Jan Simons

Gondolati tér és metafora

( In: Film,Language and Conceptual Structures. Thinking Film in the Age of Cognitivism. University of Amsterdam, 1995:119-133.)

3.1. A gondolati tér

3.1.1. A gondolati tér és az elbeszélés világa
A referenciát (az utalást) úgy határozzuk meg mint olyan viszonyt, amelyet az ember egy jel és az elbeszélés világának egy entitása (jól körülhatárolható egysége) között felállít (Givón, 1989:174). Az elbeszélés világa ebben az értelemben valamely állapot vagy változás gondolati megjelenítése (representation), amit az elbeszélő hozott létre (Lakoff, 1987:281). Gilles Fauconnier nevezte el ezeket a képzeteket (representation) gondolati tereknek, amelyek módosítható, a, b, c... n elemekből álló szerkezetek, és amelyeknek elemei V1 ab, V2 ac,V3 cbf, ... viszonyokat alkotnak (ahol V a viszonyt jelzi), s amelyekhez új elemek csatolhatók, vagy az elemek között új viszonyok alakíthatók ki (1984:32). A gondolati tér tehát - ebben az értelemben - a fogalomalkotás és a gondolkodás közvetítő eszköze (medium), s nem valami kép(zet)szerű kép(ződmény) (imagistic representation). A gondolati tér magában foglalja pl. közvetlen környezetünket, ahogy azt érzékeljük és értékeljük, azaz fogalmilag elvonatkoztatjuk, elképzelt, fiktív helyzeteket vagy fogalmi jellegű ábrázolást, a múltban megtörtént vagy a jövőben elképzelt vagy feltevésszerű jeleneteket, olyan elvont területeket mint a politika, gazdaság, a fizika vagy matematika (Lakoff, I987:281). A gondolati terekre történő utalást tipikusan olyan (nyelvi) kifejezések előzik meg, mint (1) Lukács festményén, János elméjében, 1929-ben, az ő nézőpontjából, (2) valószínűleg, lehet, elvileg, ha... akkor, ámbár, vagy, (3) Márton hiszi, Mária óhajtja, János kijelenti (Fauconnier, 1984:32-33). Mindazonáltal, ahogy a kifejezések sugallják, más, nem nyelvi jellegű" eszközök " (devices) mint pl. festmények, szimbolikus nyelvek (algebra) is működhetnek gondolati térre utaló (abba "torkolló") jelenségként.

Bár a gondolati tér fogalmát a nyelvi kifejezés jelentéstanának megértése szempontjából alkották, alkalmazásának hatósugara tágabb, mivel a fogalomalkotás és a gondolkodás nem kizárólag nyelvi jellegű tevékenység. A gondolati terek a konceptuális szerkezet szintjén helyezkednek el (ott keresendők), ahol a megannyi forrásból (látás, tapintás, nyelv) származó információ keveredik, és szimbolikus szerkezetekbe rendeződik. A vizuális érzékelésből származó információ ezen a szinten fordítható át (konvertálható) egy, a nyelvi formával illeszkedő (vele kompatibilis) formába (Jackendoff, 1987:125). Ez persze korántsem jelenti azt, hogy pl. a film által közvetített, teljes vizuális információ (közléstartalom) nyelvi jellegű (szimbolikus) jelszerkezetekre, vagy a nyelvi kifejezés mozgóképekre redukálható (maradéktalanul, azonos jelentéstartalommal). Inkább arról van szó, hogy a nyelvi kifejezések és a gondolati terekben tükröződő mozgóképek segítségével közvetített tudattartalmak kölcsönös függőségi viszonyban (korrelációban) állnak egymással.

A gondolati terek más, már korábban kialakult gondolati terekbe tagozódnak be. Az a gondolati tér, amit a filmen, a festményen kifejezéstípus vezet be, tágabb gondolati teret tételez fel, amelynek a hasonló kifejezéssel bevezetett gondolati tér is csak része, pl. a beszélő valóságára (létezésére) utal.

Miután a "valóság" maga is "a beszélő tudatában megjelenő valóság(kép)" (im.: 3o.), minden olyan gondolati tér, amelyet elbeszélés (E) vezet be, kifejezve vagy magától értetődően (explicite vagy implicite), kiindulópontnak a Va-val jelölt eredeti (valóság) teret tekinti, "ami nem más mint az (észlelő) alany által alkotott valóság(kép)" (im.: 33).

Az (1a) és az (1b) példákban a G-vel jelölt gondolati tereknek nincs meghatározott "rokon tere" (parent space), de következtetni lehet arra, hogy ez Va.

 
(1a) Max azt hiszi, hogy James Bond nőcsábász.
   l
  G bevezetője G

 

A "Max azt hiszi (alany, állitmány) Max hiedelmének gondolati terét vezeti be. Az a következtetés vonható le, hogy ez Va : G <Va.

 
(1b) Ebben a filmben James Bond (egy) nőcsábász.
   l
  G bevezetője G

 

(1c)-ben a G' "rokon tér" is pontos meghatározással szolgál:

 
(1c) Max azt hiszi, hogy ebben a filmben JB (egy) nőcsábász.
  G bevezetője G bevezetője G

 

Itt (G < G < Va). Megjegyzendő, hogy noha James Bond G eleme (aE G) és G benne foglaltatik G' (G < G')-ben és G' Va-ban (G' < Va), James Bond nem G' és Va eleme szükségszerűen: (1c)-ből nem következtethetünk arra, hogy a Max által elképzelt "valóságban" (Max "hiedelmében") vagy az (1c)-ben kifejeződő alany (a beszélő) "valóságában" (Va) ez az elem, amelyik megfelel James Bondnak. Se Max, se "a beszélő " nem hivatott arra, hogy elhiggye, a "valóságban" létezik James Bond.

"Pragmatikus kapcsolatok" összeköthetik a gondolati tereket más terekkel (Fauconnier, 1984:22,35). Az a gondolati tér, amit egy festmény vagy egy film vezet be, összeköthető az ún. "valóság" rokon térrel, vagy a "hiedelmek"-nek nevezett gondolati térrel olyan "kapcsolatok" segítségével, amelyek az egyik térben létező entitásokat a másik térben létező entitásokkal kötik össze. Egy film szereplője, pl. James Bond "pragmatikusan" kötődik a "valóságban" egy Sean Connery nevű színészhez, a modell arcképéhez, a tündérmese alakja a gyermeki hiedelemvilág egyik alakjához stb. Egy gondolati térben önmagában egészet alkotó entitásnak lehet "megfelelője" másik gondolati térben. A gondolati terek tehát egy vagy több szállal is kötődhetnek egy vagy több gondolati térhez.1

A gondolati tér fogalma megoldást nyújt a referenciával kapcsolatos problémákra. A 45-ös Colt esete, amelyik egy olyan filmcselekményben játszott szerepet, ami azelőtt történt, hogy a 45-öst forga lomba hozták volna, például a gondolati tér egyik elemének tekinthető, amelyet olyan kifejezés vezet be, mint "Ebben a filmben...". Ez ugyan nem része a beszélő hiedelmei által alkotott gondolati térnek, miként a "történeti valóságnak" nevezett gondolati térnek sem, amit az "1865-ben" kifejezés vezet be, de része lehet annak a gondolati térnek, amelyet egy kevésbé tájékozott beszélő alkot magának 1865 történeti valóságáról. Ami ebben és a hasonló esetekben félrevezető, az maga a referencia fogalma. A referencia fogalmának értelmezésében hallgatólagosan benne van, hogy fenntartja azt a látszatot (illusion), hogy a nyelv célja a valóság leírása "(Jackendoff, 1983:94). A 45-ös Colt terminus úgy értendő, mint "ami utal" valami entitásra, ami a beszélő vagy a néző "látómezejében" található. Fauconnier megismerés-elméletében (1984) inkább a természetes nyelv jelentéselméletével foglalkozik, semmint a nyelvi kifejezésekben megfogalmazódó lényeg ontológiai és metafizikai státuszának filozófiájával, és gondosan elkerüli a referencia kifejezés használatát. Az ő megfogalmazásában a nyelvi kifejezések nem vonatkoznak (valamire), hanem maguk teremtenek valamit (lényeget), entitást a gondolati térben. Ennek értelmében úgy fogalmazhatunk, hogy a 45-ös Colt (film)képe nem az elbeszélés világában létező tárgyra (entitásra) utal, hanem "tárgyat" teremt a gondolati térben.

Az az állítás, hogy a játékfilm nézője gondolatilag értelmezi a diégéziszt2, általánosan elfogadott. Diégéziszen e tekintetben "a sajátos és szerkezetet alkotó, implicite megfogalmazott állítások sorozatát" értik, amely "a szereplőket, a helyszíneket és cselekedeteket jellemzi, amelyeket egy történet feltételez", amely "nem egyszerűsíthető le ezek képi kifejezésére" (Chateau, 1983:126, 128).

3.1.2. Gondolati terek és diégézisz

A film(kép)ek jellemzője, hogy bizonyos helyeken és bizonyos időben folyamatban lévő eseményeket ábrázolnak. A játékfilm nézőjét rendes körülmények között arra ösztönzik, hogy egy időben és térben egységes, összefüggő "világot", az ún. diégéziszt értelmezze. A diégézisz rendszer, nem a vásznon látható, fizikailag adott, "érzéki benyomások összessége" vagy "világa". A diégézisz mint gondolati építmény, értelmezés, "alapjában véve a néző agyában létezik" (Chateau, 1983:123).

A diégéziszt - mint lényegét tekintve gondolati képződményt - nyugodtan nevezhetjük gondolati térnek. Valójában mint bármely, kitalált vagy tényleges, folyamatos cselekmény, egy filmalkotás diégézisze gondolati terekkel megjeleníthető (lásd Lakoff, 1987:281). Az olyan, szokásszerű kifejezések mint "egyszer volt, hol nem volt...", filmcímek, elbeszélő fordulatok vagy hasonló kifejezések mint "ebben a filmben", "réges-régen", "távoli, nagyon távoli galaxisban" a diégéziszt megjelenítő gondolati terek bevezetésének tekinthetők.3

Mindenekelőtt elmondható, hogy a gondolati tér nem maga a diégézisz, hanem a diégézisz megfogalmazásának (koncipiálásának) közvetítőeszköze (medium). A gondolati tér olyan tértípusnak tekinthető, amelyben az elemek, azok tulajdonságai és viszonyai létesülnek, a diégézisz ellenben az elbeszélés alkotta világ elemeinek és viszonyainak sorozata (set).

A diégézisz fogalma arra szolgál, hogy a való világgal szembenálló történet világát alkotó nézetek sorozatát jelölje.4 A gondolati tér az ábrázolt egyedek és viszonyaik ontológia státuszát illetően semleges, nem valós, fiktív vagy lehetséges világok tudatbeli megjelenítése, sokkal inkább, mint a metafora és az aforizmák a világokról alkotott felfogásunk és beszédünk tükröződése (Fauconnier, 1984:12-13, 30-31, 198-199).

Ha a világ szükségszerűen valaki világlátásának gondolati kifejeződése (im.:3o, Jackendoff, l983:23, 1992:169-176 ), a fortior áll ez olyasvalamire mint a diégézisz-, amelyik csak az olvasó vagy néző tudatában létezik. A szövegből, a filmből vagy más közvetítő eszköz révén, amelyik a történetet elbeszéli, következtetünk a diégéziszre, és ez utóbbi sokkal többet foglal magában az elbeszélt történet kronológiájáról és ontológiájáról, gazdasági, társadalmi, vallási viszonyairól, törvényekről és megállapodásokról, amelyek az elbeszélés világát irányítják, mint ami a vásznon, képekben megjelenik (lásd Odin, 1988:123).

A diégézisz ilyenformán magában foglalja a történet szereplőit, az eseményeket és helyszíneket, valamint az ún. hátteret, amely ezeket érthetővé teszi.5

A háttér tehát szellemi területekből és képi, vázlatos szerkezetekből áll, amelyeket az észlelésben és viselkedésben megnyilvánuló tapasztalás alapoz meg (lásd erről Johnson, 1987). A diégéziszt ezért tehát tipikusan úgy tekintik mint önálló világot ,amely konkrét, érzékletes és észlelhető egységekből (egyedekből) áll, és amelyik nagyon is hasonló módon rétegeződik és tagolódik, mint a valóság, hacsak félreérthetetlenül nem állítanak mást róla (lásd Chateau, 1983:126).

Gondolati terek mindazonáltal nem foglalnak szükségszerűen magukban teljes világok ábrázolását. Inkább alkalmassá tesznek valamilyen közvetítőeszközt arra, hogy ezen világok részleteiről gondolkodjék és beszéljen.

Nézzük a következő állítást:

(2a)A király meghalt, azután a királyné (is) meghalt.

A kutatók sokat vitáztak azon, vajon elbeszélésnek tekinthető-e ez vagy sem6, mivel a meghatározó kritérium az, vajon van-e ok-okozati viszony a király és a királyné halála között (lásd Chatman, 1980:30-31, Branigan, 1992:11). Maga a mondat nem utal egyértelműen a kettejük halála közti logikai kapcsolatra. Kiegészíthetnénk viszont például a következőképpen: (2b) A király meghalt rákban majd a királyné repülőgép szerencsétlenség következtében elhúnyt.

(2a) legtermészetesebb értelmezése mindazonáltal valami hasonló lehetne:

(2c) A király meghalt, majd ezt követően a királyné bánatában követte (a halálba),

mert ez valamiféle elbeszélést feltételezne.

Ez az értelmezés nemcsak abból a hajlamunkból következik, hogy megrögzötten mindenben struktúrát keresünk (Chatman, 1980:4546), hanem abból a kvázi-bizonyosságból, amit az olvasó vagy a néző érez, hogy ti. két esemény között lényeges kapcsolat van. Az optimális relevancia fogalma azon a feltevésen alapszik, hogy a beszélő a legjelentősebb ingert választotta, hogy általa, segítségével a feltételezések sorozatát közölje (Sperber és Wilson, 1986:164).Ebben az esetben a hallgató vagy néző feltételezheti, hogy a kapcsolatokat releváns módon létesítették, s hogy sorrendjük képileg visszatükrözi a valós világ eseményeinek sorrendjét. A (2c) narratív értelmezése igazán releváns, miután a legcsekélyebb erőfeszítéssel a kontextusból leginkább következő eredményt sugallja. Ha azonban a (2a) narratív értelmezése a legtermészetesebbnek tűnik, akkor miért alakulhat ki vita? Több forog itt kockán a látszatnál. Nézzünk egy példát!

(3a) A tigris kihalt és azután az elefánt kihalt.

Itt látszólag csak időbeli kapcsolat van a tigris kihalása és az elefánt kihalása között. Úgy tűnik, hogy ez annak köszönhető, hogy (3a)-ban a tigris és az elefánt kifejezés nem egyetlen, sajátosan megkülönböztethető tigrisre vagy elefántra utal (vonatkozik), hanem a tigris, illetve az elefánt fajra. Ezért nem helyettesíthető be (3b) (3a)-val.

(3b)* Egy tigris kihalt és azután az elefánt kihalt.

(2d) viszont tökéletesen helyettesítheti (2a)-t:

(2d) Egy király meghalt és azután egy királyné meghalt,

mint azt az alábbi példa mutatja:

Egyszer volt, hol nem volt egy király, aki meghalt és egy királyné, aki azután meghalt. Volt nekik egy kislányuk...

(2e) azonban már furcsán hatna:

(2e)* Királyok haltak és azután királynék haltak meg,

de (3a) behelyettesítése (3c)-vel lehetségesnek tűnik:

(3c) Tigrisek haltak ki és azután elefántok haltak ki.

A (2a) és (2d) mondatokat úgy értelmezzük, hogy sajátos egyedeket jelölnek meg (deszignálnak) (akár határozott akár határozatlan névelővel írják le őket), míg a (3a) és (3c) mondatokat nem utaló, általános (genus-t kifejező) leírásként fogjuk fel. (Lásd erről Lyons, 1977: 193-196. ) A tigris, tigrisek, elefánt, elefántok kifejezés (3a)-ban, illetve (3c)-ben szerepeket és nem e szerepek értékeit nevezi meg, míg a (2a) és (2d) király, királyné kifejezései egyedi, sajátos, jóllehet még azonosítatlan értékeket jelölnek a király és királyné szerepében.

(2a) narratív, oksági értelmezése abból a sajátos, mégis legtermészetesebb értelmezésből következőnek tűnik, amelyik az utalás (referentiality) elvének folyománya. Ezen értelmezés szerint mindkét kikötés (a király meghalt és a királyné meghalt) sajátos egyedekre vonatkozó, sajátos eseményeket jelöl meg, míg sorrendjük képileg tükrözni hivatott az időrendiséget. Miután a király és a királyné kifejezés bizonyos egyedeket jelöl, ebből következik, hogy azokat térben és időben el kell helyezni, s ha van is valamiféle, releváns kapcsolat az uralkodók halála között, a király illetve a királyné halálát túl nagy távolság és túl hosszú idő nem választhatja el. Azaz, mindkettő halálának egy kitalált világban (story world), a diégéziszben kellett bekövetkeznie.

A nehézség mindazonáltal abból adódik, hogy (2a) nem tartalmaz egyetlen utalást sem, amellyel a diégézisz értelmezhető lenne, s ez okozza a zavart elbeszélés gyanánt történő megítélésében.7 Miután a (3a)-ban és (3c)-ben a nem utaló, genus-típusú leírás nem jelöl meg térben és időben elhelyezhető egyedeket (entities), nem következtethető belőlük, hogy térben és/vagy időben közel vannak egymáshoz, vagy ok-okozati viszonyban állnak egymással azok az események, amelyekre a két (összekapcsolt) mondat utal.

Annak ellenére, hogy (2a)-ból nehéz diégéziszre következtetni, megérteni nem az. Azaz, nem nehéz G gondolati teret megalkotni, amelyben (a) és (b) egységek (király és királyné) léteznek, s mindkettőjükhöz a meghalni ige rendelhető hozzá, mint ahogy ugyanilyen könnyű másik gondolati teret (G') létrehozni, amelyben a (3a)-ban és a (3c)-ben megjelölt személyek léteznek (Fauconnier, 1984:68). Míg ugyanis a diégézisz sajátos, térben és időben elhelyezett egyedeket feltételez, a gondolati tér nem.

Másfelől viszont meghatározott egyének, akiket a valóságban, a diegetikus vagy másfajta valóságban térben és időben el lehet helyezni, jellemezhetők határozatlan névelővel és nem sajátos, genus-típusú leírással. Ez gondolati terek alkotását teszi szükségessé, ame lyek eltérnek a diégézisztől. A gondolati terek ugyanis nem igényelnek térbeli-időbeli sajátosítást, egyedítést, sem a kézenfekvő, fizikai valósággal rendelkező egyedek térbeli vagy vizuális ábrázolását (megjelenítését).

A gondolati terek és a diégézisz között van másik, lényegbeli különbség is. A diégézisz (az érzéki benyomások sokaságával, amelyeket valaki észlelhet, a diegetikus világról alkotott metafizikai és más jellegű feltételezések sorozatával) teljes világ, amelyet logikailag teljes értékű egyedek népesítenek be. (2a) azonban nem mond többet a benne szereplő egyedekről, mint hogy az egyik király, a másik királyné. Ez nem jelenti azt persze, hogy logikailag ne teljes értékűek lennének, inkább arra utal, hogy nem szükséges közelebbről meghatározni mindent, ami pontosan meghatározandó ahhoz, hogy a dolgoknak értelme legyen a mondat összefüggésén kívül is.

A gondolati terek csak részlegesek: a G gondolati teret csak a vele rokon tér (parent space), É egészíti ki, ami az érveléshez szükséges (Fauconnier, 1984:151).8

A tigris nemére utaló leírások pl. mint a (3a)-ban és a (3b)-ben olvasható, nem említik azt, hány csík van a tigrisek bundáján, holott a csíkok száma minden tigris egyed esetében teljességgel meghatározó erejű. Ebben az értelemben akadhat, aki a (3a)-hoz és a (3c)-hez hasonlatos, nemre utaló leírásokat részlegesen határozatlannak minősíti, még akkor is, ha a tigrisek fényképének leírásához használják fel őket (lásd erről Branigan, 1992:198-199 és Simons 2. fejezet).

3.1.3. Gondolati terek és lehetséges világok

Akadhat, aki kísértést érez, hogy a gondolati tereket úgy képzelje el, mint lehetséges világokat (Kripke, 1980). A lehetséges világok kifejezés magyarázattal szolgál arra, amire a nyelvi kifejezések utalhatnak. Kripke szerint a vezetéknév minden lehetséges világban megkülönböztetheti az egyént másoktól, noha ez az egyén minden lehetséges világban nem is létezik, vagy különböző lehetséges világokban más és más kategóriába sorolható be. Az ilyen és ehhez hasonló mondat mint

(4a)Arisztotelész Arisztotelész

ugyanazt az egyént jelöli, és szükségszerűen igaz minden lehetséges világban, míg

(4b) ugyanazt az egyént jelöli, mégsem igaz szükségszerűen minden lehetséges világban:

(4b)Arisztotelész a legnagyobb filozófus,

noha előfordulhat, hogy bizonyos lehetséges világban van olyan filozófus, aki nagyobb Arisztotelésznél, vagy bizonyos lehetséges világban Arisztotelész egyáltalán nem filozófus (lásd Martin, 1987:l52).

Az (5a) mondatban a szóban forgó lehetséges világot a Jurassic Parc-ban kifejezés vezeti be, amelyben élnek olyan egyedek, amelyeket a dinoszaurusz kifejezéssel jelölnek, de nincs megfelelőjük a mai világban.

(5a)A Jurassic Parcban a dinoszauruszok megsemmisüléssel fenyegetik az emberi életet.

A lehetséges világok szemantikája első sorban azzal foglalkozik, hogy kiderítse, mikor és milyen feltételek közepette igaz vagy hamis egy mondat. Igaz, ha az a tárgy, amelyre az alany vonatkozik, beletartozik abba a sorozatba, amelyre az állítás épül (hivatkozik) a való világban [mint (4a) esetében]. Lehet, hogy igaz, amikor legalább egy lehetséges világ (beleértve a tényleges, való világot) van, amelyben igaz az állítás [mint (4b) esetében]. Szükségszerűen igaz, ha minden lehetséges világban igaz (4a), és szükségszerűen hamis, ha egyetlen lehetséges világban sem igaz. Valószínűleg hamis (lehet), amikor hamis a (mai) való világban, de igaz egy lehetséges világban [mint (5a) esetében].

Következésképpen (6a) és (6b) mondatok rokon értelműek

(6a) Phosphorus hajnalcsillag

(6b) Hesperus esthajnalcsillag,

miután a hajnalcsillag és az esthajnalcsillag kifejezés egy és ugyanazon bolygót jelöli, ami Vénusz néven ismert. Phosphorus és Hesperus ugyanarra az egyedre utal, ennélfogva szükségszerűen igaz (minden lehetséges világban), hogy

(6c) Phosphorus (nem más mint) Hesperus.

Így a (6d) és (6e) mondatok bizonyíthatóan igazak:

(6d) Caius (azt) hitte, hogy (a) Hesperus esthajnalcsillag

(6e) Caius (azt) hitte, hogy (a) Phosphorus esthajnalcsillag

annak ellenére, hogy Caius, a csillagász azelőtt élt, mielőtt felfedezték volna, hogy a hajnal- és az esthajnalcsillag ugyanaz az égitest (lásd Crimmius, 1992:2), miután (6c) szükségszerűen igaz minden lehetséges világban, így abban is, amelyik Caius hiedelmében létezik.

A gondolati tereket nem befolyásolja a nyelvi kifejezések igaz vagy hamis mivolta, mint ahogy a való vagy lehetséges világokra történő utalás sem. Kizárólag a fogalomalkotás és gondolkodás módja érinti őket (lásd erről Fauconnier, 1984:193 ). Így hát egyáltalán nem ellentmondásos vagy hamis azt állítani, hogy

(6f) Caius (azt) hitte, hogy Hesperus nem Phosphorus

(6g) Tény, hogy Hesperus (azonos ) Phosphorus(-szal).

Tehát ebből a nézőpontból tekintve, a Caius (azt) hitte kifejezés a G gondolati tér bevezetése, amelyben két, egymástól független, nem azonos egyed, a(Hesperus) és b(Phosphorus) található. (6g), azaz Tény új gondolati teret (R) vezet be, amelyben Phosphorus megfelelője b', míg G-ben a megnevezése és azonos megfelelője Hesperus, és az azonosság viszonya a Hesperus Phosphorus nyelvi kifejezésben ölt alakot (azaz, a nem más mint b'), ami azt egyértelműsíti, hogy b' R-ben a megfelelője G-ben, s ez azzal jár, hogy a-nak és b-nek G-ben ugyanaz (b') a megfelelője R-ben. A G és R gondolati terek nem lehetséges világok, hanem egymást követő gondolati értelmezése annak, ami az alany által alkotott világra utal (Im.: 196).

A gondolati terek és a lehetséges világok fogalmát azért alkották, hogy különböző kérdéseket értelmezni lehessen segítségükkel. A lehetséges világok az utalás (a referencia) filozófiai, metafizikai kérdéseit érintik, míg a gondolati terek az elbeszélésben kialakuló és kibomló gondolatszerkezetekkel kapcsolatosak: az alkotás lehetősége önmagában még nem utal valamiféle, neki megfelelő, metafizikai dologra (Im.: 195. Lásd még Lakoff, 1987:282).9 A gondolati terek tehát olyan megismerő (cognitive), ismeretelméleti (epistemic) és a valóság részleges, fiktív, diegetikus valamint minden másfajta alkotások, amelyeket a gondolkodó ember hoz létre, teremt meg. A metafizikai, ontológiai tartalomtól függetlenekés ez a függetlenség biztosítja azt a roppant hajlékonyságot amellyel - egyebek között a filmekben látható, hallható - észleleti anyagot kezelik.

3.1.4.Gondolati terek, megismerési modellek, képsémák

Fauconnier gondolati tér elmélete valamint Barwise és Perry helyzet-jelentéselmélete (1983) megegyezik abban, hogy mindkettő részleges elmélet, azaz egyik sem követeli meg, hogy a világból mindent ábrázoljon (Lakoff, 1987:282).

Mindazonáltal - mivel a gondolati téralkotást alapvetően a jelképes forma határozza meg, amely kifejeződik benne - döntően eleget kell tennie annak a kívánalomnak, amely e kifejezésekben szó szerint benne foglaltatik. A legtöbb esetben sajátos kontextust kell választani - érvel Sperber és Wilson (1983:132 kk.) - ahhoz, hogy megfelelő ingert lehessen kiváltani a megfelelő információval. Tehát, az állítások sajátos sorozatát kell kontextusként megadni ahhoz, hogy az ingerből az állítások sorozatára lehessen következtetni. Miután az új információ jelentősége (esélye) egyenes arányban csökken azzal az erőfeszítéssel, amelyet megkereséséért tenni kell, nagyon valószínűtlen, hogy a kontextusban benne lesz az alany enciklopédikus tudásának egésze, mert ilyen esetben egyetlen információ se hordozna a minimálisnál nagyobb jelentőséget (im.: 137).

Az ilyen mondat szó szerint mint

(7a) A túl fűszeres rántottát otthagyták

értelmetlenségnek minősülne. Feltételezi ugyanis, hogy a rántottának van valamiféle (elvont) minősége, de tudjuk, hogy nincs neki, noha az információ, ami ebből a mondatból következik, teljesen új, még sincs olyan kontextus, amelyben ez a mondat értelmezhető volna. Pontosabban a vendéglői közegben (kontextusban) lehetséges konkrét kapcsolatot teremteni a vendégek és az általuk rendelt ételek között. Ebben a (szöveg)környezetben elképzelhető, hogy ezt a mondatot az egyik pincér a másiknak mondja (lásd Fauconnier, 1984:18-19). Az a gondolati tér pedig, amelyben (7a) értelmet nyer és amelybe betagozódhat, nemcsak a kifejezetten (közvetlenül) említett egyedeket foglalja magában, de a vendéglő MM-ből (Megismerési modell. (A fordító.)) is összetevődik. Nincs többé szükség az általános és elvont vendéglőleírásra, se a vendéglő képzetére (representation), nem kell azt se tudni, hogy volt-e asztal a vendéglőben, mit ivott a vendég, hol volt a vendéglő, és milyen típusú vendéglőről van szó. A vendéglőleírás természetesen nem az egyetlen, lehetséges kontextus (7a) esetében. Másféle kontextust nyújthat pl. egy rajzfilm, amelyben a rántottának tudatos mozgásképessége van. Hogy az egyén választása végül is melyik kontextusra esik, az nagy mértékben az egyén számára adott időben rendelkezésre álló, a kontextusra utaló állítások megközelíthetőségének és erejének mértékétől függ (Sperber és Wilson, 1986, 142-143).

A gondolati terek, amelyekben egy-egy elvont, megismerendő terület egyedei és viszonyai foglaltatnak, metaforikusan, egyedenként és viszonyonként strukturálhatók, és különülnek el más, általában kevésbé elvont, számunkra ismert területektől. Egy olyan elvont intézmény pl. mint egy politikai párt, a családra utaló kifejezésekkel is leírható, vagy a politikai harc elvont megismerési területe olyan, jóval ismertebb fogalmakkal megvilágítható mint a futballmeccs.

Ilyen esetben egyetlen gondolati tér felidézése háttérként elég ahhoz, hogy konkrét kapcsolatok megteremtésével a másik gondolati tér fogalmilag megragadhatóvá és strukturálhatóvá váljék. A családi élet tudatbeli megfelelőjét strukturáló MM-et pl. háttérként idézi fel A születésnap című film, amelyben az előbbi kontextusul szolgál a filmképek információjának kezeléséhez (:a film maga is a politika megismmerési-megismerendő területének része).

Ezek az MM-ek, amelyek a gondolati terek strukturálására szol gálnak, fogalmi sémák, amelyek az emberi tudást szervezik. Nagy mértékben öntudatlanul, automatikusan és mindenféle erőfeszítés nélkül használt modellekről van szó, amelyek csak közvetve figyelhetők meg és írhatók le, s jelentésük csak hatásukból következtethető ki. A megismerési modellek nagy részét közvetlen tapasztalás útján szerezzük vagy a kultúrából merítjük őket (Lakoff és Turner, 1989:65-66).

A nyugati társadalomban élők többsége valószínűleg sosem tanulta meg azt, hogy mi a család, hanem a mindennapi életben tettek szert a fogalom ismeretére. A népi filmelmélet ennél elvontabb modelljét is minden bizonnyal a kulturális tapasztalatszerzés során kell és lehet megismerni. A korábbiakból kiderült már azonban, hogy ez az elmélet maga is a látás MM-jében fogalmazódik meg, amelyet viszont az érzéki és a viselkedésből származó tapasztalat alapoz meg. A másik, ez utóbbinál kevésbé elvont MM, amely az ember tapasztalását tudássá (tudásanyaggá) szervezi, nem más, mint az elbeszélőszerkezet. Igen kevéssé valószínű, hogy valaki valaha is tárgyként tanulta volna meg, milyen egy elbeszélőszerkezet és hogyan működik, s csak az irodalomelméleten iskolázódott kevesek képesek arra, hogy különböző változatait felsorolják. Mégis, a legtöbb ember megérti a történeteket, és sok ember történet-formát igyekszik adni cselekedeteinek. (Lásd Branigan, 1991:21.) Az MM ezenkívül még arra is jó, hogy szerkezetet adjon a gondolati térnek, ami meglehetősen elvont megismerési (megismerendő) területeket tartalmaz.

A szó vagy a kép fogalmi tartalma - mint azt a család MM-je mutatja - jóval több, mint a tartalom szó szerinti leírása. A család fogalmához fűződő képzet nemcsak az emberekre, de hierarchikus kapcsolataikat meghatározó feltevések, a kölcsönös függőség, a központ és a perem viszonyainak, s seregnyi, e feltevésekkel járó, hozzájuk fűződő következtetések egész sorára is utal. Valaki felvetheti, hogy a család fogalma tulajdonképpen a családi kapcsolatok elmélete. A feltevések és következtetések nagy részét azonban senki sem vitatja, ha a család fogalmát felidézi. Szükség esetén azonban hozzáférhe tők, rendelkezésre állnak, ha a gondolati tér strukturálása ezt igényli. (...)

Azonkívül egy MM tartalma nem teljes egészében indítványjellegű. A család MM-je pl. nagy mértékben térséma képében is értelmezhető, rész-egész, mag-perem séma. (Lakoff, 1987:273-274.)

Az elbeszélőszerkezet-séma MM-je pedig a forrás-ösvény-cél séma metaforikus kiterjesztése révén válik fogalmilag megragadhatóvá. Johnson szavaival megfogalmazva, ezek a képsémák visszatérő, ismétlődő formák (pattern), amelyek jelentéssel rendelkező struktúrákat jelenítenek meg testünk mozgása, a tárgyak kezelése, az érzékelés interakciója során.

A képsémák nem gazdag, látható, konkrét képek, hanem vázak, amelyekbe tudatunk képei rendeződnek jóval inkább általános és elvont formában, mint amilyenben jelentkeznek az egyedi, tudatbeli képek (1987:29-30). Nem korlátozódnak látható jellemzőikre, nem kötődnek egyénekhez, nem befolyásolja őket elvont ismeret sem (pl. tudatbeli képek). (Im.: 25-26.) Konkrét, egyéni tapasztalaton (érzékelésen és viselkedésen ) alapulnak, s nagyon hajlékony, elvont jellegük miatt minden, változó kontextusban az adott változáshoz alkalmazkodni tudnak. A kísérleti megismeréselmélet egyik fontos tétele, hogy bonyolult fogalmak és MM-ek, közvetve vagy közvetlenül, metaforikusan vagy metonimikusan értelmezve, olyan alapvető fontosságú képsémák kiterjesztései (extensions),amelyek még fogalomalkotás előtt strukturálják a tapasztalást. (Lásd Lakoff, 1987:275.)

Szilágyi Gábor fordítása

Jegyzetek

1 Ray Jackendoff mutatott rá a párhuzamra a nyelvi kifejezések grammatikai, lexikális és kikövetkeztetett szerkezetei és a hiedelemkontextusok, illetve a képek között, ami azt sugallja, hogy a hiedelmek "mögött" meghúzódó logika a megismerés folyamán a kép mögött munkáló logikára épül, azt modellálja. Nyelvi példák sora teszi nyilvánvalóvá és támasztja alá erős érvekkel a gondolati terek létét és működését (1983:212, 1992:171-172).

2 A diégézisz fogalmát Etienne Souriau, francia filmológus alkotta (Univers du film, 1953:7-9). A fogalom mindazt magában foglalja, "ami értelemszerűen az elbeszéléshez tartozik és amelyet a film feltételez és ábrázol". A fogalom kiváló elemzését nyújtja Verstraten (1989a).

3 A kitalált utalás tipikus jellemzője, hogy az időhöz is határozatlan jelölőt (marker) illeszt hozzá, hogy ezáltal utasítsa arra az olvasót vagy nézőt, hogy értelmezze a kitalált és ábrázolt állapotokat, eseményeket (Branigan,1992:199). Mindazonáltal ebből, a történetet bevezető konvencióból nem lehet azt a következtetést levonni, hogy a fiktív utalás maga bizonytalan.

4 "Minden elbeszélt tevékenységben a befogadó egyidőben kerül szembe, az álom mintájára, a való világtól elszakadó univerzummal, ami elvonatkoztatást igényel tőle alkalmi helyzetétől, sőt, általában attól, ahogy viselkedni szokott, egyszersmind azt a látszatot keltve, hogy viselkedésében a való világbelit utánozza, noha bizonyos, nyíltan kifejezett körülményeket tekintve, a belőlük következő cselekedetek a való világban elképzelhetetlenek." (Chateau,1983:126.)

5 Searle a következőképpen határozza meg a háttér fogalmát. "Mindazon, nem érzékletes, szellemi képességek összessége (set), amely lehetővé teszi az érzékletes, ábrázolt valóság létrejöttét" (1983:143 kk.). Az így meghatározott hátteret, ami a szándék előtti és nem ábrázoló (érzékletes) szellemi képességek összessége, Searle megkülönbözteti az ún. hálózattól (network), amit a szándékállapotok holisztikus hálója feltételez. Johnson elveti Searle állítását, hogy a háttér nem a jelentés része, mivel nézete szerint "bizonyos, jelentésbeli összefüggéseket és viszonyokat képi és vázlatos (séma)szerkezetek alakítanak (ki),amelyek a mi begyakorlott, valós viselkedésünkből derülnek ki" (1987:182,188-189).

6 A példa E. M. Forstertől származik (1967).

7 Roger Odin - MacLaren animációs filmjei vagy Hans Jürgen Syberberg Parsifalja alapján - arra a következtetésre jut, hogy a diégézisz nem szükségszerű követelmény ahhoz, hogy elbeszélésről beszélhessünk, bár - mint írja - a fiktív elbeszélés diégéziszt igényel (1988: 123).

8 E tekintetben a gondolati terek olyanok, mint a helyzetszemantika helyzettípusai (Barwie és Perry, 1986:8). A helyzettípusok részlegesek. Nem mondanak el mindent, ami elmondható valakiről, vagy mindent a helyzettípusokban megjelenő egyénekről.

9 Jackendoff azt írja: mindazonáltal, ebben az esetben és perspektívában a természetes nyelv ontológiai előfeltételezései messze nem függnek annyira a valóság természetétől. Az elképzelt (projected) valóság jellegéhez kötődnek, de még inkább ahhoz a struktúrához, amit az ember valóságértelmezésében alkalmaz. (...) Így a valósággal kapcsolatos kérdések egy része inkább a pszichofizika hatáskörébe tartozik. A valóságból eredő benyomások melyike eredményezi vajon az oksági viszony észlelését? Más esetben a való világ elenyésző szerepet játszik vagy egyáltalán nem játszik szerepet. Az utalás ilyentéri történő megítélése megakadályoz bennünket abban, hogy alaptalanul támaszkodjunk a bennünket körülvevő valóságra mint az ontológiai éleslátás alapvető forrására. (1983:36-37.)