Fizikai Szemle nyitólap

Tartalomjegyzék

Fizikai Szemle 2001/2. hátlap

HEVESY GYÖRGY TEMETÉSE

A Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Kémikusok Egyesülete, a Nukleáris Orvostudományi Társulat tudatja, hogy

HEVESY GYÖRGY
Nobel-díjas kémikus

hamvainak végső nyugalomra helyezése 2001. április 19-én, csütörtökön, 14.00 órakor a Fiumei-úti Nemzeti Sírkert akadémiai parcellájában lesz. A temetésen búcsúbeszédet mondanak a Magyar Tudományos Akadémia, a Svéd Tudományos Akadémia, az Oktatási Minisztérium, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat képviselői.

Hevesy György Budapesten született 1885-ben. A Budapesti Tudományegyetem, a Freiburgi Egyetem, a Koppenhágai Egyetem és a Stockholmi Egyetem professzora volt. Munkássága során elsőnek határozta meg a Föld korát, felfedezte a hafnium elemet, útjára indította a nukleáris medicinát. A kémiai Nobel-díjat magyar állampolgárként a radioaktív nyomjelzés kidolgozásáért kapta. Elnyerte az Egyesült Nemzetek Szervezetének “Atom a Békéért Díját". A Magyar Tudományos Akadémia tagjává választotta. 1966-ban Németországban hunyt el.

A család kívánságára szülővárosában, Budapesten közös sírban helyezzük végső nyugalomra hamvait felesége és testvére, Hevesy Pál hamvaival együtt.

Hevesy György emléke előtt a Magyar Tudományos Akadémia, az Eötvös Loránd Fizikai Társulat, a Magyar Kémikusok Egyesülete, a Nukleáris Orvostudományi Társulat fejezi ki tiszteletét.

MEGHÍVÓ

Az újratemetés alkalmából a Magyar Tudományos Akadémia Fizikai Tudományok Osztálya és Kémiai Tudományok Osztálya

Hevesy Görgy Emlékülést

szervez 2001. április 18-án 2 órakor az MTA Székházában, Roosevelt tér 9.

Az emlékülésen a Hevesy György által elindított kutatási módszerek mai jelentősége és az e téren elért hazai eredmények kerülnek ismertetésre. Program:

Vértes Attila, MTA Radiokémiai Bizottsága: Hevesy György életműve (elnöki megnyitó)
Csikai Gyula,
az MTA tagja: Neutronaktivációs analizis
Balogh Kadosa,
ATOMKI: Radioakfiv kormeghatározás
Palló Gábor,
az MTA doktora: A hafnium története
Ember Péter Pál,
Hevesy ifjúsági díjas: Prompt-gamma aktivációs analitika
Varga Kálmán
egyetemi tanár: Radioaktív nyomjelzés az elektrokémiában
Köteles György,
Nukleáris Orvostudományi Társaság: Nyomjelzés az orvostudományban
Trón Lajos,
ATOMKI: Pozitron-emissziós tomográfia
Erdélyi Gábor-Beke Dezső,
DTE: Öndiffúzió rendezett ötvözetekben
Tömböly Csaba,
Hevesy ifjúsági díjas: Nyomjelzés in vitro vizsgálatokban
Berényi Dénes,
MTA Külföldi Magyar Tudományosság Bizottsága: Hevesy György aktualitása (elnöki zárszó)

Az előadások a Fizikai Szemle Hevesy Györgynek szentelt számában megjelennek.

MEGHÍVÓ
Az ELTE Atomfizikai Tanszékének szervezésében Gustaf Arrhenius, a Kaliforniai Egyetem Scripps Oceonográfiai Intézetének professzora (Svante Arrhenius fia, Hevesy György veje) április 17-én 15 órakor az ELTE-TTK lágymányosi tömbje (XI. Pázmány sétány 1a) III. emeleti 367. termében tart angolnyelvű előadást

“The RNA world and the emergence of life"

címen. Erre az érdeklődő biológus és kémikus kollégákat is meghívjuk.