Csicsery-Rónay István
Teleki
Pál és a zsidóság
Az elmúlt évi vita Teleki Pál
tetteiről és a zsidósághoz való viszonyulásáról, amely
azzal végződött, hogy a Teleki-szobornak a főváros
elutasítása után Balatonboglár adott helyet, adós maradt
Teleki Pál szerepének végső tisztázásával. Ezt szeretném
most pótolni.
Kevesen tudják, hogy Teleki Pál volt az, aki
a zsidóellenes fehérterrort felszámolta, ezzel Nyugaton,
illetve Közép-Európában az első volt, aki a zsidóság
érdekében fegyveres erővel – és sikeresen – fellépett.
Ahogy Gratz Gusztáv, volt külügyminiszter írja: a jogrend
teljes helyreállítása volt az a történeti feladat, amelyre
Teleki vállalkozott, és amelyet meg is oldott. Amikor 1920
júliusában tíz fiatalember behatolt a Lipót körúton lévő
Club kávéházba, és a zsidó vendégeket gumibottal támadta
meg, Teleki miniszterelnök – aki az ilyen eseteket a
hazaárulással egyértelműeknek mondta – újjászervezte a
rendőrséget, és kinyomoztatta a tetteseket. Ezek statáriális
bíróság elé kerültek, és súlyos fegyházbüntetésre
ítélték őket. Amikor a Teréz körúton egy rendőrt
lelőttek, mert védelmére sietett az egyik járókelőnek, az
ellenforradalmárok fegyveresen támadtak a közbelépő
rendőrökre. Még aznap éjjel a kormány intézkedésére
katonaság szállta meg a Britannia Szállót – a támadók
támaszpontját – a rendőr gyilkosainak kikutatására.
Harminc embert tartóztattak le, köztük a gyilkosokat. Hasonló
akció folyt le az úgynevezett Babarczy-különítmény ellen
is, amelynek tagjai fegyveresen álltak ellen, ezért egy
gyalogezredet kellett ellenük bevetni. A harcban négy katona
elesett. A kormány a többi inkriminált különítményt is
feloszlatta, és a terrorakciók legfőbb felbujtójának
számító Ébredő Magyarok Egyesületének működését felfüggesztette.
Azt is elrendelte, hogy minden, 1918 októbere óta létesült
egyesületet vizsgálat alá vonjanak, és végül a
nemzetgyűléssel törvényt fogadtatott el, amely a statáriumot
a magánosok elleni erőszak, a magánlaksértés és a zsarolás
bűntetteire is kiterjesztette. Ezzel a fehérterrort
felszámolta, és a jogrendet helyreállította.
A közhangulat nyomására engedményként
Teleki Pál hozzájárult az úgynevezett numerus clausus
zsidóságot sújtó rendelkezéséhez, mely azonban – szemben
a fehérterrorral (melynek sok ártatlan zsidó esett
áldozatául) – egyetlen zsidó életét sem veszélyeztette.
Tudjuk, hogy Teleki nézetei között az adott
korszak antiszemitizmusa is jelen volt. Azt, hogy miben állt
ez az antiszemitizmus, a numerus clausus későbbi
parlamenti tárgyalásán fejtette ki: "Mi nem kérünk mást a
keresztény társadalom részéről, mint hogy nekünk is éppenúgy
meglegyen a helyünk a nap alatt, mint a zsidóságnak. Én a
legteljesebb tisztelettel és elismeréssel vagyok a
zsidóságnak kiváló kvalitása iránt, semmiképpen nem
kívánom azt visszaszorítani, nem vagyok antiszemita ebben az
értelemben... Csak helyet kérünk magunknak arányszámunknak
megfelelően."
Fel szokták hozni bizonyítékul Teleki Pál
antiszemitizmusának súlyos voltára, hogy egyszer Hitlernek azt
javasolta, hogy az európai zsidóságot egészében telepítse
ki a béketárgyalások után. Köztudomású Teleki azon
meggyőződése, hogy a németek a háborút elvesztik, eszerint
tehát ezt a javaslatot inkább az európai (és magyar)
zsidóság megmentésére irányuló diplomáciai kísérletnek
tekinthetjük.
Nagyon tanulságos a magyar zsidóság
oktatási helyzetét szemügyre venni.
Teleki Pál kultuszminisztersége idején,
1938-ban Magyarországon a következő zsidó iskolák
működtek: 145 hatosztályos népiskola, 6 polgári iskola, 1
tanítóképző, 1 tanítónőképző, 2 fiúgimnázium és 1
leánygimnázium. Miniszterelnöksége alatt pedig két új
zsidó középiskolát alapítottak Budapesten. Az anyaországhoz
visszatért területeken is új zsidó gimnáziumok nyíltak:
kettő Nagyváradon, egy-egy Kolozsváron, Munkácson, Ungváron.
Teleki Pál alatt tehát a hazai zsidó iskolák ügye igen
kedvező módon alakult.
Magyarország volt az első ország, amely a
hitleri Drang nach Osten útjába került.
Röviddel az Anschluss után Hitler Horthy kormányzót egy
nagyszabású flottaszemlére hívta Kielbe, ahol felkérte őt,
hogy Magyarország egy korlátozott akció keretében támadja
meg Csehszlovákiát, mire Németország lerohanná
Csehországot, Magyarország pedig megkaphatná Szlovákiát.
Horthy visszautasította a javaslatot, s kijelentette, hogy ez
világháborút idézne elő, melyben a tengeri hatalmaké lenne
a győzelem. Hitler felháborodottan utasította ezt vissza, mire
a kormányzó felkelt, és faképnél hagyta a Führert. Ez volt
a bevezetése Magyarország háborús politikájának.
Amikor Teleki miniszterelnök lett, neki is
szembe kellett néznie a német fenyegetéssel. A németek a
világháború megindulása után a lengyelek hátbatámadására
az északi magyar vasútvonalak használatát követelték.
Teleki a magyar becsületre hivatkozva megtagadta az ősi
lengyel–magyar barátság ilyen megsértését (Horthy a
jegyzékhez egy utóiratot is csatoltatott: "a kérdéses
vasútvonalak alá vannak aknázva").
Ezzel kezdődött Teleki Pál "fegyveres
semlegességi" külpolitikája, amely sok kisebb-nagyobb
engedmény ellenében el tudta odázni a náci megszállást.
Már a háború legelején Magyarország több
mint 100 ezer lengyel menekültet fogadott be, köztük több
mint 10 ezer zsidót. A sok lengyel zsidó árvát egy váci –
kereszténynek feltüntetett – árvaházban helyezték el.
Lengyel katonák tízezreit csempészték ki Nyugatra, ahol azok
a szövetségesekkel együtt harcoltak Németország ellen. A
németek dühe nem fokozódott olyan mértékűvé, hogy az az
ország megszállásával járt volna, jóllehet a háború
folyamán számos alkalommal fenyegetett minket ez a veszély.
Már a háború előtt, az olasz–német "acélszerződés"
aláírásakor Németország javasolta a kelet-európai országok
elfoglalását a tengely háborús erőfeszítéseinek fokozott
szolgálatára. Még a háború elején terveket dolgoztak ki a
Dunántúl lakosságának németekkel való kicserélésére,
ennek enyhébb változatát Hitler és Ribbentrop is
jóváhagyta. A második bécsi döntés után a németek a
szélsőjobboldal elleni törvényhozás felfüggesztését
követelték, és hogy alkossanak további törvényeket a
zsidók ellen. Amikor a németek "tancsapatokat" akartak
Romániába küldeni, közölték az eleinte vonakodó magyar
kormánnyal, hogy ennek megakadályozása háborút jelentene. Az
1941-es jugoszláv válság idején – a magyar részvétel
megtagadása esetére – egy délvidéki német tartomány
létesítésével fenyegetőztek.
Teleki a jugoszláv válság idején élete
feláldozásával akadályozta meg, hogy országa – akkor –
a világháborúba sodródjék. Hitler meghátrált, és
belenyugodott abba, hogy Teleki kompromisszumterve valósuljon
meg, a biztosra várható angol hadüzenet pedig elmaradt.
Churchill később megüzente a magyar követnek: "Mi, angolok
bűnösek vagyunk. A múltban komoly hibákat és mulasztásokat
követtünk el... Addig, amíg magyar csapatok nem kerülnek
szembe harctéren angol erőkkel, valóban nincs szükség
hadüzenetre. Egyébként a magyar nagyon rokonszenves nép."
Teleki függetlenségi politikáját utódai is
folytatták. Magyarország az 1944. március 19-i megszállásig
független maradt. Végül is a magyar vészkorszak nem egészen
egy esztendőre csökkent, ami lehetővé tette, hogy a trianoni
magyar zsidóság felének életét – a Koszorús-féle
akcióval, majd a semleges országok menleveleivel –
megkímélje.
Nagy vita folyik az úgynevezett
zsidótörvények jelentőségéről. Először is tudnunk kell,
hogy Stern Samu, akkori zsidó vezető emlékirata szerint az
első zsidótörvény körülbelül 15 ezer embert, a második
pedig 30 ezret érintett. Lehet, hogy az akkoriban rendkívül
erős nyilas zsidóellenes propagandát erősítette, de józan
ésszel nem hihetjük azt, hogy a zsidótörvények
hozzájárultak a félmilliós deportáláshoz, hisz a náci
megszállás egyik fő indoka az volt, hogy a Magyarországon
élő több mint 800 ezer magyar és idemenekült zsidóságot
kiirthassák. Vagyis: a Teleki-politika egyik – a német
nyomást enyhítő – engedménye volt a németek felé a
zsidótörvény kihirdetése. Teleki a törvény benyújtása
idején ugyan élesen támadta a zsidóság szerinte
aránytalanul nagy befolyását, Braham professzor – aki egy
televíziós interjújában arról beszélt, hogy voltak
"civilizált antiszemiták" is, s ilyen volt Teleki Pál –
mégis okkal tételezte fel, hogy Teleki soha nem járult volna
hozzá a zsidóság deportálásához. Ezeket a jogegyenlőséget
súlyosan korlátozó törvényeket sokan elítélték, és a
Kisgazdapárt Kállay miniszterelnökhöz intézett 1943-as
memoranduma követelte – a háborúból való kilépés mellett
– a zsidótörvények visszavonását is.
J. F. Montgomery, volt amerikai követ írta a
zsidótörvényekről a következőket: "Magyarországon a
zsidók biztonsága nagymértékben annak volt köszönhető,
hogy milyen törvényeket hoztak korlátozásukra. Ezek a
törvények ugyanis azt a látszatot keltették, hogy
Magyarország eleget tesz a zsarnok követeléseinek, de
valójában éppen ezeknek a törvényeknek a segítségével
tudott fennmaradni mint menedéket nyújtó oázis. Ha megtagadta
volna, hogy bármilyen törvényt is hozzon a zsidók ellen, a
zsidók tényleges biztonságának időszaka kétségtelenül
sokkal gyorsabban véget ért volna, mint a valóságban..."
Mindezt megerősíti Braham professzor a 2004.
április közepén tartott A holokauszt Magyarországon
című előadásában: "A magyar zsidóság vezetői (...) az
egyre súlyosabb zsidóellenes törvények lavináját »az idők
szellemének tükrözéseként« értelmezték. »Érthető« és
»szükséges« intézkedéseknek tekintették e törvények nagy
részét – »értehetőnek« a nemzetközi helyzet fényében
és »szükségesnek« annak érdekében, hogy külföldön a
nácikat, itthon pedig a nyilasokat lecsillapítsák. (...) A
zsidó vezetők azonban továbbra is megmaradtak abban a
hitükben, hogy mindaz, ami Lengyelországban vagy a nácik
által uralt Európa más országaiban történt, a lovagias
Magyarországon semmiképpen nem következhet be."
Érdemes idézni Elie Wiesel Nobel-békedíjas
írónak a magyarországi holokauszt 60. évfordulójára
emlékező szavait, amiket az amerikai kongresszus
kupolatermében mondott el. A Népszabadságban megjelent
MTI-közlemény szerint "Wiesel utalt rá: 1944 elején
hat–nyolcszázezer zsidó élt viszonylagos biztonságban
Magyarországon. Nem érzékelték a »végső megoldás«
közelségét. Voltak zsidóellenes törvények, de nyitva voltak
a zsinagógák, a kulturális intézmények, virágoztak a zsidó
iskolák. A magyar volt a legnagyobb zsidó közösség, amely
megmaradt a megszállt Európában, és a legkönnyebben meg
lehetett volna menteni. Nem így történt. Sehol sem mutatott az
SS gyilkológépezete nagyobb hatékonyságot, mint
Magyarországon... Több mint ötmillió zsidót gyilkoltak meg
már Európában, de Magyarországon nem hittek a híreknek.
Miért nem figyelmeztették őket a szövetségesek a rádióban?
Miért nem bombázták le a Birkenauba vezető vasutat? –
sorolta Wiesel a kérdéseket."
A német megszállás idején a magyar
ellenállás legfontosabb szervezete a Magyar Függetlenségi
Mozgalom, melynek vezetője Szent-Iványi Domokos, Teleki
legbizalmasabb híve volt. Szent-Iványiék juttatták el az
"auschwitzi jegyzőkönyveket" a kormányzóhoz, aki erre
leállította a budapesti zsidók deportálását. A
zsidómentés volt a Magyar Függetlenségi Mozgalom legfontosabb
tevékenysége a háborúból való kiugrás előkészítése
mellett.
Teleki Pál már halála után a németellenes
ellenállás szimbólumává vált. 1945-ben, az új magyar
demokrácia megalakulása után, egészen az 1947-es szovjet
puccsig a függetlenségi politika mártírjaként tisztelték.
A fentiek alapján elhatároztuk, hogy Teleki
Pált – akinek nevéhez egyetlen zsidó halála sem fűződik,
viszont zsidók ezreinek életét mentette meg – lengyel
barátainkkal közösen a jeruzsálemi Jad Vasem kitüntetésre
javasoljuk. Álláspontunkat erősíti az is, hogy a
miniszterelnök egyik legbizalmasabb munkatársa, id. Antall
József – akinek feladata Teleki Pál utasításainak
végrehajtása volt – már megkapta ezt a kitüntetést.
Budapest, 2005. április 3.