Kortárs

 

Lázáry René Sándor

Casanova a könyvtárban

(Dux kastélya, 1797)

Csúffá öregszem itt, Bohémiában.
Csepűrágók, ripacs bohémek óvnak!
Nyárspolgárok, újgazdagok, sznobok
Nyelvelgetnek köröttem, görcs ebecskék,
Grófi cselédek őrizgetnek engem:
Kivárják, míg gatyámba trottyanok,
Megvédelmeznek kétes önmagamtól,
S ragyognak ők is hírhedett nevemtől,
Miként ezüst eszczájg majomkezekben –
Olyan fogságom... Meg nem futhatok!
Vigyáznak rám, míg rendben vénülök:
Ránczossá, mint riadt borsószemek
Híg főzelékben, csámpás lábasokban.
Csúffá öregszem itt, Bohémiában,
A Wallensteinok bamba birtokán,
Mint bábszínházban petyhüdt Pantalone:
Agyő, Velencze, Páris, kan-bolondság!
Csapzott parókám roskad, mint a sörhab.
Kedvem kihűlt, bedőlt családi tűzhely:
Csak tengek én nyomasztó, ősi tékák
Unalmas tisztes férjeként rabul,
Mint régi phantom nászi kripta mélyén,
Kit elfeledtek, s csak magát kisérti...
Tespedt, mogorva morva éjszakák
Feküsznek rám – nem pillekönnyü nők,
Nem éji lepkék, illatos madárkák,
Kik föl-fölszállnak elnyújtott sikolyban,
Mint sorsban, kéjben, kertben szép királykák,
Czinkék, füzikék, csuszkák, nyaktekercsek,
Vörösbegyek, sötét rigók, sirályok,
Szabad szárnyakkal csapdosók a vágyban,
Vitorlázók, véremben megvonaglók!
Remekművek mind – vélem rezdülők,
Ti suttogó, ti lélegző lapocskák,
Leheljetek rám: aggul ifju arczom!
Remekművek, ti, édes bőrkötésben
Szétnyíló könyvek, lányok, asszonyok!

Maros-Vásárhelyt, 1897. márczius 9-én

 

Mint Baalbek, Byblos, Petra, Palmyra

Mint Baalbek, Byblos, Petra, Palmyra –
Magasztos lettem s büszke romjaimban.
Mint díszkapuk, dőlt, csonka oszlopok
Úgy törtem égnek – s nem tudom: miért?
Keblemben, mintha Bacchus templomában,
Bürök tenyész, sivárság, s alkonyatkor
Sakál kiált királyi csarnokokban...
Csak sámiel, csak puszta holdsugár
Süvít át rajtam, fölhevült kövek közt:
Kopár vagyok, miként halotti város,
Sziklákba vájt, vakító műremek,
Kifosztott sír, kincsesház, vén üreg,
Ki önmagával telten álmodik még,
S nem áhítoz, csak semmiségre ásít,
És gőg gomolydul mélyén, szent sötétség,
És áspiskígyók lakják, skorpiók,
Mert elhagyták már minden istenek,
S a földi fény is ritkán látogatja,
De félhomályban néha fölragyognak
Csillagzatok, jelképek, szép talányok
Kövült szívének forró frízein...
Jaj, mennyi pompás, rejtett, tört faragvány:
Bálványok, torzók, titkos bestiák,
Szerelmi papnők mind szétmállanak benn,
Zsúfolt idők fojtó indázatában...

Költöttem lóháton, Vádi-Músza felé menet, a nabateus Petrában időzvén, 1900 augusztusában

 

Lázári burlesque

Némely barátaimnak és Charlie Chaplinnek ajánlom

Nehézkes önmagamnak
Túl könnyű voltam, olcsó –
Ti mégse védtetek meg...
Már csak halotti gyolcs ó.

Hézag vagyok, kicsiny rés
Lázárnak síri leplin,
Ki köztetek botoltam,
Mint báva Charlie Chaplin.

Becsaptatok, be sokszor,
De tűrtem én, a csámpa:
Habostortát, hazug szót
Vagdostatok pofámba...

Pirultam, s elkenődtem
Én is, mint Charlie Chaplin:
Hibás vagyok, hasadt rés
Lázárnak síri leplin...

Kacagjatok, ti sandák,
Segg-rúgdosó koboldok!
Hiába pof, bökődés...
Lerogytam. És mosolygok.

Röhej! Tovább kacsázom
Mélán, mint Charlie Chaplin:
Selejt vagyok, hibás rés
Lázárnak síri leplin...

Kibámulok magamból
Szomorkás, víg grimasszal,
És Krisztusomra várok,
Míg ennyi kis csimasz fal.

Hézag vagyok, szakadt rés
Lázárnak síri leplin:
Rajtam keresztül is fény
Szivárog, Charlie Chaplin!

Megváltás fénye reszket
Tavasszal, mint a tócsák –
S egy kéz letépi rólam
Halálom tiszta gyolcsát.

Marosvásárhelyt, 1927. márczius 11-én

 

Öreg szkáld búcsúja

(Köszönet Julikámnak)

Csak egyszer voltam én itt,
Mint régi, kósza szkáldok.
Okosság voltam, okság:
Élet, valóra vált ok.

Egyszer lehettem itt csak,
Mint sors-vezette szkáldok.
Szerettem, megbocsátok:
Sötét vizekre szállok.

Szent voltam, ismeretlen,
Miként izlandi szkáldok.
Bárkám eloldja Isten:
Most mindenkit megáldok.

Marossárpatak, 1927. július 17-én

 

vissza