Főhajtás XXI.
Páva-bor
Gyönyörű álom elnevezni egy bort a
világ legszebb madaráról.
Még nem tudom, milyen Konyári János, az év
borásza Páva-bora, de úgy sejtem: izgalmasan különlegesnek
kell lennie, bonyolultan titokzatosnak és harmonikusan
diszharmonikusnak, mert a páva izgalmasan különleges,
bonyolultan titokzatos és harmonikusan diszharmonikus madár.
Az ókorban, a nagyon régi Kínában a
méltóság és a szépség jelképe volt, s az akkor élők úgy
gondolták: a páva képes elriasztani a démonokat. (Egy jó bor
jellemzője a méltóság és a szépség, s mértékkel
fogyasztva elűzi lelkünkből a rossz szellemeket.) A hajdani
Indiában – a mai Indiának 1963. január 31-e óta nemzeti
madara a páva –, az óind mitológiában a pávát szent
állatként tisztelték. A páva a harc istene és a költészet
istennője. Kálidásza így dicsőíti a szent madarat:
Gyönyörűek a hegyek, mikor ormuk
csókolják a vonuló fellegek,
s a pávák a sok lezúgó pataknak
tiszteletére táncot lejtenek.
(A jó bor feltüzel, s ideig-óráig költőt
faraghat bárkiből.)
Az Ószövetségben Salamon király
gazdagságáról szólva kétszer is arról olvashatunk – a
Királyok első s a Krónikák második Könyvében –, hogy az
arany, az ezüst, az elefántcsont mellett majmok és pávák
birtoklása jelenti az igazi gazdagságot. (A jó bornak ára
van, s jó bort birtokolni jómódot jelent.)
Az arab folklórban a páva kinyíló és
becsukódó farka a világmindenség ciklikusságát ábrázolja,
merthogy Isten először a tudás fáját alkotta meg, aztán az
összes színt magában foglaló fehér gyöngyfényt, ami
Mohamed fénye. Ez a fehér vagy sokszínű fény egy páva
alakjában jelent meg, és Allah ebből alkotta meg a világot.
(A jó bor, a fehér is, a vörös is, végtelenül sokszínű,
mint a páva ezer színben pompázó farktollai, s elfogyasztása
bennünk – mértéktelen fogyasztás esetén körülöttünk is
– új világot teremt.)
Rómában Juno szent madara volt a páva, s
mellékesen a római ínyencek kedvelt étele a pávasült.
Mátyás király is nagy becsben tartotta a világ legszebb
madarát, a pávát; főleg ezüsttálakon, sütve, illatos
fűszerekkel körítve. (Ezzel mi is így vagyunk: tiszteljük a
jó bort – és boldogan megisszuk.)
A kereszténység számára mitikus madár a
páva. A középkori ábrázolásokon s iratokban néha a gőg
és a hiúság jelképe, máskor viszont a feltámadásé. Mert
gyönyörű farktollait elhullatja, és azok újra kinőnek. És
mert a középkorban úgy hitték: húsa nem romlik meg – Szent
Ágoston is ezt vallotta –, a páva az örök életet is
jelképezte. A titokzatos életű ókori költő, Manilius így
zeng e madárról:
Eljön akkor az angyal ékes
pávaruhában,
Lengeti szárnyait, és a holtnak is
életet
ad.
(A jó bor lehet pokolraszállás és akkor
másnap feltámadás. És mert másnap újra boldogan iszunk: itt
a földön halálunkig örök élet.)
Jézus alakjához is kapcsolódik a páva mint
a hatalom szimbóluma; a középkori ábrázolásokon a páva
még lélekmadárként szerepelt, csak később lett a gőg és
hiúság jelképévé. Talán akkor, amikor az emberek mindennapi
gondjaik közepette elfelejtették segítségül hívni az Úr
nevét. Feltehetőleg akkor kezdtek el rossz bort inni azok, akik
akkor sem, ma sem értik, mit jelent Hamvas Béla prófétikus
üzenete: Végül ketten maradnak – Isten és a bor.
Népköltészetünkben a páva az örök
szerelem és a csábítás madara.
De szeretnék páva lenni!
Szomszédasszony lánya lenni!
De még inkább menye lenni,
A fiával enyelegni.
S ha bútorra, falra, terítőre, ágyhuzatra
festették, pingálták, hímezték, majd mindig párosával
ábrázolták a pávát. A magyar népművészetben a madár általános
madár: csőre és szárnya van. Ám a páva a faragásokon,
hímzéseken, a festett, pingált képeken mindig felismerhető
pávamadár. Párban álldogálnak már egy 1595-ből származó
levéltári adat szerint az akkor készült úri
lepedőhímzésen is. És a szegény emberek hasonlóképpen, ha
falvédőre, terítőre pávát rajzoltak, párban ábrázolták,
mert nemcsak a gazdag emberek kiváltsága az örök szerelem és
az örök csábítás. (A jó bor örök szerelem és örök
csábítás – s mindig jobb társaságban inni, mint egyedül.)
Álmoskönyveink is számon tartják e nálunk
ritka, gyönyörű madarat. Krúdy Gyula szerint ha álmunkban
kiabál a páva, nagy szerencsétlenség fog érni. (Amikor már
kiabál bennünk a bor, nagy a baj.) 1833-ban a Kerner-féle
álmoskönyvben azt olvassuk: Repülő páva – kis öröm,
amelyért nagy kamatot fizetünk. (Üres borosüveg kis
öröm, repülő borosüveg nagy méreg.) Alvó páva –
csábítás. (Tanulság: ha álmosak vagyunk, ne igyunk
Páva-bort, mert elalszunk, és észre sem vesszük a felénk
közeledő csábító-elbűvölő szépasszonyokat.)
Igaz, a páva a szabadság jelképe is.
Fölszállott a páva a vármegye-házra
Sok szegény legénynek szabadulására.
Ady Endre, aki nagyon jó és nagyon rossz
barátságban volt a borral, tudta, miért e két népdalsorral
keretezte szabadságáhítatú versét. (Ha jó bort iszunk,
bátrak leszünk, harcra készülődünk, szembe merünk szállni
a gonosszal, és hiszünk a feltámadásban.)
Természetesen néha a páva is tévedhet, mint
a székely népballadában tévutakon tévelygő madár.
Én ha páva vónék,
Jó reggelt felkelnék,
Jó reggelt köszönnék,
Hideg vizet innék.
(Mai magyar nyelven ez így hangzik: Én ha
páva volnék, / Este felöltöznék, / Jó estét köszönnék,
/ Sok Páva-bort innék.)
És – mértékletes – borozgatás közben
arra nagyon vigyáznék, hogy a régi magyarok szójárása
szerint meg ne szóljanak: Már csak a pávatoll hiányzik a
fenekéből.
Szépen, óvatosan kortyolgatva, elmélázva,
múltba merengve, megfontoltan iszom a Páva-bort, elvarázsolt
kastély körülöttem a múlt, ivás közben Weöres Sándor
két verssorát mormolom magamban:
Rikolt a páva veled,
Tipeg az éjbe veled.
Ha ittunk elegendő izgalmasan különleges,
bonyolultan titokzatos és harmonikusan diszharmonikus
Páva-bort, amely már a kínai, indiai, arab mondavilág, a
római és Mátyás kori szokások, az Ószövetség, az Újszövetség
s a magyar népköltészet pávamitológiája alapján is
méltán viseli e szivárványosan színpompás nevet, szóval ha
már ittunk elegendő Páva-bort, az év borásza, Konyári
János csodás borát, akkor az elvarázsolt kastélyból
szépen, óvatosan, megfontoltan tipeghetünk hazafelé.
Álmunkban majd alvó pávák fognak repülni
velünk az ég felé.
Szigethy Gábor