Kortárs

 

Alföldy Jenő

Orágna fíga – a tiszta zene

A varázsszövegről, két nagy vers örvén

 

A gyermek Mozart írta ezt a halandzsaszöveget: Orágna fíga taxafa marína gamínafa. Kedves költőnk, Nagy László idézi az élettől búcsúzó, a csodák szárnyán szálló, a szemnek próza, a fülnek és a szívnek ódaian zengő költeményében. Már a címe sejteti, hogy a költő búcsúdala szól, búcsú az evilági élettől: Jönnek a harangok értem. A kimondhatatlan előérzetet, a halál közelségében jelentkező szorongást és a vele nehezen összeegyeztethető, ugyanakkor a versből mégis jól érzékelhető égi fenséget fejezi ki, meg valaminő húsvéti ünnepélyességet, az üdvözülésre és az öröklétre utalót. Ezt erősíti a tündérkedő muzsikustól kölcsönzött mondókával is. Érezted-e már, barátom, a villám szagát a kövön? Ha nem, e verset olvasva megérzed. („Mert fény vagyok immár, ózon, a villám szaga a kövön…”.) Hát a haldokló hattyú énekét hallottad-e már? E himnikus poémában meghallod azt is. („…Egy csillag távoli tekintete, a Hold babonája, dagálya”.) Nagy költő dalolja, repül vele a végtelenségbe, de vissza a saját eredetébe is: „Lépkedek haza, hazának. Torony iránt és anya iránt. Bátorkodom újra megszületni…”.

Mozart halandzsaversikéje nemcsak halandzsa, hanem mágikus szöveg, varázsige, és nemcsak szöveg, hanem játék és dallam is. Dalszöveg. A gyermek muzsikus nemcsak korábban sosem volt szavakat talált ki, hanem meg is zenésítette őket. S amikor Nagy László költeményében olvasom, az „értelmetlen” szöveg dallama is megszólal bennem, ahogy föltételezésem szerint Nagy László fülében is megcsendült műve írásakor: ta-raa-ra ra-a-ra raa-ra-ra-a-ra raa-ra-ra-a-ra raa... Az esztétika nyelvén szólva, a zene „meghatározatlan tárgyiasságára” támaszkodott, amikor a kimondhatatlant akarta kifejezni. A varázsszó tiszta zene: dallam és ritmus, azon túl beszédnek álcázott hallgatás, vagy ellenkezőleg, hallható csönd.

Lehet-e írni, beszélni erről? Hogy merünk megszólalni az analitikus próza nyelvén versekről, belső muzsikáról, amikor halvány fogalmunk sem lehet arról, hogy mi az az orágna fíga, a taxafa marína vagy a gamínafa? Csak mentségem van arra, nem magyarázatom, hogy a megmagyarázhatatlant szeretném megmagyarázni. De igenis szükségét érzem a versanalitikának, mert mint versolvasó magam is igen sokat köszönhettem a verselemzés mestereinek, főként maguknak a költőknek (Vas István, Nemes Nagy Ágnes, Csoóri Sándor), de tudósoknak is (Horváth János, Komlós Aladár, Németh G. Béla). Szükségét érzem – az utóbbi másfél évtizedben mint pedagógiai író is, akinek az a dolga, hogy a verseket, amennyire lehetséges, megvilágítsa a diákoknak. Így tehát kettős értelemben is „magyarázattal tartozom”. De a gyermek Mozart szövegét aligha tudnám elemezni, hacsak nem oly módon precízkedve, mint azok a tiszteletre méltó srukturalista irodalmárok, akik egy időben tetszetős táblázatokat készítettek a felpattanó zárhangok és folyékony mássalhangzók számarányáról, és ebből vonták le nem túlságosan messzemenő (de azért nem haszontalan) következtetéseiket. Olyasmiről például, hogy a költő „szép” verset írt-e, vagy éppen dacolt a szép vers hagyományaival, és meg akarta hökkenteni olvasóit szándékosan csúf szövegével. Úgy valahogy, mint azok az avantgárd költők, akik értelmetlen „tohuvabohuval”, azaz halandzsával riogatták – és vették le lábukról sokszor – az olvasókat, engem is. (A tohuvabohu a húszas évek modernistáit bíráló klasszicista kritikus, az értelmes beszéd rangját védő, harcias és ugyanakkor mindig sportszerűen konzervatív Komlós Aladár szava volt.)

Nem szeretnék csalódást okozni az olvasónak, aki megtisztel figyelmével, de be kell vallanom, hogy a gyermek Mozart dalszövegét végül is meg nem fejthetem. Magyarázata helyett csak annyit mondhatok, hogy a gyerekek szeretnek titkolózni. Sokszor visszafelé, palinódikusan beszélnek, máskor meg maguk alkotta szavakat, sőt új nyelvet találnak ki, hogy a felnőttek ne értsék őket. A gyerekek játékát számos költő komolyan vette és maga is kipróbálta, művészetté avatta, például Rodnás Seröew (bocsánat: Weöres Sándor), azután a Kobaltországot nagy fantáziával és társadalomismerettel kiötlő Gergely Ágnes, vagy legutóbb a korjag nyelvet és költészetet az eszperantista Zamenhof merészségével feltaláló Konczek József – így emlékeztetik olvasóikat, kit-kit a saját gyerekkorára.

Hogy a költők ősz fejjel is tesznek ilyet, az természetes. Előbb-utóbb mindannyian visszaöregszünk saját gyerekkorunkba, csak nem olyan boldog emlékezettel, mint ők. Ahogy Nagy László abban a gyönyörű harangos versében: „Ragyogok apám borában, lakom az anyai kenyérben. Sav meg só vagyok immár, az élet akaratos fehérkéje. Egy sejtecske megindul a csóktól ezüstsisakú ostoros Attilaként, élén a halálraítélt, barkaillatú tejúthordának. De én a célomba érek, győzök” – ezt írta Nagy László katartikus-győztesen a halálba induló hattyú énekében, a megfordítható idő himnuszában. Az ízlés, a vitalizmus és a szürnaturalizmus micsoda költői erejével! A költők jót cselekszenek ezzel a varázslattal, mert rávezetnek minket arra, hogy miként lehet nemcsak előre, hanem visszafelé is élni az időben, s így két irányban is meghosszabbítják az életünket. A magukat bölcsnek gondoló, versgyilkos „racionalisták” ezt persze tagadják (ismerek ilyeneket), mert azt akarják, hogy mindenki annyit éljen csak, amennyit a naponta letépett naptárlapok mutatnak – úgy, mint ők, önelégülten és fantáziátlanul. A mennyországban olümposzi kacajra fakad ezen Villon, Byron, Shelley, Keats, Petőfi, Puskin, Lermontov, Lautréamont, Rimbaud, Komjáthy Jenő, Trakl, Ady, Majakovszkij, Dsida Jenő, József Attila és velük együtt Nagy László is.

Tudomásul kell vennünk nekünk, hivatásos verselemzőknek, hogy vannak versek – az anyanyelv közhasználatban levő szavaiból álló versek közt is –, amelyeket nem lehet, nem is kell és talán nem is szabad megmagyarázni. Hogy miért? Csak. Nem minden szöveg szorul magyarázatra úgy, mint a hazudozó miniszterelnök programbeszédei, amelyek a demokráciát veszélyeztetik, mert bárkiben fölmerülhet a rémült kérdés: miféle demokrácia az, amelyikkel ilyen rútul vissza lehet élni? „Én haragommal keretezem szörnyű kertészeid képét, Magyarország” – írta a költőkirály a harangokat és zúgásukat vizionálva. Úgy legyen.

Kell-e ennél (Goethével mondva) „több fényt” kívánni? Nos, Vas István, az intellektualitásban verhetetlen költőnk írta Avilai Teréz intelmeiből (Ars poetica helyett) című versében:

 

Van, amikor az értelem nem működik úgysem:
A misztikus teológiában – ott fölfüggeszti Isten.
Én csak azt helytelenítem, ha akkora bennünk az önhittség,
Hogy magunk függesztjük föl. Ne állítsuk meg a működését,
Különben hidegek leszünk és bambák, és eltűnik előlünk
Az is, ami a miénk volt, és az is, amit elérni véltünk.

 

Istenkísértés, de nem hiábavaló két ilyen költőt szembesíteni, mint Nagy Lászlót, a „Műveld a csodát, ne magyarázd!” íróját (Hegyi beszéd) és Vas Istvánt, akinél ésszerűbben gondolkodó és goetheibb költőt nem tudnék megnevezni. De hát ő, Vas István a magyarázatok költészetére vállalkozott. Mégis arra figyelmeztet bennünket, hogy egy pontra eljutva ne akarjunk minden rejtélyt megmagyarázni. Van úgy, hogy a talány a maga talányosságán kívül semmi egyebet nem akar jelezni. A művészetben a rejtély nem tévesztendő össze a rejtvénnyel, mivel a versbeli rejtély egyúttal maga az evidencia. Vas István In flagranti címmel maga is írt halandzsaverset – de Az In flagranti tettenérése című versmagyarázatával kiegyenesítette az értelmes világ elgörbült tengelyét, mert elfogadhatatlannak találta. Idézett verse, az Avilai Teréz intelmeiből nemcsak a misztikának követel jogot demokratikusan, mint Voltaire a saját vitaellenfeleinek, hanem felmutat az ég jupiterlámpájára, a napra. Óva int mindannyiunkat, hogy ne nyugodjunk bele könnyen, ha nem tudunk valamit megmagyarázni – értelmünket ne állítsuk le meghunyászkodón. József Attilának biztosan igaza van abban, hogy a költő „az értelemig és tovább” hatol, de nem mindegy, hol jelöljük ki azt a pontot, ahol az értelem megtorpan, s csak a sejtés, az álom repül, emelkedik vagy zuhan tovább.

A szent asszony, Avilai Teréz ürügyén írt versét így zárja Vas István:

 

Aki tudja, miről van szó, annak ezt nem kell magyarázni.
És aki nem tudja, annak én bizony nem fogom elmagyarázni.

 

Az Orágna fíga taxafa marína gamínafa varázsszövege sem szorul magyarázatra.

 

 

 



Nyitólap