Fejős Pál

Harimau*

Harimau a tigris maláji neve, de a nevének ezt az alakját csak szótárakban találhatjuk meg, mert szultán és kuli egyaránt csak röviden rimaunak nevezi. Szinte becézi, amint hogy mi is mozinak mondjuk a mozgófényképszínházat.

Ha tigrist keresel, az Eufrátesztől Kínáig, Szibéria síkságaitól Szumatra dzsungeléig mindenütt megtalálhatod. Úgyszólván egész Ázsia uralma alatt van. Könyvek mégis az oroszlánt nevezik az állatok királyának, de ne higyj nekik. A rimau az állatok királya - megmondja ezt neked Keleten akárki, a vízhordó gyerek éppen úgy, mint a sárgaruhás buddhista szerzetes. A maláj félsziget útjai mentén, India kikötőiben, Sziám városaiban számtalan képmását láthatod. Cigarettát neveztek el róla; megszomjazván, a sört útmenti pihenőhelyen Tjap Rimau néven kapod meg. Szappan, borotvapenge, vászon, rádiókészülék, csokoládé, sőt még a benzin is, mind-mind tigris nevű, tigris gyártmányú. Kőből faragott szobrai templomokat őriznek, fából készült képmásait városkapuknál láthatod; apák fiaikat hozzá hasonlónak látják, lányok a falvakban dicsérő dalokat énekelnek róla, - egészen megszoktad magad is, nélkülözhetetlenné válik számodra is, úgyhogy Európába visszatérve nem érted, hogy itt a tigris ritka, kevés van belőle és az is állatkertben, rácsok közt él.
Szó sincs róla, hogy keleten mindennap találkoznál vele. Vadságától eltekintve, félénk állat és sok fehér telepes, bár tigrislakta vidéken él, nem látta még szabadon. De azok, akik csak egyszer is találkoztak vele, akik látták elsuhanni a sűrű bambuszrengetegben, vagy végig-szökellni félhomályban a mezőn, sohasem felejtik el ezt a látványt. Újból látni vágyják. Kimennek, álmatlanul ülnek zsákmányként kitett borjú felett egy faágon, keresztülvágnak bozóton, hegyeket másznak meg, folyókon kelnek át, végeláthatatlan szenvedést, kényelmetlenséget vállalnak, csakhogy lássák a legszebb állatot - a rimaut.
A leggonoszabb ismert állatnak mondják. Azt írják róla, hogy oktalanul kegyetlen, tolvaj és rabló, vérszomjas, az állatok közt olyan gangster-féle. Pedig valójában remek, becsületes, igazi vadász. Sohasem öl, hacsak élelemre nincs szüksége, ekkor is tisztán cselekszik; hatalmas mancsainak egyetlen csapájával üti le áldozatát. Tolvajnak aligha mondható, békén hagyja a bennszülöttek barmait, amíg csak elegendő vad akad élelemnek. Háziállatot csak akkor támad meg, ha az éhség erre kényszeríti. A Maláji-félsziget és Sziám közt élő bennszülöttek védnöküknek tekintik, mert ültetvényeiket - vadászterületét - megóvja az állatok kártevéseitől.
Igaz, egyik-másik köztük - nagyon ritka az ilyen - emberevő lesz. De ez általában öreg állat, már nem képes szokott zsákmányára vadászni, s alkalma volt rájönni arra, hogy az ember az anyatermészet legvédtelenebb teremtménye. Az ilyen eset híre persze hamar elterjed és hozzájárul a tigris rossz hírének öregbítéséhez.
Jószerencsénk lehetővé tette, hogy közelről figyeljük meg, mert hónapokig éltünk szomszédságában. Többnyire fényképezőgéppel vadásztunk rá. Puskát csak szükség esetén használtunk. Közeli felvételekhez nem egy tigrist csapdába csaltunk. Érdekes sport, nem annyira bátorság, mint türelem és kitartás kell hozzá. Csapdáinkat egy öreg, tapasztalt, Johore erdeinek vidékéről való maláji építette. Ő és három fia többet tudott a tigrisről, mint bárki, akivel csak találkoztunk. Dzsibek volt a neve, de mindenki csak Hadzsinak szólította, a Mekkát megjárt jámbor mohamedánokat megillető megszólítással. Két dolog érdekelte csak az életben. Vallása és a rimau. És nagyon jól összeegyeztette a kettőt. Ha csapdát épített, hosszú szurákat recitált a Koránból. Olyanokat, amelyek kiválóan illettek az alkalomhoz.
Ha már megvolt a tigris, arra kért, hogy engedélyezzek neki és fiainak egy slammertant. Ez hálaadó ünnepélyféle, számos ima elmondásával kezdődik, fiatal kecskehúsból álló bőséges lakoma elköltésével folytatódik, és ismét néhány ima elmondásával végződik.
A sok slammertan során nagyon jól megbarátkoztunk. Hosszasan beszélgettünk, míg ő a csapdákat szerkesztette és megnyitotta közben előttem a rimauról szóló tudásának kincsesházát. Megtudtam, hogy a tigrisnek minden kis része használható. Zsírja nagyértékű, csontjairól lefőtt húsa afrodisiasticum, kulcscsontja közelében egyesek megtalálhatják az úgynevezett "szerencse-csontjait", ezek biztos védelmet adnak ellenségeinkkel szemben. Karma kiváló dísz és hatalmas amulett, bajúsza erős hatású gyógyszer. Pora valakinek az ételébe keverve biztosan halálát okozza. Mája, nyersen elfogyasztva határtalan bátorságot ad, és a nőstény tigris teje versenyen kívül a legtökéletesebb gyógyszer fájó szemre.
Dzsibek negyven évig vadászott tigrisre csapdával Malayaban. Midőn egy szép nap megkérdeztem, hogy hány tigris fogott el életében, azt felelte: "Csak Allah a megmondhatója számuknak". Számos különféle csapda-szerkezetet ismert. Szerkesztett olyanokat, amelyek ajtajuk lecsúszása által záródtak, egészen csendben, miután a tigris bement a csapdába. A másikat nehéz rudakból építette, mindegyiknek éles csúcsa volt és még kövekkel is nehezítette őket. Ezek, megölték a tigrist, ha rázuhantak. Hurkokat is készített fiatal növényindákból, ezek erősebbek és szívósabbak voltak, mint bármilyen kötél. Lehajlított fatörzsekhez kötötte ezeket, hogy felrántsák a rimaut a levegőbe és ott saját rángatódzása fojtsa meg. Tőle hallottam, hogy a tigris nem gangster, sem nem tolvaj és tőle halottam azt is, hogy a tigris nem ugrik a levegőbe, mint azt általában hiszik - ha támad. Ámbár lehet, hogy ugrik, ha magasabban van áldozatánál. Általában becserkészi zsákmányát és megrohanja mintegy 10-15 méterről, anélkül, hogy hátsó lábai elhagynák a földet. Egyszerűen oldalról zsákmánya fölé ágaskodik és megöli hatalmas mancsainak egyetlen csapásával. A tigris jobban szereti a nyílt terepet az erdő sűrűjénél. Szívesebben jár az erdő keskeny ösvényein, mint úttalan bozótban. Nem szívja ki és nem issza meg áldozata vérét, hanem rendszerint nekilát és megeszi a zsákmánya hátsó felét. Ha jóllakott, otthagyja a tetemet, de néhány óra vagy néhány nap múlva visszatér hozzá. Többnyire éjjel. Ez a szokása lényegesen megkönnyíti egy-egy marhára vadászó példány leterítését. A félig feloszlott tetemet a fa tövébe vonszolják, a fán helyezkedik el a vadász és lesi a tigris visszatértét. Ez a magas ülőhely biztonságosnak látszik, csupán kérdés, hogy egy megsebesült, dühödt állat nem rángatja-e le a vadászt a helyéről. Már megesett nem egyszer az ilyesmi, ezért helyénvaló az óvatosság.
Csendes állat a tigris, ha rokonához az oroszlánhoz hasonlítjuk. Lehet, hogy néha üvölt, mikor megtámad egy állatot, de ritkán. Éjjel, zsákmányt keresve néha morog, és különös szarvasbőgésre emlékeztető hangokat hallat. Dzsibek szerint a suta hangját utánozza, hogy odacsalja a bikát.
Különös és óvatos állat. Az elkészült csapdákat gondosan be kell dörzsölni friss, zöld falevelekkel, vagy nemrég nyúzott állat bőrével, mert az ember legkisebb szagára is azonnal figyelmes lesz. A csapda körül az ember lába nyomait is gondosan el kell tüntetni, el kell seperni. De hiába a legnagyobb óvatosság, a legkövérebb kecske a csapdában - a siker nem biztos. Leopárdot sokkal gyakrabban találhatunk a csapdában, mint tigrist. Ha a rimau a csapda közelébe jut, nem megy bele vaktában. Jóideig kerülgeti előbb. Néha leül a csapdával szemben, nézegeti a kecskét vagy kutyát benne; és egy- vagy kétórás várakozás után hirtelen elmegy, otthagyja a csapdát. De ha a csapda ajtaja bezárult mögötte, dühe leírhatatlan. Újra meg újra át akarja törni a rudakat. Nekirohanva üti a fejét a korlátnak, majd megöli magát. Marni kezdi a vékonyabb rácsrudakat, utat akar rágni magának. Sokszor beletöri hatalmas agyarát a nagy igyekezetbe.
A csapdából a tigrist kivenni már aránylag könnyű. Mindegyik csapdának olyan a szerkezete, hogy néhány rúdja elmozdítható, a szállításra szolgáló ketrecet csak a nyílás elé kell előzőleg helyezni. De ritkán hajlandó önként átmenni a szállító ketrecbe. Bot végére kötött hurokkal kell ütni és így átterelni új helyére. Egy-két hétbe is beletelik, míg megnyugszik. De sok idő kell, míg a csapdával átélt kalandját elfelejti. Minden zaj, a ketrece mellett leeső súlyos tárgy hangja dühbe hozza. Dzsibek megtanított, hogy a nemrégen fogott állatok ketrecét le kell takarni, a félhomály hamarább megnyugtatja őket.
A rimau nősténye meghatóan gondos anya. Két, három, legfeljebb hat kölyke van egyszerre és legnagyobb gonddal neveli őket. Mintegy két évig maradnak a kölykök az anyjuk mellett. Ez idő alatt megtanítja őket a vadászatra és csak akkor bocsátja el őket, ha már gondoskodni tudnak élelmükről. Szabadban a tigrisanyának nincs kannibál-természete, sohasem eszi meg fiait. Csak fogságban tartott tigris vetemedik erre a szokásra.
Malaya, Szumatra és Sziám rengetegeiben sokszor hallhatunk különös meséket a rimauról. A babonás bennszülöttek mesélnek "szellem-tigrisekről", "tigris-ördögökről". Mindenkor meg lehet e mesék eredetét találni: Láttak valahol egy teljesen fekete, vagy fehér tigrist. Ezek a rendellenességek tényleg fennforognak, bár igen ritkák. Sziám északi részén meséltek egy "szellem-tigrisről", amelyet el is ejtettek. Ez az állat hófehér volt, súlya 250 kiló lehetett, hossza több három méternél. Ez már jól megtermett állat, hisz a legnagyobbak sem sokkal nehezebbek 300 kilónál, hosszuk meg jócskán alul marad a három és fél méteren. Megesik néha, hogy tapasztalatlan vadászok, zsákmányuk lenyúzott bőrét mérvén, megnyujtják a gereznát, - ha teljesen ártatlanul is - ezzel az állat nagyságát is túlozzák. Innen származnak azután az új rekordok.
Bár erősen vadásszák, nem kell félni, hogy a rimau kipusztul. Vadászexpedíciók igen költségesek, a bennszülöttek primitív fegyverei pedig nem járnak reá nézve számottevő veszedelemmel. A rimau vadászatának többféle módja van. A legáltalánosabb és egyben talán a legveszélytelenebb felülni egy faágra és várni, míg prédául a fa alá kötött fiatal borjú vagy tinó odacsalja. Ez a mód csak éjjeli vadászatra alkalmas, akkor megy ugyanis a tigris zsákmány után. A másik mód már lényegesen költségesebb: hajtóvadászat elefántháton, bennszülött hajtókkal, a vadász az elefánt hátán ül készenlétben. Ezt a módot főképpen Brit-Indiában kedvelik. A legveszélyesebb a gyalogos vadászat. Két-három fegyveres bennszülött kíséretében kell becserkészni a vadat bambuszligetekben vagy nád közt. Jó idegek, bátorság, nagy tapasztalat, jó célzás és gyors tűzkészség elkerülhetetlenül szükséges. Ilyen vadászat közben történik a legtöbb baleset.
Tapasztalt vadászok véleménye megegyezik abban, hogy csak akkor szabad tigrisre rálőni, ha nem áll a vadásszal szemközt. Ennek az a jelentősége, hogy a sebzett állat rendszerint abba az irányba rohan, amerre nézett. A vélemények már megoszlanak abban a kérdésben, hogy a sebzett tigrist követni kell-e mindaddig, míg meg nem öltük? Öreg és régi vadászok véleménye szerint feltétlenül követni kell; részben, hogy véget vessünk szenvedéseinek, de másrészt a sebzett állat nagy veszély az egész környékre, mert ilyen állapotban miden közelébe kerülő élőlényt megtámad. Mások - köztük Dzsibek barátom is - feltétlenül elutasítja az üldözésnek még a gondolatát is. Bizonyos, hogy a veszély igen nagy és aki a sebesült tigrist a bambusz sűrűjébe követi, életével játszik. A mozdulatlan, csíkos test úgyszólván teljesen beleolvad a környezetbe. Észre sem vesszük. S így annyira a közelébe kerülhetünk, hogy már nincs idő lövésre, ha megtámadna.
A vadász gondjai még nem értek véget, ha a tigrist lelőtte. Hátra van még a nehéz feladat: az állatot bajuszostul hazaszállítani. A bajusz szálai a legnagyobb mértékben vonzzák a kulikat és a bennszülött kocsivezetőket. Közömbös, hogy milyen parancsot kapnak, csak egy pillanatra maradjon egyedül a tetem, a bajusz már eltűnt. És semmilyen faggatásra, fenyegetésre vagy dorgálásra sem adják vissza, vagy vallják be a lopást. Mindenre hajlandók megesküdni, ami szent, hogy a bajuszszálak csodálatos módon tűntek el és egész sorát mesélik el hasonló csodálatos eltűnéseknek. A körmöknek és fogaknak is könnyen és hamar akad gazdája. A lelőtt tigrist sértetlenül, épségben hazavinni, sokszor nehezebb, mint az állat elejtése.

* Eredetileg megjelent: Filmkultura, 1933/2. 3-4. p.