Kerekes Anna
Magyar filmek DVD-i között kotorászva
2006. március

Múlt héten még hét ágra sütött a nap, és én szép reményekkel telve az Oktogontól egészen a Mammutig legyalogoltam, hogy mozizzak egy jót, most meg ismét visszaköszöntött a tél. Mit lehet ilyenkor tenni, mint reményeinket föladva begubózni ismét, vagy legalábbis néhány DVD-vel fölszerelkezve bebújni a takaró alá. Hátha kisül ebből még valami jó is.

Kész cirkusz

A Kész cirkusz arról szól, hogy kész cirkusz van egy ellopott táska miatt, ami folyton másnál köt ki, meg mást üt le, a szereplők rohannak onnan ide, innen oda, Ónódi Eszter nagyon ideges, Scherer Péter lúzer, Csuja Imre menő. A film mindössze hetvennégy perces, de a lassan a horizont alá bukó gyenge februári nap, szerény kis lakásunk otthonos melege és a szemünk előtt pergő képek szobatársnőmmel mindkettőnket elbágyasztanak. Zagyva az egész. Persze, ki lehetne silabizálni, miről is van szó, de ez nem is fontos, mert nem a történet a lényeg, hanem hogy végre legyen nekünk is magyar A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső-vünk. Vagy a magyar Blöff. Vagy valami menő angolszász gengsztervígjáték magyar változata. A filmben elhangzó párbeszédek és monológok, a szereplők öltözködése, beszéd- és életstílusa egyértelműen Guy Richie filmjeinek világát majmolja. De mindezt olyan végtelenül naivan és ügyetlenül, mintha paródiának szánták volna. Az extrákon megtaláljuk a magyar filmek DVD-kiadásában elengedhetetlennek számító tartozékokat, az előzetest és a tv-spotot. De kellemes meglepetésként a film hangulatos jazzdalai is helyet kaptak az extrák között. Azokkal nincs is semmi baj. Ritmusos, jól összeállított soundtrack – föl is hangosítom, szemöldökömet emelgetve vigyorgok Lolára, a szobatársamra, lábamban már benne van a boogie, próbálom őt is biztatni, vegye fel a ritmust, de szája keserűen görbül lefelé: – Nem rossz zene, csak az a baj, hogy a filmre emlékeztet.

Szezon

„Valahol elvesztettem a humorérzékem.” Ezt kivételesen nem Lola mondja, hanem a kiábrándult Guli a Szezonban. Generációs film ez is, az idejekorán kiégett, nihilista ezredfordulós nemzedékről, akik fejvakargatva várják a sült galambot, mindig, mindent akarnak, ezért soha semmi sem jön nekik össze. Sejtettem, hogy hiába a plakát, amelyen az alkonyi fényben a magyar tengerbe csobban éppen három jó pasi, hiába a mozielőzetesben Zagar tombolós zenéje, ez nem lesz egy vidám film. Ezt nem (csak) azért gondoltam, mert én is a filmbeli nemzedékhez tartozom, hanem mert három éve a filmszemlén láttam az Aligot, Török dokumentumfilmjét, mely a Szezon előtanulmánya volt nagy terveket szövögető pincér srácokról, és már annak sem lett jó a vége. A Szezon főszereplője három karcagi fiú, akik a főszezonban próbálnak szerencsét a Balatonon, aztán amikor ez mégsem úgy alakul, ahogy várták, átigazolnak Pestre, végül az egyetlen közülük, akibe szorult némi ambíció, azt a merész tettet hajtja végre, hogy visszamegy Karcagra újrakezdeni. Vonat zötyög a film elején, ígéretesen szól alatta Zagar zenéje, vonat zötyög a film végén is, elkeseredett dühvel dübörög alatta Zagar zenéje. Guli visszatér egy értelmetlenül átdolgozott nyár után, szája szegletében keserű mosoly, de a kávét változatlanul cukor nélkül issza, ez az ő nagy lázadása, az Eastern Sugar elleni gyűlölet kifejezése. Az a baj, hogy a három fiú már induláskor sem akar különösebben semmit. Ők mindig csak elmenni szeretnének, itt hagyni az egészet „a jó büdös francba”, keresni valami jobbat, értelmesebbet. De mit? Azt ők sem tudják. Bosszantóan nihilisták és önsorsrontók. Erre a legjobb példa, amikor Guli autóját föltörik, ellopják a magnót, a srác pedig féktelen dühében fölgyújtja a kocsit. Ugyanakkor tele vannak szeretni való ártatlansággal és őszinteséggel. Ők csak boldogulni akarnak, saját életükben meglelni az értelmet, nem bántanak, nem használnak ki mást, még önmagukat sem. Éppen ezért nem jutnak sehová. Túl nagy bennük a büszkeség, túlságosan rendesek ahhoz, hogy letiporjanak másokat, és úgy jussanak előrébb. A Szezon sokkal kiforrottabb és komolyabb munka, mint Török előző filmje, a Moszkva tér. Egy végtelenül szomorú, egzisztencialista film, szikár, realista stílusát végig megtartja, a dráma csak a sorok között bujkál, éppen úgy, ahogy a való életben is. A filmben valóságosnak hat minden fordulat és párbeszéd, erőltetettség nélkül válik hitelessé a történet minden eleme. Török Ferenc pontosan tudta, mit akar, és egy precíz, átgondolt, jó filmet alkotott. Azt, hogy a Szezon egy olyan film, amely nem a kamera mögött állóknak, hanem a vászon előtt ülőknek készült, a DVD-kiadás igényessége is érzékelteti. Az egész film meghatározó eleme a zene. Ügyes marketingfogás volt a film moziba kerülésével egy időben megjelentetni a soundtracket, hiszen akinek tetszett a film, arra a zene is erős hatással volt. Ezt a DVD extráinak összeállításakor is figyelembe vették, és a menü alatt szóló zene mellett egy videoklip is helyet kapott a korongon. De nem szerencsés a DVD-re került rengeteg szöveges anyag, mert az embernek valahogy ritkán fűlik a foga a tévéképernyőről olvasni hosszú, enyhén elmosódott, apró betűs sorokat, pedig az informatív jellegű filmográfiák mellett kritikarészletek és egy Szezonnal kapcsolatos rendezői hitvallás is található közöttük. Örültem neki, hogy rákerült a korongra az Alig című dokumentumfilm, amely hitelesíti a Szezonban látottakat. Ugyanakkor felmerül az emberben, hogy évtizedekre visszanézve, a generációs film sablonja az önostorozás: ez egy kiúttalan, reménytelen, megvezetett stb. nemzedék. Ezzel csak az a gond, hogy az eltévedt nemzedékek folyamatosan működtetik a társadalmat – tehát valahol mégis utat találnak. Csak erről már nem készítenek filmet. De az is lehet, hogy a nemzedéki perspektíva torz társadalmilag, még akkor is, ha filmes mítoszteremtő ereje jelentős.

Egészséges erotika

Trappolok hazafelé az esőben. Izgatott vagyok. Meglepetést tartogatok szobatársnőm számára. Hónom alatt egy újabb ínyencség a magyar DVD-piacról, egy olyan film, amelyet az ember boldogan birtokol. Ennél fogva én sem a tékából hoztam, hiszen a kölcsönzési tarifánál alig többért már boltban is hozzá lehetett jutni, és ezt az ember amúgy sem vinné vissza szívesen. Fölsietek a lépcsőn, és az ajtóban Lolába ütközöm. – Na, mi az? – vonja fel kérdően a szemöldökét. Kifulladva csak annyit nyögök: – Tímár Péter. Elborul a tekintete. – Le a fejjel? – Nem – mondom diadalmasan –, Egészséges erotika! De nem látta még ezt a kis kincset. Viszont Tímár előző két filmjét igen, és ez bizalmatlansággal tölti el. Kezdjük az extráknál! Más az, ha olyan filmet veszünk meg DVD-n, amit már ezerszer láttunk, mintha olyat, amit csak egyszer. Az Egészséges erotikát ezerszer láttam, ezért a filmnél most sokkal jobban érdekel, milyen pluszt kaptam hozzá. Nem egy nagy ötlet, de nekem bejön, hogy Tímár filmográfiájában négy filmjéből egy-két perces ízelítőt láthatunk. És nemcsak az unalomig ismert Csinibabából, hanem például a Mielőtt befejezi röptét a denevérből, amihez kedvet is kaptam. A rendező kommentárjával ellátott amatőr werkfilm viszont horror. Tíz perc elteltével van egy olyan érzésem, hogy az egész vérciki lenne, ha nem egy burleszkszerű kultuszfilmhez készült volna. De lehet, hogy a werkfilm is idomul műfajilag a bohózathoz. Nem tudom eldönteni. Tímár Péter hanghordozása Galla Miklóséra emlékeztet, lehetetlen eldönteni, hogy csupán izgul, vagy poénkodik. A werkfilm amúgy is olyan Ecseri tekercsek-feelingű. A forgatáson készült kézről kézre adott 16 milliméteres kamerával, másfél évtizedig meg se nézte senki, aztán a DVD-megjelenés alkalmára elővették, leporolták, és rájöttek, milyen aranyos. Legalábbis ez a hivatalos verzió. Bemutatják benne, milyen nehéz volt a színészeknek hátrafelé mozogniuk anélkül, hogy nekimennének valaminek, hogy a statisztáknak komoly próbatételt jelentett vetkőzni a kamera előtt, és hogy Kristóf Kata ráesett a csuklójára, de másnap kapott egy rumos (?) kávét. Kevés film van, amelynél tényleg indokoltnak érzem a jelenetválasztás lehetőségét, noha ez alapkövetelmény minden DVD esetében. Egy ilyen filmnél viszont főnyeremény. Az ember csak megkívánja az egyik epizódot, és egy gombnyomással már indíthatja is. Ilyenkor érzem, milyen haladás a DVD a videokazettához képest. Nagyon ötletes az is, hogy a menü alatt és a film kezdete előtt egy-egy jelenetet nézhetünk. Amikor azt kell eldöntenünk, hogy a filmet játsszuk-e le, az extrákba kukkantsunk-e bele, netán jelenetet válasszunk-e, tépelődésünkre jól reflektál Rajhona Ádám ütemes csuklómozgása, amint nekünk háttal rázza a kefirt. A jelenet öt másodperces, újra és újra megismétlődik, nevetésre ingerelve a nézőt, ugyanakkor feszültséget is keltve benne, ami meg arra ingerli, hogy minél előbb nyomjuk meg a play gombot. Az 1986-ban készült Egészséges erotika képi világa annyira modern, hogy ma is kevés filmmel találkozunk, amelynek ilyen ötletes, egyedi lenne a formanyelve. A visszafelé befűzött filmtekercsre hátrafelé mozgó színészek rögzítése, majd mozdulataik lejátszása visszafelé Rajhona Ádám, Koltay Róbert és Kristóf Kata mozgásának olyan zaklatottságot és abszurditást kölcsönöz, ami az egész filmet eltávolítja a valóságtól. Ezt erősíti az egyedi nyelv is, amit a szereplők használnak. Olykor elhagyják a névelőket, nem ragozzák az igéket, elharapják a szavakat. Mindez kitűnően érzékelteti a 80-as évek Magyarországának abszurditását. A vezetők alkalmatlanságát posztjaikra, a hozzáértés teljes hiányát, a „nép” látszólagos hangyaszorgalmát, amely azonban maximálisan értelmetlen. Van egy vágókép a filmben: a nők fáradhatatlanul szögelik össze a ládákat, az egyik munkásasszony pedig szorgalmasan szedi szét azokat. Hát ennyit a szocialista gazdaság működési mechanizmusáról. Nem tudom, vajon attól lesz-e valami kultuszfilm, hogy az ember kényszert érez, hogy idézzen belőle, hogy elsajátítsa a szereplők beszédmodorát, vicces hangszínét, egyedi szóhasználatát, de az biztos, hogy az Egészséges erotika megnézése után legalább aznap mindenki egy kicsit névelő nélkül beszél, meg ilyeneket mond, hogy „Hű, de form!”

Zsiguli

Nagyon benne vagyunk a 80-as évek hangulatában, úgyis ez most a soros divat öltözködésben, zenében, legyen akkor a filmben is egy kis nosztalgiázás. Az Egészséges erotika megadta a megfelelő alaphangot, a Zsigulival remélhetőleg ráteszünk egy lapáttal, és talán este már válltöméses blézerben megyünk bulizni is. Azért ez egy kicsit csavarosabb, mint elsőre látszik. Szőke András filmje ugyanis már önmagában nosztalgiázás, hiszen csak egy éve készült, ám hamisítatlan rendszerváltozás környéki hangulatot produkál, abból az időből, amikor már nagyjából senkit sem érdekelt, hogy szocializmus van, de azért a közgondolkodás, az általános hangulat és a hivatalos ügyek menete még nagyon szoci volt. Szőke András nyilván azért választotta ezt a korszakot legújabb filmje történelmi hátteréül, mert szereti nagyon az abszurdot, és a 80-as évek Magyarországa épp eléggé abszurd volt. A Zsiguli – amely egyébként csak azért kapta ezt a címet, mert a korszak egyik jelképe ez az autó volt – főhőse két rendőr, akik a dinnyés ügyben nyomozva minduntalan saját felettesükhöz, Kálmán úrhoz jutnak el, ám ártatlanságuknál csak korrumpálhatóságuk nagyobb, így minduntalan eltérnek a tárgytól, és a nyomozás csak mintegy véletlenül folyik. A sztori kerete a két rendőr vallatása, melyet a szexi, de veszélyes Piroska őrnagy vezet, aki azonban Kálmán szeretője, és minden igyekezete a férfi tisztázására irányul. Tulajdonképpen a film leglényegtelenebb eleme a dinnyékbe rejtett fegyverek ügye, a lényeg a saját pecsenyék sütögetése, az összefonódások leplezése és a vidám élet a szocializmus legvidámabb barakkjában. Kétségtelen, hogy dramaturgiailag ez Szőke András legösszeszedettebb filmje, amelynek a maga abszurd keretein belül viszonylag hagyományos a történetvezetése, a karakterek kidolgozottak. Komoly groteszk a Zsiguli, nincs is benne sok poén vagy helyzetkomikum, inkább az egészet lengi át egyfajta szomorú, de elnéző irónia. Extrákkal nincs elhalmozva a DVD, de a werkfilmet megéri megnézni. Szeretem Szőke Andrást, mert olyan őszintén lelkesedik saját munkásságáért, ugyanakkor semmi felfuvalkodott nagyképűség nincs benne. A tavalyi filmszemlén jószerivel el kellett távolítani a színpadról, mert nem akarta abbahagyni filmje lelkes ajánlását. E mögött viszont egyáltalán nem a magával tökéletesen elégedett rendező önajnározása volt, hanem a gondosan készítgetett kis művét gyermeki izgalommal megmutató alázatos művész. A werkfilm is pont ilyen. Mintha nem egy filmes bolondozásról lenne szó a Zsiguliban, hanem valami elképesztően nagylélegzetű projektről. Egyszer még kiabálni is látjuk a stábbal, hogy azonnal csinálják végig újra a jelenetet röhögés nélkül. És kifejezetten megható a stáb odaadása, látszik, hogy mindenki egy emberként állt a projekt mögött. Lehet, hogy régebben így készítettek filmeket, ezért sikerültek olyan szerethetőre, még akkor is, ha nem voltak mindig tökéletesek. Nézzünk egy ilyet!

Egri csillagok

Az Egri csillagoknak két kiadása is van, az egy- és a kétlemezes. Ez utóbbi talán iskolai felhasználásra készült. De szerintem becsapás a külön lemezes extra. Kezdjük a werkfilmmel! A DVD-n az olvasható: így készült a film. (Korabeli filmhíradórészlet.) Ez egy háromperces korabeli dokumentum, melyben a 60-as évekből jól ismert, túllelkesült hanghordozással számolnak be az Egri csillagok előkészületeiről. Az egész egy vicc. Inkább lenne helye az Egészséges erotika vagy a Zsiguli extrái között. Aztán van egy rövidfilm a históriás énekekről és Tinódi Lantos Sebestyénről, tájékoztató jelleggel, unalmas stílusban. Többre értékelhető a Török emlékek Egerben című kisfilm, ám ez inkább építészeti szempontból tárgyalja a török korból maradt egri emlékeket, fürdőket, mint kultúrtörténetileg. A lemezen természetesen van még alkotói filmográfia, bár ebbe csak Várkonyi Zoltán rendező és Szécsényi Ferenc operatőr munkássága fért bele, de az ismét dicséretes, hogy kifejezetten hosszú ízelítőket láthatunk Várkonyi néhány filmjéből. Az Egri csillagok-diafilm képei egy olyan extra, ami elsőre jól hangzik, aztán elkezdjük nézni, és rájövünk, hogy nem olyan érdekes, és hogy végső soron semmi kedvünk végignézni. Legalábbis nekem és Lolának nem volt kedvünk diafilmet nézni tévéképernyőn, olyan apró betűs szöveggel, amit képtelenség elolvasni. Ez egyébként az egész menüre igaz. Gondolkodtunk erősen, hogy velünk van-e a baj, de a Szezon és az Egri csillagok is tele van olyan szöveges információval, amit csak a képernyőtől fél méterre ülve lehet elolvasni. Amúgy is, minek az írott szöveg egy alapvetően vizuális hordozóra… Végül arra lyukadtunk ki, hogy velünk van a baj, és a DVD olyanoknak szól, akiknek van plazmatévéjük. A két legeredetibb extrát a végére hagytam. Az egyik extra még az egylemezes, olcsó változaton is szerepel, pedig én alapvetően baklövésnek tartom. Ez pedig az audiokommentár. Egy ilyesminek az a funkciója, hogy a fanatikusok számára még több kulisszatitokra derüljön fény, de ezt szerintem egy vágóképekkel, szemléltető filmrészletekkel tarkított interjúban kényelmesebben meg lehetne tenni. Mert a kommentárnál a filmet nem állítják le, az megy teljes időben, a rendező meg általában egy öt perccel ezelőtti jelenetről beszél, miközben nem maradt ideje kommentálni egy két perccel ezelőtti, szintén érdekes epizódot. Itt az operatőr beszél. Szécsényi Ferenc nem győzi hangsúlyozni, hogy ő az Egri csillagok munkálataiba három héttel a forgatás előtt csöppent bele, ezért az előkészületekről nem tud semmit, és különben is, neki már nem volt joga beleszólni a jelmezekbe, helyszínekbe stb., hiszen az milyen lett volna már ilyen rövid idővel a forgatás előtt. Amiről tudna beszélni, vagyis hogy milyen beállításokon gondolkodtak még egy adott jelenet kapcsán, hogy esetleg a kamera is egy szekéren ment-e, azért remeg úgy a kép, arra rendszerint nem emlékszik. Egyre kínosabb epizódok követik egymást, a kérdező nagyon próbálkozik, Szécsényi meg nem izgatja magát annyira. Ez egyébként szimpatikus, bizonyára ő sem látja értelmét az audiokommentárnak. A Képek a Dobó István Vármúzeum állandó kiállításából okos ötlet, tanároknak biztosan aranyat ér, jól lehet vele szemléltetni a török korból ránk maradt tárgyi emlékeket. És jöjjön utószor az extra, amit nyilván a legeredetibbnek és a fiatalság számára legérdekfeszítőbbnek szántak a DVD-kiadás készítői. A Sztárok a Csillagokról három magyar zenész véleménye, vallomása az Egri csillagokról. Ebben az a teljesen érthetetlen, hogy a három figura közül kettő a 70-80-as, illetve a 90-es évek sztárja, akiket egy mai tizenéves esetleg még csak nem is ismer, nemhogy komoly véleményformáló erővel bírna számára. Nagy Feró hosszan beszél, látszik, hogy rá mind a regény, mind a film nagy hatással volt, kifejti e hatás mibenlétét, ami a kelleténél hosszabbra sikerül, ezért becsúszik egy olyan mondat is, hogy ma bizony már nem engednének magyar filmen ilyen őszinte cigányábrázolást. Gőbl Gáborból, aki a Moby Dick együttes tagja, röviden, de összeszedetten annyit sikerül kihúzni, hogy ebből a filmből sokat meg lehet tudni a magyar történelem adott szakaszáról. A harmadik megkérdezett, Balanyi Szilárd (Szilárd, Quimby) vagy nem látta a filmet, vagy nem szereti, arról ugyanis fél mondatot ejt csupán, a regényt viszont hosszasan dicséri, végül azzal zárja sorait, hogy „Mindenesetre a regény az nagyon el lett találva (…), úgyhogy ezúton gratulálunk Gárdonyi Gézának”. Várkonyi Zoltán adaptációja hűen követi Gárdonyi regényét, de egy-két buktatót, ami a regény jellegéből adódik, nem tud kiküszöbölni. Az egyik ilyen a hosszú éveket felölelő történet, amely könyvben működik, filmen viszont (hacsak nem többrészes sorozatról van szó) szinte sosem. A másik probléma, hogy a regényben sok helyen előforduló többoldalas leíró részekkel nem nagyon tudtak mit kezdeni a filmen. Az én emlékeimben például a török csapatok díszes vonulása még vizuálisan is a könyvben olvasottak hatására általam elképzelt képekben maradt meg, és azt a filmben konkrétan ábrázolt vonulás nem tudta fölülírni, pedig a könyvet tizenöt éve olvastam, a filmet meg tizenöt órája láttam utoljára. Talán meg kellett volna próbálkozni a narrációval, ahogyan azt Bondarcsuk tette a Háború és béke filmre vitelekor, megtartva ezzel a mű erőteljes elbeszélő jellegét még a vizuális ábrázoláskor is. Ugyanakkor van a Várkonyi-adaptációnak egy nagy előnye: ahelyett, hogy megtekintés után elégedetten hátradőlnénk, hogy az Egri csillagokat is letudtuk végre, inkább kedvet kapunk a könyv elolvasásához. Talán azért, mert nem tud annyira hosszú lenni, hogy ne legyen benne néhány kidolgozatlan szál, amire kíváncsiak lennénk részletesebben is. Szerintem a diákok könnyebben állnának hozzá a könyv elolvasásához, ha előtte megnézik a filmet, megismerik Vicuskát és Bornemissza Gergőt. Bizonyára meg is próbálkoznak majd vele a tanárok.