CSOMA Botond
Regionalizmus versus centralizáció
Napirenden 
Néhány erdélyi értelmiségi kezdeményezése, hogy régiók kialakításával valósítsák meg az ország közigazgatási rendszerének reformját, ádáz vitát váltott ki a politikában és a sajtóban. A parlamentnek és a fontosabb politikai pártoknak eljuttatott pragmatikus dokumentum alapgondolata, hogy bizonyos jogi és közigazgatási hatásköröket a már létező fejlesztési régiók vagy Románia történeti tartományainak szintjén létrehozandó regionális tanácsokra ruházzanak át. A Memorandumot aláírók véleménye szerint ez az intézkedés a jelenlegi korrupció és bürokrácia csökkenését eredményezné, és növelné a közigazgatási rendszer hatékonyságát. E szándékok megvalósulása meggyorsítaná Románia EU-csatlakozási folyamatát is.

A politikai élet szereplőinek és a közvélemény egyes alakítóinak reakciója enyhén szólva furcsa volt. Sértő jelzőkkel illették az aláírókat, és így kezdettől fogva kizárták a józan, szenvedélymentes megközelítés lehetőségét. Mintha az, aki Románia állami vagy közigazgatási struktúráját illetően más véleményen van, szükségszerűen hülye vagy legjobb esetben gyanús, titkos érdekek által motivált lenne.

Ennek az eszmék terén megnyilvánuló türelmetlenségnek mélyen gyökerező hagyománya van a hazai gondolkodásmódban. Emlékezzünk például, hogy milyen botrány tört ki néhány történésznek az alternatív történelemkönyvek bevezetésével való próbálkozása miatt. Létezik néhány tabutéma, melynek kapcsán lehetetlen nyilvános vitát kezdeményezni. Ha valaki mégis megkíséreli, szentségtörőnek tartják, aztán megbélyegzik és kiközösítik. Ez a magatartás leginkább azokkal a bírálatokkal szemben nyilvánul meg, amelyek a történelmet vagy az államszervezést érintik, és ellentmondanak a szóban forgó területen elfogadott többségi álláspontnak.

Ez a türelmetlenség részben a totalitárius, parancsuralmi korszakból örökölt csordaszellem következménye. Olyan leninista jellegű elemeket azonosíthatunk benne, mint például "aki nincs velünk, az ellenünk van". Ilyen eszközökkel próbálnak minden jól meghatározott témára vonatkozó kritikai szellemet elfojtani. Ebben a vitában többször is a nemzeti érdekre hivatkoznak. A valós nemzeti érdeket nyilván csak azok ismerik, akik feldühödnek, ha eltérő véleményt hallanak. A többiek vagy "tévelygők", vagy szakmailag sikertelen, frusztrált értelmiségiek, akik most a nagyközönség figyelmét akarják magukra terelni, ahogy azt Dâncu úr említette egy televízióműsorban. Érdemes természetesen hozzátenni, hogy amit fentebb említettem, az része a nálunk még törékeny politikai kultúrának és polgári szellemnek.

Sajnos, a kollektív tudatalatti szintjén minden olyan törekvést, amely új közigazgatási vagy területi képződmény kialakítására irányul, Románia területi egységét veszélyeztető kezdeményezéssel azonosítanak. Természetesen vitatható a memorandisták által javasolt új politikai és közigazgatási egységek életképessége. Felvetődhet a kérdés, hogy nem növelik-e ezek az új struktúrák a korrupciót vagy a bürokráciát. A Memorandum, amint azt aláírói is leszögezték, nem változtathatatlan, nyilvánosságra hozatalával csupán a kormányzottak egyetértésével való kormányzás, vagyis a republikanizmus és a részvételi democrácia kritériumainak megfelelő nyilvános vita kezdeményezését kívánták. Amint az a politikai mezőny bizonyos szereplőitől várható volt, reakciójuk nemzeti vonatkozásokat tartalmazott. Azzal riadóztattak, hogy a javaslat szétzúzza a nemzeti egységet, minden román évszázados küzdelmének eredményét. Elmondták, hogy több ezer román halt meg a nagy egyesülés nemzeti eszményének megvalósításáért. Igen, ez tökéletesen igaz. Nem tudom azonban felfogni, hogy egyesek miért nem értik meg: a jogi és a közigazgatási rendszer megreformálása nem jelenti értelemszerűen sem a nemzeti egység szétrombolását, sem Románia felosztását kisebb területi egységekre. Nem hiszem, hogy bárki is ezt akarná. Ez a történelmi érvekre hagyatkozó hamis megközelítés ördöginek minősít minden kezdeményezést, amely bizonyos változásokat javasol Románia állami szerkezetét illetően. Tisztelt politikusainknak lehetne annyi ítélőképességük, hogy meg tudjanak különböztetni két különböző dolgot. Csakhogy a nemzeti zászló lobogtatása nagyon hatékonyan elhárít mindenféle, az ország közigazgatási vagy állami struktúráját érintő vitát. Például hallgatólagosan el lehet tekinteni bizonyos megyék elégedetlenkedésétől a központi költségvetésből kapott összegek miatt, melyek jóval kisebbek, mint a megyék által oda beömlesztett összegek. És be lehet fogni a száját annak, aki hangot ad Bukarest centralizmusával szembeni méltatlankodásának. Így válik egyes politikusok kezében a nemzeti egység eszménye képzelt veszélyek túlméretezésével egyszerű eszközzé a közvélemény megtévesztésére. El tudná-e valaki hinni, hogy Németország föderális állami berendezkedése bármilyen módon ártana a német nemzeti egységnek?

Adrian Păunescu pedig afölött való elképedésének adott hangot, hogy egyeseknek, Erdélyben például, transzetnikus identitásuk lehet. Az egyén identitásának szerkezete többszintű. Lehetségesnek tartom, hogy egy személy adott szinten nem etnikai alapokon álló regionális identitással rendelkezik, ami természetesen nem jelenti azt, hogy lemond etnikai vagy nemzeti alapokon meghatározott identitásáról. A két identitás nem zárja ki egymást. Nem tartom elképzelhetetlennek, hogy egy erdélyi román vagy magyar, jól meghatározott nemzeti tudata mellett, erdélyi identitással is rendelkezzék. Ez az erdélyi identitás hozzájárulhatna az interetnikai kapcsolatok javulásához és a kölcsönös bizalom növeléséhez. Az ellenkező vélemények dacára meggyőződésem, hogy a regionális identitás nem ölti majd fel a túlzott büszkeség formáját az ország többi részén élő románokkal szemben.

A Memorandum elsődleges címzettjei, a politikai pártok, az RMDSZ kivételével, ellenségesen viszonyultak a dokumentumhoz. Nem fogják megváltoztatni álláspontjukat mindaddig, amíg hazafias szólamok hangoztatásával értékes szavazatokhoz juthatnak. Éppen ezért az ilyen típusú kezdeményezéseket elsősorban a szavazóknak kellene címezni. A polgári társadalom fontos szerepet játszhatna ebben a folyamatban. Ilyenformán Románia állampolgárai véleményt nyilváníthatnának egy ilyen jellegű kezdeményezés időszerűségéről. Ugyanakkor ez az egyetlen módszer, amivel nyomás gyakorolható a politikai elitre, hogy rugalmasabb álláspontot képviseljen ebben a kérdésben. A Memorandum egyes aláírói hibát követtek el akkor, amikor utólag tett nyilatkozataikban elemezték az alkotmány 1. cikkelyét, amely a román állam egységes, nemzeti jellegét mondja ki, mert ez zavarokat okozott az aláírók szándéka tekintetében. Ezt a kérdést külön kellene tárgyalni.

Ismerve a hazai politikai és állampolgári viszonyokat, úgy gondolom, továbbra is agresszív reakciókra számíthatunk. Látva a kormányon levők elbizakodottságát, nem tudom megkerülni a kérdést: vajon Năstase úr teljesen biztos abban, hogy a "tévelygők" tábora nem fog gyarapodni?

CSOMA BOTOND 1975-ben született Kolozsváron. A kolozsvári Interetnica folyóirat munkatársa. Reflexii asupra emigrării (Reflexiók az emigrációról), Interetnica, 2001. augusztus; Vigilenţă naţională (Nemzeti éberség) Interetnica, 2001. szeptember; Politika és/vagy erkölcs, Szabadság, 2001./december.


Forditotta: KOZÁK Gyula
2002.01.23.