Kortárs

 

1956 – Rugalmas elszakadás

2003. március 11.

Előadást tartok a Veszprémi Egyetemen. Téma: a kommunisták felejteni tudása.

Rugalmas elszakadás – e tetszetős fogalmat a nácik találták ki: nem ellenfeleink győzték le csapatainkat, hanem mi vonultunk hátrébb, azzal a nem titkolt céllal, hogy erőinket biztonságos állásokban a végső győzelemre összpontosíthassuk!

Ami jó a náciknak, kis módosítással jó a kommunistáknak is. A magyar kommunista politikusoknak 1988-ban s a következő években korábbi eszméiktől és politikai alapelveiktől kellett rugalmasan elszakadniuk.

Ami a náciknak nem sikerült, sikerült a magyar kommunista pártkatonáknak.

A szocializmust nem sikerült megmenteniük, de elveiktől, politikai eszméiktől, korábbi önmaguktól sikerült rugalmasan elszakadniuk.

1988. július 25.

Grósz Károly magyar miniszterelnök, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára a magyar emigráció képviselőivel találkozott New Yorkban, a Hotel Intercontinental Astor termében. Feszült csend. Pontos kérdések, szigorú válaszok.

Miért verték szét gumibotokkal és könnygázzal alig pár nappal Grósz amerikai látogatása előtt a Budapest utcáin békésen felvonuló tüntetőket?

Sokadszor nézem végig a megmaradt videofelvételt: 1988. június 16-án a budapesti Batthyány örökmécses körül és a Szabadság téren szónokok, álldogáló, tapsoló, Nagy Imrét éltető tüntetők. Velük szemben állig felfegyverzett, erőszakosan és kíméletlenül a védtelen emberekre rontó gumibotos rendőrök.

Grósz Károly „helyzetértékelése” New Yorkban, 1988. július 25-én: Nem engedhetjük meg, hogy a rendőreinket verjék Budapest utcáin.

Egy kommunista pártvezető nemcsak elveitől, de a tényektől is el tud rugalmasan szakadni.

A teremben, 1988. július 25-én New Yorkban mindenki arra kíváncsi: milyen sors vár Nagy Imre emlékére?

Grósz Károly lassan, megfontoltan, kimérten, ridegen fogalmaz.

Ötvenhatnak sok mártírja van. Csend. Nekem mártírok azok is, akiket a Köztársaság téren kivégeztek. Nagyon hosszú csend. És vannak más mártírok is. Áll a levegő. Nem tehettek róla. Megtévesztették őket. A miniszterelnök hidegen kopogó hangjában parányi megvetés és magabiztos fölény. És a fegyveres harcban veszítették életüket. Mintha befejezte volna, tekintetét az asztalon heverő jegyzeteibe fúrja, és hosszú szünet után, halkan, leplezetlen lenézéssel kiprésel magából még egy szót. Sajnáljuk.

Aztán farkasszemet néz a vele szemben ülőkkel.

1956-os magatartásáért Nagy Imrét a magyar kormány nem rehabilitálja. Nem szeretnék egy percig se senkiben kétséget hagyni álláspontunkat illetően. Harminc év telt el a halálos ítélet végrehajtása óta. A kormánynak az az álláspontja, hogy amennyiben a család igényli, akkor a család, amennyiben a család nem igényli, akkor a kormány, megfelelő körülmények között, Nagy Imre hamvait végső nyughelyére helyezi.

A teremben feszült, kútmély-néma csend.

New Yorkban, 1988. július 25-én.

Veszprémben, 2003. március 11-én.

Grósz Károly mellett ül az asztalnál a jól fésült kommunista külügyér, Kovács László elvtárs. Sokszor megnéztem a pár perces videofelvételt, de nem tudom eldönteni: vajon idegességében mozog-e a szája, és nyeldekel folyamatosan, vagy már igyekszik amerikai típusú szociáldemokratának látszani, ezért rágózik, miközben Grósz Károly kommunista kormányfő a kommunista Nagy Imre halálos ítéletét s a halálos ítélet végrehajtásának harmincadik évfordulóját emlegeti.

(Disneylandben könnyebb dolga van a magyar kormányküldöttségnek: ott senki nem faggatja őket arról, harminc éve miért végeztették ki elvtársukat, Nagy Imrét. Régi fénykép: Grósz Károly mosolyogva fog kezet a vigyorgó Mickey Mouse-szal. Mellette feszít Kovács László elvtárs. Ő is boldogan mosolyog.)

– Tehát – töröm meg a tompa csendet – 1988. július 25-én a magyar kormányfő a magyar kormány nevében, ragaszkodva elveihez, egyértelműen és határozottan kijelentette: a kommunista Nagy Imrét a kommunista kormány és a Magyar Szocialista Munkáspárt nem fogja rehabilitálni.

2003. március 11. Veszprém.

Farkasszemet nézek száz néma szempárral. Halkan folytatom.

– Annak a kormánynak, amely eltökélten úgy gondolta, hogy nem fogja az áruló Nagy Imrét rehabilitálni, tagja volt Kovács László külügyi államtitkár, Csehák Judit egészségügyi miniszter, Horn Gyula külügyminiszter, Medgyessy Péter miniszterelnök-helyettes.

Rugalmas elszakadás.

A nácik meg akarták menteni a rendszert. A nemzetiszocialista rendszer összeomlott.

A kommunista politikusok meg akarták menteni önmagukat. A szocialista rendszer összeomlott, a kommunista kormány tagjai rugalmasan elszakadtak elveiktől, politikai eszméiktől, korábbi önmaguktól – túlélték rendszerük összeomlását.

Medgyessy Péter 1989. július 16-án díszőrséget állt Nagy Imre koporsója mellett.

Néhány év múlva Horn Gyula megkoszorúzta Nagy Imre emlékművét.

Rugalmas elszakadás: a Magyar Szocialista Munkáspárt rugalmasan elszakadt a Munkáspárttól; az MSZP rugalmasan elszakadt az MSZMP politikai alapelveitől (rugalmasan: csak az elveitől, nem a vagyonától, csak a múltjától, nem a hatalmától); Kovács László, Csehák Judit, Horn Gyula, Medgyessy Péter elvtársak elszakadtak az elvtársaktól, harminc évig vallott politikai elveiktől, kommunista eszméiktől.

Elszakadtak? Vagy csak rugalmasak?

Szigethy Gábor

 

vissza