Fizikai Szemle honlap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2005/5. 183.o.

NAGYON SZUBJEKTÍVEN VERMES TANÁR ÚRRÓL

Tudós munkatársak, tanár kollégák, volt diákok emlékeznek Vermes tanár úrra. Én mint volt diákja s egyszersmind későbbi tanár kollégája szólnék néhány szót emlékeimről.

Diákja a csepeli Jedlik Ányos Gimnáziumban lettem, elsős gimnazista koromban, oda kerültem vissza tanárnak, és lettem csodáló kollégája haláláig. Ez a kettős minőségem már megkülönböztet emlékező társaimtól, de van még egy lényeges különbség köztük és köztem. Mégpedig az, hogy ők (az Eötvös Kollégiumban és a Fasorban megszokott szóhasználattal élve) dögészek, én meg filosz volnék, magyar-angol szakos bölcsész.

foto

Ezt lényeges közlendőnek tartom, hisz bárki tudhatja, hogy mennyire más a kétféle érdeklődésű ember agya járása. És mégis, jóllehet engem nem befolyásolt a tanár úr hatalmas tudása a pályaválasztásban, és azoknak a szellemi örömöknek sem lehettem részese, amelyeken tudós társaival osztozott, legalább annyit köszönhetek Vermes tanár úrnak én is, mint a másik tábor.

Neki köszönhetem először is a természetet. Kisgyerekkoromtól kezdve könyvmoly lévén, semmi nem vonzott, csak a szoba mélyén az olvasás, meg a nyelvek mérhetetlenül érdekes világa, és akkor a fizika előadó ajtaján egyszer csak megjelent egy rózsaszínű selyempapírra gépelt cédula: "Vasárnap séta a budai hegyekbe. Indulás 8 órakor a Boráros térről." Séta? Nos, pár barátnőmmel a lehetőségekhez képest kiöltözve megjelentünk. Hó esett előtte, a vastag hólepel tetejére vasárnapra kéreg fagyott. Csúcshegy. Vasárnapi cipőinkben lábszárközépig beroppanva a hóba. A télikabátok alja jéggel bélelve. Egy csomó kaján, hegymászásra öltözött fasori volt diák. Nos, akkor alaposan megtanultuk, mi újonc jedlikes lányok, mit jelent Muki bácsinál a "séta". És attól kezdve mindig vele mentünk. Hegyre, biciklitúrákra, síelni, uszodába. Mulatság volt, testedzés, de mindig tanulsága is volt ezeknek a "sétáknak". Őáltala ismertük meg sok társammal együtt a természetet, szerettük meg, lett része az életünknek.

S a zene. A zenéhez nem ő vitt engem közel, de a tanítás előtti komolyzenei hangos napkezdéseivel, az állandó zenedélutánjaival, a kísérletekben gazdag szakköreinek végén felhangzó zenei zárással megéreztette, élménnyé tette, hogy a tudományok és a művészetek milyen nagyszerűen egészítik ki egymást.

Mikor tanárként visszatértem a Jedlikbe, sikerült az angoltanári szobát Muki bácsiéval majdnem szemben berendeznünk. Így ismét a közelébe kerültem, és ezt a közelséget igyekeztem is kihasználni. Sokszor bejártam az óráira, nemcsak azért, mert a kísérleteit éppoly kíváncsian vártam, mint diákkoromban, hanem mert a tanártól, a ragyogó módszertanásztól rengeteget lehetett tanulni. Az órák felépítését, az időbeosztást, a súlyos és könnyebben emészthető anyagrészek adagolását, a figyelemfelkeltés módjait, az ismeretanyag többféle megvilágítását, hogy minden értelmi szinten álló tanulóhoz eljusson az adott tétel. Azt, hogy minden órát éppoly hihetetlen alapossággal készített elő, mintha először, és nem ki tudja hányadszor tanította volna azt az anyagrészt - ilyesmiket, és még mennyi minden mást is ellestem tőle, illetve igyekeztem ellesni.

És azt a véghetetlen türelmet, ahogy a tudását megosztotta tanítványaival. Azt a meleg emberséget, ahogy segíteni akart és tudott a tanácsért hozzá fordulókon. És a kiapadhatatlan humorát, amellyel mindenből és mindenkiből viccet is tudott csinálni. A tudós tanár Vermes Miklós páratlan ember volt, páratlan egyéniség.

Tótfalusi Istvánné Koncz Éva
Jedlik Ányos Gimnázium, Budapest