Dr. Entz Géza
Magyar utazó Komodo szigetén, az óriásgyík hazájában1

(Részletek)

A komodói óriásgyíkról (Varanus komodoensis Ouwens) ismételten olvastunk a Közlöny hasábjain188 . E cikkek külföldi irodalom alapján röviden ismertetik a gyíkot, felfedezésének történetét és vadászatát, közölve néhány erre vonatkozó képet is.
Úgy az említett cikkben, mint a külföldi irodalomban, sok érdekes dolgot olvashatunk erről a hatalmas gyíkról, a bennszülöttek "szárazföldi krokodilusáról", mely Holland-India egyik kis szigetéről, Komodóról kapta nevét. Az a tény, hogy egy hatalmas termetű, 3-4 m-t elérő, sőt talán ennél még hatalmasabb termetű szárazföldi állat egészen a legújabb időkig (1912) ismeretlen maradt a zoológusok előtt, már magában is érdekes. Hogy ismételten foglalkozunk ezzel a különös állattal, arra mégis inkább az adott alkalmat, hogy e gyíknak újabban, alig másfél éve, magyar vonatkozása is van.
FEJŐS PÁL, évtizedek óta külföldön élő hazánkfia, a svéd filmvállalat189 szerződtetett tagja, 1937 nyarán heteket töltött Komodón. Felvételeket készített az érdekes szigetről s annak még érdekesebb lakójáról. A holland kormánytól nyert engedéllyel az óriásgyík két szép példányát hozta el a koppenhágai, illetőleg a stockholmi állatkert számára. A Koppenhágában 1938-ban tartott II. Nemzetközi Athropológiai és Ethnológiai Kongresszus alkalmával FEJŐS PÁL szívességéből magam is megbámultam ezeket az eleven sárkányokat. FEJŐS sok izgalmas részletet beszélt komodói tapasztalataiból és később expedíciója élményeiről tett jelentéseinek másolatát és eredeti felvételeket is készségesen bocsátotta rendelkezésre. Mindez az anyag érdemes arra, hogy legalábbis részleteiben megismertessük olvasóinkkal.
Komodo a Déli és Indiai-Óceán között vonuló hatalmas szigetgát egyik parányi része. Ez a gát az észak felé irányuló tengeráramlásnak áll útjában. Mivel a legtöbb sziget tekintélyes hosszúságú (200-300 mérföld), az itt-ott benyíló tengerszorosokon át vadul rohan az ár, elérve olykor a 10-12 csomót is. Óceánjárókat is megállásra késztet ez a hatalom, vesztegelniök kell, míg a kavargó tenger lecsillapul. Ez lehet magyarázata annak, hogy a sziget olyan sokáig ismeretlen maradt, noha holland és portugál hajósoknak már évszázadok óta volt tudomásuk a szigetről. Az első fehér ember, ki a sziget földjére lépett, úgy látszik, van STEYN VAN HENSBROEK J. K. H., a holland gyarmati hadsereg hadnagya volt. VAN HENSBROEK, miután floresi vadászoktól, majd Komodo nyugati partjait fölkereső gyöngyhalászoktól ismételten hallott az ott élő sárkányszerű szörnyről, 1910-ben néhány bátor bennszülött katonával kis patrolcsónakon átkelt a szoros háborgó vizén. Hivatalos fönnhatóságának csakhamar jelentette, hogy az óriási sárkányszerű szörny valóban létezik, s tanúságképen egy lelőtt példány lenyúzott bőrét is mellékelte. A jelentés eljutott OUWENS-hez, Holland-India neves zoológusához. A buitenzorgi múzeum gyűjtői rövidesen kikötöttek a szigeten, s 1912-ben megjelent a Varanus Komodoensis OUWENS tudományos leírása.
[…]
Hogy FEJŐSnek és expedíciója tagjainak sikerült a holland kormánytól engedélyt kapni partraszállásra, néhány heti ott tartózkodásra és két Varanus fogására és elszállítására, az is csak úgy volt lehetséges, hogy a szigeten, mint a koppenhágai, illetőleg a stockholmi múzeum gyűjtője jelent meg. Így e két tudományos intézmény ingyen jutott értékes és ritka tárgyaihoz, de erkölcsi támogatása tette tulajdonképen lehetővé az expedíció munkáját, melyet a filmvállalat a legnagyobb anyagi áldozat árán sem tudott volna elvégezni.
FEJŐS 1937 július első napjaiban szállt harmadmagával partra. Komodo teljesen ismeretlen nyugati partjain, a Laboean Letoehoh öbölben. Az expedíció el volt látva 4 hónapra elegendő készlettel. Megelőzőleg FEJŐS Bataviában megszerezte a szigetnek és környékének összes hozzáférhető tengerészeti s egyéb térképeit, s minden lehetséges felvilágosítást Komodo szigetéről. A Klerk-gőzös, mely nyugat felől Floresbe igyekezett, vállalkozott arra, hogy útjától eltérve letegye a bátor vállalkozókat Komodo nyugati partjain, s majd a Lintha-szoroson át Floresbe menjen. Elbúcsúzva az öt hét múlva értük jövő gőzöstől, a kis expedíció kiszállt a sziget ismeretlen nyugati oldalán. Merész vállalkozásukért csaknem életükkel fizettek volna, ha kétségbeesett SOS jeleiket pár nap múlva fel nem fogja egy arra haladó gőzös, mely csodálatosképen a viharok miatt ismét útirányt változtatott "Klerk"-nek bizonyult. A kimerült utasok hosszas kalandozás után a Kanagan-szigeten levő svéd ültetvényre kerültek. Itt fáradalmaikat kipihenve, kiegészítették készletüket, s 41 tagból álló expedíciót szervezve, újra útrakeltek céljuk elérésére.
Az első, csaknem szerencsétlen kimenetelű komodói tartózkodásnak egyes részleteit FEJŐS szavaival ismertetjük.
"Kikötés alkalmával a hullámtörés s az erős áramlás elárasztotta hajónkat, teljesen megtelt vízzel, személyes felszerelésünk is csuromvizes lett, de mindent partra vittünk (élelmet, filmet, fényképezőgépet stb.). Egyedül a Rolleiflex-gépek lettek vizesek, s használhatatlanok. Sokkal komolyabb kár volt, hogy az a 25 palack víz, amit szükség esetére magunkkal vittünk, eltörött, 3 félliteres ásványvíz kivételével. A dagály percről-percre hatalmasan emelkedett, s emberfeletti munkába került több mint 1000 kg poggyászunkat biztonságba helyezni. Csónakunkat a parti homokba kellett vonnunk, mert a Sapeh-szoros híres magas dagályáról. Mindhárman nemcsak hogy vízben dolgoztunk, de önkéntelenül hatalmas adagot ittunk is a tengervízből. Amint dolgaink biztonságban voltak, s a sátrat is felállítottuk, elindultam megkeresni a térképen megjelölt folyót. Csakhamar meg is találtam. Víz azonban nem volt benne, s a folyómeder teljesen ki volt száradva. Északra térve, bejártam a "folyó" környékét, s az öböl táját, megtaláltam az északi folyómedret is, szintén teljesen kiszáradt állapotban. Kóborlásaim közben több Varanus-nyomot találtam, de állatot, egyet sem. Mire leszállt az est, mindannyian teljesen ki voltunk merülve. Nyelvünk feldagadt, szájunk kiszáradt az elnyelt tengervíz okozta szomjúságtól. A néhány üveg értékes ásványvizet elosztottuk, s elhatároztuk, hogy hajnalban egyik társammal megkísérlem átmenni a sziget keleti oldalára, a Telok Slawi-öbölbe, ahol néhány bennszülöttből álló kis telep van, s vizet és segítséget kérünk. Reggelre kelve, láttuk, hogy a hatalmas áramlás elvitte csónakunkat. Később megtaláltuk, kb. egy mérföldnyi távolságban a homokos parton, alig szenvedett valami kárt. Biztonságba helyeztük a dagály, áramlás és a közeli korallszigetek ellen, majd elindultunk tervezett utunkra."
"Megláttuk az első Varanust! Először a parti homokon vettük észre nyomait: jellegzetes lábnyomok, közöttük a hullámzó farknyom. Fél kilométert mentünk, mire az állattal is találkoztunk amint csendesen ballagott előttünk. Lehetett vagy 22 láb (7,33 m). Nehogy azt gondolhassák, hogy az izgalom vagy a szomjúság miatt túlbecsültük az állat nagyságát, eltűnése után becslésemet méréssel ellenőriztem. Csak mikor már csupán 20 lábnyira volt előttem, vett észre. Nyugodtan megfordult, végignézett, első lábaira támaszkodva fölemelkedett, s villás nyelvét rámöltötte. Mindketten csendben álltunk. 8 mm Mannlicherem acélburkolatos dum-dum golyóra volt töltve, de csak támadására tüzeltem volna. 10 mp után már nem bírtam tovább a helyzetet, s a levegőbe lőttem, pedig nem szívesen tettem, mert le akartam fényképezni, s nem akartam megijeszteni vagy éppen megölni. A lövésre megfordult és eltűnt a szúrós fűben."
"Mire visszatértem a táborba, a többiek már megreggeliztek, én nem ettem a szomjúságtól való félelmemben. Megint elindultunk, hogy átszeljük a szigetet, L. ott maradt a táborhely őrizetére, s mivel a legjobb úszó volt közöttünk, feladata volt az is, hogy csónakunkhoz ússzon s leszerelje a mótor egyes részeit, a reflektort és jelzőkulcsát. Ez a ténykedése mentette meg később az életünket, mert a Klerk ennek a reflektornak fényét látta meg a horizonton."
"Felszerelve fél liter vízzel, lőszerrel, iránytűvel, térképpel, konzervvel és kenyérrel, újra elindultam a száraz folyómederben kelet felé. A folyóágyban számtalan nyomát láttuk a gyíkoknak. Kb. 50 friss nyomot láttunk. Kevéssel azután sűrű bozótban, Lontar-pálma tövénél 8 Varanus-fészket találtunk. A fészkek körül összetört csigahéjak maradványai hevertek, gondolom, a Varanusok hagyták ott. Nemsokára a mederben annyi lián és más növényzet volt összekuszálva, hogy áthatolhatatlanná vált. Ezért elhagytuk a folyóágyat és felmásztunk a Golo-Komodo lankás oldalán. A terep nagyon nehéz volt. Derékig érő szúrós fűben, köves talajon a trópusi forróságban. Gondolom 5-6 órába került, mire elértük a csúcs két magányos Lontár-pálmáját. Azt hittük, hogy a csúcsra érve, keleten megpillantjuk a Lintah-szorost. Fájdalmas meglepetéssel tapasztaltuk, hogy térképünk rossz, és még két más hegyvonulat van közöttünk és a Telok Slawi-öböl között."
"D.u. 4 órakor borzongás fogott el s a beálló hatalmas hidegrázás emlékeztetett arra, hogy maláriám még nem múlott el. Nemsokára elfogott a láz s minden erőm elhagyott. Egy óra alatt a kövek között csupán 200 métert haladhattunk."
"Lázam most állt tetőpontján, mennem lehetetlen volt. F. felajánlotta, hogy visszatér a táborba s mivel maga is kimerült volt, L.-t küldi hozzám kininnel és vízzel. Megállapodtunk, hogy amint eléri a tábort lövéssel jelt ad s én is azt teszem, hogy helyemről tájékozódni lehessen. A kövek között körülbelül egy óra hosszat pihentem s elhatároztam, hogy lemegyek a táborba."
"Mannlicheremet botnak használva, leereszkedtem a hegyoldalon, a Golo-Komodo tövéhez. Lontár-pálmát láttam négy dióval. 30 m magasban voltak, a mászást meg sem kíséreltem. Lelőttem a szárat, mely 3 diót tartott s egy óráig kínlódtam, míg kövek segítségével feltörtem, belsejük, sajnos, teljesen száraz volt. A lövés még sem veszett kárba, mert, L. csakhamar válaszolt rá a közelből. Elhozta a maradék vizet, gin-t és kinint s azt újságolta, hogy két Varanus a koradélután betört táborunkba, s sok lövedékbe került, míg elijesztette őket. A víz, orvosság és L. segítségével a táborig botorkáltam. Elhatároztuk, hogy másnap reggel egy benzines hordóból s a motorhoz tartozó még nem használt csövekből készüléket csinálunk tengervíz desztillálására."
"Keserűen megbántuk, hogy rádiónk nem volt. A gőzös csak öt hét múlva fog értünk jönni."
"Éjjel két órakor L., ki őrségen volt, elkiáltotta magát: gőzös a láthatáron! Sok kísérletbe tellett, míg megértették fényjeleinket, a monszún és az áramlás miatt azonban nem közelíthették meg az öblöt, de jelezték, hogy hajnalban visszatérnek."
"Valóban nagyon rossz állapotban voltunk, vörösre égetve, sebektől borítva, kék foltokkal tele. Ismételt vízivás után 4 órahosszat pihentünk, majd gyógyszereket szedtünk, mert lábaink reszkettek. L. lábából kiszedtem a tüskéket, bekötöztem és újra pihenni tértünk. Most minden rendben van, de ki vagyunk merülve. A Klerk először Floresre, azután Soembawa-ra visz, ahonnan a legközelebbi hajóval, 11-én Kanagan-ba megyünk, ahonnan út vezet a Tambora-birtokra. Ott először elvégezzük munkánkat. Kipihenve magunkat, ismét Komodora megyünk, most már sok hordó vízzel felszerelve, mert tudjuk, ami eddig ismeretlen volt, hogy a folyóágyak szárazok. A Klerk kapitánya szerint az ezidei rendkívül hatalmas monszún okozhatta a kiszáradást."
"Bármilyen kemények is voltak a komodói tapasztalatok, mégis örömmel töltenek el. Társaim mindenben mellettem vannak, a legkisebb panasz nélkül. E mellett a szigetről készülő film, a Varanusokkal, melyeket máris megtaláltunk és láttunk, szenzáció lesz! Amire szükségünk van, víz."
Másodízben 1937. augusztus 15-én macassari vitorláson érkezett FEJŐS PÁL Komodo északi öblébe, Lehok-Boibe, hogy most már 41 tagból álló expedicióját partra szállítsa. Az első expedició tagjain kívül 20 bimanese kuli, a vitorlások 16 bennszülött hajósa és egy bennszülött vadász Sapehből, ki már ismételten megfordult a sziget nyugati partjain, érkezett Komodora.
"Közvetlen megérkezésünk után - írja FEJŐS - felállítottuk a ketreceket a Varanusok számára, továbbá a magunkkal hozott 20 kecskének és 40 tyúknak, melyeket csalétekül, később pedig táplálékul szántunk a gyíkoknak. A csapdák sodronyhálóval bevont vascsővázas ketrecek, melyek egyik végén van a csapóajtó, másik végén a tulajdonképeni csapda a csalétekkel. A csapdák 2 m hosszú részletekből állanak, melyek könnyen egyesíthetők 4, 6 vagy 8 m hosszú ketrecekké. Minden oldalról ki vannak téve a napnak, s a sodronyhálót befontuk fűvel, beborítottuk ritkán ágakkal, hogy a természetes környezettől ne térjenek el. A ketrec alja szintén sodronyhálóból készült, melynek szemein át a fű átüti a fejét, s a belépő állat elől elrejti a hálót. Legsikeresebb csapdánk a tábortól légvonalban mintegy 5 km-nyire volt a Golo Satalibo lábánál. 12 kulinak két egész napjába került, míg a csapdát részleteiben odaszállította, bár már előre kitapasztaltuk, melyik az odavezető legrövidebb útvonal."
"Csalétekül oszlásnak indult állati hullát használtunk, tyúkot, nagyobb ketrecekben kecskét. Különösen megfelelt a vaddisznó-hulla is erős átható szaga miatt. A csapda úgy volt megszerkesztve, hogy ne csapódjék le abban az esetben, ha az állat kívülről rázná a ketrecet, ellenben belülről a csali legkisebb érintésére működésbe jöjjön. A csapdák nagyszerűen működtek, első két napon már három gyíkot fogtak. Mivel Lord MOYNEtól úgy értesültem, hogy a megfogott Varanusok dühös kísérletet tesznek kiszabadulásukra, jónak láttam a ketrec falát nem vaslemezből, hanem sodronyhálóból készíteni. Ez enged az állat nyomásának s kevesebb eshetőséget nyújt a fogoly megsérülésére."
"Mivel a csapda nagy zajjal csapódik, két csapdánkhoz közvetlen a bezáródás után megérkezhettünk. Bámulatosan dühösek, amint rájönnek arra, hogy fogságba jutottak. A legkisebb ismételten ostromolta a sodronyhálót s farkával órákig csapkodott. A sikertelen kísérletek nem szegték kedvét."
A csapdába jutott állatokat közvetítő ketrec segítségével egy 10x10x5 m méretű ketrecben szállították (a megfogott kis példányokat mindig szabadon engedték, amint nagyobbat fogott a csapda), melynek oldalai és alja vaslemezből készült. A ketrec az erős napsütés ellen részben árnyékolható. Közepén cementes víztartó van és eleséggel is el vannak látva.
A fogságbajutás első órájában ismételten hirtelen hányás vesz erőt a legtöbb állaton, különösen a fiatal példányokon. A táplálékot az első két napon nem érintik. "Délelőtt folyamán egymásra fekve alszanak, délfelé lesznek mozgékonyabbak s jönnek-mennek naplemente utánig, a nagyobb példányok éjjel is járkálnak."
Megfigyelhették, hogy nem csupán fogságba jutott példányok viselkednek így. Az expedíció egyik tagja éjfél táján látott a tábor környékén gyíkokat. FEJŐS maga is több ízben észlelt éjjel a tenger parton Varanusokat, melyeknek reggel megtalálták nyomukat is. A megfogás után különösen a kisebb példányok sziszegő hangot adnak. FEJŐSék 19 gyíkot fogtak csapdával, egy 2,50 m hosszút pedig egyik kuli kerítette hurokra, amint a kecskék ketrece körül ólálkodott. A legnagyobb példány 4,08 m, a legkisebb 1,12 m.4
A Fejős-expediciónak nem sikerült olyan nagy példányt fogságba ejteni, mint amilyennel az első expedíció találkozott a sziget nyugati oldalán. Mégis FEJŐS meg van győződve, hogy ilyen nagy példányok valóban vannak. Feltevését a látott nyomokra, a bennszülöttek és vadászok elbeszélésére alapítja. Az expedició tapasztalata szerint a tengerpartot sok kisebb Varanus látogatja. A sziget belseje felé, a hegyes vidékre menve, a nyomok száma ritkább lesz, de egyúttal nagyobb állatra vallanak. "Rendkívül sajnálom - írja FEJŐS -, hogy nem tölthetek több időt a szigeten. Mindenáron el szerettem volna menni a Letoehoh-öbölbe, ahol az óriást láttam. Elhatároztam, hogy addig nem távozom, amíg legalább fényképet nem készítek róla olyan helyen, ahol valamilyen tárgy is a képbe esik, melynek segítségével az állat nagysága utóbb lemérhető. Szerencsétlenségünkre a bennszülöttek hajója nem juthatott oda. A hajósok először kereken megtagadták még csak megkísérlését is az odamenetelnek, mert az áramlás igen sebes a déli oldalon, s horgonyt vetni lehetetlen. Magam kétízben kíséreltem meg az utat, de lehetetlen volt, mert a mótor nem bírta s a szél sem volt megfelelő. Az is megfordult eszemben, hogy szárazföldön közelítem meg a Letoehoh-öblöt, de a tervről le kellett mondanom, részben azért, mert rövid idő állott rendelkezésre, meg aztán poggyászunk is igen nehéz volt. Magam most is fenntartom állításomat: megfigyelésünk helyes volt, mikor az állat hosszát 22 lábnyira becsültük."
FEJŐS tényleg kísérleteket végzett annak megállapítására, hogy a gyíkok valóságos dögevők-e vagy húsevők s a dögöt csak szükségből fogyasztják. E célból eleven kecskéket hozott a szigetre és Bimában 3 teljesen kifejlett szarvast is vett. "Úgy találtam, hogy egy 2 méteren aluli gyík nem támadja meg a kecskét. A ketrecükbe bocsátott kecskét elkerülték. Ha az közeledett hozzájuk, sziszegtek és tátogattak felé, de támadást nem kísérlettek meg. Máskép állt a dolog azonban, mikor másnap egy 2,30 m hosszú példányt fogtam. Eleinte mozdulatlan maradt, csak szemével kísérte a kecskét. Az első félórában a kecske körülbelül 8 m-nyi távolságban tartózkodott a Varanustól. Azután, talán kíváncsiságból, közeledett a gyíkhoz. A gyík nem sziszegett, mint a kisebb példányok, nyugodtan várta, hogy a kecske még közelebb jusson. Mindeddig a földön feküdt, mondhatni, teljesen mozdulatlanul. Mikor végre a kecske egészen közelbe ért, a nélkül, hogy lábait felemelte volna, farkával csapott s leütötte a kecskét lábáról. Ugyanabban a pillanatban fejét felemelte s az esőfélben lévő áldozathoz kapott. Mindez villámgyorsan történt! A kecske nyaka mintha borotvával lett volna elvágva. A seb nem harapott sebnek látszott, hanem mintha éles szerszám hossza bemetszést tett volna a nyakon.5 A kecske keservesen mekegett és igyekezett lábraállni. Alig állt fel, a Varanus ismét leütötte farkával s pontosan a gyík szája előtt esett le. A far[o]k lendülete, úgy látszik, szándékosan úgy irányult, hogy az állat egy bizonyos helyre, a Varanus szája előtt essen le. Mindeddig a gyík nem használta lábait. A második farkcsapás után azonban felemelkedett, két első lábát a kecskére helyezte, megakadályozván, hogy az felálljon, a kinyújtott nyelvével nyalogatta a kicsurgó vért. Az áldozat ismét megkísérelte a felemelkedést, de a gyík újból leütötte s toppantott lábával. Mindez olyan gyorsan történt, hogy lefényképezését meg sem kísérelhettem. Néhány nap múlva azonban legnagyobb Varanusunk hasonlóan bánt el egy hímszarvassal. A felvevőgépet álladóan a gyíkra irányítottam, s kezem készenlétben állt a mótor megindítására. A felvétel sikerült. A dolog úgy folyt le, mint minap a kecskével, azzal a különbséggel, hogy az első farkcsapásra a szarvas nem esett le, de menekülni igyekezett. Amint azonban át akarta ugrani a gyíkot, az elkapta torkát és rövid küzdelem után legyőzte."
A gyík minden alkalommal azonnal hozzálátott a zsákmány elfogyasztásához. Először a kiömlő vért nyalogatta. Amint az áldozat mozdulatlanná vált, kevés járkálás után visszatért hozzá s a megalvadt vércseppeket nyalta fel. "Majd mellső lábai segítségével felhasította a hasüreget, s kihúzta a zsigereket. Ezt azonnal kóstolgatni kezdte. Majd szétszaggatta és felfalta, minden rágás nélkül. Ezután otthagyta. 4-5 óra elteltével közvetlen napszállat előtt, visszatért s egy lábat leszakított. Szájábavéve, fejét felemelte, s a legcsekélyebb rágó mozdulat nélkül egészben lenyelte. Nyelés nem is találó kifejezés, mert a láb, mondhatni minden munka nélkül, úgy tűnt el, mintha elsüllyedt volna a torokban.
Az éj folyamán ismét visszatért a zsákmányhoz s elfogyasztott 2 vagy 3 végtagot. Ezen az éjjen hat ízben láttam enni. Így a zsákmány, mielőtt oszlásnak indulhatott volna, elfogyott, kivéve a fejet, a nyakat és a bordákat. A zsigereket minden esetben az első nap vagy éjjel elfogyasztotta, éppen így az állat szemét is. A fejet, nyakat és bordákat, valamint a bőrt változatlanul otthagyta, hogy oszlásnak induljanak, de ha friss húst helyeztünk a terrariumba, nem érintette."
Hogy farkcsapásával milyen hatalmas erőkifejtésre képes, mutatja az, hogy az elfogott Varanusok egyike Bimában, szállítás közben a szultán lovának első lábait egyetlen farkcsapással eltörte.
FEJŐSre legmélyebb benyomást az állat sajátságos mozgása és hirtelen megmerevedése tette. "Járása szabályos ütemű, ingamozgásra emlékeztető. Nem gyors. Szabályos, egyenletes, lassú lendülés. Jobbra-balra. Szinte természetellenes. Talán egy állat sem tudja saját magát a másodperc egy töredéke alatt ennyire teljes mozdulatlanságba paralizálni." "Ebből a mozdulatlanságból, mint az égből lecsapó villám, felugrik s meglepő sebességgel eltűnik a szem elől."
"Az óriásgyík életmódjának megismerése még sok tanulmányt kíván. Bataviában éppen ebből a célból újabban kis Varanus-telepet létesítettek."
Bizonyára érdekli az olvasót a koppenhágai Varanusok további sorsa. A napokban vett értesülés szerint az egyik példány jelenleg a göteborgi akváriumban van, hogy Dél-Svédország lakossága is lássa az állatot. Remek állapotban van, és sokat nőtt az utóbbi hónapokban. "A másik" pár héttel ezelőtt kimúlt. A halál valószínű oka bélátfúródás és ennek következtében beálló hashártyagyulladás. Közvetlen ok: egy sörösüveg fémkupakja volt, amit egy meggondolatlan látogató vethetett az állat ketrecébe."

* Eredetileg megjelent: Búvár V. évf. 8. szám, 1939 augusztus, 587-592 p. A cikk Fejős Pál eredeti felvételeivel jelent meg, melyek valószínüleg az Egy marék rizs forgatása során készültek, ezeket technikai okokból nem tudjuk közölni. (Szerk.)