Kortárs

 

Bihari Sándor

Szalay Lajos

A szárnyas ló és a fiú, aki vezeti,
s akinek képzelhetem magam, a fejem fölött
itt vannak a falon. De te már sehol se vagy.
Most fölmerednek a földről a dolgok,
és megszólítanak, mint te a terasz nyitott
ajtaján át, s nyitom neked a ház ajtaját
Miskolctapolcán. Megjöttél Párizsból, Amerikából,
a világból; talán csak a szomszéd parkból,
s leülsz a szobámban, mint aki az imént
ment el. Pedig még sosem láttalak. Hallgatom már
azt a jelen időt, aki vagy. Minden mondatod
egy virágos ág a nyári délutánban, mely szerint
ne csak látszódjék a vonal, hanem vegyen részt
a látványban. Aztán átmégy a szembeszobádba,
ahol rajzba kívánja magát az Énekek éneke,
a „csúnya” és „bukfences” vonalak erejébe,
gyönyörűségébe. Én maradok itt az idegrendszerem
hálójában. A vers előtt múltba-jövőbe hallgatózom,
míg odaát a lapjaidra napra nap gyülekeznek
állatok, emberek. Aztán egyszer búcsúképpen
ez a fiú jön át hozzám ezzel a szárnyas lóval;
megcsendíti a csöndet, felragyogtatja a levegőt.

 

vissza