Kortárs

 

Serfőző Simon

 

Hát az utcák

 

Fut a vonat,
kapkodja kerekeit.
Futok otthonról haza:
míg amoda voltam,
mi történt emitt?

Ajtajukat a boltok,
mint máskor,
nyitják-csukják-e?
Hát az utcák a sarkot
fordulják-e?

És a villanyok,
hogy égnének,
ébren vannak-e?
Megismerne a kapu,
ne zárkózna be.

Hisz csak én vagyok,
állomástól már lábbuszon,
aki jöttem púppal,
nagy táskával
a hátamon.

 

 

 

Ideje

 

Szempillámmal pillogatni,
fölérezni, ébredezni,
ideje lőn fölneszelni,
dolgaimat kézbe venni.

Már a madarak szállnak,
szelek is égre hágnak.
Pirosan suhogó fények
szalagozzák fel a fákat.

Én se soká álmoskodom,
álmom után messze nézek.
Kelő nappal süt fel arcom,
füvekkel föleszmélek.

 

 

 

Ha szólok

 

Ha szólok, az én szavammal,
nem a máséval beszélek.
Magamért is én állok ki.
S igazat igazzal mérek.

Lépteimmel nem a másét,
az én sorsomat járom.
Ha nem leszek majd, magamnak
leginkább én hiányzom.

 

 

 

 

 

 

 



Nyitólap