Kortárs

 

Lesi Zoltán

 

 

Gipsz stukkok

 

Sejtetted, éber őröd erőtlen, al-
tsígolyáid közt se nyugodhat. Is-
             tennel mindig hajnalban ittad
      hüvös éjjelek édes, ében

ragyógású méregpoharát. Vörös
hullámokat ringat fekete trombi-
             ta hang. Meákulpázni késő.
      Eltsalogattad imádatos pun-

czikat tsaló, nyúgodt lakomába, el-
vesztéd hüvös gipsz stukkok alatt iste-
             ni voltodat. Tsikland kaczagvás
      serczenö szárnya: „Hazudsz” – sugallá.

 

 

 

Szobor

 

   Tudom bibédet: dalt szőtt,
canzonét írt rólad mind-
en igric. Olvasok ke-           
servet az álmos orczán
örökkön áluszik. Pók-
hálót font rezgö fényű
legenda. „Rőt hubákat
kikáczarászod, fáraszt
erőlködés, felejtsd sza-
vad, úgyis vissza talál

   hószín madonnád, Léthe
mellé. Tudom bibédet:
szobor vagy, nagy lassan kop-
tat paputsod. Selyembe,
buggyos vászon köntösbe
tsomágollak, mirhát ke-
nek arczodra. Pszt! Finom föld
takar be, tsókos tsend fe-
szül, bujtogatlak, ellib-
ben rósaszín halálod.

 

 

 

 

 



Nyitólap