Kortárs

 

Lászlóffy Aladár

Video ergo sum

Régi hazámtól márvány-tengerekre
figyelhetek fecsegő emberekre.
Az idő száműzött, nem a szerencse,
Rákóczikból egy Mikessé kimentve.
Alkonyi szél, színesen jönnek szembe
emlék-korok egy fordított jelenbe.

 

Testamentum az asztalon

Titokzatos titokzatom,
veled is voltam a napon,
átlátható lehetsz te is,
bár minden hiúzszem hamis,
és minden kálcium-szemét
sérti a röntgen sasszemét.
Te sem ismerhetsz engemet,
hogy tudd: mit árthatok neked.
Hiába volnál messzi part,
Kolumbuszom épp arra tart,
aztán ne kérdezd: hogy lehet,
hogy mégis felfedeztelek.
Bújócska volt, ahol neked
hiányzik végre mindened.
Kifosztalak, kifosztalak,
Lengyelországként osztalak,
ki lennél boldogabb jövő.
Már csak kíváncsiságom nő,
haragom lerágta a múlt,
önfegyelmem már meglazult.
Még egyszer találkozz velem,
utoljára, kétezerem,
először, ezredfordulóm!
Lehet, túl vagyunk minden jón.
Hát jöjj, mint rossztapasztalat!
A fajtám bír és megmarad.
– – – – – – – – – – – – – – – –
Magyarországként osztanak,
mert már cserépként hoztalak
beomló városok alól,
ahol már minden haldokol,
csak fül vagyok, csak szem vagyok,
szarvasként haszonállatod,
titokzatom, titokzatom,
ott állok veled a napon,
ha bármely megoldást találsz,
s kedvemért újra visszaállsz,
mint fájó időmondatom,
ódává forrsz omló falon:
„menetekel, menetekel…”
már úgysem olvas senki el.
A tinta, mit a kor kiont,
tinódis rejtezés, bolond
anakronizmus, elmebaj,
Allegro barbaro-moraj.
Adományozd a nagy kegyet,
hungarus Hamleted legyek
kiirtván öndinasztiám,
mert már csak nyögni tud a mán,
nem felemel – a mélybe nyom,
nem segít Szigetváramon,
Bécs meg se érzi bús hadam,
és sosem lesz már igazam.
– – – – – – – – – – – – – – – –
Magyari nyelvként hoztalak.
Úrvacsorára osztalak.
Megírva áll az asztalon,
titokzatom, titokzatom.

*Egyetlen szó helyett abba a rubrikába, mely nagyvonalúan összevonja az állampolgárságot s a nemzetiséget megkülönböztető kérdéseket.

 

vissza