Kortárs

 

Lackfi János

Azok az emberek

1

Az az ember biciklijén
hordta le a követ a hegyről ahol
sok volt a völgybe ahol meg egyáltalán
semmi csak lösz homok hordalék
lehordta és kezdett falat
rakni hogy ami lesz külön legyen
eztán és mind nagyobb
szeszélyesebb teraszosabb
lett a táj s a rossz cserepet
beépítette nem törhetett
el közel s távol úgy valami
hogy ne nála kötött volna ki
és az állatok emberek
színes sora kiserkedett
volt köztük szép volt félkarú
volt gömbölyű és homorú
és lett patak lettek hidak
mozaik híd felett alatt
és mindenütt kövek kövek
liget padok ott hentereg
üldögél játszik kujtorog
zajong fecseg ki él mozog
a hegyekből hol nincs ilyen
egy várost hordott le ide

2

Az az ember emlékezik
májfoltos arca már remeg
sört bont azelőtt minden más
itt minden egész más volt bizony
ha gyarmat is de zene tánc
étel ital mindenkinek
nyugalom járkálni lehetett
a kórházban hol most fű virít
volt minden villogó ketyerék
sok legmodernebb szerkezet
egyiküket most ez ölte meg
mohón elvitt egy százkilós
gépet mely neki semmire se jó
és elcipelte otthonig
még ha összerogy akkor is
és összerogyott belehalt
újabban az ablakokat
is bedobálják fosztogat
ki merre lát én már viszont
sörömet (bontja) megiszom
úgy megszoktam ez afrika
ötven év hova máshova

3

Rakosgatta a végtelen steril
lapokra metszett hómezőt
szétszabott sarki táj
volt ez a hűvös iroda
itt ült élt itt lapozott
a mezőkön hagyott nyomot
feljegyzést hogy valaki
ha évült untan dobja ki
lám fehérből fehérbe majd
malmot vesz és az utcazajt
melyet a szigetelt üveg
kiszűrt most lomb rostálja meg
s ő máshol van és maga gyúr
fehéret szelíden vadul
hát malmot vett mit megjavít
és maga süt és takarít
és a formátlan tészta kel
bevetni és kivenni kell
s vashordóba a parazsat
és minden perce feladat
és minden porc és ín sajog
forró hófelhő gomolyog

 

Eleven kompozíció

Valami szatyrokat cipeltek
mindig cipeltek valamit
s miben cipelje az
ember ha nem szatyorban
aztán mivel ismeretlen
volt a környék gyakran megálltak
segélykérőn nézdeltek körbe
egy magas erős alak
s egy apró terebélyes
de senki sehol sietős kendőcsücskök
tűntek el a sövény közt
bicikliküllők peregtek tovább
s a szél miatt a hang se ment rendesen
amúgy is olyan bátortalanul
kérdezgették jónapot hol találjuk…
és kiértek a faluvégre
s már a mező közepén jártak
köröttük semmi csak neveletlen
tüskehajú gyerekek sustorogtak
emberszóból nem értettek azok se
s ők egyre gyakrabban megálltak
nagyapám vasmarka fedezékében
rágyújtott dohogva szidta az istent
nagyanyám hangtalan imádkozott
utána hogy semlegesítse
a káromlást mert ellentmondani
nem mert
egy magas erős jegenyenyár
s egy tömzsi hársfa
áll azóta ott
köröttük tüskés fejű
kalászok futkosása

 

vissza