Juhász László
Tollas
Tibor igazsága
Trianon évének legsötétebb napján,
1920. december 21-én született, a Borsod megyei Nagybarcán.
Édesapjától a Kohlmann, édesanyjától a Kecskési, az
irodalomtól pedig a Tollas nevet kapta. Apai örökségét
tizennégy éves koráig viselte. Akkor felvette édesanyja
családi nevét, mivel a tiszti pályán megkívánták az idegen
nevek magyarosítását. Ismertté azonban nem a hivatalos, hanem
az írói nevén vált. Atyai dédapjának fivére az a Kohlmann
ezredes volt, aki az Al-Dunánál ezredével Kossuthék
visszavonulását biztosította Orsova felé, édesanyja pedig a
zsoltárfordító református prédikátor Gelei Katona István
leszázmazottja. Szigorú, korai nyugdíjas, katonatiszt apa,
melegszívű édesanya, három idősebb testvér, szegényes és
mégis színes falusi élet határozta meg nagybarcai
gyermekkorát. Békés, érzékeny lelkülete és költői
adottságai alapján az Isten nem katonának, hanem sokkal
inkább tanárnak, papnak vagy újságírónak teremtette. Élete
első harminchat évére azonban nem a líra, hanem a politikai
dráma nyomta rá a bélyegét. Csak nagy kerülővel jutott az
írói pályára, előbb meg kellett járnia a hadak útját.
A szülők nehéz anyagi helyzete miatt csak
a tiszti családok számára ingyenes katonaiskolában
tanulhatott tovább. Így húzták rá már tízéves korában az
egyenruhát a kőszegi kadetiskolában, ahol sok átsírt
éjszaka után is csak megnyugodni, de megszokni sohasem tudott.
A soproni hadapródiskola, majd a Ludovika Akadémia elvégzése
után mégis katona, majd csendőr lett. Ez volt a dráma
nyitánya, amelynek további színtere Muraszombat, Beregszász,
majd a váci börtön volt. Csak az 1956-os szabadságharc
vezette arra az életpályára, amelyre a sors szánta. A
forradalom bukásától a rendszerváltásig szerkesztette az
’56-os politikai emigráció legjelentősebb lapját, a
Nemzetőrt, hat verseskötetet adott ki, és három
antológiával (Füveskert, Gloria Victis 1848, Gloria Victis
1956) gazdagította a magyar irodalmat. Ez az írás nem
Kecskési Tollas Tibor költői sikereivel, kizárólag emberi
megpróbáltatásaival foglalkozik.
A vád
A Budapesti Népügyészség 1948.
március 4-én emelt vádat Kecskési Tibor volt csendőr
főhadnagy ellen, háborús bűntett miatt. Erre a vádra épült
a Budapesti Népbíróság 1948. június 18-án meghozott
ítélete, amely nyolcévi börtönnel sújtotta a vádlottat,
amit a Népbíróságok Országos Tanácsa 1949. december 8-án
tízévi szabadságvesztésre súlyosbított. Az indoklás
szerint Kecskési Tibor azzal merítette ki a háborús bűntett
törvényi tényálladékát, hogy a beregszászi zsidók
vagyontalanításánál és bevagonírozásánál mint a 117.
tábori csendőrzászlóalj szakaszparancsnoka embertelen
magatartást tanúsított. Az elítélt 1956 tavaszán,
büntetésének letöltése előtt szabadult a váci
börtönből. A Kecskési Tibor elleni indulatok később sem
csillapodtak, az emigrációban is tovább éltek, és vannak,
akik a halála után is felróják "bűneit". A
Rákosi-terror idején ellene megfogalmazott vád, kibővülve
másokkal, immár ötvennyolc éve makacsul él a vádaskodók
tudatában, és időnként felszínre tör.
A Népbíróság ítéletének indoklásából
előbb Lévai Jenő merített adatokat az Új Élet 1965. július
15-i és augusztus 1-jei számában, ezt visszhangozta az
emigrációban kiadott Fekete füzet (1966), erre épült
Braham professzor állítása a magyar holokausztról
szóló könyvében (1997), továbbá egy amerikai magyar lap, a
Magyarok Vasárnapjának 2002-ben megjelent rágalmazó cikke,
majd a budapesti Holokauszt Dokumentációs Központ
tájékoztató füzetének Kecskési Tollas Tiborra vonatkozó
állítása (2004), végül a 168 Óra "Bizonyíték
hiányában" című írása (2004. október 21.). A
Népügyészség egykori vádjainak szolgai ismétlése ma már
nemcsak a halott költő emlékét, de a független magyar
igazságszolgáltatás tekintélyét is sérti, minthogy a Magyar
Köztársaság Legfelső Bírósága 1991-ben megsemmisítette az
egykori koncepciós per ítéletét.
Vajon mi rejlik a vádaskodók makacs
kitartása mögött? A választ keresve a rendelkezésre álló
iratok és saját visszaemlékezése alapján kövessük
Kecskési Tibor tiszti pályafutását előbb Magyarország
német megszállása (1944. március 19.) és a szovjet
megszállás kezdete (1945. április 4.) közötti
vészkorszakban, majd a demokratikus átalakulás meddő
kísérletének éveiben.
Csendőri pályán
Kecskési Tibort 1941-ben, amikor
elvégezte a Ludovika Akadémiát, és hadnaggyá avatták,
szívbillentyűzavar miatt frontszolgálatra alkalmatlannak
nyilvánították, és csendőrtiszti tanfolyamra
irányították. Két évvel később, 1943 augusztusában
Muraszombatra került mint a helyi csendőrőrs
szárnyparancsnok-helyettese. A zömében idegen ajkú
községben igyekezett csökkenteni a feszültséget a szlovének
és a magyarok között. Az ifjúság számára közös
cserkészcsapatot alakított, és szavalóversenyeket rendezett,
a helyi újságban pedig írásaival szolgálta a két nép
barátságát. 1944. január 1-jén léptették elő
főhadnaggyá. Miután a német megszállás közelgő
veszélyéről tudomást szerzett, nagyszabású
Kossuth-ünnepséget szervezett a Muraközben, tiltakozva a
német agresszió, az ország függetlenségének eltiprása
ellen. A felelősségre vonástól atyai pártfogója, Olchváry
Milvius Attila csendőr tábornok közbenjárása mentette meg.
Muraszombaton azonban tovább nem maradhatott, büntetésből
áthelyezték a 117. csendőrzászlóaljhoz, amely Nagy II.
István alezredes parancsnoksága alatt – a front
közeledtével – ekkor települt Mezőkövesdre, és kezdte meg
a hadműveleti területet lezáró Tisza-vonal biztosítását.
Március 21-én, a muraszombati pályaudvaron magyar és szlovén
barátai búcsúztatták Kecskési főhadnagyot, akinek muraközi
tevékenységéről egy évvel később a helyi zsidó
hitközség elnöke elismerő nyilatkozatot adott.1 A
hadműveleti területre áthelyezett fiatal tiszt Muraszombatról
egyenesen új szolgálati helyére, Mezőkövesdre utazott. Itt a
tábori csendőrzászlóalj egyik szakaszát bízták rá.
Április 25-én Beregszászra vezényelték,
ahol a zászlóalj szálláscsináló tisztje volt. Az alakulat
május első napjaiban érkezett meg a városba. A helyi gettó
ekkor már állt a téglagyár területén. A városi
rendőrkapitányság feladata volt ellátni a beregszászi gettó
őrzését. Mivel azonban erre a célra kevés volt a rendőr, a
gettó felügyeletét május elején a csendőrség vette át. A
téglagyár őrzését, Fery Pál csendőr főhadnagy
vezetésével, a nagyváradi csendőriskola két szakasza látta
el. A Beregszászra vezényelt csendőrosztály parancsnoka
Borgói János őrnagy volt. Kecskési Tibor nem a gettó
területén, hanem a városban lakott, Radnai László főhadnaggyal.
A téglagyárban összezsúfolt zsidók sorsába nem volt
beleszólása, ott Fery Pál mellett német részről egy
Stankutsch vezetéknevű SS Untersturmführer intézkedett. Egy
alkalommal, amikor az embertelen bánásmódról értesült,
legénye előtt dühösen kifakadt, és kijelentette:
legszívesebben otthagyná a csendőrséget. Erre azonban –
érthető módon – nem volt lehetősége, sőt a gettótól sem
tudta végleg távol tartani magát, miután felső parancsra az
ő szakaszát is kivezényelték május 15-én a beregszászi
állomásra, hogy csendőrei a bevagonírozásnál sorfalat
álljanak a szerelvény mellett.
Kecskési főhadnagy emberségét sértette,
hogy Borgói őrnagy az állomáson egy első világháborús
hadirokkant zsidó kabátjáról letépte a kitüntetést.
Felháborodásában zászlóaljparancsnokától, Nagy II. István
alezredestől áthelyezését kérte. Felettese azonban, aki maga
sem értett egyet a brutális módszerekkel, ehhez nem járult
hozzá. Ekkor érkezett Beregszászra édesapja barátja,
Olchváry Milvius Attila csendőr tábornok, aki megértette
nehéz helyzetét, és kérésének eleget téve szakaszával
kirendelte három Tisza-híd őrzésére. Új állomáshelye
Tiszaújlak volt, ahol május 18-tól szeptember elejéig
teljesített szolgálatot.
A visszavonulás során Törökszentmiklósnál
motorbalesetet szenvedett, és hetekig kórházi ápolásra
szorult. Miután felépült, előbb Olchváry tábornok
segédtisztjeként Budapesten, majd Szombathelyen szolgált,
végül 1945. február 1-jén Veszprémbe került, ahol
századparancsnokként egysége harci kiképzését
irányította. Pár nappal később Székesfehérváron járt,
ahol – miután a városi rendőrség kivonult a hadműveleti
területről – fegyveres nyilasok garázdálkodtak. A lakosság
a városba érkező tábori csendőr főhadnagyhoz fordult
segítségért. A székesfehérvári rendőrkapitányságon 1945.
július 14-én felvett jegyzőkönyvben az ügy folytatásáról
ez olvasható: Kecskési autóba ült, Veszprémbe
hajtatott... néhány napra kb. 15 főnyi tábori csendőr
karhatalmi szakasz meg is érkezett, aki ezután a nyilasok
házát körülvette, őket lefegyverezte, Veszprémbe
szállíttatta... Tudomásom szerint fentiek végrehajtását
Kecskési főhadnagy önállóan, saját elhatározásából
hajtotta végre.2 A nyilasok elleni akció csak
pár nappal előzte meg azt a balesetet, amit Kecskési Tibor a
veszprémi gyakorlótéren szenvedett. 1945. február 11-én, a
város határában megtartott lőgyakorlaton felrobbant kezében
a páncélököl, amely négy ujját letépte. A szakértők
szabotázsra gyanakodtak, az előzmények ismeretében azonban a
merénylet lehetősége sem zárható ki.
Súlyos sebesülésével mindössze hat hétig
maradt kórházban, és amikor március 20-án a veszprémi
hadikórház betegeit Passauba irányították, ő nem tartott
velük. Roncsolt kézzel önként a százada élére állt, és
harcolva vonult vissza az ország határig. Hazáját azonban nem
volt hajlandó elhagyni. Március 28-án Horvátzsidánynál
letette a fegyvert, majd miután a tömördi orosz parancsnokság
szabad elvonulást biztosított százada számára,3
visszaindult egységével az ország belseje felé. Ennyit
azokról az eseményekről, amelyek lidércként kísérték a
fiatal csendőrtiszt életét két szomorú dátum, 1944.
március 19. és 1945 április 4. között.
A honvédség főhadnagya
Kecskési Tibor háború utáni katonai
pályafutása mindössze másfél évig tartott. 1945
áprilisában szolgálatra jelentkezett az akkor szervezett új
magyar honvédségbe. A csendőröket "átvilágító"
rendkívüli igazolóbizottság elé csak azokat bocsátották,
akik igazolni tudták náciellenes beállítottságukat.
Kecskési Tibor volt a hetedik csendőrtiszt, aki ennek a
követelménynek eleget tudott tenni. Demokratikus magatartását
a muraszombati zsidó hitközség elnökéhez hasonlóan a helyi
jugoszláv önkormányzat és szülőfalujának, Nagybarcának az
elöljárósága is igazolta.
Igazolása után előbb a 7. miskolci honvéd
kerületbe osztották be, majd Röder Jenő vezérőrnagy vette
maga mellé a Honvédelmi Minisztérium Igazgatási
Bizottságának főtitkárságára, végül 1946 elején Pápára
helyezték, az 1. lövészhadosztályhoz, amelynek Király Béla
volt a vezérkari főnöke. A tábornok visszaemlékezésében
arról ír, hogy a kommunista párt a politikai és az
elhárító ("D")-tiszteken keresztül mindent megtett
azért, hogy a nemzethű tiszteket koholt ügyek alapján
eltávolítsa a hadseregből. Példának hozza fel Tollas Tibor
esetét, aki ellen egy hadosztályparancsnoki gyűlésen már
1946 nyarán hevesen kirohant a politikai osztály vezető
tisztje, a kommunista Elek Tibor.4 Idézünk Király
emlékiratából: Sok tiszt magatartását bírálta, de a
hadosztály egyik tisztje, Tollas Tibor főhadnagy ellen
különös szenvedélyes gyűlölettel szólt, az összeesküvés
és a szabotázs szavakat is használva vele kapcsolatban.5
1946 júniusában közvetlen elöljárója még jó minősítést
adott róla, szeptember 17-én azonban már úgy döntött a
vizsgálati bizottság, hogy a tényleges szolgálatból el kell
bocsátani. Ennek oka nem lehetett Kecskési főhadnagy
csendőrmúltjának beregszászi időszaka, hiszen ebben az
esetben nem szolgálhatott volna tovább a rendőrség
kötelékében mint oktatótiszt. Az egyértelmű ok az a
futárszolgálat volt, amit közvetlen elöljárója
megbízásából az ország keleti határán, a Tiszaháton
végzett. Ezt a területet jól ismerte, hiszen
csendőrszakaszával már 1944-ben itt teljesített szolgálatot.
Kecskési főhadnagy 1945 tavaszán Tiszabecsen
szerzett tudomást arról, hogy Ukrajna a Tisza bal partján
fekvő magyar községek okkupációjára készül, és hogy
ezekben a falvakban már be is vezették a szovjet
közigazgatást. Három Tiszán innen fekvő községet,
Tiszabecset, Uszkát és Milotát már korábban a túlsó parton
fekvő Tiszaújlakhoz csatoltak. A megszállók ezzel az
akcióval az Ukrajna által bekebelezett Kárpátalja területét
kívánták növelni. Tiszaháti értesüléseiről Kecskési
főhadnagy – visszatérve Budapestre – azonnal jelentést
tett a Honvédelmi Minisztériumban. A honvédelmi minisztertől
és Nagy Ferenc miniszterelnöktől azt a titkos megbízatást
kapta, hogy élelmiszer-beszerző tisztként motorkerékpáron
járja be a vidéket, és gyűjtsön bizonyítékokat a terület
szovjet okkupációjáról. 1945 karácsonyán a Honvédelmi minisztérium
segélyszállítmányait kísérte le a tiszaháti falvakba, ahol
– minthogy a munkaképes felnőtt férfi lakosságot a szovjet
hadsereg elhurcolta – nagy volt a szegénység.
Időközben jelentéseit a minisztériumból
továbbították Nagy Ferenc miniszterelnöknek, aki az ügyről
tájékoztatta a négyhatalmi Ellenőrző Bizottság amerikai
tagjait. Így sikerült megálljt parancsolni az okkupációnak
és visszavonulásra kényszeríteni az ukrán közigazgatást.
Ez a futárszolgálat olyan tevékenység volt, amit –
bármennyire sértette is az MKP illetékeseinek érdekeit –
nem lehetett nyilvánosságra hozni. Kénytelenek voltak később
és másképp leszámolni az általuk szabotázsnak minősített
akció főszereplőjével. Hamarosan el is távolították a
honvédség kötelékéből (1946. szeptember 17.), a
leszámolással azonban még vártak egy kedvező alkalomra.
Huszonegy évvel később, 1967. február 4-én, Röder Jenő
nyugalmazott altábornagy, budapesti lakos a következő
nyilatkozatot tette ebben az ügyben: ...igazolom, hogy
Kecskési Tibor volt soproni reáliskolai növendékemet mint
főhadnagyot 1945-től 1946 nyaráig a Honvédelmi
Minisztériumba magamhoz vettem beosztásba. Én őt emberi
szempontból mindig a legmegbízhatóbbnak ismertem... 1945
tavaszán Szatmár és Bereg megye 23 községét orosz
közigazgatás alá helyezték, ahonnan a férfi lakosságot
elhurcolták. E községek a trianoni Magyarországhoz tartoztak,
s az önkényes elcsatolás körülményeit Kecskési Tibor
derítette fel. E közvetlen jelentésekkel hozzájárult, hogy
az akkori amerikai, angol és francia katonai ellenőrző
bizottságok közbelépésére a Szovjetunió a 23 községet
visszaadta Magyarországnak, s az onnan elhurcolt magyarok egy
részét is hazaengedte. Tudomásom van arról is, hogy 1946
tavaszától Kecskési Tibort emiatt a Katonapolitikai Osztály,
majd az ÁVO állandóan figyelte. Parancsot kaptam azonnali
visszahívására. Miután azonban fentieket nem tudták
rábizonyítani, háborús bűntettel vádolva
letartóztatták...6 Röder altábornagy fenti
állításait Nagy Ferenc miniszterelnök is megerősítette
1966. februát 25-i washingtoni nyilatkozatában.
Kecskési főhadnagy, miután 1946. szeptember
17-én elbocsátották a honvédség kötelékéből, két és
fél hónapig szülőfalujában, Nagybarcán élt. Innen
rendelték be december elején a Belügyminisztériumba. Rosszat
sejtve utazott fel Budapestre, a minisztériumban azonban két
egykori csendőrtiszt bajtársa fogadta, akiket Rajk László
belügyminiszter a rendőriskola szervezésével bízott meg.
Mindketten arra kérték, hogy katonai rangjának megtartásával
vállaljon oktatói állást az akkor alakult intézményben.
Kecskési Tibor az ajánlatot elfogadta, és egy évig, 1947.
december 2-án bekövetkezett letartóztatásáig oktatótiszt
volt a rendőriskolán.
Előzetes
letartóztatásban
Kecskési Tibor előzetes
letartóztatására az adott alkalmat, hogy a háborús
bűntettel vádolt Tavi Árpád tartalékos hadnagy ügyének a
Budapesti Népbíróságon 1947. november 22-én tartott
nyilvános tárgyalásán Vajda Gyula tanú azt vallotta, hogy a
tábor területén a tényleges csendőrtisztek, Kecskési és
Radnai főhadnagyok kegyetlenkedtek az üldözöttekkel. Mint
mondotta, mindezt hallomásból tudja. Az ügyész kérdésére a
tanú azzal vádolta Kecskési Tibort, hogy a gettóban az
üldözött nőkkel kegyetlenkedett, és kirabolta őket.7
A tanú, Vajda Gyula 1944 májusában a 117. csendőrzászlóalj
szakácsaként szolgált Beregszászon, és így közvetett
értesülései voltak a gettóban történtekről. Arról
feltétlenül tudnia kellett, hogy a beregszászi
csendőrosztály parancsnoka Borgói János őrnagy volt, a
gettóőrséget ellátó nagyváradi csendőr iskolaszázad
élén pedig Fery Pál főhadnagy állt. Az ő nevüket azonban
meg sem említi Vajda Gyula, kizárólag Kecskési Tiborra és
Radnaira hívja fel a vád figyelmét. Vajon miért? Az is
különös, hogy Vajda később, amikor a Kecskési-perben
szerepel mint tanú, nem ismétli meg a Tavi-perben elhangzott, a
gyanúsított őrizetbevételére okot szolgáltató
állításait.
Vajda Gyula vallomása alapján dr. Ágoston
Pál népügyész 1947. november 22-i hivatalos jelentésében
arra hívta fel felettesei figyelmét, hogy a Tavi Árpád elleni
főtárgyaláson alapos gyanú merült fel arra nézve, hogy
Kecskési Tibor 1944 folyamán Beregszászon a deportálások
során mint a vagyontalanítást, a gettózást és berakodást
irányító csendőrtiszt háborús bűntettet követett el.
Hasonló bűncselekménnyel gyanúsítható Radnai László
volt csendőr főhadnagy, aki a zsablyai vérengzésben való
részvétele miatt "jelenleg internálótáborban
van".8
1947. december 2-án őrizetbe vették
Kecskési Tibort, és az akkor már előzetes letartóztatásban
lévő Radnai Lászlóval együtt a Tavi-ügy december
9-i, következő tárgyalására tanúként elővezették. Előbb
Kecskési Tibor tanúsította, hogy a vádlott mint segédtiszt
kizárólag irodai munkát végzett, sem a motozásoknál, sem a
deportáltak bevagonírozásánál nem volt jelen, és semmi
módon sem árthatott a gettóba zárt zsidóknak, majd Radnai
László is megerősítette mindezt. Korábban több tanú
állította, hogy Tavi volt a gettó parancsnoka, aki mind a
testi motozásnál, mind a zsidók bevagonírozásánál jelen
volt.9 A két volt csendőrtiszt mint mentő tanú
nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Tavi Árpád mentesült a
háborús bűntett vádja alól, de ugyanakkor magára vonta a
nyomozószervek és a vád meghazudtolt tanúinak haragját. A
továbbiakban már őket tették felelőssé mindazért, ami 1944
májusában Beregszászon történt.
Dr. Ágoston Pál népügyész – Vajda Gyula
miniszteri tanácsos javaslatára – a 117. zászlóaljnál
szolgált tábori csendőrök meghallgatásával kívánta
elindítani a Kecskési Tibor, Radnai László és Nagy II.
István elleni büntetőügyet. (A Népügyészség eredetileg ez
ellen a három csendőrtiszt ellen indított bűnvádi
eljárást. A periratokban nincs nyoma annak, hogy miért
szűkült le később a vád Kecskési Tibor személyére.) A budapesti
népügyészség megkeresésére a miskolci népügyészség
kihallgatott öt mezőkövesdi lakost: Bencsik József cipészt,
Galambos György vaskereskedőt, Póta István földművest,
Pető János napszámost és Váraljai István adóügyi
jegyzőt. A felsorolt tanúk között különös módon egyetlen
tábori csendőr sem volt, valamennyien behívott tartalékos
honvédként szolgáltak a csendőrzászlóaljban. Mind az öten
csak hallomásból tudtak arról, hogy a tiszti lakásokat zsidó
nők takarították, és hogy a gettó területén – a
vagyontalanítás során – motozást alkalmaztak. Közvetlen
élménye csak Galambos Györgynek volt, akinek egy Szabó
nevű törzsőrmester elpanaszolta, hogy miután megvert egy
értékeit elrejtő zsidót, felettesei megbüntették. Mint
mondotta, huszonhárom évi szolgálata alatt így még nem
bántak vele. Ez közvetett vallomás volt Kecskési főhadnagy
mellett, aki törzsőrmesterét durvasága miatt nyilvánosan
megszégyenítette. A legkevésbé értékelhető vallomás
Váraljai Istváné volt, aki harmadkézből értesült arról,
hogy mi történt vagy történhetett Kecskési tiszti lakásán.
A tanú Vajda Gyula miniszteri tanácsostól (1944-ben
tábori szakács) utólag hallotta a következőket: Tavi
Árpád hadnagy egy alkalommal felháborodva mesélte Vajdának,
hogy fenn járt Kecskési lakásán, és ott két fiatal nőt
talált, akik őt süteménnyel kínálták. Ehhez állítólag
hozzáfűzte Tavi azzal kapcsolatos elképzelését, hogy mi
történhetett Kecskési lakásán. (Később látni fogjuk, hogy
Tavi Árpád a Kecskési-perben elmondott tanúvallomásában
minderről egy szót sem szólt.) Váraljai István vallomását
a következőkkel egészítette ki: ...Kecskési főhadnagy
egy alkalommal több ember előtt úgy nyilatkozott, hogy ha a
németek ütlegelik is a deportáltakat, magyar ember ilyet ne
tegyen.10 Ják Sándor budapesti hírlapíró
1948. február 2-án azt vallotta, hogy Kecskési főhadnagy
elzavarta, amikor bemutatta neki hadirokkant-igazolványát, és
így bánt az arany vitézségi éremmel kitüntetett Simon
Pállal is. Kecskési akadályozta meg azt is, hogy egy barátja
az állomáson élelmiszercsomagot adjon át neki. Két héttel
később Ják Sándor módosította február 2-i vallomását,
hangsúlyozva, hogy a vádlottal való szembesítés után
rádöbbent, hogy mindazt, amit Kecskési főhadnagynak
tulajdonított, egy Fery nevű csendőr főhadnagy követte el.11
Mivel az eddigi vallomások nem a háborús
bűntett gyanúját, inkább Kecskési főhadnagy jó
szándékát támasztották alá, a vádhatóság kénytelen volt
felvonultatni a legelszántabb és legelfogultabb tanúit, akik
– ha egymásnak ellenmondóan is – egységesen vallották,
hogy Kecskési Tibor jelen volt a személyi motozásnál, Kórah
Mórné és Hirsch rabbi bántalmazásánál, és ő adott
utasítást arra, hogy egy terhes asszonyt, aki rosszul lett,
dobjanak be a vagonba. Csakhogy amíg Webermann Márton egy
Veszprémi nevű csendőrt vádolt azzal, hogy a nyolcvanöt
éves Kórah Mórné kezéből kiragadta a botját, addig dr.
Bojár Jenő szerint ezt maga Kecskési főhadnagy tette. Dr.
Kálmán Elekné azt vallja, hogy a nőket hármasával egy
terembe vitték, ahol testi motozást hajtottak rajtuk végre,
Beregi Miklósné viszont azt tanúsítja, hogy a nőket a nyílt
téren meztelenítették le, és a csendőrök ott maguk
alkalmazták a testi motozást. Több tanú állítja, hogy a
motozást közvetlenül a bevagonírozás előtt hajtották
végre, mások szerint ezt a vizsgálatot két héttel korábban
foganatosították. Másutt az azonosság feltűnő két tanú,
Beregi Miklósné és Fekete Dezsőné vallomása között. Őket
utoljára hallgatták ki, így az ügyészség folyosóján
elegendő idejük volt arra, hogy kicseréljék ötleteiket, és
azonosítsák vallomásukat. Így történhetett, hogy mindketten
hasonló szavakkal vallották azt, amiről a többi tanú nem
tudott, hogy Kecskési megveretett egy ügyvédet, mert a
szájában elrejtett egy százpengőst.12 Tizennyolc
évvel később, 1966-ban Kecskési Tibor apósa, Lányi Árpád
felkereste Magyarországon a még fellelhető tanúkat, és
tapasztalatairól levélben tájékoztatta vejét. Eszerint a
vád tanúi a kihallgatásuk előtt a folyosón megbeszélték,
hogy mit kell vallaniuk. Idézet a levélből: Halász Edit
magánbeszélgetésben mondta el nekem, hogy Stern Jolán (Beregi
Miklósné – J. L.), a vád tanúja hamisan vallotta, hogy
Te voltál a gettóparancsnok. Mikor ezért felelősségre vonta,
hogy hogy tehettél ilyet, mikor tudod, hogy Fery Pál volt a
parancsnok, erre Stern Jolán azt felelte, hogy csendőr ez is
meg az is, pusztuljon!... Megfigyelte őt Halász Edit, hogy
mikor esküre került sor, akkor remegő lábakkal, majdnem
összeesve, de mégis megesküdött hamisan ellened.13
A vád tanúinak ellentmondásos, kétes
értékű vallomásaira épült a budapesti Népügyészség
1948. március 4-én benyújtott vádirata, amely a
vagyontalanítás és a bevagonírozás embertelen
végrehajtásával, több üldözött megveretésével, Korah
Mórné nyolcvanöt éves asszony halálos kimenetelű
bántalmazásával és azzal vádolja Kecskési Tibort, hogy
hétszáz lemeztelenített nőn a csendőreivel hajtatott végre
személyi motozást. A vádirat említést sem tesz Fery
főhadnagyról, és azt állítja, hogy a gettó rendjének
fenntartását is Kecskési Tibor végezte. Az ügyészi
indoklás arra is kitér, hogy Kecskési zsidó nőkkel
takaríttatta a lakását, akiket kiszolgáltatott
helyzetüket kihasználva, szerelmi vágyának
kieszközlésére (sic!) használt fel.14
A vádiratot megszövegező dr. Ágoston Pál népügyész
teljesen figyelmen kívül hagyta a védelem tanúinak
vallomását. Az is jellemző elfogultságára, hogy a
bírósági tárgyalásra megidézendő tanúk listájáról
gondosan kihagyta Ják Sándor nevét, aki a vádlottal való
szembesítés után visszavonta terhelő vallomását, és nem
Kecskési, hanem Fery főhadnagyot tette felelőssé a
beregszászi deportáltakkal szemben elkövetett
embertelenségekért.
A vádlottak padján
A Budapesti Népbíróságnak a
Kecskési Tibor elleni büntetőper 1948. április 30-án tartott
első tárgyalásán a vádlott beismerte, hogy
zászlóaljparancsnokának utasítására 1944. május 14-én a
beregszászi gettóban jelentkezett Borgói őrnagynál, aki
utasította, hogy másnap szakaszával biztosítsa az állomáson
a bevagonírozás zavartalan lebonyolítását. Az üldözöttek
kórházában találkozott a zsidó származású Katz
Erzsébettel, Sebők főhadnagy bajtársának menyasszonyával,
aki segítséget kért tőle, hogy leveleket és értékeket ki
tudjon juttatni a gettóból. A deportálandó csoportokat Fery
Pál főhadnagy állította össze a barakkokban, és az ő
csendőrei kísérték ki a zsidókat a vagonokhoz, ahol Borgói
őrnagy és egy SS-tiszt vezényletével folyt a bevagonírozás.
Én ott álltam a vagonsor szélén, de semmi feladatom nem
volt. Az egész ténykedésem abban merült ki, hogy szakaszomat
reggel kivezettem, majd délután visszavezettem a laktanyába.
Láttam, amikor a deportáltakat ütötték-verték, de nem
tehettem semmit, mert az őrnaggyal nem szállhattam szembe... Az
a bizonyos Katz Erzsébet tényleg fent volt a lakásomban, de
egy szó sem igaz abból, hogy én bármit is tettem volna vele.15
Tavi Árpád erről a főtárgyaláson azt
vallotta, hogy Kecskési ablakából két nőt látott
kikönyökölni, akikről a borbélynál úgy hallotta, hogy a
gettóból kerültek oda. A tanú állítása szerint Kecskési
ekkor nem tartózkodott otthon, hanem kivonuláson volt. Radnai
László főhadnagy vallomásában elmondta, hogy a vádlott
panaszkodott neki a nagyváradi csendőrökre, akik egy férfi
melléről letépték a vitézségi érmet. Kijelentette, hogy ő
ilyesmit nem helyesel, és hogy elhelyezteti magát. Radnai
szerint Kecskési négy napig teljesített szolgálatot a
téglagyár területén, de soha senkihez nem nyúlt hozzá.
Váraljai István tanúsította, hogy a vádlottról
rosszat nem hallott. A főhadnagy legénye mesélte neki, hogy
Kecskési Tibor hazatérve földhöz vágta tiszti sapkáját,
káromkodott, és azt mondta, hogy áthelyezteti magát.
Vallomása végén Váraljai megismételte azt, amit már az
ügyészségen is elmondott: ...hallottam, amikor
tíz-tizenkét csendőrnek azt mondta, hogy egy német százados
korbáccsal végigvágott egy zsidó nőn, és hogy ilyesmit ő
nem tűr, és ilyesmit magyar ember nem csinálhat.16
A védelem tizenhat tanú meghallgatását
kérte, de közülük csak hat személyt idézett meg a
bíróság. Gáspár László, tiszaszalkai zsidó
gazdálkodó, aki a beregszászi gettó zsidó bizottságának
tagja volt, így vallott a tárgyaláson: Vádlottnak semmi
szerepe sem volt a gettózás és az elszállítás körül.
Mindezeket Fery Pál főhadnagy intézte. A deportálás
lebonyolításához Fery százada volt kirendelve. Kecskési
szakasza csak erősítésre lehetett kirendelve. Kecskésit csak
az első bevagonírozásnál láttam. A deportáltak útnak
indítása előtt két héttel volt a motozás. Kecskésit csak
az első napon láttam a gettó területén, és semmiféle
ténykedéséről nem tudok. Személyesen jól ismertem Fery Pál
főhadnagyot, aki nagyon hasonlít Kecskésire, és össze lehet
vele cserélni. Az összes bevagonírozásnál jelen voltam. Nem
hallottam arról, hogy vádlott valakit bántalmazott volna.
Egyik bevagonírozásnál sem történt haláleset.17
Ezeket az állításokat megerősítette a tanú öccse, Gáspár
György, aki ugyancsak a beregszászi zsidó táborvezetőség
tagja volt.
Az első tárgyalási nap a védelemé volt, az
ügyész a per végére tartogatta a vád tanúit, akik nem
okoztak csalódást. A június 18-i tárgyaláson legtöbben,
így dr. Bojár Jenő és Kalmár Andorné megismételték
a Népügyészségen tett terhelő vallomásukat, de a
bizonytalanságnak is számos jele volt: Webermann Márton itt
már nem emlékszik arra, hogy ki tépte szét Hirsch rabbi
papírjait; két tanú azt vallotta, hogy a gettó parancsnokát
Kamarásnak hívták; Beregi Miklósné szerint
vádlott a bevagonírozásnál német katonákkal diskurált
(noha nem tudott németül); Fekete Dezsőné sohasem
látta a vádlottat, csak azt tudja, hogy rendőrei (sic) féltek
tőle; Kálmán Elekné pedig már nem merne megesküdni, hogy a
vádlottat látta a motozásnál. Új tanúként szerepelt a
tárgyaláson Fried Imréné, aki minden rosszat igyekezett a
vádlott nyakába varrni. Vallomásának értékét kétségessé
tette, hogy emlékezete szerint Kecskésinek bajusza volt. Amikor
megmutatták neki Fery Pál csendőr főhadnagy fényképét,
kijelentette: Igen, ez volt ott a gettóban, és ez volt az,
aki intézkedett. A bajuszos volt ott, amikor nővéremet
odalökték a sínekre. A vád utolsó tanúja Ackermann Edit
volt, aki bár a bevagonírozásnál látta először,
felismerte a vádlottat, és noha a nevét sem tudta,
állította, hogy Kecskésitől nagyon féltek a táborban.18
A tanúk, akárcsak az ügyészi kihallgatáson, a bírósági
tárgyaláson is a testi motozás helyét és idejét illetően
keveredtek a legtöbbször ellentmondásba. Egyesek a
bevagonírozás napjára, mások két héttel korábbi időpontra
tették a motozást, voltak, akik szerint a szabadban, mások
szerint a téglagyár, illetve a zsinagóga egyik termében
hajtották végre a csendőrök ezt az akciót.
Kecskési főhadnagy beregszászi
tisztiszolgája, Helli György közvetlen élményként mondta el
azt az esetet, amiről más tanúk rá hivatkozva beszéltek: Egy
este Kecskési nagyon mérgesen jött haza, mikor is sapkáját
és derékszíját a földhöz vágta, és azt kiabálta, hogy
nem bírom ezt a kegyetlenséget, amit a németek csinálnak, és
áthelyezésemet kérem... Egy csendőr hozott ki egy nap nyolc
leányt, és azt mondta, hogy azok közül egy Erzsike nevű
leányt kísérjek el egy címre. Én el is kísértem az illető
hölgyet, ahol egy csomagot adott át. Még süteménnyel is
megkínált az a férfi, akihez Erzsikét kísértem.19
(Feltehetőleg Katz Erzsébetről van szó, akiről Kecskési
Tibor vallomásából tudjuk, hogy segítségét kérte, tegye
lehetővé értékeinek kijuttatását a gettóból a városban
lakó barátaihoz.)
Határozottan cáfolta a vád állításait
több egykori beregszászi üldözött. Lefkovics Klára
huszonöt éves zsidó ápolónő szerint: Nem a vádlott
csinálta a deportálást, hanem Fery Pál. Én nem ismertem
azelőtt Kecskésit, de tudom, hogy nem csinált semmi rosszat.
Halász Magda is azt vallotta, hogy a csoportokat Fery Pál
állította össze, ő volt a teljhatalmú megbízott. Kecskésit
sohasem látta, nevét sem hallotta, noha az irodán dolgozott.
Stark Ervin géplakatos szerint a gettóban Fery Pál és
csendőrei intézkedtek. Kecskésit az első berakásnál látta,
a vagonoktól mintegy száz méterre, a kapunál. A bíróság
utolsóként hallgatta meg Mándl Sándor egyetemi
hallgatót, aki állította, hogy a motozásnál és a
bevagonírozásnál intézkedő bajuszos csendőr főhadnagy nem
azonos a vádlottal, akinek nevével először a bírósági
idézésen találkozott. Fényképről felismerte Fery Pált, és
állította, hogy ő volt az a főhadnagy, aki a helyszínen
intézkedett.20
A bizonyítási eljárás során túlnyomó
többségben voltak azok a tanúk, akik Kecskési Tibor
ártatlanságát bizonyították. A dr. Lukács Dezső tanácselnök
vezette Népbíróság azonban figyelmen kívül hagyta ezeket a
perdöntő jelentőségű vallomásokat, és kizárólag a vád
ellentmondásos tanúinak állításaira építette ítéletét,
amely nyolcévi fegyházzal sújtotta a vádlottat. Az ítélet
indoklása szolgai módon követi a vádiratot, és a bíróság
ugyanúgy tényként fogadta el azt a megalapozatlan állítást,
hogy a vádlott korbáccsal a kezében irányította a
bevagonírozást, mint azt, hogy a nőket a vagonok előtt
vetkőztették le meztelenre. Fried Imréné vallomását sem
hagyták figyelmen kívül, noha a tanú kétségtelenül
összetévesztette a vádlottat Fery Pál főhadnaggyal. A per
folyamán a Kecskési főhadnagy szakaszában szolgált
csendőrök közül egyet sem idéztek meg, pedig csak ők tudtak
volna válaszolni arra a kérdésre, hogy milyen magatartásra
utasította őket a vádlott a deportáltakkal szemben. Az
ítélet indoklásában a Népbíróság csak azoknak a tanúknak
a vallomását idézte, akik felismerték a vádlottban a
deportálásnál embertelen módon intézkedő főhadnagyot
(Bojár Jenő, Beregi Miklósné, Kálmán Arnoldné, Webermann
Márton és Ackermann Edit), de szigorúan mellőzte a Fery Pál
felelősségét egyértelműen alátámasztó egykori
deportáltak (Gáspár László, Gáspár György, Lefkovics
Klára, Halász Magda, Fuchs Márta, Stark Ervin, Mándl Sándor)
bizonyítékait. Az ítélet ellen mind a népügyész, mind
a védő semmisségi panaszt jelentett be.21
A másodfokú ítéletre, amely nyolcról
tízévi fegyházra emelte Kecskési Tibor büntetését,
másfél évet kellett várni. A Népbíróságok Országos
Tanácsa dr. Pálosi Béla tanácselnök vezetésével azzal
indokolta 1949. december 8-i ítéletét, hogy a vádlott
parancsnoksága alatt álló csendőrlegénység az ő
jelenlétében végezte el az üldözöttek bevagonírozását,
így látnia kellett azokat az atrocitásokat, amelyeket
csendőrei az üldözöttekkel szemben elkövettek, anélkül,
hogy ő azoknak a megakadályozására törekedett volna.22
Máig is megválaszolatlan kérdés, hogy az
illetékesek miért nem adtak ki körözést, és miért nem
emeltek vádat a történtekért felelős személyek, a gettót
őrző nagyváradi csendőriskola századparancsnoka, Fery Pál
főhadnagy, a beregszászi csendőr osztály parancsnoka, Borgói
János őrnagy, Nagy II. István alezredes, illetve a több tanú
által gettóparancsnokként említett Kamarás ellen.
Feltehetőleg a kommunista hatóságok számára az igazság
kiderítésénél fontosabb volt annak a nemzetéhez hű
csendőrtisztnek a bebörtönzése, aki 1944-ben ugyanúgy
fellépett a német megszállás, mint két évvel később a
tiszaháti magyar falvak szovjet okkupációja ellen.
Kecskési Tibor, aki a váci fegyház falai
között érett költővé (és vette fel a Tollas Tibor írói
nevet), másfél évvel büntetésének letöltése előtt, 1956.
július 24-én szabadult, miután az édesanyja által
benyújtott kegyelmi kérvényt elbíráló bizottság
feltételesen szabadlábra helyezte. A bírósági anyagot 1956.
augusztus 21-én küldte át ("visszavárólag") Lőke Gyula
államvédelmi alezredes a Belügyminisztériumból a Budapesti
Fővárosi Bíróságnak, ahonnan szeptember 26-án került a
kegyelmi kérvény további elintézésre az Igazságügyi
Minisztériumba ("Nádas elvtárs részére").23
Miután a forradalom vihara az egykori elítéltet Nyugatra
sodorta, a kegyelmi kérvény bizonyára a minisztérium
papírkosarába került.
A vád utóélete
A Budapesti Főkapitányság Politikai
Nyomozó Osztálya már 1959 elején megkezdte az adatgyűjtést
Kecskési Tibor ellen. Egy Rózsa László fedőnevű ügynök,
aki SS-tiszti múltja miatt került a váci fegyházba, 1959.
február 3-i jelentésében azt állítja, hogy a börtönben
készült Füveskert-antológia szerkesztésében
Kecskési Tibor mellett ő is részt vett. Érdemes idézni
Rózsa ügynök jelentéséből: ...Márkus Lászlótól
tudom, hogy a könyvek kikerültek Nyugatra, s ott Kecskési
Tibor kiadta azokat. Javasolta, hogy hivatkozva súlyos anyagi
helyzetemre, kérjem Kecskésit, hogy az 1957. évi Füveskertben
megjelent két versemért (Jubileum, Téli esték) kérjek
valamiféle honoráriumot. [Egyik vers sem szerepel a
Nyugaton kiadott Füveskert-antológiában – J. L.]
Márkus közölte velem, hogy neki van egy ismerőse, akinek
közvetlen kapcsolata van Kecskésivel... Demény Pál, aki
magát kommunista írónak vallja, azt javasolta, hogy Kecskési
lejáratása érdekében a baloldalibb tárgyú verseit adjam le
a Népszabadsághoz... Demény Pál közölte velem, hogy
Kecskési kint Tollas álnéven ír. Kecskési 1945 előtt
csendőr főhadnagy volt... Rólam azt tudta, hogy SS-főhadnagy
orvos voltam, s így megvolt a kellő bizalma irántam. Rám
azért volt szüksége, mert könyvtáros voltam... Rózsa
László jelentése alatt a következő hivatalos értékelés
olvasható: Rózsa jelentése értékes, abból lehetőség
nyílik, hogy támadólagos elhárítási tervünkön belül vele
beépüljünk a nyugati emigrációba.24 Érdemes
megjegyezni a fentieket, ugyanis Rózsa, SS-ből lett kommunista
ügynök személyével, immár valódi nevén, később még
találkozni fogunk.
Nagy szolgálatot tettek a hazai hatalomnak
azok az emigráns írástudók, akiket sértett Tollas Tibor
sikere és népszerűsége. Közülük elsőként, 1963. október
16-án Kannás Alajos New York-i költő, pszichológus
kopogtatott a budapesti belügyi szervek ajtaján, és ajánlotta
fel a szolgálatait, bejelentve, hogy könyvet kíván írni
Tollas Tibor ellen.25
Az első nyilvános
támadás
Nem sokkal Kannás önkéntes
felajánlkozása után jelent meg a színen Lévai Jenő
publicista, aki a háború előtt közölt szovjet- és
kommunistaellenes írásai (Éhség, forradalom, Szibéria, 1933;
Fehér cártól vörös Leninig, 1934), valamint az
1946-ban kiadott Wallenberg-könyve miatt sokáig mellőzött
volt. Ő látszott a legalkalmasabbnak arra, hogy felújítsa,
sőt kibővítse a Kecskési Tollas Tibor ellen koholt vádakat.
Egyesek szerint Lévai nem önkéntes lelkesedésből, hanem
felső nyomásra írta meg A beregszászi gettó
parancsnokából szabadságharcos című írását az Új
Élet című budapesti izraelita lap 1965. július 15-i, majd
folytatását az újság augusztus 1-jei számában (A
beregszászi gettó parancsnokából nemzeti hős). Már a
címből is látszik, hogy Lévai nemcsak a rendelkezésére
bocsátott periratokat használta fel írásában, hanem néhány
lapáttal rá is tett a vádakra... Hiszen sem a vádirat, sem az
ítélet nem szólt arról, hogy Kecskési Tibor volt a
beregszászi gettó parancsnoka. Ugyancsak valótlan Lévainak az
az állítása, hogy a csendőr főhadnagy ellen egy volt
csendőre tett feljelentést. A periratokból ugyanis
egyértelműen megállapítható, hogy a Tavi Árpád elleni
perben merült fel először Kecskési Tibor neve, és annak
alapján indítványozta a budapesti népügyész előzetes
őrizetbe vételét. A belügyi szervek által az Új Élet
rendelkezésére bocsátott anyagot jelenleg a Lévai-hagyaték
egyik aktájaként a Történettudományi Intézetben őrzik.26
Ez a dosszié nem tartalmazza az egész peranyagot, kizárólag
az ügyészi tanúkihallgatások jegyzőkönyvét, a vádiratot,
az ítéletet, a vádlott életleírását, az igazoló eljárás
kérdőívét, valamint azokat a jugoszláv hatóságok által
1945 májusában kiállított igazolásokat, amelyek a volt
csendőr főhadnagy muraközi szolgálata idején tanúsított
demokratikus magatartásáról szólnak. Különös, hogy
hiányoznak innen a védelem tanúinak vallomásai, amelyek sorra
cáfolták volna Lévai cikkének valótlan állításait. A
szerzőnek nyilvánvalóan nem volt szüksége a Gáspár
testvérek, Lefkovics Klára, Halász Magda, Stark Ervin, Mándl
Sándor és Fuchs Márta (valamennyien üldözöttek)
vallomására, mert ők Kecskési Tibor ártatlanságát
tanúsították.
A Lévai-hagyatékban megtalálható viszont
egy géppel írt vallomás 1965-ből, amelyben a per egyik
tanúja olyan emlékeket elevenít fel huszonegy évvel a
történtek után Kecskési főhadnagyról, amelyekre az 1948-as
tanúkihallgatásán még nem emlékezett.
Belügyi akció a
forradalom évfordulóját szervező emigránsok ellen
Újabb büntetőperre nem volt kilátás,
akkor hát mi célt szolgált 1965-ben ez a megkésett
adatgyűjtés Tollas Tibor ellen? A válasz egyértelmű:
közvetlenül a forradalom tizedik évfordulója előtt hatásos
muníciót nyújtani ahhoz a rágalomhadjárathoz, amely az
emigrációban kívánta lejáratni Tollas Tibort. A Történeti
Hivatalban őrzik azt a belügyi határozatot, amelyben a
csoportfőnökség a szabadságharc évfordulója előtt név
szerint felsorolt veszélyes politikai emigránsok otthon élő
hozzátartozóinak megfélemlítésére adott utasítást. A
névsor élén Kecskési Tollas Tibor neve állt. Érdemes
beleolvasni a BM III/I. csoportfőnökségének az
osztályvezetők számára készített szigorúan titkos
utasításába: Csoportfőnökségünk az ellenforradalom 10.
évfordulója alkalmából az MNK ellen tervezett provokatív
akciók ellensúlyozására több, a miniszter elvtárs által
jóváhagyott aktív intézkedést hajt végre. Az
egyik intézkedés arra irányul, hogy az évforduló
szervezésétől elriasszuk a legaktívabb emigránsokat.
[Kiemelés tőlem – J. L.] E célból itthoni
hozzátartozóival, ismerőseivel beszélgetést kell folytatni
az Útlevél Osztályon. Ennek alapja a korábbi utazásuk vagy
újabb kiutazási szándékuk lehet. Közölni kell velük, hogy
külföldi rokonuk, ismerősük az MNK-val szemben ellenséges
tevékenységet fejt ki. Fel kell kérni őket, figyelmeztessék
rokonaikat, barátaikat az ellenséges tevékenység
megszakítására, egyben kifejezésre kell juttatni, hogy
szerveink a jövőben visszautasítják kiutazási kérelmüket,
ha rokonuk, ismerősük tovább folytatja az MNK elleni aktív
tevékenységét. Osztályvezető elvtársak gondoskodjanak
arról, hogy – területük illetékessége szerint – az
alábbi névsor alapján a beszélgetések megtörténjenek. Az
eredményeket az 5-ös osztály vezetőjével közöljék.
1. Kecskési Tollas Tibor volt cső. fhdgy.
a "Nemzetőr" c. emigráns lap főszerkesztője, az
ellenforradalmi évforduló egyik fő szervezője. Felesége,
rokonai Budapesten élnek [kiemelés az eredeti
iratban]. A névsor folytatása hiányzik a Történeti
Hivatal dokumentumából.27
Az otthon élő rokonok megfélemlítésével
egyidejűleg megkezdődtek azok a lejáratási akciók,
amelyekkel már nemcsak azt akarták bebizonyítani az
illetékesek, hogy Kecskési főhadnagy a háború vége előtt
náci volt, de azt is, hogy a háború alatt együttműködött a
jugoszláv partizánokkal, a háború után pedig kommunista
rendőr volt. Ezt a célt szolgálta az Új Életben közölt
Lévai-cikk, amely Kecskési Tibornak nem csupán a háború
alatti, de az 1945 utáni pályafutásával is foglalkozik. Mivel
a rendőr szó a jobboldali fülekben rosszabbul cseng,
mint a honvéd, ezért helyezi át a szerző Kecskési
főhadnagyot a hadseregtől a rendőrség kötelékébe. Tudjuk a
hivatalos iratokból, valamint Király Béla könyvéből és
Röder Jenő vezérőrnagy nyilatkozatából, hogy Kecskési
Tibor 1945/46-ban a honvédség kötelékében szolgált, és
csak 1946 decemberében került kiképzőtisztként a
rendőriskolára. Lévai viszont azzal a légből kapott
állítással igyekezett felháborítani a nyugati magyarságot
(nem az Új Élet olvasóit), hogy 1945. december 1-jén
hadnagyként felvették a rendőrség kötelékébe, ahol bujkáló
nácik és nyilasok, volt csendőrök felkutatása és
őrizetbevétele volt fő feladata. Ez már hatásos
rágalomnak ígérkezett, mivel azonban a nyugati magyarság,
különösen annak jobbszárnya nem olvasta a hazai zsidóság
lapját, szükség volt egy Tollas Tibor elleni kinti
támadásra, amely nem is sokat váratott magára.
Tűztámogatás Nyugatról
Ahogy erről már szó volt, elsőként
Kannás Alajos New Yorkban élő költő kért 1963 októberében
kompromittáló adatokat a magyar hatóságoktól egy Kecskési
Tollas Tibor leleplezését célzó könyv kiadásához. Simon
Gusztáv rendőr őrnagy 1963. november 1-jén kelt, a BM III/1.
csoportfőnökség 2–B alosztályának írt jelentésében
arról számolt be, hogy a Minőségi cukrászdában
beszélgetést folytatott Kannás Alajos Egyesült Államokban
élő költővel, aki Kecskési Tollas Tibor ellen adatokat
gyűjt Magyarországon. Idézet a "szigorúan titkos"
jelentésből: A könyv mielőbbi megjelenését Kannás
szerint akadályozza, hogy nem rendelkezik kellő ténybeli
anyaggal Tollas Tibor korábbi magyarországi tevékenységét
illetően. Ez ügyben már korábban tárgyalásokat folytatott
washingtoni külképviseletünkön Czottner elvtárssal, kinek
elmondta Tollas Tiborral kapcsolatos igényeit, azonban
támogatást mind ez ideig nem kapott. Jelenlegi magyarországi
utazásának is egyik célja az volt, hogy Tollassal kapcsolatos
anyagokat szerezzen. Kannás közölte, hogy Tollassal
kapcsolatban a következőkre lenne szüksége: – Kecskési
Tollas Tibor peranyaga, partizánvadász tevékenységével
kapcsolatban, – Kecskési Tollas fogdaügynöki
tevékenységére utaló anyagok, – Tagja volt-e Kecskési
Tollas 1945 után az MKP-nek, – Kecskési Tollas tagja volt-e
1945 után a rendőrségnek, s ha igen, mikortól meddig, milyen
beosztásban, – Tóth Bálint és Szatmáry Kornél [helyesen:
György] Tollas volt börtöntársai adtak-e
megbízást Tollas Tibornak arra, hogy az verseiket közölje,
ugyanis feltehető, hogy Tollas ezen személyek verseit
egyszerűen ellopta. A jelentést tájékoztatásul
"Maróti elvtársnak" is elküldték, aki s. k. írta a lap
aljára: Tájékoztasatok [sic] milyen lehetőség van
kérésének teljesítésére? XI. 4.28
A BM III/1. csoportfőnöksége bizonyára
örömmel tett eleget Kannás Alajos teljesíthető kéréseinek,
és betekintést engedett neki a létező dokumentumokba
(periratok, jugoszláv igazolások stb.), hiszen Budapestről
hazatérve olyan vádakat hozott fel Tollas Tibor ellen,
amelyekről csak a hazai titkos iratokból szerezhetett
tudomást. Csodát azonban a belügyi szervek sem tehettek, és
nem szolgálhattak olyan iratokkal, amelyekkel Tollas Tibor
baloldali múltját, fogdaügynöki tevékenységét, illetve
lírai tolvajlásait bizonyíthatta volna az emigráns
költőtárs.
Kannás 1963-as magyarországi útjáról
nemcsak a Történeti Hivatal anyagából tudunk, erről
Kecskési Tibor már 1967. január 8-án feljegyzést
készített, amelyben az ellene indított lejáratási kísérlet
előzményeit foglalta össze: ...a Magyarok
Világszövetsége meghívására [Kannás] hazautazott, s
ott a televízió és a rádió előtt is nyilatkozott, dicsérve
a rendszert és szidva az emigrációt. Ezt a Nemzetőrben is
közöltük. Kannás bosszúból új módszert alkalmazott, a
Nemzetőr írótáborán belül. Akiről úgy gondolta, hogy
inkább nemzeti érzésű, annak típuslevelet írt a Nemzetőr
"zsidó és szabadkőműves" kapcsolatairól, akit
baloldalibbnak gondolt, azt "fasiszta múltammal" akarta
meggyőzni arról, hogy ne írjon a Nemzetőrben.
Szerencsétlenségére egyik költőnek mindkét típusú levelet
elküldte...29
Kannás második
adatgyűjtő útja
Két évvel később ismét Budapestre
látogatott a New York-i magyar költő-pszichológus, aki ez
alkalommal már nemcsak anyagot kért Tollas Tibor ellen, de
bőséges információval is szolgált róla a belügyi
szerveknek. Érdemes beleolvasni abba az ötoldalas rendőri
jelentésbe, amit 1965. június 23-án, a III/I–5–K
alosztály számára készített Porosz Ottó rendőr őrnagy. Megkérdezte
[Kannás], milyen anyagok vannak kint a követségen, majd
azt, hogy nincs-e dokumentum arra, hogy miként sikerült
átállnia a háború után...[mármint Kecskési
főhadnagynak] Tollas ugyanis Kohlmann néven a németek
embere volt. Mint elmondta, feladatul kapta, hogy mentse át
magát a demokratikus rendszerbe. Ezért átment a jugoszláv
partizánokhoz. Azért, hogy ott higgyenek szándéka
őszinteségében, egy-két embert – akik szót emeltek az
átállási szándék ellen – ki is végeztetett, saját
alakulatától. A Tollas név a Kecskési mellé egy jelhangnak
felelt meg, amiből az illetékesek később tudhatták, hogy ő
az a csendőr (kakastollas), aki utasításukra átállt.
Kannás Alajos 1965-ös útja alkalmával más
adatok közlésével is igyekezett kiérdemelni a belügyi
titkosszolgálat segítségét. Elmondta például, hogy Tollas
egy angol vállalat megbízásából adja ki a Nemzetőrt; hogy
az angol gyarmatügyi minisztérium szervezte meg afrikai
körútját; hogy jelenleg a német hatóságok kijátszásával
él Nyugat-Németországban; hogy a Nemzetőrt Franz Josef
Strauss müncheni kiadójának kívánja eladni; valamint hogy
vissza akarta venni a Kohlmann nevet, de barátai erről
lebeszélték... Az amerikai vendég arról is beszámolt a
titkosszolgálat emberének, hogy Münchenben megkérte a
Nemzetőr egyik vezető munkatársát, aki szívből utálja
Kecskésit, írja meg neki, hogyan látja őt "belülről".
Ezután szinte számon kérte a hatalmon, hogy Tollas Tibor hazai
hozzátartozóinak miért nem esik bántódásuk. Ezt a részt
érdemes szó szerint idézni Porosz őrnagy jelentéséből: Felvetette
a következőket. Meg szeretne kérdezni valamit, ami
foglalkoztatja: Mint sokan beszélik, hogy Kecskési ott is,
itthon is jól fekszik. Mert annak ellenére, hogy felesége,
Lányi Mária, sógornője, Lányi Ildikó a SZER dolgozója, ő
maga a Nemzetőrt csinálja, felesége rokonainak semmi baja
nincs. Sokan úgy tudják, hogy apósa benne volt az
Ónódy-ügyben, mégsem került a bíróság elé. Kint úgy
vonják le ezek konklúzióját többen, hogy Kecskési a magyar
szervek embere. Kannásnak csalódnia kellett, a belügyi
tiszt, ahelyett hogy megerősítette volna gyanúját,
kérdésére kiábrándító választ adott: Nem látszik
semmi logika abban, hogy Kecskési éppen mint az egyik
legjobboldalibb emigrációs újság szerkesztője tevékenykedne
a magyar szervek embereként. Kannás megemlítette, hogy ő is
csodálkozik, de nagyon sokan gondolkodnak így...
A "jó szándékú" költőtársnak a
börtönköltészet verseiből összeállított Füveskert-kötetről
és azok hazai szerzőiről is volt mit mondania: Kannás
szerint a versek egy részét elítélt társaitól lopta,
másrészt olyan adata is van, hogy Kecskési a börtönben
bizonyos előnyöket tudott "kiharcolni". Ezért arra
törekszik, hogy adatokat kapjon az otthon élő volt
füveskertesektől, akiket A., B., C. stb. betűkkel jelöl
könyvében. A könyv anyagát egyik rabtárs költő, Béri
Géza anyja, Béri Gyuláné [akinek Kannás a címét is
megadja] juttatta ki. Béri Gézán kívül tud még Tóth
Bálint, Kárpáti (vagy Szathmári) Kamil nevű volt
füveskertesekről.
Annak a Bojár Jenőnek a neve is feltűnik a
jelentésben, akivel már korábban, Kecskési Tibor perében
találkoztunk. Említést tett arról, hogy Nyugaton
megtalálta Kecskési beregszászi tetteinek egy tanúját. Az
illetőt Bojár Bélának hívják [Jenő – J. L.], jelenleg
Bécsben él. Bojár leírta ezzel kapcsolatos ismereteit, amit
szintén fel kíván használni könyvében.30 Így
is lett. Bojár visszaemlékezését másfél évvel később
közölte a Münchenben megjelent Fekete füzet.
Kísérlet Tollas Tibor
kiszorítására a Politikai Foglyok Szövetségéből
A hazai belügyi szervek – Kannás
Alajos kívánságának eleget téve – Tollas Tibor
lejáratása érdekében idejében kijuttatták az 1948-as
Kecskési-per anyagát és az egyéb "bizonyítékokat". A
kiküldött kompromittáló anyaggal mindenekelőtt a Politikai
Foglyok Szövetségében kívánták aláásni Tollas Tibor
pozícióját. Erre jó alkalomnak kínálkozott a szervezet 1966
nyarán Bad Godesbergben megtartott közgyűlése, ahol Benkő
Zoltán, volt recski rab, müncheni kereskedő átadta
Széchényi György elnöknek a Kecskési Tibor elleni
népbírósági ítéletet. Töttösy Ernő (Brüsszel)
számon kérte Benkőn, hogyan jutott hozzá az ítélethez,
mire Benkő lángvörös fejjel így válaszolt: Vedd
tudomásul, hogy a magyarországi testvéremtől kaptam, aki
egyébként nem is kommunista (dr. Töttösy Ernő 1968.
május 21-én kelt nyilatkozatából). Ezzel kapcsolatban dr.
Szarka Gábor koppenhágai lakos ugyancsak 1968 tavaszán a
következő nyilatkozatot tette: Recskről való
kiszabadulásom után, 1954-ben Benkő Zoltán összehozott
bátyjának egyik barátjával, egy magas rangú ávós tiszttel.
Az illető kilátásba helyezte, hogy hajlandó közbenjárni
rendőri felügyeletem megszüntetése érdekében... Az illető
a legaljasabb módon megzsarolt, és tekintélyes anyagi kárt
okozott... Tételezzük fel, hogy tizenkét évvel később a
Benkő fivér a hatalom bizalmát élvezve valóban megkaphatta a
belügyi levéltárból a titkosított anyagot, és ő
továbbította testvérének. Ennél azonban sokkal
valószínűbb, hogy a titkos iratok a legbiztonságosabb
diplomáciai úton, a bécsi vagy berni magyar követség
közvetítésével jutottak Kannás Alajos és Benkő Zoltán
kezéhez. Erre utalt Kannásnak az az 1965. június 23-i belügyi
jelentésből már korábban idézett kérdése, hogy milyen
anyagok vannak kint a követségen. Egy biztos: a Tollas
Tibor lejáratását célzó iratok kijuttatása közös érdeke
volt a kommunista hatalomnak és a Tollas Tibor ellen
áskálódó emigráns magyaroknak.
Aknamunka a
Szabadságharcos Világszövetségben
A Nemzetőr főszerkesztője elleni
akciókban fontos szerep jutott Mikófalvy Lajosnak, aki a lap
kiadóhivatalát vezette, és ugyanakkor a Szabadságharcos
Szövetség titkára volt. Tollas Tibor a Fekete füzet
előzményeit összefoglaló írásában (1967. január 8.) a
Benkő Zoltán és Mikófalvy által szervezett
palotaforradalomról közöl részleteket: Az 1963-ban
megtartott washingtoni Szabadságharcos Világkongresszus
leplezte le a Mikófalvy–Benkő csoportot, akik olyan
személyeket gyűjtöttek össze a washingtoni kongresszusra, kik
képesek ott személyemet és a Nemzetőr tekintélyét
tönkretenni. Előtte titokban egy müncheni nyomdában
Szabadságharcos cím alatt egy kis lapot adtak ki, melyet
közösen Mikófalvy és Benkő szerkesztett... Egy egész
éjszakán folyt a vezetői megbeszélés, ahol Mikófalvy és
társai... a Nemzetőrt szélsőségesnek bélyegezték, mert nem
ismeri el a magyarországi enyhítéseket és nem hajlandó a
"flexibilitás" útjára térni. A megbontási kísérlet
csúfos kudarcot vallott. Mikófalvy megbukott, s a politikai
fogoly társelnökségre általa javasolt Benkő Zoltán helyett
a döntő többség engem választott. A Nemzetőrnek teljes
bizalmat szavaztak, s megértőleg vették tudomásul, hogy
Mikófalvyval többé nem dolgozhatom együtt, s ezért neki ott,
azonnali hatállyal felmondtam.31
A bomlasztási törekvések ezzel nem értek
véget, két évvel később újabb kísérlet történt a
társelnök lejáratására, immár nem a világszövetség,
hanem a németországi szövetség keretén belül. Erről Tollas
Tibor így ír a Fekete füzet előzményeiről
készített feljegyzésében (1967. január 8.): 1965
decemberében Légrády László Mikófalvyt bízta meg a
Németországi Szabadságharcos Szövetség közgyűlésének
összehívásával. Itt Mikófalvy, Benkővel összejátszva, a
Légrádyval leellenőrzött neveken kívül tömegesen olyanokat
fogadott el szavazásra, akik sohasem voltak a szövetség
tagjai. A közgyűlésen sikerült Dálnoky Veress Lajos
tekintélyével a csalások egy részét felfedni és
elutasítani, de a másik részét nem. Így vette kézbe Benkő
a németországi szövetséget, Mikófalvy segítségével,
amelyről 1966 januári számunkban részletesen
megemlékeztünk. E közgyűlésen már meghirdette Mikófalvy a
"politikai flexibilitást", amit a jelenlevők – a Benkő
csoportján kívül – elvetettek.
1966 augusztusára már megérett a helyzet,
hogy radikálisan véget vessünk a Szövetségen belüli
aknamunkának. Ezért a Benkőék által javasolt helyen és
időben, Dálnoki Veress Lajos vezetésével, Európai
Intézőbizottsági ülést hívtunk össze, amelyen Benkőék
nem jelentek meg. Mikófalvy előre lemondott, így nem lett
szükség a kizárására... Benkő Zoltán ellen azonban olyan
súlyos erkölcsi és politikai okok kerültek nyilvánosságra,
amelyek arra kényszerítették a Bizottságot, hogy azonnali
hatállyal kizárja a Szövetségből. Benkőék ekkor
kapcsolatba léptek az Egyesült Államokban működő
Hóka–Pongrátz-csoporttal. Erről a következőket olvassuk
Tollas Tibor feljegyzésében: Az a visszás helyzet állt
elő, hogy Benkőék bennünket jobboldali és merev
magatartásunk miatt támadván most azokhoz (Hóka–Pongrácz
csoport) csatlakoztak, akik éppen szélsőjobboldali
magatartásuk miatt váltak ki a szövetségünkből. Amíg
Benkőék a magyar kommunista rendszerrel való kapcsolatok
felvételét szorgalmazták itt Európában, odaát a
szabadságharc évfordulóját a Hóka–Pongrácz csoport a
legszélsőbb jobboldali csoporttal ünnepelte meg. (Lásd a
Szittyakürt c. lapot és Mikófalvy nyilatkozatát a budapesti
televízióban.) A továbbiakban a feljegyzés kitér
Mikófalvynak a Nemzetőrnél tanúsított gyanús
viselkedésére, amely valószínűsíti, hogy már akkor
kapcsolatban állt a berni magyar követséggel. Erre az
időre esnek a hazai rendszert dicsérő megnyilvánulásai és
részéről az emigrációs szervezeteknek a kommunista
rendszerhez való közeledésének javaslata... Felesége elől
[aki férje elbocsátása után is a Nemzetőr
szerkesztőségében dolgozott – J. L.] minden fontosabb
iratot elzártunk, a lap előfizetőinek jegyzékét
magánlakásra szállítottuk, s csak ennek köszönhető, hogy a
Nemzetőrnek semmi nagyobb kárt nem tudtak okozni.32
A Fekete füzet rágalmai
A Tollas Tibor ellen 1967-ben Münchenben
kiadott Fekete füzet szerkesztői egyaránt
felhasználták a hazai belügyi szervek által kijuttatott
titkos anyagot és a Lévai-cikkeket. Nagy figyelmet nem érdemel
ez a mű, mivel sok újat nem mond, csupán szolgai módon
ismétli a Népbíróság ítéletének indoklását. Ahogy
azonban Lévai Jenő új bűnökkel igyekezett fokozni Kecskési
Tibor felelősségét, úgy a Fekete füzet is néhány
saját kitalációval gazdagítja az anyagot:
1. Együttműködött a jugoszláv
partizánokkal, németellenes agitációt folytatott, valamint
kommunista jellegű újságokban cikkeket írt; 2. 1944
októberében nyilas karszalaggal motoros szolgálatot
teljesített Budapesten; 3. 1947-ben a kommunista párt tagja.33
Vegyük sorra a könyv újdonságait.
Az első pontból csak a németellenes
agitáció igaz, de az miért lett volna bűn egy
kormányzójához hű magyar tiszttől Magyarország német
megszállásának küszöbén? S muraközi szolgálata alatt a
térségben nyomuk sem volt partizánoknak, mint ahogy 1943-ban
és 1944 első negyedében kommunista jellegű újságok sem
léteztek Magyarországon.
A második pont valóságtartalmáról csak
annyit, hogy Kecskési főhadnagy 1944 októberében nehezen
teljesíthetett nyilas karszalaggal motoros szolgálatot
Budapesten, mivel egy közúti baleset következtében ugyanakkor
kórházban feküdt.
A harmadik állítás arra sem méltó, hogy
cáfoljuk, mivel a Fekete füzet szerkesztőinek kellett
volna bizonyítaniuk, hogy Kecskési Tibor kommunista párttag
volt. A belügyi szervek bizonyára örömmel beszerezték volna
a Köztársaság téri pártközpont irattárából az ehhez
szükséges bizonylatot, ha ilyen létezett volna. A
rágalmazásban ilyen messze még Lévai Jenő sem mert elmenni.
Ahogy a Lévai-hagyatékban akad egy olyan
tanú, aki nagy fantáziával utólag kibővítette a
Népbíróság előtt tett vallomását (Beregi Miklósné
gépiratos vallomása 1965-ből, huszonegy évvel a történtek
után), úgy a Fekete füzet is dicsekedhet ilyen
"munkatárssal", dr. Bojár Jenő egykori beregszászi
ügyvéd személyében, aki Santiagóból küldte el 1961.
október 26-án kibővített vallomását. (Kannás erről már
1965-ban tájékoztatta belügyi partnerét.) Idézünk Bojár
írásából: Kecskési az egybegyűjtött zsidóknak
beszédet tartott, amelyben megfenyegetett bennünket, hogy a
legkisebb rendbontás vagy engedetlenség esetén úgy fogunk
járni, mint a munkácsi Ghetto lakói, és nem lesz kegyelem
még a csecsszopóknak sem. Természetes volt ezek után, hogy a
megfélemlített zsidók az ellenállás legkisebb jelét sem
mutatták. A csendőr legénység ütötte, verte, rúgta az
asszonyokat és gyermekeket, a felnőtt férfiakról nem is
beszélve.34 Különös, hogy mindezt
Bojár gyakorló ügyvéd úr kifelejtette a Budapesti
Népbíróságon 1948. július 18-án tett tanúvallomásából.
A lejáratási kampány
harmadik hulláma
A Fekete füzet alkotói 1972.
december 21-i körlevelükben hozták nyilvánosságra a Füveskert
otthon élő költőinek tiltakozását a váci fegyházban
született verseik és műfordításaik külföldi kiadása
ellen. Tudjuk, Kannás Alajos már 1963-ban kutakodott Budapesten
aziránt, hogy Tollas Tibor kikérte-e a Füveskert otthon
élő szerzőinek engedélyét műfordításaik nyugati
publikálásához. A New York-i költő ezt a kérdést 1965-ös,
második budapesti látogatása alatt is tovább firtatta, és
bizonyítékot keresett gyanúja alátámasztására. (A
Bécsben, 1957-ben kiadott antológia szerkesztője az otthon
élő szerzők védelmében nem közölte nevüket, csupán
"B", "C", "G", "F", illetve "Sz" betűvel
jelölte a tőlük átvett hét rövid verset és kilenc
versfordítást.) A belügyi szervek által beidézett szerzők,
így Kárpáti Kamil ("C"), Tóth Bálint ("B") és
Szathmáry György ("Sz") a hivatal érdeklődésére saját
védelmükben kénytelenek voltak letagadni, hogy tudtak
alkotásaik külföldi publikálásáról, és felső sugallatra
írásban tiltakoztak szerzői joguk megsértése ellen. Tollas
Tibor sem tehetett volna mást az ő helyükben. A hazai
társszerzők kényszerhelyzetét igazolja Szathmáry György
özvegyének, Garamvölgyi Zsuzsannának 1992. november 26-án
kelt, Tollas Tibornak írt levele is, amelyből kiderül, hogy
1968-ban az illetékesek elkobozták a hazajuttatott Füveskertet,
és kikényszerítették a szerzőkből a nyugati terjesztésre
szánt tiltakozó nyilatkozatokat.35
Lévai Jenő különös
szövetségese
A Fekete füzetet kiegészítő,
1972-ben szerkesztett körlevél nemcsak a Füveskert
hazai társszerzőinek nyilatkozatát közli, de abból a
levélből is idéz, amit egy dr. Rohr Lajos nevű egyén
küldött 1966. március 29-én Lévai Jenőnek, az Új Életben
Kecskési Tibor ellen közölt írás szerzőjének. Időközben,
félévi tűzszünet után Lévai a Népszabadságban folytatta
rágalomhadjáratát, ahol újabb látványos
hazugságpetárdákkal kápráztatta el a pártlap olvasóit.36
Erre a cikkre lett figyelmes Rohr úr, aki mint Kecskési Tibor
váci múltjának kiváló ismerője sietve felajánlotta
szolgálatait a szerzőnek.
Ne törjük a fejünket azon, hogyan jutott
Rohr Lajos Lévainak írt levele Benkőék kezébe, elégedjünk
meg azzal, hogy az írás terjesztését – hat évvel annak
kelte után – a Tollas elleni körlevél szerkesztői fontosnak
tartották. Rohr 1954-ben a váci börtön rabja és
könyvtárosa volt, és állítása szerint részt vett a Füveskert
szerkesztésében, bár egyetlen verse sem szerepel az 1957-ben
Bécsben kiadott, valamint az 1995-ben Budapesten megjelent Füveskertben.
(Utóbbit már Tollas Tiborral teljes egyetértésben
szerkesztette Tóth Bálint és Kárpáti Kamil.)
A Lévainak írt és Benkőék által
felhasznált levelében nem kevesebbet állít Rohr Lajos, mint
hogy Kecskési Tibor háromszáz-háromszázötven költemény
és több könyv kéziratát csempészte ki a forradalom
leverése után az országból. Menekülés közben ez valóban
nagy teljesítmény lett volna tőle, ha igaz lenne, a
valóságban azonban a tizenkét Füveskert-füzetből
csak hármat sikerült kimenteni az országból, míg a
börtönudvaron elásott kilenc kötet örökre elveszett.
Ugyanez a Rohr Lajos, aki soraival nemcsak Lévai Jenőt, de pár
héttel korábban a Népszabadságot is felkereste, a pártlapnak
írt levelében még lesújtóbban nyilatkozott volt
börtöntársáról, aki állítása szerint az
ellenforradalom kapcsán történt szökése alkalmával az
összes kéziratot magával vitte [...] és évekig a mi munkánk
gyümölcséből sütkérezett Nyugaton a siker dicsfényében.
Közönséges tolvaj, plagizátor ez a Nagy Költő. Ezeket a
jelzőket a levél végén még megtoldja a csempész,
másolnok és véreskezű gyilkos minősítéssel.37
Itt szeretném emlékeztetni az Olvasót arra
az 1959-ben készült jelentésre, amelyben egy Rózsa László
fedőnevű belügyi ügynök, aki 1954-ben – SS-orvos-múltja
miatt – a váci börtön rabja és könyvtárosa volt, a Füveskert
szerkesztéséről és Kecskési Tiborral fennállt
börtönkapcsolatáról tájékoztatta megbízóit...
Elképzelhető, hogy az RL monogramú fedőnevet azért
választotta magának az ügynök, mert a valódi neve is így
kezdődött, és mint orvos a dr. R. L. rövidítést használta.
Csak véletlen lehet, hogy dr. Rohr Lajosnak ugyanez a
monogramja, és abból sem szabad messzemenő következtetést
levonni, hogy 1954-ben ő is a váci börtön rabja volt, és ott
Kecskési Tiborral együtt szerkesztették a Füveskertet.
Aki ezek után mégis azonosítja az SS-tisztből és váci
rabból lett Rózsa László fedőnevű ávós ügynököt a
Lévai Jenőnél és a Népszabadságnál Tollas Tibor ellen
ágáló dr. Rohr Lajossal, az vessen magára.
A lejáratási
kísérletek okai
Felmerül a kérdés: miért fektetett
ennyi pénzt és energiát a Kádár-rendszer a Tollas Tibor
lejáratására indított propagandaháborúba? Mindenekelőtt
azért, mert az illetékesek az általa szerkesztett Nemzetőrt
tartották a legveszélyesebb ’56-os politikai folyóiratnak az
emigrációban. Az 1956 után alapított nyugati magyar
sajtótermékek közül egyedül az Irodalmi Újság képviselt a
Nemzetőrnél magasabb színvonalat, hatékonyságban azonban a
párizsi lap is elmaradt a szabadságharcos írók által
alapított, a nyugati magyarság soraiban széles körű
támogatottságot élvező és nagyszámú előfizetőre
támaszkodó Nemzetőr mögött. Tollas Tibor életének – a
hontalanság éveiben – a Nemzetőr volt a sarkköve.
Kizárólag az ő szervezőképességének és
népszerűségének volt köszönhető, hogy a lap – eredeti
szellemében – a Kádár-rendszer bukásáig fenn tudott
maradni. Az újság előállítási költségeinek legfeljebb a
fele folyt be előfizetési díjakból és szubvenciókból, a
másik felét a főszerkesztő teremtette elő, évről évre
megismételt amerikai körútjain. A Nemzetőr nem ismert
megalkuvást a szabadságharcot eltipró rendszerrel szemben, és
akkor sem engedett ’56-ból, amikor a hidegháborút a békés
egymás mellett élés korszaka váltotta fel. Amíg a Nemzetőr
a magyarság körében ápolta a forradalom szellemét, addig a
lap német, angol és francia nyelvű kiadványai idegenek
között népszerűsítették a magyar ügyet.
A hazai kommunista rendszer Tollas Tibort
nemcsak mint lapszerkesztőt, de mint népszerű szónokot is
veszélyesnek tartotta, hiszen a forradalom évfordulóin –
nagy közönség előtt megtartott ünnepi beszédeivel, irodalmi
estjeivel – ezrek és ezrek hitét erősítette évről évre.
1956 és 1990 között a magyar nemzet utazó nagykövete, a
forradalom világjáró misszionáriusa volt, az a bolygó
magyar, akinek a sors az örök vándorlást adta
osztályrészül a száműzetésben. Különösen nagy
jelentősége volt Tollas Tibor világjárásának a tízmillió
aláírást gyűjtő akció idején, amikor az elnémított
tízmillió hazai magyar helyett tízmillió külföldi
követelte, hogy a magyar ügyet tartsák továbbra is az ENSZ
napirendjén. Az ő szervezőkészségének és karizmatikus
egyéniségének köszönhető, hogy ez a fél világra
kiterjedő akció sikerrel zárult.
Tollas Tibornak a tízmillió aláírás
összegyűjtéséért folytatott küzdelmét természetesen a
hazai belügyi szervek is figyelemmel kísérték. A BM II/3.
osztálya 1961. szeptember 26-án erről Provokációs
előkészületek az emigrációban az ellenforradalom 5.
évfordulójára cím alatt az alábbi titkos jelentésben
tájékoztatta a tárca miniszterhelyettesét: A legnagyobb
arányú próbálkozásnak az amerikai "szabadságharcos"
szervezetek kezdeményezése látszik, akik az ellenforradalom 5.
évfordulójára 10 millió aláírást szeretnének gyűjteni a
nyugati közéleti személyek és a lakosság körében az
"elnyomatás" alatt élő és a tiltakozó akcióban
akadályozott magyarok helyett. A tiltakozást Munron keresztül
az ENSZ 16. közgyűlése elé akarják terjeszteni. Ennek az
akciónak sikerét lett volna hivatva biztosítani Tollas Tibor
észak- és dél-amerikai propaganda előadó-körútja. Az
akciót az emigráns magyar lapok széles körben folyamatosan
propagálják, de – saját bevallásuk szerint – kevés
eredménnyel és a kitűzött célt előreláthatólag október
3-ig nem sikerül elérniük.38 A jelentés tevő
reményei alaptalannak bizonyultak, mert a tízmillió aláírás
valóban összegyűlt, és az ENSZ Biztonsági Tanácsa továbbra
is napirenden tartotta a magyar ügyet.
Tollas Tibor indította el 1961-ben a
szabadságharcos magyar fiatalok kivégzése elleni nemzetközi
tiltakozást is. Egy Bécsben járt hazai jogtudóstól szerzett
tudomást arról, hogy a kádári igazságszolgáltatás számos
szabadságharcos fiatalt nagykorúságuk elérése után
bitófára küldött, valamint hogy az új
büntetőtörvény-tervezet legalizálni kívánja ezt a
helyzetet. A világméretű tiltakozás megszervezésében Tollas
Tibor kezében hatásos fegyver volt a törvénytervezet egy
példánya, amit Tamáska Loránd törvényszéki orvostan
professzor hozott magával. Erre épült a Nemzetőr címlapján
közölt egész oldalas vezércikk, amely német, angol, francia
fordításban eljutott a legnagyobb világlapokhoz. Külföldi
körútjain nemcsak a politikai emigrációt mozgósította, de
sok nyugati államférfit is sikerült megnyernie az ügynek. A
Nemzetőr főszerkesztőjét Erhard német kancellár ugyanúgy
fogadta, mint Willy Brandt berlini polgármester, Franz Josef
Strauss bajor miniszterelnök vagy Nixon amerikai elnök. A
nyugati tiltakozás hatására a kommunista jogalkotók
kénytelenek voltak megváltoztatni a BTK tervezetének a
fiatalkorúak büntethetőségére vonatkozó szakaszát, és ez
Tollas Tibor politikai harcának az eredménye volt. Nem csoda
tehát, hogy a belügyminiszter által a forradalmi évfordulók
előtt kiadott utasítás mellékletén ő vezette azt a
névsort, amit a különösen veszélyes és ártalmas emigráns
személyiségekről állítottak össze.
Az okokat vizsgálva érdemes idézni abból a
feljegyzésből, amit a hazai belügyi hatóságok
támadásairól Tollas Tibor készített 1967. január 8-án,
mintegy összefoglalva a Nemzetőr tíz esztendejének ezzel
kapcsolatos kiemelkedő eseményeit: 1956 óta, de
különösen a szabadságharc ötödik évfordulóján indított
tízmillió aláírás-gyűjtési akciótól, majd a tizedik
évforduló küszöbén az otthoni hatóságok minden eszközt
és módot megpróbáltak, hogy a Nemzetőrt és személyemet
lehetetlenné tegyék. Ennek érthető oka, hogy a lap nemcsak az
emigrációban, hanem az utóbbi öt-hat évben angol és francia
kiadványaival a fejlődő nemzetek körében is pozitív
visszhangra talált. A havonként megjelenő német számunkat
pedig az európai sajtó gyakran idézi, s nem kisebb lapok
méltatták, mint a Neue Zürcher Zeitung, a Frankfurter
Allgemeine, Weltwoche stb. Magyar számunk több száz példánya
pedig a Csonka-országon kívül Jugoszláviába is eljut, és
általános sikert arat.39
A továbbiakban Tollas Tibor emlékeztet arra,
hogy már az 1959-es bécsi Világifjúsági Találkozó idején
igyekezett a hazai titkosszolgálat lejáratni a Nemzetőrt,
amely erre az alkalomra többnyelvű színes számot adott ki,
és a MEFESZ-szel karöltve széles körű felvilágosító
munkát végzett a VIT-küldöttségek körében. Ekkor jelent
meg a színen egy Dalváry Vilmos nevű provokátor, aki
beépült a Bécsi Magyar Diákszövetségbe. Az ügynök szélsőjobboldali
eszméket hangoztatva a Nemzetőrt kezdte támadni mint
"baloldali szabadkőműves" csoportot... amíg annyira
gyanússá nem tette magát az osztrákok előtt is, hogy
kénytelen volt visszatérni Budapestre. Azóta megállapítást
nyert, hogy ÁVH-s főhadnagy volt... Négy évvel később,
1963-ban a párizsi magyar követség postázta, hamis feladóval
(Donáti F., 21. rue Royal, Paris 16), fontos címekre,
így a német Menekültügyi Minisztériumba is, a Tollas Tibor
lejáratására szánt iratokat. E fotókópiákkal
Németországban németellenességemet akarták bebizonyítani,
hogy ezzel minden támogatást megszüntessenek.40
Ennyit azokról az okokról, amelyek a hazai
kommunista rendszert arra ösztönözték, hogy pénzt és
energiát nem kímélve, a hazai és emigráns ügynökök népes
hadát használják fel a Kecskési Tollas Tibor lejáratását
célzó rágalomhadjáratban.
Tollas Tibor a nyugati
nyilas sajtó célpontja
A szélsőjobboldal szemében Kecskési
csendőr főhadnagy áruló volt, mert csak az ország nyugati
határáig védte a hazát, az ’56 szelleméhez ragaszkodó,
nemzeti-konzervatív lapszerkesztőben pedig baloldali
szabadkőművest láttak... Az Ősi Gyökér című hungarista
röplap (Argentína) 1976-ban megjelent számában az a Vágó
Pál igyekszik bemocskolni a Nemzetőr főszerkesztőjét, aki
– talán stílusának feledtetésére – sohasem mulasztja el
neve elé kitenni a doktori címet... [Kecskési Tibor] azzal
szerzett magának érdemeket, hogy az internált zsidókat a
legkomiszabb elbánásban részesítette, és ezekkel az
érdemekkel ékesítve Szálasi honvédelmi miniszterének,
Beregfinek lett a parancsőrtisztje. Amikor minden magyar erő
letiportatott, ő otthagyta régi bajtársait is, és nyilas
esküjét is feledve csendőrkülönítményével visszament
Rákosiékhoz, és a kiszolgáltatott adatok elismeréseként az
ÁVO-nál kapott főhadnagyi rangot. Ez a dicső előléptetés
azonban csak pünkösdi királyság volt, mert egy zsidónő
felismerte volt táborparancsnokát, és így "Hősünket"
Rákosiék jól összepofozták és bezárták a Váczi
fegyházba... Aztán Németországban újságot alapított,
melynek NEMZETŐR nevet adott. Járja a világot mint
"judeai-keresztény nemzetőr", de működéséből én nem
tudtam eddig megállapítani, hogy melyik nemzetnél áll
őrszemként, mert a Magyar Nemzet érdekeit egyáltalán nem
szolgálja. Ennyi elég is ízelítőnek ahhoz, hogy miképp
és milyen szinten szolgálta az emigráns hungarista sajtó a
történelmi igazságot. Tiszteletre méltó kivételként kell
megemlíteni Fiala Ferenc nevét, aki sohasem vett részt a volt
börtöntárs, Tollas Tibor lejáratását célzó nyilas
akciókban.
Törvényes igazságtétel
A rágalmazók hangját egy időre
elnémította a Legfelső Bíróság 1991. szeptember 2-i
határozata, amely világosan és végérvényesen kimondta
Kecskési Tollas Tibor igazságát. A bírósági döntést
megelőzte a Legfőbb Ügyész 1991. június 11-én kelt
törvényességi óvása, amely megállapítja, hogy Kecskési
Tibor bűnügyében mind az első, mind a másodfokú ítélet
megalapozatlan és törvénysértő volt. A bíróság nem
tisztázta a tanúvallomások közti ellentéteket, így a
tényállás felderítetlen maradt. Iratellenesen állapította
meg az elsőfokú ítélet, hogy a tényállást a
főtárgyaláson kihallgatott tanúk egybehangzó véleménye
alapján lehetett megállapítani. A tényállás hiányos, mert
nem tartalmazza az elítélt javára szóló megállapításokat.
A bíróság nem tett eleget indoklási kötelezettségének, nem
értékelte a tanúvallomásokat, nem magyarázta meg, hogy
milyen bizonyítékot miért fogadott el, illetve miért hagyta
figyelmen kívül a terhelt javára szóló körülményeket. A
terhelt a deportálásoknál alakulatával felsőbb parancsra
biztosítási szolgálatot teljesített. Nem merült fel olyan
adat, hogy a hozzá beosztott csendőrök bárkivel kegyetlenül
bántak volna. Sem tettese, sem részese nem volt ilyen
cselekménynek. Ő éppen ellenkezőleg, elítélte a
visszaéléseket, és el is helyeztette magát. Mindezeket
nemcsak tiszttársai és legénye, hanem a deportáltak is
igazolták. A törvényességi óvás, amit Györgyi Kálmán
legfőbb ügyész írt alá, indítványozta, hogy a
Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa állapítsa meg az
ítéletek megalapozatlanságát, azokat helyezze hatályon
kívül, és az elítéltet mentse fel az ellene emelt vád
alól. Két hónappal később, 1991. szeptember 2-án ez meg is
történt.
A bírósági határozatot
semmibe vevő támadások
Miután a magyar igazságszolgáltatás
igazságot szolgáltatott Kecskési Tollas Tibornak, egy időre
elhallgattak a vádaskodók. Ez a csend azonban nem tartott
sokáig. Négy évvel a költő halála után újra megszólaltak
ellenségei, akik immár nem őt, hanem az emlékét gyalázták.
Az Egyesült Államokban megjelenő Magyarok Vasárnapja című
lap 2001. november–decemberi számának Akikre nem vagyunk
büszkék című rovatában Tollas Tibort állítja
pellengérre Révffy László, felmelegítve a Fekete füzet
harmincöt évvel korábbi vádjait és szó szerint idézve
Lévai Jenőnek az Új Élet című budapesti izraelita lapban
közölt cikkéből. (A forrást természetesen bölcsen
elhallgatta a szerző, tekintettel a lap antiszemita olvasóira.)
Mindez számunkra már ismert és megvitatott anyag, amivel
fölösleges ismét foglalkozni. Csupán egyetlen bekezdést
kívánok idézni az amerikai lap cikkéből: ...Kannás Lajos
[sic, Alajos helyett], az emigrációban is elismert és
nagyszerű költő vagy 15 évvel ezelőtt barátjának a
következőket mondta: "Az úgynevezett Bebádogoztak
minden ablakot című verset nem Tollas Tibor írta, hanem a
mártírhalált halt Gérecz Attila, akivel együtt voltak a
váci börtönben". 1955-ben így került kezébe a vers,
amelyet saját neve alatt népszerűsített, miután Gérecz
Attila a forradalom harcaiban mártírhalált halt. Mivel Kannás
Lajos [sic!] ezt a tényt ismerte, az emigrációs
életben Tollas Tibor mindig mellőzte a kitűnő költőt.
Mint tudjuk, elsőként Kannás Alajos vádolta meg Tollas Tibort
1963 őszén a vele kávézó belügyi tiszt előtt azzal, hogy
verseket lopott. Szólaljanak meg az egykori váci rabtársak.
Elsőnek idézzük Fehérváry Istvánt, a Politikai Elítéltek
Közösségének elnökét: Minden rosszindulatú és
alaptalan vádaskodás ellenére, mint élő tanú kijelentem,
hogy a Bebádogoztak minden ablakot c. verset Tollas Tibor
írta. Sőt továbbmegyek. A verset először nekem és a
gombüzem irodájában akkor ott tartózkodó rabtársaimnak,
többek között Kovách Lászlónak olvasta fel... A fenti
állítást hajlandó vagyok bármikor és ha kell, bíróság
előtt, eskü alatt is bizonyítani. (Részlet Fehérváry
István 2004. szeptember 20-i nyilatkozatából.)41
A börtöntársak közül Tóth Bálint és
Luka László tanúsítja, hogy jelen volt, amikor Tollas Tibor
írta a verset; Csizmadia Zoltán, Pfitzner Rudolf és Papp Iván
pedig, hogy ott volt, amikor a költő felolvasta a Bebádogoztak
minden ablakot című alkotását. Végül álljon itt egy
részlet az ismert költő és egykori rabtárs, Kárpáti Kamil
2004. december 13-i nyilatkozatából: Tollas Tibor költő,
rabtársam, a Nemzetőr elhunyt főszerkesztője soha egyetlen
versemet, de még csak valamilyen részletét, egyetlen sorát
vagy jellemző kifejezését sem tulajdonította el. Soha
semmilyen szintű plágiumot el nem követett ellenem. Kannás
Alajos (vagy bárki más) állítása, mely szerint nem Tollas
Tibor, hanem Gérecz Attila a váci politikai börtönköltészet
legnépszerűbb, leghatásosabb versének a költője, minden
alapot nélkülöz. Nem csupán azért alaptalan ez az
állítás, mert a Bebádogoztak minden ablakot kezdettől
fogva és elválaszthatatlanul összeforrott Tollas Tibor
személyiségével, költői hangjával, költészete
egészével, amit a legegyszerűbb filológiai elemzés
kizáróan igazol, hanem azért is, mert mint Gérecz Attilának
legközelebbi börtönbeli barátja, majd költői hagyatékának
kiadója... azt is kijelentem, hogy ugyanez az egyszerű
filológiai elemzés minden kétséget kizáróan bizonyíthatja:
Gérecz Attilának sem költői habitusa, sem nyelvezete nem
tette volna számára lehetővé a Bebádogoztak minden
ablakot című vers megírását.42 Mindez
még a kétkedők számára is elegendő bizonyíték arra, hogy
Kannás Alajos plágiumvádja közönséges rágalom.
Holokausztkutatók
tévedése
Sajnos arról, hogy a Népbíróság
egykori ítéletét a Magyar Köztársaság Legfelső
Bíróságának Elnökségi Tanácsa hatályon kívül helyezte,
és Kecskési Tibort a vád alól felmentette, nemcsak néhány,
Tollas Tiborral szemben rosszindulatú emigráns nem hajlandó
tudomást venni, de a holokausztkutatók között is találunk
erre példát. Randolph L. Braham A népirtás politikája című
művében még 1997-ben is így írt könyvének Beregszászról
szóló fejezetében: A gettó Kecskési-Tollas (Kohlmann)
Tibor csendőr hadnagy parancsnoksága alatt működött, akinek
kegyetlenkedéseire háború utáni bírósági tárgyalásán
derült fény. Ha Braham professzor ismerné a periratot,
tudná, hogy Kecskési Tibor Beregszászon nem hadnagy, hanem
főhadnagy, és nem a gettó, hanem csupán egy szakasz
parancsnoka volt. Ő azonban, bár forrásként megjelöli a
Népbíróság ítéletét, Beregszászra vonatkozó ismereteit
Lévaiból merítette. Az is elképzelhető, hogy – akárcsak
Lévainak – R. L. Brahamnak sem állt az egész peranyag a
rendelkezésére. Az amerikai szerző téves állítását a
budapesti Holokauszt Dokumentációs Központban 2004 nyarán
megnyílt Auschwitz-kiállítás katalógusa is megismétli: Beregszászon
a Kecskési-Tollas Tibor csendőr hadnagy parancsnoksága alatt
álló csendőrök, elrejtett értékek után kutatva, sokukat
brutálisan megkínozták. Az özvegy, dr. Kecskési Mária
tiltakozására a katalógus szerkesztői a második kiadásból
törölték a valótlan állításokat. A kérdés első számú
szakértőjétől, Radolph L. Brahamtól is elvárható, hogy a
következő holokausztkönyvében már a történelmi
valóságnak megfelelő beállításba helyezze Kecskési Tibort,
és ne őt tüntesse fel a beregszászi gettó őrizetére
kirendelt csendőrök parancsnokának, hiszen a
Legfelső Bíróság által is elfogadott tény, hogy ezt a
tisztet Fery Pál csendőr főhadnagy töltötte be.
Az igazság védelmében
Különböző sorsú, származású,
neveltetésű és világnézetű emberek másképp látják az
igazságot. Nyilvánvaló, hogy a haláltáborból hazatért
Bereginé Stern Jolán és a vád többi tanúja másként
ítél, mint az, aki a vádlottak padján ült. Az üldözöttek
többsége szerint bármilyen jelentéktelen statisztaszerepe
volt is valakinek a tragédiában, rászolgált arra, hogy
bebörtönözzék. Mivel azonban egy emberségét a drámai
helyzetben is megőrző csendőrtisztet nem ítélhetett el a
bíróság, ezért tetézték az igazságot hamis vádakkal. Az
alaptalanul megvádolt Kecskési főhadnagy pedig, hiába volt
tisztában saját ártatlanságával, látva a szemben álló
fél elfogultságát, maga is rákényszerült arra, hogy olyan
igazolásokat nyújtson be, amik eltúlozták németellenes
fellépését a háború végén. A muraszombati szolgálatáról
kiállított hivatalos jugoszláv igazolásokba feltehetőleg
ezért kerültek be – a vele együtt érző helyi szlovén és
magyar lakosok vallomása alapján – olyan valótlan
állítások, mint hogy együttműködött a partizánokkal, vagy
hogy egységével átállt az oroszokhoz. Ugyanilyen
kényszerhelyzetben vallotta azt az emigrációban Tollas Tibor,
hogy a tiszai záróvonal biztosításán kívül más feladata
nem volt Kárpátalján. Őszintesége esetén ugyanis – a
szigorú washingtoni előírások miatt – nem tehette volna be
a lábát az Egyesült Államokba, és le kellett volna mondania
amerikai előadó körútjairól. Ma már senkinek sem érdeke,
hogy megszépítse vagy eltorzítsa a beregszászi valóságot,
hiszen sem a valódi bűnös (Fery Pál főhadnagy), sem az
ártatlanul elítélt Kecskési Tibor nem él, ahogy a Nemzetőr
főszerkesztője elleni akciókat irányító három emigráns:
Kannás Alajos, Mikófalvy Lajos, valamint Benkő Zoltán földi
pályája is véget ért, és emberi számítás szerint a vád
egykori tanúi sincsenek már az élők sorában.
Szép lenne, ha a jövőben Tollas Tibor
emléke körül a kígyósziszegést elnyomná a tücsökzene,
amelynek hallgatására oly szívhez szólóan biztatott a
költő egyik versében. Lehet, hogy már ezzel az írással is
fölöslegesen bizonyítottam barátom igazságát, hiszen az
igazak úgyis tudják a fehérről, hogy fehér, és a
feketéről, hogy fekete, a hamisak pedig úgysem hiszik el.
Csakhogy ha elrabolják tőlünk a fényt, senki sem tudja
többé, mi is a fehér. Erre figyelmeztet a költő ötven
évvel ezelőtt, a váci börtönben megfogalmazott üzenete: Ha
nem vigyáztok, az egész világon / bebádogoznak minden
ablakot!
JEGYZETEK
1...egész
itt tartózkodása idején a Hitközségnek segítségére volt,
és Hitközségünk egyetlen tagjával sem követett el
legcsekélyebb jogtalanságot sem. Tudomásunk van arról, hogy
fasisztaellenes gondolkodása és magatartása miatt a frontra
küldték.
2Szivárvány,
1948. június 26.
3A század
három csendőrének egybehangzó nyilatkozata arról, hogy
Kecskési Tibor mint a 117. tábori őrzászlóalj 7.
századának parancsnoka 1945. március 28-án kitelepítési,
majd támadási parancs ellenére az egész századot, 120 főt,
gépjármű és egyéb anyaggal együtt önállóan átmentette
orosz hadműveleti területre.
4Elek Tibor
mint az Új haza, új hadsereg című könyv (Zrínyi
Katonai Kiadó, 1970) egyik fejezetének szerzője
visszaemlékezésében ismételten hangsúlyozza, milyen fontos
feladat volt 1945 és 1947 között a honvédségbe beépült
reakciós tisztek eltávolítása a hadseregből.
5Király
Béla: Honvédségből néphadsereg. Párizs–New
Brunswick, 1986.
6Kecskési-hagyaték,
München, dr. Kecskési Mária tulajdonában.
7Budapest
Fővárosi Levéltár, Tavi bűnügy, 2097/47.
8Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy 1668/1948.
9Bp. Fv. Lt.
Tavi bűnügy 2097/47.
10Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy, 1668/1948 El.XXIV. A.1., Miskolc,
Népügyészség.
11Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy, 1668/1948, Bp. Népügyészség.
12Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy, 1668/1948, 2513/1–48.
13Kecskési-hagyaték,
München.
14Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy, 1668/1948/12.
15Uo.
16Uo.
17Uo.
18Uo.
19Uo.
20Uo.
21Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy, 1668/1948/3.
22Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy, Not.II.1198/1949–16.
23Bp. Fv. Lt.
Kecskési bűnügy, 1956, Nyt.sz. nélkül.
24Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz. nélkül.
25Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz.:
244-133/1963.
26MTA
Történet Tudományi Intézete, Lévai-hagyaték. Nytsz
nélkül.
27Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltára. K-0-8-00218, 26–27. o.
1966. 7. 30.
28Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz.:244–133/1963.
29Kecskési-hagyaték,
München.
30Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltára. Nyt.sz.:K/120-144/1965.
31Kecskési-hagyaték,
München.
32Uo.
33Fekete
füzet, Párizs, 1967. augusztus 25. (valójában München).
A Magyar Szabadságharcos Parlament és a Magyar Szabadságharcos
(Nemzetőr) Világszövetség vizsgálóbizottsága által
fémjelzett jelentést senki sem írta alá, és a bizottság
tagjai névtelenségben maradtak. A kiadók címüket – jogos
óvatosságból – egy müncheni postafiókkal
helyettesítették.
34Fekete
füzet, Párizs, 1967.
35Kecskési-hagyaték,
München.
36Lévai: Tollas,
aki Törököt fogott. Népszabadság, 1966. febr. 27.
37Dr. Rohr
Lajos levele a Népszabadságnak, dátum nélkül, a Lévai-cikk
megjelenése (1966. febr. 27.) után, feltehetően 1966. március
elején kelt. Márc. 29-én a volt váci rab már válaszol
Lévai március 25-i levelére. Ennek szövegéből arra
következtethetünk, hogy időközben, a két dátum (február
27. és március 25). között dr. Rohr már felkereste egy
levelével a cikkíró Lévait, ez azonban sajnos hiányzik az
iratokból.
38Állambiztonsági
Szolgálatok Történeti Levéltára, Nyt.sz.:63/I-5143/6.
39Kecskési-hagyaték,
München.
40Uo.
41Uo.
42Uo.