Kortárs

 

Bereti Gábor

Serfőző Simon: Fészekhagyók

Széphalom Könyvműhely, 2009

 

Van, aki az izgalmas történetekért, van, aki a szép mondatokért, van, aki a furfangos szereplők kalandjaiért, van, aki egyszerűen csak a mesélő lebilincselő stílusáért fog bele egy-egy elbeszélés vagy kisregény olvasásába. Nos, Serfőző Simon kötetében mindez együtt van. Az olvasás nyújtotta igényes időtöltést és a nemes, színvonalas szórakozást tizenkét novella és egy, a kötettel azonos című kisregény biztosítja. E könyvével a szerző, akit korábbi munkássága alapján számos díjjal – többek között Radnóti-, Szabó Lőrinc-, Kölcsey-, Arany János-, József Attila-díjjal és Balassi Emlékkarddal – kitüntetett kiváló költőként tisztelhettünk, immár rutinos prózaművészként is bizonyít. Írásaival a gyermek- és az ifjúkor kalandos és viszontagságoktól sem mentes időszakába kalauzolja az olvasót. A kötet első fele a korábban Varjúleves címmel, egy kivételével már önálló kötetben megjelent novellákat, míg a másik fele a Kortárs folyóiratban publikált Fészekhagyók című kisregényt tartalmazza.

Novelláiban mintha költészete folytatódna. Ezekben a nyelvi megjelenítés kimunkáltsága, a stiláris finomságok mind a szöveg egységét szolgálják. Üdítően hat a téma és a beszédmód közvetlen kapcsolata.

Górcső alá véve írásait föltűnik, hogy a cselekmény majd minden esetben két fő szál körül indázik: a kor anomáliáinak (téeszesítés, kitelepítés) és a főhős életlehetőségeinek (a „maradni” vagy a „semmi nem állhatja utamat”) alternatívái körül. Az előbbieket többek között A finánc, A tízforintos vagy a Porban megterítve, míg az utóbbiakat a Varjúleves vagy az Irány a világ! példázza. A többi elbeszélés egy-egy kerekded, az olvasó szívét-lelkét melengető, csattanós élménytörténet.

Az elmúlt ötven-hatvan évről lehetnek eltérőek a vélemények, de a serdülő kiskamasz sorsdöntő felismeréséről („Egyik napról a másikra arra döbbentem rá, hogy a fejemen úgy néz ki a haj, félrefésülve, mint az ól fedele”) már csak egyféleképp vélekedhetünk: a frizura átalakításához azonmód hozzá kell fognia. S ha még arról is értesülünk, hogy a fiú anyja a hét végén egy titokzatos, másnemű világ követeiként két süldőlányt hoz a házhoz, mert ezek „még sose láttak közelről tehenet, s szeretnék megnézni, meg a tanyát is, mert még azt se láttak”, akkor bizonyosak lehetünk az átalakítás fontosságában (A két seprűnyél). A felhőtlen idill kalandjai a titokzatos zenélő és beszélő dobozzal, a rádióval megesett első találkozás történetével vagy a cipőkrémesdobozokból fabrikált telefon életre szóló élményével bővülnek szivárványszínű egésszé (A telefon). A gondtalan napok közé azonban aggodalom és szorongás is vegyül, amikor a kis, pátyolgatott malackát, hogy hízóvá serdült, s eljött az ideje, mégiscsak le kellett vágni (Hadnagyokból főhadnagyok), vagy amikor Füge, a legeltetéshez gondjára bízott tehénke elvész (A szökevény).

Az ábrázolásban ugyanakkor ott tükröződik az írói vállalás, melynek különböző mértékben bár, de több helyütt az esztétikum is csupán eszköze: igyekezet a lét, a megélt és mulandó élet történelmi emlékezetbe emelésére, örökül hagyására. S hogy mindez egyszerre legyen a jelen számára felmutatott figyelmeztetés és útbaigazító mementó is.

A novellák ezért inkább a gyermeki élményvilág áttételek nélkül, egyes szám első személyben fogalmazott skiccei. Inkább a szegénységet is gazdagon megélő színes vágy, ambíció, gyanútlan kifelé tekintés, avagy a tanyavilágot körüllengő korszellem ösztönös elutasítása. Inkább a horizont múltból induló és jelenbe érkező végein egy-egy történet jelenésszerűen felvillanó képei.

A tizenkét novella mindegyike kiválóan megformált, feszes ritmusú, az olvasó figyelmét végig magához bilincselő munka. Ahogy a kisregény is, amely a klasszikus magyar prózairodalom legjobb hagyományát folytató, megújító vállalkozás. A műfaji eltérésekből természetesen különbségek is adódnak.

A kisregény novellákhoz hasonló minőségű megformálásához a szerzőnek másfajta képességeit kellett mozgósítania. A különbséget a novellaszerkezet eredendő horizontalitása és a kisregényszerkezet vertikalitása közötti eltéréssel érzékeltethetjük. Míg a novellák nyelvi, stiláris, tematikus komponensei az időbeliség által körülhatárolt térben az esztétikai hatás egyenrangú, egymással horizontális viszonyban levő hordozói, addig ugyanezek a komponensek a kisregényszerkezetben egymással vertikális, az esztétikai hatást egymással hierarchikus viszonyba rendeződött módon szolgálják. Így hát a kisregény kompozíciójának egy állandó mozgásban levő hierarchikus rendszer egyensúlyi állapotának kell megfelelnie, míg a novellákban az egyenrangú komponenseknek egy statikus egyensúlyi állapot részeiként kell funkcionálniuk.

A Fészekhagyók hőse a novellákban ábrázolt tanyai környezet fészekmeleg világát – „ahogy akkoriban a falvak tulajdonukból, megélhetésükből, szokásaikból kivetett népe” – az adott kor intézkedéseinek engedve kénytelen odahagyni. A történet szerint ifjú hősünk Budapesten próbál szerencsét, ahol átmeneti időre albérlőként egyik rokonánál húzza meg magát. Ám a súrlódások és a szűkös körülmények miatt idővel még három albérletet lesz kénytelen végigpróbálni. Munkát keres, és egy falubelije révén egy drótüzemben helyezkedik el. Itt kezdetben a leginkább lenézett munkákat végzi, de a nehézségeket legyűrő akarata és a sorsszerű történelem utat nyit számára. Később felköltözik Budapestre korábbi szerelme, Rebike is. A mozaikszerű visszaemlékezésekből összeálló pannó egy küzdelmes kornak szerelemmel, vereségekkel és sikerekkel átszőtt képét tárja elénk. Az életmódváltás korszakos feladatának politikai hátországa is fel-felvillan. Ám a történet alaphangját mégis az a kisregény végén játszódó jelenetsor adja meg, amit a váratlanul elhunyt apa temetése után az istállóból a vágóhídra elhajtott állat sorsa szimbolizál: „Az átvevő a hátsó kapun vezette ki a tehénkét. Onnan föl a gátra. Mikor elhaladtak valameddig, visszafordította fejét szegény jószág, mintha megérezte volna, hogy utoljára látja az istállót, az udvart, gazdáját a töredezett kerítés mellett. Elbődítette magát, ami inkább hatalmas ordítás volt, fájdalmas búcsúzás, talán a falu másik végén is hallani lehetett. / Azon is túl. / Mindenütt a világban.”

A kisregény fiatal hősét válaszútjain, hányattatásaiban a bensőjében élő s őt mindvégig elkísérő lelkiség igazítja el. Ez a tanyavilág küzdelmes közegét magában hordozó, ez a természettel és a társadalmi környezettel a maga igazságkereső küzdelmeit vívó értékrend válik magatartása kulcsává. Innen, ebből a szegénységet vállaló, de azt meghaladni akaró pozícióból érthető meg a kor kulisszái közt befutott pálya. Innen a szülői házhoz fűző – egzisztenciális ellehetetlenülésként megélt, a külvilág által ellenségeskedésekkel, sebző brutalitással terhelt s végül az otthon elhagyására késztető – viszony, ami egyszerre old és köt is.

Izgalmas megfigyelni, ahogy Serfőző főhőse számára mindig etikai kérdésként merül fel a választás, amit végső fokon itt egy ösztönös lelki értékvilág vezérel. Hogy aztán a Fészekhagyók nemzedéki szimbolikájának szintjén történet, konfliktus, ítélet, egymást kiegészítve, a nyelviség eszközei által domborodjanak allegorikus, metafizikai egésszé.

 

 

 

 



Nyitólap