Serfőző Simon
Hát az utcák
Fut a vonat,
kapkodja kerekeit.
Futok otthonról haza:
míg amoda voltam,
mi történt emitt?
Ajtajukat a boltok,
mint máskor,
nyitják-csukják-e?
Hát az utcák a sarkot
fordulják-e?
És a villanyok,
hogy égnének,
ébren vannak-e?
Megismerne a kapu,
ne zárkózna be.
Hisz csak én vagyok,
állomástól már lábbuszon,
aki jöttem púppal,
nagy táskával
a hátamon.
Ideje
Szempillámmal pillogatni,
fölérezni, ébredezni,
ideje lőn fölneszelni,
dolgaimat kézbe venni.
Már a madarak szállnak,
szelek is égre hágnak.
Pirosan suhogó fények
szalagozzák fel a fákat.
Én se soká álmoskodom,
álmom után messze nézek.
Kelő nappal süt fel arcom,
füvekkel föleszmélek.
Ha szólok
Ha szólok, az én szavammal,
nem a máséval beszélek.
Magamért is én állok ki.
S igazat igazzal mérek.
Lépteimmel nem a másét,
az én sorsomat járom.
Ha nem leszek majd, magamnak
leginkább én hiányzom.