Kortárs

 

Szöllősi Zoltán

 

Vers után, vers előtt

 

Vörösmarty Mihállyal

Fa lombjáról levél hogyha pattan,
      falról hullana le sárga mész,
és kikéklik alóla kopottan
      régi-régi meszelés, az ég.

Nem alszom, és nem is vagyok ébren,
      két
véres rés kiherélt szemem –
célt veszít, de ajzott éberségem
      tartja nyilát feszült idegen.

Barnuló mese

Az éjszaka ablakmélyén

      vízbehulló forint a Hold –
a szerencse barnuló mese,
      arany és ólom összefolyt.

Hárman élünk itt. Szívre
      ejtve
pihennek harcok s kezek,
fölöttem a csend ívei
      falra akasztott fegyverek.

A szél

                   a szél, a szél –
pikkelye falevél,
      dühödt sárkányfalka,
veri magát Holdhoz,
      árnyékát a falra.

Gyermekálmom megtört,
nem bírt lenni Szent György
      dühödt
sárkányfalka
veri magát Holdhoz,
      árnyékát a falra.

Másnap

Nem nőtt fel nemzedékem.
      Villanyfényben s napon őszülök.
Költő vagyok, s megértem,
      azonosnak
lennem különös.

Öröklétem mint semmi –
      emberre téve Isten terhe.
Nyers fára festve lenni –
      ikonarcom másnap levesse.

Lenne csak

Tenyeredből a gyöngy pereg,
      földre
harmat, égre csillagok,
kötényed álmos éjszakám,
      benne alszom: benne alhatok.

Kicsi leányka, nagymama,
      tízéves ha volnál, nem nagyobb,
öledből hányszor ébredek,
      te, te harmincnyolc éve halott.

Lenne csak, nincsen elmúlás,
      benne
élünk, lehetünk együtt,
ha kell Holdat, ha kell, Napot:
      fény-tollú időnk etetgetjük.

Történés

Csendes az este, szelíd, fáradt,
      mint
a jóllakott öreg állat.
Sörénye lobban, nem is érzem,
      megáll
, benéz a kerítésen.

Csendes az este, szelíd, fáradt,
      mint
egy jóllakott öreg állat.
Gyönge és hosszú égi fények
      odakötik
a kerítéshez.