Kortárs

 

Gál Sándor

egy kis vacogás

egy kis vacogás
ahogy december
átölel
jön dér köd
fehér áradat
hozza rám a
tisztító havat
ami jó s szép
bár alig is
végleges
de mégis
biztos változás
látható öröm
s benne az éj is
feltündököl

 

alkonyidő

minden óra
ahogy
múlni készül
novemberi
akonyidőn
amikor az ég
saját szemébe
visszakékül
s borzongva esik
szó a szóra
s alig láthatón
nő a hópelyhek
magassága

már tudja a lélek
hogy a határig
ért fel

 

apám sírjánál

látod papa lassan utolérlek
már húszévnyi különbség
se választ el tőled
csak ez az ölnyi mélység
nem az idő hanem a gondolat
hogy én még itt fent
s te ott alant
s hogy ez az
egész
oly hihetetlen
hol a tiszta havazás
hol a szél hoz ide
máskor hogy éljenek
virágaidat jövök
mamával meglocsolni
a bimbós életet
s bennük mintha te mozdulnál papa
szinte hallom a suttogást
a föld alatt s a föld felett

 

vissza