Egy 1916-os dokumentumfilm felújítása a filmarchívumban

A Magyar Nemzeti Filmarchívumban most fejeződik be a „IV. Károly király és Zita királyné őfelségeik megkoronázása Budapesten 1916. évi deczember 30-án” című, több mint félórás, korabeli dokumentumfilm felújítása, amit szeptember 23-án láthatnak újra mozivásznon az érdeklődők az Örökmozgó Filmmúzeumban. Az aranyra színezett felvételeknek sajátos varázsuk van. Valószínűleg az ünnepélyesség kiemelésének kedvéért választották ezt az árnyalatot a gyártók, de a színtónus a felvételeken látható borongós idővel összhatásban szándéktanul is melankóliát sugároz, az elmúlást asszociálja a filmhez. Véletlen egybeesés. Ma már tudjuk ugyanis, hogy ez volt az utolsó koronázási szertartás. Az archívum három munkatársa, Perjési Zsuzsa referens, Kurutz Márton filmrestaurátor és Fillinger Katalin negatív vágó, valamint a filmlaboratóriumból Németh Géza trükkoperatőr, Barta Szabolcs fénymegadó hosszú hónapokat töltött a felújítással. De miért éppen ezt a filmet vették elő? Amikor a munkát elkezdték, nem volt évfordulója a koronázási ceremóniának. Azt sem sejthette senki, hogy 2004 októberében majd boldoggá avatják IV. Károlyt. „Egyszerűen csak zavart, hogy az archívum polcain négy különböző hosszúságú kópiánk van az eseményről, mindegyik különböző állapotban, melyeken ráadásul más-más helyenként sorrendben követik egymást az események, és egész egyszerűen szerettem volna rendet tenni” - indokolja a választást Perjési Zsuzsa, aki a magyar dokumentumfilmek gondozója (szakterülete a kezdetektől 1944-ig terjed). „Várakozáson felüli aprólékos munkát igényelt a film összeállítása. Rájöttem, hogy az elődeim miért nem nyúltak hozzá eddig. Mert hiányzott a megfelelő technikai háttér.” Egy ilyen régi magyar film pusztán a kora miatt is filmtörténeti jelentőséggel bír, ugyanis kevés dokumentumanyagunk van ebből az időszakból, mondja Perjési.

A forgatás jogát a koronázási szertartáson két magyar filmgyártó, az Uher és a Kino-Riport szerezte meg. Noha versenybe szállt az osztrák Sascha filmgyár is. Jó esélyeik voltak, hiszen az elhunyt Ferenc József Schönbrunnból Bécsen áthaladó temetési gyászszertartását ők vették fel. De ezúttal alulmaradtak. A magyar gyártók örültek a lehetőségnek, már csak azért is, hogy „a külföld megismerhesse a magyar filmgyártás nívóját és tökéletességét.” A forgatási jog megszerzésének hátterében természetesen az a remény állt, hogy e kiemelkedő eseményről szóló film kelendő lesz majd a forgalmazók körében. A történelem azonban keresztülhúzta a számításokat. Nemsokára kitört a forradalom, majd jött a Tanácsköztársaság, s ilyen történelmi időszakokban témája miatt nem volt komilfó a film. A Horthy-rendszerben sem IV. Károly személye (emlékezzünk csak a királypuccsokra), sem a királyság intézményének e pompás demonstrációja nem volt kívánatos.

- Volt egy eredeti film, amelyről a gyártók a forgalmazásra eladott példányokat lehúzták - magyarázza Kurutz Márton. - Ezt az eredetit nem ismerjük. A film forgalmazására vonatkozó első adatunk 1927-ből származik. Ekkor két verzió kapott engedélyt a vetítésre, egy 638 méteres és egy 400 méteres anyag. Az egyiket a Génius, a másikat Hajnal Gyula mutatta be. 1920-tól működött az Országos Mozgókép-átvevő Bizottság. Ettől kezdve minden filmet, amit vetítettek, engedélyeztetni kellett. Tehát hetente összeült a bizottság, ezekről az ülésekről fennmaradtak dokumentumok. Bennük csupán egyszer, 1927-ben szerepel a koronázási film. Ferenc József születésnapján engedélyezték a vetítését. Lehet, hogy 1926 decemberében, a tízéves évfordulón is bemutatták, de ennek nincs írásos nyoma.- teszi hozzá Perjési. - A ma rendelkezésünkre álló kópiák egyike sem egyezhet az eredetivel, hiszen mindegyikben van hiány a többihez képest. Ezért megpróbáltunk minél több verziót összeszedni. De miért vágták meg ilyen radikálisan az anyagot később? Ennek több oka is lehet - mondja Kurutz. - A legvalószínűbb, hogy az évek múltával egyre unalmasabbnak találták a filmet, ezért csak a koronázás legfontosabb mozzanatait tartották meg. De kivághattak belőle azért is részleteket, hogy más filmekben felhasználják. Például az egyik leghosszabb verzióból hiányzik a koronázás két fő eseménye, a Szentháromság téren tett királyi eskü és a koronázási dombon a négy égtáj felé tett kardvágás, mely azt szimbolizálta, hogy a király megvédi országát a bármilyen irányból rátörő ellenséggel szemben. Szerintem ez csak azért lehet így, mert ezeket a részeket egyszer egy évfordulón felhasználták, beillesztették egy másik filmbe. Meg koncepcionális vágásokat is eszközöltek. Az osztrák verzióból például kiiktatták a magyar főrendek kiáramlását az Országházból.

Hiteles dokumentáció sincs arról, milyen volt az eredeti film, milyen jelenetek szerepeltek benne, hány méter volt a hossza. Ezekre csak korabeli cikkekből, kritikákból következtethetünk. Feltételeztük, hogy dramaturgiai meggondolások miatt nem változtatták meg az eseményekről készült felvételek időrendjét, ezért a koronázási albumban leírt sorrendnek megfelelően illesztettük egymás után a filmbeli eseményeket is. Egy-két helyen változtattak csak az események sorrendjén a filmben. Például több verzióban is azt látjuk, hogy a film elején megérkezik Zita és Károly, őket nyomban követi az uralkodóház többi tagja. Ez nem így történt a valóságban. A királyi pár 27-én érkezett, a többiek 29-én. De nyilván azért vonták egybe a megérkezéseket, mert így érthetőbb volt a narráció (volt markáns eleje), és a négynapos eseménysorozat elbeszélését sem zavarta meg később egy újabb megérkezési jelenet. De ezt leszámítva valószínűleg az eredeti filmen is kronológiában szerkesztették egymás után a négy nap történéseit.

Tehát öt kópia volt a kiinduláskor. Az idők során az archívumba került négy példány. Az ötödik kópiát a Magyar Országos Levéltártól kapta a filmarchívum - kizárólag megtekintésre. Ez egy 40-es években készült fekete-fehér másolat. De mivel már többedik másolat, a minősége meglehetősen rossz, olyan, mintha napszemüvegen keresztül néznénk, mi történik a filmen. - Nézzük, mondjuk azt a részt, amikor a pályaudvarról hintóba száll Habsburg Ottó! - mutatja a számítógép monitorját Kurutz -. Nem látszanak az ajtó díszei, annyira felkeményedett az anyag. Ezen a másik verzión viszont jól kivehetőek a faragások, látni lehet az ornamentikát. A levéltár kópiáján negyedannyi részlet sincs, mint a jobb állapotú többin - mondja Kurutz. Így ezt az anyagot csak sorvezetőül használták a restaurátorok. Az archívumban őrzött kópiák közül kettő nitropozitív volt, annyira rossz állapotban, hogy nem lehetett levetíteni őket. Videóra való átírásuk is lehetetlennek bizonyult. - Tehát gyakorlatilag nem tudtuk, milyen jelenetek vannak rajtuk - veszi át a szót Perjési. - Ezért mindjárt a munka elején átírattuk őket a ma használatos negatív kópiára a filmlaborban. Nem két filléres költséggel kezdődött hát a projekt. Később kaptunk pályázati támogatást. A két archívumi kópia közül az egyik a koronázás osztrák verziója volt. A negyedik a volt NDK archívumából került elő. Az ötödik egy magánhagyatékból származott, a 10-es években másolták.

Az összes kópiát teljes terjedelmében digitalizálták a filmarchívumban. A felújításhoz használt szoftvernek végtelen számú videosávja van, így virtuálisan egymás alá tették a digitális kópiákat úgy, hogy azokból az azonos jelenetek éppen egymás alatt legyenek. - Úgy kell elképzelni ezt a programot, mint egy bepolcozott spájzot, ahol az azonos befőttek egymás alá kerülnek - mutatja Kurutz. - Ahogy virtuálisan haladunk balról jobbra, látjuk, melyik az az esemény, amelyről csak egy megmaradt felvételünk van, és melyik az, amelyikről több. Ez utóbbi esetben egymás után megjeleníthettük a verziókat, és kiválasztottuk azt, amelyik a legjobb minőségű, és a leghosszabban mutatja az éppen aktuális mozzanatot. De találtunk olyan „aknát” is, hogy az egyik filmszalagon fordítva voltak a helyszínek. Tehát a Tárnok utca a Szentháromság tér felől a Szent György tér felé nem olyan irányba megy, mint a képen látható, hanem ellenkezőbe. Azt a kópiát kellett választani, amelyik a jó irányt mutatta. A Lánchídon való átvonulás is fordítva volt kopírozva az egyik kópián. Ily módon a restaurátorok létrehozták a saját verziójukat a számítógépben. Minden egyes szakasznál megjelölte a gép, hogy melyik eredeti kópiáról származik a kiválasztott jelenet. Ekkor tértek vissza a fizikai nyersanyagokhoz. Közben minden verzióból készült egy negatív másolat (természetesen a levéltárét kivéve). Ezekből a számítógép virtuális kópiája alapján (ahol tehát meg volt jelölve, hogy melyik kópiából kell kiszedni az egyes szakaszokat) úgynevezett negatív vágással szerkesztették össze a tényleges negatívokból a végleges negatívot. A negatív vágásra azért volt szükség, mert a végleges pozitív kópián fel szerették volna idézni az egykori virazsírozást. Az elszínezés támpontjául az egyik archívumi kópia szolgált. Így a negatívról színes pozitív kópiára (hiszen csak ezzel lehet imitálni a virazsírozást) készült el a ma leghosszabbnak és legtökéletesebb minőségűnek nevezhető vetíthető verzió.

- Mindenképpen meg kell említeni - hívja fel a figyelmem Perjési Zsuzsa -, hogy két történész szakértőt, Ress Imrét és Szász Zoltánt is felkértünk, hogy segítsenek az összeállítás sorrendbe állításában. Ők aztán több korabeli szereplőt is felismertek és azonosítottak a felvételeken.

A kész dokumentumfilmet nézve feltűnő, hogy a legtöbb felvétel a nézők soraiból készült, az operatőrök nem foglaltak el kitüntetett helyeket. A film nagy része egy megfigyelő a tömegből pozícióból leképzett, rögzített látvány, alig láthatunk benne hangulatteremtő részeket. Pedig egy valóságos esemény mechanikus felvétele nem kelti ugyanazt az élményt a nézőben, mintha ott lett volna. Nem alkalmaztak a filmben hatáskeltő eszközöket. A kilencvenéves távlat ma különös izzást kölcsönöz a képeknek, mintegy pótolja az egykori hiányosságokat. De vajon miért születtek csupán passzívan elbeszélő felvételek? A másik kérdés, hogy magának a királyi párnak és a ceremónia szervezőinek miért nem volt fontos a média jelenléte? Miért nem figyeltek jobban arra, hogy minél élvezhetőbb képek készülhessenek az eseményről?

Az első kérdéssel kapcsolatban kiváló összehasonlítási alap az osztrák Sascha cég által készített temetési ceremónia. Nincs feltűnő szakmai különbség a gazdagabb gyártó temetési és a „mi” koronázási filmünk között. - A magyar operatőrök is gyakorlottak voltak.Nem itt léptek fel először mint operatőrök. A legkevésbé sem voltak járatlanok. A Kino-Riport 1913-tól folyamatosan forgalmazta az anyagait. Forgattak a különböző hadszíntereken - magyarázza Perjési. - Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni - teszi hozzá Kurutz -, hogy nem volt nagy tapasztalatuk a menetek, felvonulások fényképezésében. Általában mozgalmas, látványos eseményeket rögzítettek, ezeket is gyakran röviden. Nézzük a koronázási menet elindulását a várból! Az operatőr rögtön elindította a kamerát, ahogy az első lovasok felbukkantak. Ez egy borzalmasan hosszú menet volt, felesleges lett volna végig venni. Ezért úgy döntött, hogy egy idő után leáll a felvétellel. És amikor megint valami látványos dolgot sejtett, újraindult. Sok ilyen nyers leállást-indulást hagytak a filmben. Nem készítettek vágóképeket, vagy különböző beállításokból felvételeket ugyanarról a mozzanatról, hogy majd később harmonikusabbak legyenek az átmenetek. - Tegyük azt is hozzá - veszi át ismét a szót Perjési -, hogy nagyon rövid idő állt a filmesek rendelkezésére a felkészülésre. December 17-én is még azt közölte a Mozgófénykép Híradó, hogy „a koronázási filmek ügyében még egyelőre döntés nem történt”. Vagyis két héttel a ceremónia előtt (amelynek megszervezésére szintén nem volt sok idő, alig egy hónap) még mindig nem tudhatták a gyártók, miként készüljenek az eseményre. Így is, számításaim szerint, nyolc operatőr dolgozott a helyszíneken - teszi hozzá Kurutz.

A második kérdés már csak azért is elgondolkodtató, mert IV. Károly számára nem volt idegen a kamera. Sokat filmezték korábban is. Osztrák és magyar filmkészítők dokumentálták különféle megjelenéseit. Például a konstantinápolyi, bulgáriai útját, de látható hadifelvételeken is. Szívesen vette, ha filmezik. Talán tudta, milyen propagandalehetőség rejlik a filmben. A feleségével 1915-ben Budapesten tett látogatása során is elkísérték a Kino-Riport munkatársai, amiből filmet szerkesztettek később. Mégis, a ránk maradt anyagból egyértelműen látszik, hogy a koronázáson csak mellékesen engedték meg a szervezők a filmezést. - A Szabó Ervin Könyvtár Budapest-gyűjteményében őrzik a koronázási albumát ennek az eseménynek is - meséli Perjési -, abban sem találtam egy sort sem a filmezésre vonatkozóan. Az is benne lehet ebben a visszafogottságban, hogy zajlott a háború. Külföldi uralkodóházak képviselőit sem hívták el az eseményre. Lehet, hogy ezért is hanyagolták a filmes dokumentálást. De ez mit sem von le a film mai értékéből.