Kortárs

 

Nyírfalvi Károly

 

Az elhagyott uszoda

(leírás)

 

A nyitott ég alatt félreeső utcában
szomjazó medencék. Aljukon száraz
szemét, fű, a repedések közt gyom
sarjad, egyéb életnek jele nincs.
Zárt kabinok kókadoznak langyos
szélben, tűző napban, enyhe viharban.
Az eltévedt sétáló leakasztja nyakából
gépét, fényképezni kezd, lázas léptekkel
hazatér. – Mire számít a megbolydult
elme annyi eltékozolt perc után?
A látszólagos nyugalom fényképe albumba
kerül, nem tölti be helyét uszoda,
strand, fürdő: ki tudja, mi?
Kopott labda pattan a medence falának,
üresen kong a temetői csendben.

 

 

 

Nyílnak távlatok

 

Ahogy az ajtón kilépsz, terek nyílnak,
távlatok tárulnak eléd, nem táj az,
csak utca, kopogó sínpár, aranyba
mártott jelei a gyermekkornak,
s már keretbe szűkíti a szem,
az egyszeri tekintet, a villamos
közeleg, a ház dőlni látszik, és a
fák sem szaladnak tovább, kis pókok
szövik a szélcsendes délután pontos
hálóját, vagy ki tudja, este is van
már, mikor közeledsz és távolodsz,
miként terek tárulnak még most is,
mikor nem tudod, mikor jársz erre ismét.

 

 

 

 



Nyitólap