, hogy egy Mátyáshoz kapcsolódó, álruhás legendát felidéző klisé sem került a könyvbe. (A tisztesség kedvéért azért a napló vége felé egy ilyen esetet megemlít a történet, de nincs jelentősége.) Az apát úr spiclijeként ő is belekeveredik a politikai cselszövések hálójába, de főként nem a hatalomvágy miatt, hanem befogadójának kijáró hűsége jeleként, s mert szíve hölgyéhez ezúton közelebb tud kerülni.

A rengeteg adatot felhasználó regény egy fantáziadús feldolgozása a Mátyás korabeli társadalomnak, különösképpen hangsúlyt helyezve az érzéki örömökre. Ezen bűnök még a pozitív példaként álló, füvekkel gyógyító, segítőkész Martha Linden­feldet sem kerülik el. A politikai ármánykodásokból is talán egyedül Martha marad ki önszántából, s végül meg is kapja ezért a „büntetését”. Még a főhős sem tekinthető követendő példának, annak ellenére, hogy az idő múlásával egyre többször láthatjuk Krisztus tanításának valós hirdetőjeként. Néhány finom utalás párhuzamba is állítja Nyulacska életét Krisztuséval. Például az, hogy szerencsétlen, szegény sorsa ellenére nem fél küzdeni, bízik és fejlődik, amennyire csak tőle telik, de mégsem kényezteti el az Isten. Egy másik, „direktebb” jel, ami hozzásegít a felismeréshez, az a pünkösdi királyválasztás, amikor a gazdag ficsúrok helyett a szegény, nyúlszájú, sánta kölyköt választja meg a tömeg jó szíve miatt aznapra uralkodónak. A királyi öltözetben vonuló főhős olyan, mint a virágvasárnapi Jézus Jeruzsálemben.

A történet szerint zarándokútján lévő Nyulacska gondolatait hallhatjuk, aki a hátán vitt napló feljegyzéseit idézi fel nekünk. Nagyrészt visszaemlékezésekkel van dolgunk, még ha minden szó úgy is maradt meg benne, mintha most történtek volna az események. Némi ellentmondást vélek felfedezni abban, hogy a könyv elején megtudjuk, a jegyzeteket nem veszi elő a főhős, mi mégis – a szövegeket elválasztó keresztek miatt úgy gondolom, utólagos szerkesztéssel készült – kész naplót tartunk a kezünkben. Az emlékezésnek és a napló-formának köszönhetően észrevétlenül más idősíkban találjuk magunkat. Például a lap egyik oldalán azt írja Nyulacska, hogy levágta három ujját, a másik oldalon pedig a történet a baleset előtt folytatódik. Érdekes még az is, hogy úgy tűnik, Pregitzerné származását a fiú maga sem tudja, kitől ismeri, mert állítása szerint egyszer a szobalánytól, máskor pedig a jegyzőtől tudta meg.

Olvasás közben néha-néha visszatértünk a zarándoklat idejébe, majd a főhőssel együtt kapjuk a hírt az apát úrtól, hogy Santiago de Compostela helyett Krakkó felé, M. S. mesterhez vegye az irányt, átvezetve az olvasót a regény folytatásába, amely a szerző ígérete szerint még az idén megjelenik. A címoldalon is M. S. mester Vizitáció című festménye látható, és a kilencvenedik oldal környékén egy igen hosszú és aprólékos képleírást olvashatunk, de a művész mégis a regényben épülő Szent Katalin-templom oltárképé­nek készítésével fog bekapcsolódni a történetbe.

Habár a könyv műfaja egyértelműen napló, írója olyan információkat is tudni vél, amelyekkel csak egy külső elbeszélő bírhat. Ez epizódszerűen jelenik meg, s leginkább a háromszázötvenedik oldal környékén tűnik ki, Beatrix és Mátyás házasságának körülményei kapcsán. Ezeket lázálmában látja, forrásukat az előzőektől eltérően nem jelöli meg, tehát elképzelhető, hogy besúgó mivoltából adódóan birtokában volt ennek a tudásnak, csak még nem „beszélt” róla. A szakasz semleges nyelvezete azonban mégis egy külső, omnipotens elbeszélő felé tendál.

Máskor olyan információkat épít mondandójába, amik kiszakítják a szereplőket a kor „sötétségéből”. Ilyen a szerző és mű viszonyának kérdése, amely autoreferenciálisan értelmezhető akár magára a Bogárvérrel-re, valamint rávilágít arra is, hogy bár korunk néhány nagy embere az információ hatalmát a tömegkommunikációnak tulajdonítja, de ennek már a középkorban sem volt kevesebb szerepe. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy bár a stílus és a tartalom törekszik a korhűségre, a szerkesztettség tagadhatatlanul posztmodern sajátosságokat mutat.

A könyvben misztikum keveredik naturalizmussal. A babonák, a vallás és a szerelem transzcendenciája elegyedik a – számunkra talán barbárnak tűnő – földi dolgokkal: testiséggel, politikával, cselszövéssel s azok nyers leírásával. Az ember négyszáznegyvenhét oldalon keresztül várja a történet lezárását, és nem kapja meg. Mégis, amit kap, leteríti… (Noran Libro, 2011)

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.