Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2008/9. B3.o.

»AZ EGYÜTT ELTÖLTÖTT IDŐK EMLÉKÉRE«

Egy közönséges könyvnek van egy vagy néhány szerzője, egy kiadója és valami elkedvetlenítő ára. A szóban forgó könyvnek van két kiadója, száz szerzője és nincs ára. Nem kereskedelmi furfangból ár nélküli, hanem mert nem szánták terjesztésre. A szerzők száma úgy száz, hogy lehetne akár ezer is, ha a szerzőknek abból a közös tulajdonságából indulunk ki, hogy mind ugyanattól a tanárnőtől tanulták a fizikát. A szerkesztők azonban úgy gondolták, hogy az ünnepelt minden letöltött évéhez egy tanút állítanak, így lett szerző Kugler Sándorné 100 tanítványa és kollégája.

Egy szokásos hatvanadik vagy hetvenedik születésnap köszöntőinek monoton unalma után a sokat hallott és látott reménybeli olvasó félve lapoz bele egy ilyen kiadványba. Úgy vélheti, hogy három köszöntő elolvasása után új mondanivalót már nem talál. De ebben a könyvben másképp van - esetleg a szerkesztők gondos válogatása, talán a száz év impozáns ritkasága teszi, de nem a közhelyek diadalmaskodnak. Végigolvasva a több mint másfélszáz oldalnyi köszöntőt, az a meggyőződés alakul ki az olvasóban, hogy az ünnepelt az oka a vélemények változatosságának. Ő az oka, mert minden visszaemlékezésből ugyanaz a portré körvonalazódik - egy tárgyszerető, a fizikát elfogadtatni képes, következetes, odafigyelő tanárnő képe. És mert a tárgy azonos, az alanyok, a visszaemlékezők egyénisége, különössége tud megjelenni a véleményekben.

Ritka olvasmány, nem csak a száz év különössége miatt. Kedves Györgyi néni - kezdődnek többnyire a köszöntők, majd az iskolai emlékek következnek, végül a beszámoló az azóta eltelt átlag negyven év eseményeiről. Az iskolai emlékek gyakran az eredményes szereplést jelentik a fizikaversenyeken, végül is a visszaemlékezők között mindenféle akadémikusok, meg professzorok fordulnak elő. De a többi életpálya-beszámoló legalább olyan érdekes: orvosok, mérnökök, tanárok útja az ötvenes-hatvanas évektől napjainkig. Különösen tanulságos azok esete, akik Györgyi néni példáját követve lettek fizikatanárok, és szerencsés esetben az ő vezetésével végezték gyakorló tanításukat. Előrehaladva a levelek olvasásában mindinkább sajnáljuk, hogy valószínűleg nem lesz majd hivatásos író, aki ebből az anyagból hozna létre valódi irodalmat. Továbbra is az Aranysárkány Novák Antalának szánandó alakja képviseli a fizikatanárt a klasszikus irodalomban. Kosztolányi könyvében megjelenik egy elkedvetlenítően bonyolult fizikai képlet is, nyilván az érettségin elbuktatott, majdani tanárverő diák mentségére, egy olyan formula, amit nyilván nem lehet és nem is érdemes megtanulni.

Manapság az érettségin, de egy hétköznapi fizikaórán is ott a képletgyűjtemény, amelyben sok formula szerepel; az Aranysárkány-bélinél szelídebbek, de a felesleges biflázástól a diákokat megkímélők. Kugler Sándorné érdemei között legtöbb tanítványa megemlíti a képlettár társszerzőségét, a legidősebb visszaemlékezők különösen a mértékrendszerek közötti átszámítás segítését dicsérik. Az SI-rendszer elterjedésével ez a gond csaknem elenyészett, de ötven éve még sokan mondtak le a fizika megértéséről pusztán a kilopond értelmezésbeli nehézsége miatt. Látszólag egyszerű dolog egy képlettár összeállítása, ám elfogadtatásához szemléletváltást kellett elérni. Ami pedig a mértékrendszerek átszámítását illeti, ne feledjük, hogy Maxwell az áram elektromos és mágneses rendszerben mért értéke összehasonlításának alapján következtetett arra, hogy az elektromágneses hullám fénysebességgel terjed.

Egy könyvformába rendezett megemlékezés-csokorról van szó, ami tanulságos és ajánlható kötet lenne, hiszen Kovács László szerkesztő és Szabados László olvasó-szerkesztő nagyon sok és kiváló munkát végeztek. Azért a feltételes mód, mert nem beszerezhető könyvről van szó, hanem egy nyomdatermékről, amelynek példányait a szerzők között szétosztották, a néhány többletkötet pedig a születésnapi ünnepség során lelt gazdára. Jó lenne, ha legalább az interneten lenne hozzáférhető, hiszen olyan nehéz szívmelengető olvasmányhoz jutni a (fizika)tanárságról, ami ilyen mértékben hiteles lenne.

Az oktatási miniszter elismerő oklevele

KuglerSándornét, 100. születésnapja alkalmából Hiller István miniszter az Oktatási miniszter elismerő oklevele kitüntetésben részesítette. Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium nyugalmazott tanárnőjének Zentai László rektorhelyettes adta át a kitüntetést.