Fodor Miklós
Bízzuk a Jóistenre!
Kapiller Ferenc:
Megélt aranykor –
Salföldi beszélgetések Somogyi Győző festőművésszel
Somogyi Győző világképének szívében
az aranykor látomása lüktet. Ez a látomás a lélek
mélyéről küld jeleket a művész számára. E központi
fogalom köré épül nemcsak világképe, érzés- és
értékválasztásainak rendszere, hanem egész életvitele.
Kapiller Ferenccel folytatott beszélgetései révén feltárul e
különös művészi személyiség a maga apró részletekig
kidolgozott megkomponáltságában.
Az aranykor szentséggel telített kép és
fogalom. Ha mint finom pókhálórendszer átszövi a
személyiségszervezetet, akkor a szentség jelenségét is
mindenhová magával viszi. Somogyi Győző elsősorban művész,
megnyilatkozásait még akkor is művészi feltárulásként kell
értenünk, ha történetesen nem műalkotást hoz létre.
Mindazonáltal e könyvben a művészetre vonatkozó kérdések
és válaszok mellett szinte ugyanakkora súllyal jelennek meg
teológiai jellegű fejtegetések. Ezen nincs mit csodálkozni,
hiszen Somogyi teológiai végzettséggel is rendelkezik, sőt,
egy ideig munkáspapként is tevékenykedett. A keresztény
teológiai kérdések, illetve az általánosságban értett
vallásos élmény jelentős mértékben ihleti művészetét.
Szentségtől érintett alkotó esetében a művek is érintve
lesznek, sőt, szentségsugárzóak valamilyen mértékben és
értelemben. Mint a beszélgetések folyamán kiderül, a
kereszténység viszonylag elvont világát a magyar
néphagyomány hangsúlyos jelenléte teszi életszerűvé.
Olyannyira, hogy a Somogyi Győző-jelenségnek – ha szabad ezt
így megfogalmazni – éppen a vállalt paraszti életforma a
legmeggondolkodtatóbb pillére. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy,
hogy a festőművész által képviselt vallásosság a paraszti
életforma talaján virágzik. Ha nem lenne félreérthető,
akár pogány kereszténységet is emlegethetnénk, pontosan
abban az értelemben, ahogyan a honfoglalás táján a
kereszténységet elterjedni véljük a magyarság körében. Egy
életforma akkor telítődik szentséggel, ha isteni eredetűnek
hitt törvények, formák szerint igazíttatik el – s ha ebből
következően vállalja a példaértékűség társadalmi
üzenetét. Művészet, keresztény vallásosság, paraszti
életforma mellett a történelmi-társadalmi érdeklődés adja
Somogyi Győző világának negyedik pillérét. E pillér is
mélyen át van itatva szentséggel, vagy pontosabb úgy
fogalmazni: szentségből táplálkozó. A nyugati történelem
folyamata és Európa jelen társadalmának állapota az aranykor
– eszményi, lehetőség szerinti, lelki – valóságának
szemüvegén keresztül láttatódik: "sátáninak". A
technikai civilizáció teremtésellenes, értéklebontó
természetű.
Somogyi Győzőt az emeli ki a hozzá
hasonlóan érző és gondolkodó értelmiségiek közül, hogy ő
amit egyértelmű igazságként él meg, azt isteni parancsként
értelmezve meg is valósítja. Ha úgy érzi, a természettel
összhangban levő életforma magasabb rendű, mint a gépek
által vezérelt nagyvárosi, akkor fogja magát, leköltözik
Salföldre, és nekilát egy efféle életvitel
kialakításának. Nincs autója, telefonja, tévéje stb.,
állatokat tart, földet művel, amit tud, maga megépít,
természetes közösségekbe tagozódik. Ha úgy érzi, Jézus
tanításában és személyes példájában, illetve az ezt
hirdető kereszténységben rejlik a létmegújító igazság,
akkor elvégzi a teológiát, munkáspapként dolgozik, olyan
lelki életet él, melyben az ima lényegi szerepet kap. Ha úgy
érzi, a magyar történelem huszáralakja kulcsfontosságú a
magyarság szempontjából, akkor aktívan részt vesz egy
efféle hagyományokat őrző csoportban. Sőt, a
huszármentalitás mélyén rejlő életstratégiát
megfogalmazza úgy is, hogy az általános érvényre tegyen
szert: ne nehezítsük el magunkat, maradjunk minden
szituációban könnyedek és mozgékonyak, erőnk a
gyorsaságban legyen, a fürge észjárásban, az adott helyzet
villanásnyi átlátásában, saját helyünk, helyzetünk
megtalálásában legyünk ügyesek, használjuk a csel, a
színlelés, a nyílt konfrontációba nem bocsátkozás
fortélyait, hadakozzunk jókedvűen, szeressük és élvezzük
magas hőfokon az életet. Nem véletlenül lett e
beszélgetőskönyv címe: Megélt aranykor. Itt minden a
megtapasztalással függ össze. A gondolatok és
értékítéletek gyökere az elevenen megélt tapasztalat, és
nem valamilyen emberi tekintély.
S ha e gazdag tematikát átölelő
beszélgetőskönyvből kiemeltük a huszár alakját, haladjunk
tovább ezen a vonalon, és kérdezzük meg: vajon ebből
következően fontosnak tartja-e Somogyi Győző, hogy
hadakozzon? Könnyen az a látszat keletkezhet, hogy igen, hiszen
úgy látja, a modern technikai civilizáció elpusztítja a
keresztények hite szerint istenképű lelket. Aki gépekkel
foglalkozik, géplelkűvé válik – vallja sok-sok elődjével
együtt. Márpedig a modern ember élőlénnyel – önmagán
kívül – jóformán csak feldolgozott étel formájában
találkozik, miközben gépek rendszere veszi körül. Halálra
dolgozza magát, hogy ezt az elképesztően labilis
kultúraállapotot fenntartsa. Technikai és intézményi
gépezeteket gyárt, általuk kényelmet vásárol; akiknek
ebből profitjuk van, reklámokkal elhitetik: a kényelem azonos
az aranykorral. Közben a természet, az ökológiai rendszer
fennmaradásának elemi érdeke feledésbe megy. A gép falat
emel ember és természet közé. Ki a bűnös mindezért, merül
fel a kérdés. Az ember bűnös is, áldozat is. Leginkább
azonban megváltásra szoruló, szerencsétlen lény. Nagyobb
bűnös a gépies társadalmi rendszer, amelyet létrehozott,
mert észrevétlenül természetpusztító törvények
rabigájába taszít mindenkit. Ám ha valaki azt gondolná, hogy
e felfogásból aktivista géprombolás ered, nagyot téved.
Somogyi Győző itt is mélyen keresztény választ ad: az
emberben ható megfoghatatlan hatalom, a sátán felelős az
emberi kultúra apokaliptikus állapotáért. E hatalommal
szemben az ember tehetetlen, a vele való küzdelmet a Jóistenre
kell bíznia.
Mit tehet mégis? Felismerheti a
történelemből elé táruló tanulságot. Az emberi
társadalom- és kultúraszervezet akkor siklott tévútra,
amikor elszakadt vallásos gyökereitől. Angol ipari forradalom,
felvilágosodás, francia forradalom. A feudalizmus még
közvetlenül a természetbe ágyazódó emberi életformát és
érzésvilágot sugallt. A parasztság tevékenyen élte, a
papság törvényeit őrizte. Az egyház hatalma ellen a
szabadság jegyében folytatott harc hosszú távú vesztese a
természet lett. Somogyi Győző vallásértelmezésében
lehetetlen nem észrevenni a – talán nem teljesen
tudatosított – kereszténységkorrekciót. Számára ugyanis a
Biblia mellett a bioszféra, a természet egészének szempontja
is szentségközvetítő. Nézetem szerint éppenséggel
történelemkritika és kereszténységkorrekció együttesen
teszik lehetővé a művész számára, hogy az aranykorteremtés
koncepcióját modern és hiteles módon ne csak hirdesse, de
élje is. Mit tehet az egyén? Teológiai fogalommal élve:
megtérhet. Értelmét és érzéseit megpróbálhatja
ráhangolni a szentségre. Újra felfedezheti a természetet,
talán nem elsősorban mint nagy egészt, hanem mint egyes
lényeket, mint esőt, mint szárazságot stb. Szinte-személyes
kapcsolatot létesíthet állatokkal, engedheti, hogy azok
tanítsák őt.
Az aranykor elsősorban a természettel
összhangban élő ember mély lelki élménye. Ha ez, mint mag,
adott, kezdődhet a munkálkodás. A munka lényegét Somogyi
Győző a rekonstrukció fogalmával ragadja és éli meg. A
tevékenység lázát isteni eredetűnek vallja, ettől
megszabadulni nem is lehet, bűn is volna. A feladat csak az
lehet, hogy a lélekben érzett, képzelt, gondolt aranykort
munkája révén világba formálja az ember. A rekonstrukció az
elveszett aranykor újraalkotását jelenti. Szükséges e
megfontolás fényében, éppen a technikai civilizáció
ellenében a munkát is újraértelmezni. A munkát a modern
ember pénzkereseti tevékenységként éli meg, ebből
következően szükséges rosszként. Az érték tehát nem a
munkavégzésben van, még csak nem is a munka révén kapott
pénzben, hanem az általa nyert szabadságban, amit önmaga
szórakoztatására fordít. A szórakozás modern jelensége
azonban messzemenően felelőtlen a természet hosszú távú
érdekeivel szemben. Ehhez képest az aranykort újrateremteni
Istennek tetsző – a természet nagy folyamatainak
megérzésén áttűnő –, örömteli munkálkodás, mondhatni,
küldetés, amit egyének, de egész népek is vállalhatnak. Ha
nép vállalja, akkor olyan államformára van szüksége, mely
lehetővé teszi a – bibliai és természeti – szentség
által érintett személyiségek meghatározó, törvénykező
pozícióba kerülését.
Somogyi Győző szerint a magyarság ebben az
irányban keresheti kiválasztottságának értelmét. Bár
igazából keresnie sem kell, hisz nagyjaink, míg a Szent Korona
és a hozzá kapcsolódó tan élt, tudtak erről. ’56 néhány
napja is megrendítően bizonyította, hogy e nép ösztönösen
még mindig a szentségből táplálkozik. S ha ez így van, e
korokon átívelő szentségérzék bármilyen körülmények
között feléleszthető. Csak ki kell várni, hogy végre ne
erőszakos világbirodalmak határozzák meg a
Kárpát-medencében élő népek életformáját. Ez ugyanis –
erőszakmentesen, az aranykor-újrateremtés küldetésével
áldottan – a magyarok feladata volna. A művész vidám és
bizakodó, jóllehet emberileg esélytelennek látja az ügyet
– Istennél azonban semmi sem lehetetlen. (Magyar Nyugat
Könyvkiadó, é. n.)