Kortárs

 

Szegedi Kovács György

 

 

Találkozás a Nagy „Ellenséggel”

 

                                                           Nagy Gáspár emlékének

 

„Ne az ellenség hitét terjessze,
hanem a mi hitünket, maga
agyatlan baromfilény!” – üvöltötték
felém annak idején egy gyönyörű
faragott íróasztal mögül, és az az ember
akkorát ütött öklével asztalára,
hogy az előtte jegyzetelő két tiszt
bizony összerezzent, egyikük még
valami uü-hangot is hallatott;
hát így hasogatott belém Krisztus egyik szöge,
amikor még ’88-ban hozzád készültem először,
s mennyire büszke voltam magamra,
hogy az erős Nagy „Ellenséggel” találkozhatok,
a nálam még nagyobb ellenséges ellenségebbel,
s az Andrássy úton hozott a szél,
az Úr-Lehelet hozott elém nagy súllyal,
erővel, és a megnyílt egek alatt egybesimult
hang a hanggal, hit a hittel,
s ott állt mögötted Ő, „Aki semmit
sem ért, bocsánatért esd mégis”,
mert jöttem én is tanulni, a felszedett
magokból járni, futni, élni tanulni,
„léptenként megbecsülni az elődök iramát”.

Most színed átüt a havak magányán,
s a gyolcson át tovább szivárog,
hajszálereink hálózatán
megérkeztél, barátom,
megérkeztél hajlékunkba.

 

 

 

Dolgok rendje

 

Felszínre törő igazságom most ez:

a lábrácson ferdén fekvő furnérlemezt
és a rajta lévő gumiszőnyeget
megigazítottam úgy, hogy azok
párhuzamosak legyenek a lábráccsal.

Azt hiszem, ez elég az üdvösségemhez.

Nem azért, mert most
milyen jól fest az egész.

Azért,
mert én így akartam.

 

 

 

 

 



Nyitólap