A néma híradók
megújulnak
A restaurálás igénye és módja, valamint
a típusproblémák szempontjából célszerű
a néma híradóanyagot két külön csoportra
bontani: az 1920 előtt készültekre és az 1924-től folyamatosan
megjelenő Magyar Híradókra. Mielőtt rátérnék
felújításaink részletezésére, a tennivalók
indoklásaként érdemes rövid kitekintést tenni
ezeknek a híradóknak a keletkezésére illetve megmaradásuk
körülményeire.
Magyarországon az 1910-es években jelent meg a naprakész,
színes híreket egy programba fűző dokumentum/riportfilm típusa.
Archívumunk legkorábbi ilyen anyaga a Kino-Riport filmgyár
két híradószáma 1914-ből - az egyik sajnos csak
töredékként.
Az első világháború felgyorsította ezeknek az ún.
aktualitásoknak az elterjedését, a nézők hozzászoktak
a gyors képi tájékoztatáshoz, és egyre inkább
igényelték is. A hadszínterekről folyamatosan tudósító
riporterek és operatőrök személyében rendelkezésre
is állt a szakembergárda.
A filmgyárak mellett a napilapok szerkesztőségeiben is felvetődött
a rendszeres időközökben megjelenő híradószámok
gyártásának a gondolata. Tudjuk, hogy a Pesti Napló
és az EST lap állandó filmszerkesztő részleget
állított fel - sajnos az előbbi munkáját csupán
az 1918-as polgári forradalomról forgatott két rövid
anyag dokumentálja. Az Est híradók 1918 őszétől
már folyamatosan ontották összeállításaikat,
politikai agitációs szándék nélkül,
inkább csak nyomon követve az eseményeket. A polgári
felfogású "anyavállalat" szellemében törekedtek
minél frissebben, minél tágabb "merítésben" tálalni
a közönség érdeklődésére számot
tartó híreket. Utolsó számuk az 1919. március
17-i, ennek az Est híradónak az örökébe lépett
és ennek az Est híradónak a munkatársait
vette át a tanácsköztársaság Vörös
Riport filmje.
A bukás után, a húszas évek elején megindult
néhány híradó szerepét 1924-ben a Magyar
Híradó vette át. Kiadója a Magyar Filmiroda
Rt. volt, amely szintén 1924-ben alakult, mint a Magyar Távirati
Iroda képes hírszolgálattal foglalkozó szerve. A
Magyar Filmhíradó az állami propaganda eszköze
volt és 1926-ban már az ország összes mozgószínháza
részére kötelezővé is tette vetítését
a kormányzat. A filmek hozzávetőlegesen 150 m hosszúságban
készültek, nyolc példányban. Külföldi anyaggal
1927-ben bővültek először, amikor cseremegállapodás
jött létre az olasz Luce-val. A Magyar Filmiroda saját
bemutató híradófilmszínházzal és filmraktárral
rendelkezett, az 1924 és 1944 között gyártott 1080 db
híradó többsége szerencsésen meg is maradt.
A történelem különböző szakaszaiban, más
és más gyártásban készült híradók
persze eltérnek egymástól abban, ahogyan és amilyen
állapotban fennmaradtak és az archívum mai gyűjteményébe
kerültek.
Tulajdonképpen már nagyon korán, 1908-ban felmerült
nálunk a mozgóképek szervezett gyűjtésének
az igénye. 1913-ban már határozat született egy fővárosi
film-múzeum létrehozására, a megvalósítást
azonban a háború miatt elhalasztották. Kezdeti lépéseket
azért tettek, a gyűjtemény megalapozására három
olyan filmet is megvásároltak, amely megörökítette
Budapest lelkesedését a hadbalépés napjaiban. A
későbbiekre vonatkozóan a hadtörténeti dokumentumokon
kívül városrendezési, építkezési
felvételek gyűjtését tervezték, illetve olyanokat,
amik idegenforgalmi propaganda célokat szolgáltak volna.
A gyűjtés egy helyre koncentrálása azonban évtizedeken
át csak elképzelés maradt, a különböző gyárak
és cégek, a kölcsönzők saját raktárakat
tartottak fenn, az anyagok szét voltak szórva. Sok érték hányódott el az őrzés megoldatlansága
miatt, majd az ostrom alatt. 1945 után sem volt biztonságosnak
mondható egy ideig a filmek gondozása, a gyűjteményt -
és főleg a híradókat gyakran gyártási céloknak
rendelték alá. Kikopírozással gyorsan és
olcsón próbáltak "termelni", így sok pótolhatatlan
híradórészlet esett áldozatul a csonkításoknak.
Előfordult az is, hogy téma szerinti csoportosításokat
válogattak össze, különböző, hasonló témakörű
eseményeket vágtak és ragasztottak egybe. A mai archívum
elődjének 1957-es létrehozása az állomány
megmenekülését jelentette.
A kezdeti felújításokban a fő szempont a film gyúlékony,
veszélyes nitroanyagának átmentése volt a biztonsági
kellékanyagra. S minthogy az archívumnak saját bemutató
mozija is volt, a filmek többségéről pozitív kópia
is készült, gyakran az élvezhetőbb vetítés
kedvéért kísérőzenével is hangosították
a némafilmeket. Sajnos a sorozatos átmásolások hangoskapuval
történtek, ami az eredeti képméretet lecsökkentette
és az inzertek olvashatóságát is gyakran akadályozta.
Szerencsére - sajnos selejtállapotuk miatt épp a legrégebbi
híradókat kivéve - a nitrofilmek többségét
nem semmisítették meg, biztosították raktározásukat,
így a restaurálás során ma legtöbbször
vissza tudunk nyúlni a hitelesebb kellékanyagokhoz.
Ma a Magyar Filmiroda jól dokumentált néma híradóit
évfolyamonként, tehát 1924-től kezdődően újítjuk
fel, a viszonylag jó állapotú nitro pozitívot tekintjük
kiindulási alapnak. 1927-től ezeknek a pozitívoknak egyik-másik
részlete, eseménye virazsírozott, ezért a
teljes - nem túl hosszú - filmet színes negatívra
másoljuk. Néhány esetben szükség van olyan
kiegészítő munkákra, mint amilyen egy-egy inzert, főcímszó
vagy vége felirat pótlása, illetve kivágások
beillesztése. Jelenleg 1928-nál tartunk, készítjük
a folytatásokat - és az eddigiek illusztrálására
most be is mutatunk két 1927-es rövid híradószámot.
Néhány évvel ezelőtt - kísérletképpen
- megpróbáltunk az egyik külföldi társarchívummal
közös vállalkozásban felújítani híradófilmet.
A viszonylag teljes Est-sorozat egyik számának kellékét
küldtük ki - ám az eredmény nem volt kielégítő,
a restaurálás nem lett teljes. Napvilágra hozott viszont
néhány olyan munkaszervezési problémát, amit
nem gondoltunk át előzőleg. A bajt ez esetben a "bőség zavara"
jelentette, ugyanannak a híradószámnak több kópiája.
Megmaradt ugyanis a nitro pozitív és negatív, és
ezek biztonsági átmentése is - az egyes anyagok azonban
nem egyeztek teljesen. Kiválasztottuk ugyan a legteljesebbnek vélt
kelléket, de nem volt elég körültekintő a film összes
kópiájának a behasonlítása. Pótlásra
sem volt mód, így fordulhatott elő egy-egy képhiány
- illetve a magyar nyelv ismeretében valószínűleg a helyére
került volna minden, képet magyarázó inzert.
A mai összejövetelen szeretnék még beszámolni
egy olyan, több éven át tartó felújítási
folyamatról, amely most végre elérkezett a befejezés
stádiumához. Az 1919-es tanácsköztársasági
híradók restaurálása során sok buktatón
kellett átküzdeni magunkat műszaki megoldások szintjén
éppúgy, mint a tartalmi helyreállításban.
Évek teltek el, mert a munka valójában már a kilencvenes
évek elején megkezdődött - majd megszakításokkal,
sőt több éves kihagyással ment végbe. A ránkmaradt
húsz film kellékanyagainak és vetíthető kópiájának
elkészítése sok pénzt igényelt és
emésztett fel, másutt már ismert technológiát
kellett a mi körülményeink közé bevezetni. A felújítás
hosszú intervalluma alatt előre valóban nem látható
gondot okozott a nyersanyagváltás. Színes pozitívjaink
még triacetát nyersanyagra készültek, a pótlásokhoz,
az inzertek megrajzolásához illetve kifotózásához
viszont később már poliészter alapanyag volt csak
forgalomban. A két nyersanyagot nem lehetett összeilleszteni, így
külföldről kellett hozatni a régi típusúból.
Ráadásul a laboratórium ekkor már csak poliészterrel
dolgozott, a triacetát filmek előhívásához
külön átállításra volt szükség.
Amikor két évvel ezelőtt bekapcsolódtam ebbe a
munkába, a képek színvilágának restaurálása
a francia marron-eljárással már megtörtént.
A hajdani virazsírozott filmek gesztenyebarnák lettek.
Néhányan Önök közül már találkozhattak
is egyik-másik képsorral, hiszen az archívumi felújításoknak
helyet adó fórumokon - Párizsban, az olaszországi
Pordenoneban demonstrációs anyagként megfordultak már.
Mielőtt levetítenénk belőlük - és hogy érzékeltetni
tudjam a felújítás során jelentkezett problémákat
-, ismertetem röviden a létrejöttének, fennmaradásának
és "utóéletének" történetét.
1919 márciusában a Károlyi Mihály-féle polgári
köztársaságot szovjet típusú tanácsköztársaság,
az addigi polgári beállítottságú Est-híradókat
a Vörös Riportfilm váltotta fel.
Maga a Tanácsköztársaság nem volt hosszú életű,
március 21-től augusztus 2-ig tartott, ennek a 133 napnak egyik krónikása
ez a híradófilm. A politika irányítói felismerték
és nagyra értékelték a filmben rejlő propaganda
lehetőségét, és súlyt helyeztek arra, hogy a fontos
eseményeknél, a háborús sikereknél riporterek
lehetőleg jelen legyenek. Május elején a Vörös Hadsereg
keretében filmrészleg is alakult, a főparancsnokság különvonatához
operatőrök és rendezők részére sötétkamrával
felszerelt vasúti kocsit kapcsoltak. A Vörös Hadsereg harcairól
ezt követően nagyszámmal készültek felvételek.
A filmhíradók rendszeres heti kiadásban, szerdánként
jelentek meg, egy-egy nagyobb szabású központi rendezvényről
vagy eredményes hadjáratról különkiadás
is készült. Tartalmukat tekintve agitatívak, a Tanácskormány
intézkedéseinek és rendelkezéseinek helyességét
alátámasztó illusztrációik. Bíztatásra,
a nézők lelkesítésére, a vezetők népszerűsítésére
szolgálnak. A képek hadisikerekről, ellenséges aknamunkáról,
hősies helytállásról szólnak, de a hétköznapok
híranyagában is a gyermekek szórakoztatása és
üdültetése, a munkásemberekről, a frontkatonákról
való állami gondoskodás, az ellátás megszervezése,
a magánparkok és villák köztulajdonba vétele
az általános boldogság és felszabadult öröm
pillanatai vannak kihangsúlyozva. Statáriumról, büntetőakciókról
nincs bennük szó. Az együtt-kormányzó szociáldemokraták és
kommunisták itt-ott megmutatkozó nézetkülönbsége
sem kap nyilvánosságot, még az olyan nagy horderejű döntéseket
is eufemisztikusan tálalják, mint például Böhm
távozását a hadseregparancsnokság éléről
- betegségével indokolva.
Az augusztusban hatalomra került új rendszer ezeket a híradókat
lefoglalta és a tanácsköztársaság résztvevői
ellen indított eljárásokban bűnjelként felhasználta.
1921-ben egy rendőrfogalmazó a diktatúra legjobb bizonyítékaként,
az izgatás eszközeként említi a filmeket. Az elkobzott
anyag nagyságát tekintve azt állítja, hogy 42 db
közvetlenül a diktatúrára vonatkozó film került
a birtokukba, "21 kilométer hosszú (átlag 500 m-es)
képszalaggal. 1921. május 25-én levetítették
ezeket a főkapitányságon, és az újonnan felállított
miniszterközi bizottság határozatáig ott raktározták
őket. A rendelkezésre álló adatok szerint júniusban
Horthy Miklós, Auguszta főhercegasszony és más kíváncsi
előkelőségek számára egy alkalommal még bemutatásra
- majd a bűnügyi múzeumba kerültek. Minthogy Magyarországon
nem volt olyan szerv a háború előtt, ahol a régi filmeket
gyűjtötték és őrizték volna, paradox módon
éppen ez a közönség elől elzárni szándékozó
döntés vezetett a teljes anyag épségben tartásához.
1945 után a forradalmak filmjei átkerültek a Munkásmozgalmi
Intézetbe, az ötvenes évek elején pedig a Központi
Filmarchívumba. Ekkorra már kiegészültek néhány
más helyről is előkerült felvétellel, többnyire nem
egy, hanem több példányban, pozitív és negatív
változatban. A több ezer métert kitevő filmanyag nem eredeti
rendjében, hanem össze-vissza keverve maradt fenn, az egyes tekercsek
összeállításakor - írott forrásanyag
híján, igyekeztek követni az események időbeli sorrendjét.
Személyes emlékekre is hagyatkozhattak valamelyest, hiszen a munka
annak a Lajta Andornak a kezében összpontosult, aki a tízes
években már a filmes közélet ismert szereplője, filmszaklapok
vezető munkatársa volt.
A kilencvenes évek azonban már megint más képet
mutatnak. A szocialista társadalom a példaképnek és
elődnek tekintett tanácsköztársaság fennmaradt filmjeit
gyakran használta, visszatekintések betéteként sűrűn
idézett fel képeket belőlük. A nagy évfordulók,
a harmincéves, ötven és hatvanéves megemlékezések
dokumentumfilmjei során történt sorozatos kikopírozások
is hozzájárultak ahhoz, hogy megint keveredések, hiányok
alakuljanak ki. Nyomon követhető egy-egy tendenciózus hamisítás
is, például a május elsején ünnepi beszédet
tartott cseh munkásvezérről felvett képsort felcserélték
Rákosi Mátyás egy más alkalommal tartott beszédével.
Az anyag műszaki állapotának felújítása
sem volt problémamentes. A már említett gyakorlatot alkalmazva
itt is hangoskapuval másolták át biztonsági anyagra
a nitropozitívot, az így keletkezett dubnegatív inzertjei
és képanyaga tehát csonkolt lett. Az eltelt évtizedek
során a virazsírozott nitro pozitív állaga
is romlásnak indult, az anyaga zsugorodott, a perforáció
sérült, a valaha volt színek szinte teljesen eltűntek. A
húsz összeállított híradó csaknem mindegyike
alkalmatlanná lett a másolásra.
Ekkor született az a döntés, hogy a felújításkor
az eredeti nitro negatívokhoz nyúljunk vissza. Itt azonban nincsenek
inzertek, nincs virazsírozás és a felvett képek
sorrendje sem követi az összerendezett pozitívét, vágatlan
anyagok. Sokszor több kép maradt fenn, mint amennyi belekerült
az 5o-es évek összeállításába, néha
viszont súlyos hiányok mutatkoznak.
A negatív átmentésekor egy speciális hívóeljárás
során először egy erőteljesen feljavított fekete/fehér
dubpozitiv készült, majd egy színes dubnegatív - erről
pedig a gesztenye-árnyalatú pozitív képsorok. Ez
a színezési módszer szép és élvezhető,
majdhogynem új életre keltett képeket eredményezett,
viszont magával hozta azokat a problé
mákat, amelyeknek a megoldása részben ma is előttünk
áll még.
Az eredeti negatívokból előhívott pozitív képek
egybeillesztése a meglévő pozitív kópiákkal
nem csekély feladat. Részben elvi kérdéseket vet
fel, részben vágási probléma.
Felmerül a kérdés, mi tekinthető hiteles eredetinek illetve
mennyiben tekinthető az 50-es évek összeállítása
annak.
Abszolút hiteles kópiáról nem tudunk, az egyes
híradószámok nem voltak sem megszámozva, sem a megjelenési
idejükre nézve megjelölve. A híradókon belüli
inzertek is csupán csak egyetlen számban követhetők nyomon,
a többi esetben jelöletlenek a képek, illetve egy-egy számozott
kép nem ad információt az egyberendezettségre. Írásos
anyag sem igazit el, a kor legfontosabb szakmai lapja, a Vörös Film
csupán csak érintőlegesen informál egy-egy híradószám
- leginkább majdani megjelenéséről. Egyetlen újság
sem közli a heti híradók pontos tartalmát, csak a
kiemelt eseményekről tudósít.
A híradók szerkesztési elveit ma nem ismerjük, nem
igazolható pontos dátumokkal az egyes események képanyagának
közlése. Előfordulhatott tehát, hogy később történtekről
előbb elkészült a képanyag és előbb bekerült
a heti híradóba, mint a korábban lezajlott eseményekről
forgatott anyag. Nem tudjuk, hogy a negatívon megmaradt képek
bekerültek-e mind a szerkesztett híradószámokba -
vagy ha nem, mi volt az oka ennek. Egy-egy vezetőről felvett kép többször
felhasznált bemutatása az 1919-es évek manipulációja-e
vagy a későbbi összeállítás hiányos
anyagának pótlására szolgál. A pontos dátumokhoz
köthető események sorrendje persze nyomon követhető, de az
ún. kis színes hírek, hétköznapi képek
bármelyik híradóban megjelenhettek. Gondot csupán
az jelent, ha egy-egy fontos és dokumentált történelmi
vagy hadieseménynél az említett személy jelenléte
kizárható.
A két képsor - az inzertes pozitív és a vágatlan
negatív egybeillesztése számos eldöntendő kérdést
vet fel. Bekerüljenek-e például olyan anyagok, amit a bemutatásra
készített kópiák nem tartalmaznak. Hogyan és
milyen megjelöléssel kerüljenek be. Hová kerüljenek
a felismerhetetlen helyszíneken hosszasan menetelő katonafelvételek
- hogyan sikerül egyáltalán ezeket beazonosítani.
Néhány híradó esetében nincs igazán
nagy probléma, a pótlásokkal és az inzertek helyreigazításával
meg lehetett oldani a tartalmi helyreállítást. Másutt
azonban nem lehet kikerülni bizonyos választásokat. Hiteles
anyag hiányában megpróbáljuk elfogadni a fennmaradt
első, háború után készült összeállítást,
annál is inkább, mert az azóta megjelent összes filmtörténeti
kiadvány, cikk és filmes anyagokat is átfogó történeti
könyv ezt az összeállítást követi, a híradóanyagokat
ilyen nyilvántartási számon idézi. A számozás
pedig - mint már említettük - csak önkényes,
történelmileg nem igazolt. Megítélésünk
szerint az anyag újabb átvágása csupán egy
másik, 2001-es változatot eredményezne, ami semmivel sem
lenne hitelesebb, mint amennyire az eddig ismert.
( Elhangzott a film megőrzéséről, felújításáról
és restaurálásáról rendezett nemzetközi
szemináriumon a budapesti Örökmozgóban (2001.
03. 10-15.) (A szerk.) )