Kortárs

 

Fodor Miklós

Bízzuk a Jóistenre!

Kapiller Ferenc: Megélt aranykor
Salföldi
beszélgetések Somogyi Győző festőművésszel

Somogyi Győző világképének szívében az aranykor látomása lüktet. Ez a látomás a lélek mélyéről küld jeleket a művész számára. E központi fogalom köré épül nemcsak világképe, érzés- és értékválasztásainak rendszere, hanem egész életvitele. Kapiller Ferenccel folytatott beszélgetései révén feltárul e különös művészi személyiség a maga apró részletekig kidolgozott megkomponáltságában.

Az aranykor szentséggel telített kép és fogalom. Ha mint finom pókhálórendszer átszövi a személyiségszervezetet, akkor a szentség jelenségét is mindenhová magával viszi. Somogyi Győző elsősorban művész, megnyilatkozásait még akkor is művészi feltárulásként kell értenünk, ha történetesen nem műalkotást hoz létre. Mindazonáltal e könyvben a művészetre vonatkozó kérdések és válaszok mellett szinte ugyanakkora súllyal jelennek meg teológiai jellegű fejtegetések. Ezen nincs mit csodálkozni, hiszen Somogyi teológiai végzettséggel is rendelkezik, sőt, egy ideig munkáspapként is tevékenykedett. A keresztény teológiai kérdések, illetve az általánosságban értett vallásos élmény jelentős mértékben ihleti művészetét. Szentségtől érintett alkotó esetében a művek is érintve lesznek, sőt, szentségsugárzóak valamilyen mértékben és értelemben. Mint a beszélgetések folyamán kiderül, a kereszténység viszonylag elvont világát a magyar néphagyomány hangsúlyos jelenléte teszi életszerűvé. Olyannyira, hogy a Somogyi Győző-jelenségnek – ha szabad ezt így megfogalmazni – éppen a vállalt paraszti életforma a legmeggondolkodtatóbb pillére. Nyugodtan fogalmazhatunk úgy, hogy a festőművész által képviselt vallásosság a paraszti életforma talaján virágzik. Ha nem lenne félreérthető, akár pogány kereszténységet is emlegethetnénk, pontosan abban az értelemben, ahogyan a honfoglalás táján a kereszténységet elterjedni véljük a magyarság körében. Egy életforma akkor telítődik szentséggel, ha isteni eredetűnek hitt törvények, formák szerint igazíttatik el – s ha ebből következően vállalja a példaértékűség társadalmi üzenetét. Művészet, keresztény vallásosság, paraszti életforma mellett a történelmi-társadalmi érdeklődés adja Somogyi Győző világának negyedik pillérét. E pillér is mélyen át van itatva szentséggel, vagy pontosabb úgy fogalmazni: szentségből táplálkozó. A nyugati történelem folyamata és Európa jelen társadalmának állapota az aranykor – eszményi, lehetőség szerinti, lelki – valóságának szemüvegén keresztül láttatódik: "sátáninak". A technikai civilizáció teremtésellenes, értéklebontó természetű.

Somogyi Győzőt az emeli ki a hozzá hasonlóan érző és gondolkodó értelmiségiek közül, hogy ő amit egyértelmű igazságként él meg, azt isteni parancsként értelmezve meg is valósítja. Ha úgy érzi, a természettel összhangban levő életforma magasabb rendű, mint a gépek által vezérelt nagyvárosi, akkor fogja magát, leköltözik Salföldre, és nekilát egy efféle életvitel kialakításának. Nincs autója, telefonja, tévéje stb., állatokat tart, földet művel, amit tud, maga megépít, természetes közösségekbe tagozódik. Ha úgy érzi, Jézus tanításában és személyes példájában, illetve az ezt hirdető kereszténységben rejlik a létmegújító igazság, akkor elvégzi a teológiát, munkáspapként dolgozik, olyan lelki életet él, melyben az ima lényegi szerepet kap. Ha úgy érzi, a magyar történelem huszáralakja kulcsfontosságú a magyarság szempontjából, akkor aktívan részt vesz egy efféle hagyományokat őrző csoportban. Sőt, a huszármentalitás mélyén rejlő életstratégiát megfogalmazza úgy is, hogy az általános érvényre tegyen szert: ne nehezítsük el magunkat, maradjunk minden szituációban könnyedek és mozgékonyak, erőnk a gyorsaságban legyen, a fürge észjárásban, az adott helyzet villanásnyi átlátásában, saját helyünk, helyzetünk megtalálásában legyünk ügyesek, használjuk a csel, a színlelés, a nyílt konfrontációba nem bocsátkozás fortélyait, hadakozzunk jókedvűen, szeressük és élvezzük magas hőfokon az életet. Nem véletlenül lett e beszélgetőskönyv címe: Megélt aranykor. Itt minden a megtapasztalással függ össze. A gondolatok és értékítéletek gyökere az elevenen megélt tapasztalat, és nem valamilyen emberi tekintély.

S ha e gazdag tematikát átölelő beszélgetőskönyvből kiemeltük a huszár alakját, haladjunk tovább ezen a vonalon, és kérdezzük meg: vajon ebből következően fontosnak tartja-e Somogyi Győző, hogy hadakozzon? Könnyen az a látszat keletkezhet, hogy igen, hiszen úgy látja, a modern technikai civilizáció elpusztítja a keresztények hite szerint istenképű lelket. Aki gépekkel foglalkozik, géplelkűvé válik – vallja sok-sok elődjével együtt. Márpedig a modern ember élőlénnyel – önmagán kívül – jóformán csak feldolgozott étel formájában találkozik, miközben gépek rendszere veszi körül. Halálra dolgozza magát, hogy ezt az elképesztően labilis kultúraállapotot fenntartsa. Technikai és intézményi gépezeteket gyárt, általuk kényelmet vásárol; akiknek ebből profitjuk van, reklámokkal elhitetik: a kényelem azonos az aranykorral. Közben a természet, az ökológiai rendszer fennmaradásának elemi érdeke feledésbe megy. A gép falat emel ember és természet közé. Ki a bűnös mindezért, merül fel a kérdés. Az ember bűnös is, áldozat is. Leginkább azonban megváltásra szoruló, szerencsétlen lény. Nagyobb bűnös a gépies társadalmi rendszer, amelyet létrehozott, mert észrevétlenül természetpusztító törvények rabigájába taszít mindenkit. Ám ha valaki azt gondolná, hogy e felfogásból aktivista géprombolás ered, nagyot téved. Somogyi Győző itt is mélyen keresztény választ ad: az emberben ható megfoghatatlan hatalom, a sátán felelős az emberi kultúra apokaliptikus állapotáért. E hatalommal szemben az ember tehetetlen, a vele való küzdelmet a Jóistenre kell bíznia.

Mit tehet mégis? Felismerheti a történelemből elé táruló tanulságot. Az emberi társadalom- és kultúraszervezet akkor siklott tévútra, amikor elszakadt vallásos gyökereitől. Angol ipari forradalom, felvilágosodás, francia forradalom. A feudalizmus még közvetlenül a természetbe ágyazódó emberi életformát és érzésvilágot sugallt. A parasztság tevékenyen élte, a papság törvényeit őrizte. Az egyház hatalma ellen a szabadság jegyében folytatott harc hosszú távú vesztese a természet lett. Somogyi Győző vallásértelmezésében lehetetlen nem észrevenni a – talán nem teljesen tudatosított – kereszténységkorrekciót. Számára ugyanis a Biblia mellett a bioszféra, a természet egészének szempontja is szentségközvetítő. Nézetem szerint éppenséggel történelemkritika és kereszténységkorrekció együttesen teszik lehetővé a művész számára, hogy az aranykorteremtés koncepcióját modern és hiteles módon ne csak hirdesse, de élje is. Mit tehet az egyén? Teológiai fogalommal élve: megtérhet. Értelmét és érzéseit megpróbálhatja ráhangolni a szentségre. Újra felfedezheti a természetet, talán nem elsősorban mint nagy egészt, hanem mint egyes lényeket, mint esőt, mint szárazságot stb. Szinte-személyes kapcsolatot létesíthet állatokkal, engedheti, hogy azok tanítsák őt.

Az aranykor elsősorban a természettel összhangban élő ember mély lelki élménye. Ha ez, mint mag, adott, kezdődhet a munkálkodás. A munka lényegét Somogyi Győző a rekonstrukció fogalmával ragadja és éli meg. A tevékenység lázát isteni eredetűnek vallja, ettől megszabadulni nem is lehet, bűn is volna. A feladat csak az lehet, hogy a lélekben érzett, képzelt, gondolt aranykort munkája révén világba formálja az ember. A rekonstrukció az elveszett aranykor újraalkotását jelenti. Szükséges e megfontolás fényében, éppen a technikai civilizáció ellenében a munkát is újraértelmezni. A munkát a modern ember pénzkereseti tevékenységként éli meg, ebből következően szükséges rosszként. Az érték tehát nem a munkavégzésben van, még csak nem is a munka révén kapott pénzben, hanem az általa nyert szabadságban, amit önmaga szórakoztatására fordít. A szórakozás modern jelensége azonban messzemenően felelőtlen a természet hosszú távú érdekeivel szemben. Ehhez képest az aranykort újrateremteni Istennek tetsző – a természet nagy folyamatainak megérzésén áttűnő –, örömteli munkálkodás, mondhatni, küldetés, amit egyének, de egész népek is vállalhatnak. Ha nép vállalja, akkor olyan államformára van szüksége, mely lehetővé teszi a – bibliai és természeti – szentség által érintett személyiségek meghatározó, törvénykező pozícióba kerülését.

Somogyi Győző szerint a magyarság ebben az irányban keresheti kiválasztottságának értelmét. Bár igazából keresnie sem kell, hisz nagyjaink, míg a Szent Korona és a hozzá kapcsolódó tan élt, tudtak erről. ’56 néhány napja is megrendítően bizonyította, hogy e nép ösztönösen még mindig a szentségből táplálkozik. S ha ez így van, e korokon átívelő szentségérzék bármilyen körülmények között feléleszthető. Csak ki kell várni, hogy végre ne erőszakos világbirodalmak határozzák meg a Kárpát-medencében élő népek életformáját. Ez ugyanis – erőszakmentesen, az aranykor-újrateremtés küldetésével áldottan – a magyarok feladata volna. A művész vidám és bizakodó, jóllehet emberileg esélytelennek látja az ügyet – Istennél azonban semmi sem lehetetlen. (Magyar Nyugat Könyvkiadó, é. n.)